Madarat lehetne fogatni az MTK légiósával.
Két, szebb napokat látott fővárosi csapat rangadójával zárul a 13. forduló. A Honvéd a nyolcadik, az MTK pedig a 11. helyen áll. A kék-fehéreket a Bozsik Arénában már Márton Gábor fogja irányítani.
Horváth Ferenc a meccs előtti nyilatkozatában nem kertelt, kijelentette ő is, hogy nehéz helyzetben vannak a kispestiek.
"Azt hiszem, felesleges ecsetelnem, hogy milyen szituációban vagyunk, elég csak ránézni a tabellára, a kapott gólok számára, kötelező javítanunk és előrébb lépnünk. Azt látom a játékosokon, hogy tisztában vannak a helyzet súlyával, de ezt nem a szavak szintjén kell mondanunk és nem csak az edzéseken kell ennek megfelelően teljesítünk, hanem a Bozsik Arénában, a pályán is bizonyítanunk kell. Nincs más választásunk, muszáj eredményeket elérni, hiszen ez alapján ítélik meg a munkánkat, a teljesítményünket, én pedig minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy eredményesek legyünk. Beszéltem már erről, nem akarom, hogy közhelynek tűnjön, mert nagyon nem az, de rendkívül sokat jelent nekem a Honvéd, büszke vagyok, hogy ezt a csapatot irányíthatom. Nem adhatjuk fel, együtt kell kilábalnunk a gödörből" – idézi a trénert a Honvéd hivatalos weboldala.
Azt már tegnap este jeleztük, hogy a kispesti drukkerek kemény üzenettel hangoltak a meccsre:
Bojan Miovski kellemes emlékeket szerzett a válogatott szünet alatt, hiszen az északmacedónok vb-pótselejtezős helyre futottak be. A játékos egyébként a Honvéd védőket nem riogathatja eltiltása miatt.
"Ezzel a második hellyel történelmet írtunk. Pici szerencse is kellett, hiszen Románia döntetlent játszott. Nagyon boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a sikernek. A Honvéd ellen nagyon kemény meccs lesz, rengeteg párharccal. Ha csapatként játszunk, jól zárunk és mindent megteszünk a pályán, akkor lesz esélyünk három pontot szerezni" – mutatott rá Miovski.
A Honvéd-MTK mérkőzés 19.45-kor kezdődik.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)