Hosszan tartó, súlyos betegség után, 64 éves korában elhunyt Gömöri Ottó, a Videoton történelmi UEFA-kupa-menetelésének résztvevője.
Vasárnap hajnalban, 64 éves korában elhunyt Gömöri Ottó, a Videoton korábbi NB I-es labdarúgója. Halálhírét a gyászoló család közölte a közösségi médiában, korábbi klubja is megemlékezett róla.
Gömöri Egerben nevelkedett, majd Hatvanban futballozott, katonaévei alatt pedig a Honvéd Szabó Lajos SE játékosa volt. 1984 nyarán, 22 évesen igazolt a Videotonhoz, ahol két idényt töltött. Az NB I-ben 11 mérkőzésen lépett pályára, egyetlen élvonalbeli gólját 1984 októberében, a Ferencváros otthonában szerezte – olvasható a klub megemlékezésében.
Pályafutásának legemlékezetesebb időszaka egybeesett a Videoton legendás 1984–1985-ös UEFA-kupa-menetelésével. A sorozatban három alkalommal lépett pályára, többek között a Paris Saint-Germain ellen 1–0-ra megnyert találkozón és a Manchester United elleni negyeddöntő visszavágóján is.
A fehérváriak egészen a döntőig jutottak, ahol a Real Madrid ellen zárták ezüstéremmel történelmi szereplésüket.
Gömöri pályafutását makacs sérülések nehezítették, ezért 1986-ban visszatért Hatvanba, később pedig Gyöngyösön is futballozott.
Visszavonulása után sem szakadt el a labdarúgástól: 28 éven keresztül dolgozott utánpótlás-edzőként az FC Hatvannál, élete utolsó időszakában pedig a Hatvani Lokomotív SE felnőtt- és utánpótláscsapatainak szakmai igazgatójaként tevékenykedett.












