A győzelemnek örült, a második félidő miatt azonban maradt hiányérzet a Tatabánya vezetőedzőjében.
Az OPUS TIGÁZ Tatabánya 3–1-re megnyerte szombati, 1908 SZAC Budapest elleni bajnokiját, Horváth Ferenc vezetőedző azonban korántsem volt maradéktalanul elégedett a látottakkal.
A szakember szerint az első játékrészben szinte minden úgy alakult, ahogy eltervezték, a fordulás után viszont alaposan megváltozott a találkozó képe.
„Egy nagyon jól sikerült első félidőt produkáltunk, azt hiszem, minden ült, és akár több góllal is vezethettünk volna. Nagyon meg voltam elégedve mindennel, aztán jött a második játékrész” – kezdte értékelését Horváth.
A tréner úgy látta, a szünet után csapata túlságosan visszaengedte a meccsbe ellenfelét, miközben saját játékuk is sokat veszített hatékonyságából. Horváth ezt a tőle megszokott, meglehetősen színes hasonlattal érzékeltette.
Kicsit olyanok vagyunk, mint a tatabányai Jézuska. Mindenkit feltámasztunk, a fél- és a teljes halottakat is – fogalmazott a vezetőedző.
Horváth a folytatásban sem hagyta ki a ziccert, amikor játékosai képességeiről beszélt:
„Az összes játékosom remek képességekkel van megáldva, bármelyik gyülekezetben szívesen látnák őket.”
A Tatabánya szakvezetője ugyanakkor hozzátette, a három pontnak természetesen örül, ám a második félidő miatt maradt benne hiányérzet.
A gárda az NB III-ban július 26-án kapott ki utoljára. Remek, kilencmeccses nyeretlen szériájának – és a szombati 3–1-es győzelemnek is – köszönhetően pedig ideiglenesen feljött az Északnyugati csoport második helyére.
Az 1908 SZAC Budapest továbbra is nyeretlen, s két ponttal a sereghajtó pozícióját foglalja el.
Korábban
Ez történt az harmadosztályban szombaton.
NB III: őrült meccsen maradt hibátlan a Gyula, kilenc gól esett Bicskén














