Módosult az NB II-es rangadó időpontja.
Ebben az évben a Ferencváros és a Zalaegerszeg jutott a döntőbe a Magyar Kupában. Előbbi csapat az elődöntőben az ETO-t, utóbbi pedig a Honvédot búcsúztatta. Érdekesség, hogy mindkét találkozó tizenegyespárbajban dőlt el.
Az MLSZ bejelentette, hogy a finálé május 9-én (szombaton), 18 órakor kezdődik a Puskás Arénában. Az FTC eddig 24-szer végzett az élen a sorozatban, míg a ZTE eddig egy kupagyőzelmet ünnepelhetett.
Közben az is kiderült, hogy az NB II 29. fordulójában módosul a Honvéd-Vasas rangadó kezdési időpontja. A mérkőzést május 10-én, 16 órától rendezik meg a Bozsik Arénában. Az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti majd. A két fővárosi gárda eredetileg május 10-én, 19 órától csapott volna össze egymással.
FRISSÍTÉS:
Cikkünk megjelenése után az MLSZ a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy az MK-döntőre április 30-án, csütörtökön 10 órától indul a jegyek értékesítése. A tiketteket az MLSZ Szurkolói Klub alkalmazásban és a meccsjegy.mlsz.hu oldalon lehet megvásárolni. A közlemény szerint helyszíni jegyárusítás nem lesz.
„Ahogyan az már megszokott, a jegyvásárlás során egy felhasználó egy tranzakciót hajthat végre, ennek során maximum négy belépőt vásárolhat, amelyek közül egynek a saját nevére kell szólnia. A jegyvásárlás során a felhasználók (amennyiben korábban még nem tették meg) beléphetnek a Szurkolói Klub rendszerébe is. A Ferencváros drukkerei számára a Dózsa György út felőli oldalon a 126-138, a 227-238 és a 327-330, míg a ZTE szurkolói számára a Stefánia út felőli oldalon a 101-113, a 203-214 és a 311-314 szektorokba érhetők el a jegyek” – olvasható a kommünikében.












