nb1.hu

Így készül Európára a Bournemouth: két komoly teszt vár Tóth Alexékra

Az AFC Bournemouth 10 napos ausztriai edzőtáborral hangol a 2026/27-es idényre, ahol két felkészülési meccset is vív német ellenfelek ellen.

Az AFC Bournemouth hivatalosan bejelentette nyári felkészülési programját a 2026/27-es szezonra, amelynek egyik legfontosabb állomása egy ausztriai edzőtábor lesz.

A Tóth Alexet is foglalkoztató Premier League-klub július 20. és 30. között az Alpok lábánál, Salzburg környékén készül az új idény kihívásaira.

A magyar középpályás – még a Poolhoz távozó Andoni Iraola irányítása alatt – 9 mérkőzésen lépett pályára (137 percet kapott a baszk szakembertől – a szerk.) az angol élvonal 2025/26-os kiírásában.

A 10 napos edzőtáborban azonban ő is lehetőséget kap arra, hogy bizonyítson Marco Rose vezetőedzőnek.

Az osztrák utazás nemcsak a fizikai felkészülést szolgálja, hanem komoly szakmai munkát is ígér. A klub célja, hogy a szezonrajtra és a történelmi, első európai kupaszereplésre megfelelő állapotba kerüljön a csapat.

A felkészülés alatt két mérkőzés szerepel a programban: előbb a német FC St. Pauli ellen lép pályára a Bournemouth július 24-én Saalfeldenben, majd július 30-án az FC Augsburg lesz a Cseresznyések ellenfele ugyanitt.

A felnőttkeret mellett az utánpótlás is útra kel: az U18-as és a fejlesztő csapat a spanyolországi Alicante mellett található Oliva Nova térségében készül majd július 18. és 25. között.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC