nb1.hu

Óriási hajrá után még bízhatnak a csodában Nagy Ádámék, magyaros kupadöntő Szlovákiában

A kiesés elől menekülő Spezia még kapaszkodhat az utolsó szalmaszálba.

Olaszország

A Serie B utolsó előtti fordulójában a Nagy Ádámot foglalkoztató Spezia számára a bennmaradásért vívott küzdelem volt a tét a feljutásra pályázó Venezia ellen. A Spezia kétgólos hátrányba került, ráadásul tíz emberre fogyatkozott. A kiesés elől menekülő csapat innen állt fel, és a 90. percben ki tudott egyenlíteni. A Venezia a döntetlen ellenére is feljutott a Serie A-ba. A Spezia ugyan utolsó előtti 34 ponttal, de pontszámban még utolérheti az osztályozós helyen álló Barit. Nagy Ádám a 80. percben állt be, a ráadásban sárga lapot kapott.

Olaszország, Serie B
Spezia-Venezia 2-2

Szlovákia

A Szlovák Kupa döntőjét pénteken rendezték, melynek két résztvevője a Zsolna és a Kassa csapatai voltak. A Zsolna a lényegi kérdéseket az 50. percig lezárta, hiszen már 3-0-ra vezetett. A kassaiak ugyan szépítettek a hajrában, 3-1-re nyert a Zsolna. A kupagyőztes csapatban csereként lépett pályára Szánthó Regő, míg a kassaiaknál Kovács Mátyás végig pályán volt.

Szlovákia, Szlovák Kupa, döntő
Zsolna-Kassa 3-1

További magyar érdekeltségű eredmények

Törökország, Süper Lig
Rizespor-Konyaspor 3-2
Rizespor: Mocsi Attila végigjátszotta a mérkőzést.

Spanyolország, La Liga 2
Andorra-Albacete 0-1
Andorra: Yaakobishvili Áron a kispadon ült.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC