A Kisvárda 2-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának első szombati mérkőzésén.
A kék-fehérek több mint öt év, két döntetlen és három győzelem után kaptak ki otthon a Kisvárdától, amely négy nyeretlen bajnoki találkozót követően győzött újra az élvonalban.
Visszafogott teljesítményt nyújtott mindkét csapat az első félidőben, a kapuk csak elvétve forogtak veszélyben. A hazaiak először a nyolcadik percben próbálkoztak, de Bognár István távoli lövésénél a vetődő Ilja Popovic kiütötte a jobb kapufánál a labdát.
A vendégek első és egyetlen lehetősége Marko Matanovic előtt adódott a 26. percben, a montenegrói középpályás laposan lőtt, a középre tartó labdát azonban Demjén Patrik könnyedén védte. Néhány perccel később Nyers Ádám már közel került a Kisvárda kapujához, és jobbról, kiszorított helyzetből próbálkozott, Popovic ezúttal is mentett.
Elmaradt az egyenltés
Fordulás után nem sokkal Matanovic – szinte ugyanonnan, ahonnan Nyers lőhetett – már nem hibázott. A várdaiak légiósa labdát szerzett az MTK térfelének közepén, két védőt is lefutott, majd ballal laposan a jobb alsó sarokba gurított. A hazaiak gyorsan egyenlíthettek volna, de a góllövőlistát vezető Jurek Gábor lövését Popovic védte, majd a kipattanónál is a helyén volt a kapus.
A félidő közepén Szikszai Hennagyij növelte a vendégek előnyét, majd átadták a területet a hazaiaknak, akik Bognár, Kerezsi Zalán és Jurek révén állandó nyomás alatt tartották az ellenfél kapuját, de csak a 90. percben sikerült a szépítés Klausz Milán révén, az ötperces hosszabbításban pedig már nem esett gól.
A siker kulcsa
„Küzdöttünk az utolsó pillanatig – kezdte értékelését a Kisvárda vezetőedzője az, Supka Attila az M4 Sportnak, aki szerint az első félidő elején az MTK rájuk erőltette az akaratát, de aztán a második félidő hajrájáig úgy alakult a mérkőzés, ahogyan szerették volna, mert tudtak váltani. – Azt gondolom, hogy maximálisan odatette magát mindenki, megérdemeltük ezt a három pontot.”
A szakember elárulta, a második félidőre váltani tudtak, kompaktabbak lettek és ki tudták használni a kinyíló MTK-védelmet.
OTP Bank Liga, 7. forduló
MTK Budapest-Kisvárda Master Godd 1-2 (0-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2267 néző, v.: Derdák
gólszerzők: Klausz (90.), illetve Matanovic (53.), Szikszai (62.)
sárga lap: Zeljkovic (11.), illetve Lippai (79.)
MTK Budapest: Demjén – Varju (Hinora, 79.), Armalas, Beriasvili, Kovács P. (Klausz, 79.) – Kata, Zeljkovic (Szuhodovszki, 63.) – Jurek, Bognár I., Kerezsi – Nyers (Komáromi, 63.)
Kisvárda Master Good: Popovic – Nagy K. (Youga, 80.), Lippai, Chlumecky, Soltész D. – Matanovic (Szőr, 74.), Mbock, Melnyik, Ésik (Szikszai, a szünetben) – Herc (Balogun, 61.), Jordanov (Bíró Ba., a szünetben)
- A tabella
- 1. Puskás Akadémia FC 6 4 0 2 10- 8 12
- 2. Vasas FC 7 3 2 2 13- 9 11
- 3. Újpest FC 6 3 1 2 13-10 10
- 4. Ferencvárosi TC 5 3 1 1 8- 5 10
- 5. ETO FC 6 2 3 1 11- 7 9
- 6. MTK Budapest 7 2 3 2 14-12 9
- 7. Kisvárda Master Good 7 2 3 2 9- 9 9
- 8. Debreceni VSC 7 2 3 2 10-11 9
- 9. Paksi FC 7 2 2 3 15-17 8
- 10. Nyíregyháza Spartacus FC 7 2 1 4 8-13 7
- 11. Kispest-Honvéd FC 5 1 3 1 8- 8 6
- 12. Zalaegerszegi TE FC 6 1 0 5 5-15 3












