nb1.hu

Visszatérhet Debrecenbe a Loki korábbi sikeredzője

Kondás Elemér karrierjében új fejezet kezdődhet.

Kondás Elemér jelenleg az NB III Északkeleti csoportjában 11. helyen álló Tiszaújváros csapatának vezetőedzője. Sajtóhírek szerint a rutinos szakvezető az új idényben már másik gárdánál bizonyíthat.

A boon.hu úgy tudja, hogy Kondás a következő szezonban a DEAC edzője lesz. A 62 éves tréner korábban a DVSC trénereként szép sikereket ért el: a Lokival kétszer nyerte meg az NB I-et, míg a Magyar Kupában szintén kétszer vezette végső győzelemig a cívisvárosi együttest.

Kondás Elemérnek a DEAC sem ismeretlen, hiszen a Debreceni Egyetem együttesénél 2019-ben már dolgozott vezetőedzőként. A DEAC jelenleg a második helyen áll a harmadosztály Északkeleti csoportjában. Mivel az élen záró Kisvárda II nem juthat fel, így a második pozíció osztályozót ér ebben a csoportban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC