nb1.hu

Európa-liga: kiderült, kivel játszik a Fradi

A magyar játékos is örülhet.

A Fradi a BL-búcsú után az Európa-ligában vigasztalódhat. A zöld-fehérek a Suduva-Maccabi Tel Aviv párharc győztesével mérhetik össze az erejüket. A litvánok már a párharc első meccsén meglepetést okoztak, hiszen Izraelben 2-1-es győzelmet arattak. A visszavágón a hazaiak gyakorlatilag egy félidő alatt pontot tettek az ütközet végére. A Suduva Topcagic góljával szerezte meg a vezetést a 12. percben. Majd a pihenő előtt Svrljuga talált be. Ekkor már 4-1-re vezetett a Suduva összesítésben. A Maccabi erejéből csupán a szépítésre futotta Blackman révén.

Lovrencsics Gergő korábban honlapunknak elmondta, bármelyik csapatot is sodorja a sors a Ferencváros útjába, nem lesz egyszerű dolguk. Rebrov tanítványai a Suduva testén juthatnak be az El-csoportkörébe.

Szalai Attila is örülhet. A magyar futballista együttese, az Apollon csütörtökön 3-1-re legyőzte az Austria Wient. A ciprusiak 5-2-es összesítéssel búcsúztatták a bécsieket. Szalai végigjátszotta a csütörtöki mérkőzést. 

EURÓPA-LIGA SELEJTEZŐ, 3. KÖR, VISSZAVÁGÓ

Suduva (litván)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 2–1
Továbbjutott:
a Sudova, kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel
BATE (fehérorosz)–FK Sarajevo (bosnyák) 0–0
Továbbjutott:
a BATE, 2–1-es összesítéssel
AIK (svéd)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 1–1
Továbbjutott:
az AIK, 3–2-es összesítéssel
Sahcjor Szalihorszk (fehérorosz)–Torino FC (olasz) 1–1
Továbbjutott:
a Torino FC, 6–1-es összesítéssel
Apollon Limassol FC (ciprusi)–Austria Wien (osztrák) 3–1
Továbbjutott:
az Apollon Limassol, kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel
Mladá Boleslav (cseh)–FCSB (román) 0–1
Továbbjutott:
az FCSB, 1–0-s összesítéssel
Malatyaspor (török)–Partizan (szerb) 1–0
Továbbjutott:
a Partizan, 3–2-es összesítéssel
Zrinjski Mostar (bosnyák)–Malmö FF (svéd) 1–0
Továbbjutott:
a Malmö FF, 3–1-es összesítéssel
Zorja Luhanszk (ukrán)–CSZKA Szófia (bolgár) 1–0
Továbbjutott:
a Zorja Luhanszk, 2–1-es összesítéssel
Bnei Jehuda (izraeli)–Neftci PFK (azeri) 2–1
Továbbjutott:
a Bnei Jehuda, 4–3-as összesítéssel

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC