A lefújást követően az utolsó percekben tizenegyest hárító Dibusz Dénes, Nagy Ádám, és Bagi Ádám is megszólalt. Hazai részről Selyem Bálint értékelt.
A Ferencvárosi TC magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott a címvédő ETO FC vendégeként az OTP Bank Liga 3. fordulójából elhalasztott, csütörtök este pótolt mérkőzésen.
A zöld-fehérek sikeréhez a kapuban Dibusz Dénes is hozzátette a magáét, aki három védést mutatott be a találkozón. A csapatkapitánynak a második félidőben egészen a hosszabbításig nem akadt komolyabb dolga, a hajrában azonban kivédte Luka Kulenovic büntetőjét.
Megérzés volt a tizenegyes, Kulenovicra nem készültünk, róla nem videóztunk. Hogyha kezdett volna, akkor valószínű, hogy róla is néztem volna videót, még gyorsan a mérkőzés előtt, de megéreztem, és örülök, hogy ki tudtam védeni.
– mondta a Ferencváros kapusa.
Nagy Ádám szerint csalóka a 3–0
A lefújást követően a középpályás is értékelte a látottakat a FradiMédiának. A magyar középpályás szerint a végeredmény nem feltétlenül tükrözi hűen a mérkőzés képét, különösen az első félidő alapján.
A Győr sokkal agresszívabban és jobban kezdett. Úgy éreztem, kicsit belealudtunk az egész első félidőbe. Persze ott is alakítottunk ki helyzeteket, de a második játékrészre jöttünk ki azzal a mentalitással, hogy rá kell rúgnunk a második gólt.
Nagy a fiatalok közül Bagi Ádám teljesítményét is kiemelte, aki megszerezte első gólját a Ferencváros színeiben.
„Szerintem nagyon sokat adhat. Nyilván Soroksáron is lövi a gólokat, ez abszolút pozitívum. Az ő, Nagy Olivér és Zétény (Varga – a szerk.) személyében vannak olyan fiatalok, akik kevesebbet játszottak, de bontogatják a szárnyaikat.”
A rutinos futballista már előre tekint, hiszen vasárnap következik az Újpest elleni derbi.
„Nagyon jó eredményekkel hangoltunk. Most talán az a legfontosabb, hogy taktikailag jól felkészüljünk belőlük, és kifrissüljünk, megadva a testünknek a legtöbbet, hogy regenerálódjunk, mert azt éreztem az ETO FC ellen is, hogy fáradtan kezdtünk.”
Bagi Ádámnak nagy kő esett le a szívéről
A 19 éves Bagi Ádám számára különösen emlékezetes marad a győri este, hiszen megszerezte első találatát a Ferencváros felnőttcsapatában. Elmondása szerint a mérkőzés előtt a csapattársak biztosra vették, hogy eredményes lesz.
Nagy kő esett le a szívemről, hogy végre betaláltam. Örültem a lehetőségnek, és azt gondolom, élni is tudtam vele. Ezt a találatot minden Fradistának ajánlom.
A Fradi így újabb fontos győzelemmel hangolt a vasárnapi derbire. A zöld-fehéreknek azonban nem sok idejük marad a pihenésre, hiszen az Újpest elleni rangadó máris a következő komoly erőpróbát jelenti.
A találkozó vasárnap 17.45-kor kezdődik az M4 Sporton.
Selyem Bálint az ETO gondjairól
Az ETO FC részéről Selyem Bálint értékelte a találkozót. A hazaiak játékosa Daniel Arzanit próbálta semlegesíteni, és elmondása szerint a mérkőzés nagy irama miatt nem volt könnyű dolga.
Nagy iram volt az egész meccsen, én próbáltam még több sebességet beleadni azon a szélen, több-kevesebb sikerrel.
– vélekedett Selyem.
A címvédő futballistája úgy látja, a győrieknek elsősorban a védekezésben elkövetett hibákat kell kijavítaniuk.
„Mély védekezésből indultunk, így nehéz volt a labdakihozatal, de próbáltunk mindent beleadni, és kivenni belőle a részünket, ez most így alakult. Néhány elcsúszás volt csapatszinten, de ezeket szerintem ki tudjuk javítani, és így készülünk a hétvégére.”
Korábban
A kiütéses FTC-sikert követően az ETO FC vezetőedzője, Efraín Juárez, és Borbély Balázs, a győztes „hadvezér” is nyilatkozott.












