nb1.hu

Hosszú kihagyás vár a DVSC gólvágójára, aki elárulta, melyik országban játszana szívesen

A műtétet végző orvos is megszólalt.

Az NB I-ben bronzéremért küzdő Loki ebben az idényben már nem számíthat Bárány Donátra, aki 12 találatával vezeti a házi góllövőlistát.

Bárány bokája még a magyar válogatott Görögország elleni felkészülési mérkőzésen sérült meg. A labdarúgót meg is kellett műteni, a beavatkozást elvégző orvos ezt mondta az operációról:

Súlyos kombinált esetet oldottunk meg. A boka külső és belső oldali szalagrendszere is megsérült, ami instabillá tette a bokát. A műtétre azért volt szükség, mert így jobbak az esélyek a teljes felépülésre, és valamelyest gyorsabb is lehet a sportba való visszatérés. Először megvarrtuk a külboka szalagrendszerét, visszahorgonyoztuk a szakadt szalagrészeket. A belső oldalon, ahol majdnem komplett delta szalag sérülés volt, a szalag komponenseit horgonnyal behúztuk az eredeti helyére, ahonnan leszakadt, illetve a szalag többi állományát is megvarrtuk, újra egyesítettük. Történt még egy artroszkópia, amivel megállapítottuk. hogy az ízületi felszíneken szerencsére nincs szignifikáns eltérés. A gyógyulás esélyei jók, 3-6 hónapra tesszük az idejét” – idézi dr. Czipri Mátyást az a bejegyzés, amit a Sportkórház osztott meg a Facebookon.

Bárány abban bízik, hogy három hónap elég lesz neki a felépüléshez.

„Most a legfontosabbnak azt tartom, hogy a felgyógyulásom után a saját csapatomban teljesítsek jól. Aztán jó lenne Angliában játszani. Mindent szép sorban!” – mondta a csatár.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC