nb1.hu

Kovács álomszerűen debütált, Vargáék kiestek a Kl-ből

Egyik magyar csapata sem jutott tovább.

Gólpasszal mutatkozott be a Konferencialigában az AZ Alkmaar magyar légiósa, Kovács Bendegúz. A 19 éves támadó csereként segítette 2–1-es vezetéshez csapatát, amely azonban végül így sem tudta megnyerni a meccset.

A hollandok hazai pályán 2–2-es döntetlent játszottak az ukrán Sahtar Donyeck ellen. Így végül 2–5-ös összesítéssel, a negyeddöntőben búcsúztak a harmadik legrangosabb európai kupasorozattól. Kovács a 63. percben, 1–0-s ukrán vezetésnél érkezett a pályára, majd a 80. percben Matej Sin találatát készítette elő. 

A Kl-játéknap másik magyar pályára lépje Varga Barnabás volt, aki szintén nem örülhetett továbbjutásnak. Bár csapata visszakapaszkodott az első mérkőzésen összeszedett, háromgólos hátrányból, végül a Rayo Vallecano lesz ott a legjobb négy között.

Varga végig a pályán volt az AEK-ben, gólt azonban nem szerzett. A 28. percben sárga lappal figyelmeztették.

Konferencialiga, negyeddöntő, visszavágó

AZ Alkmaar–Sahtar Donyeck 2–2 (0–0), összesítésben: 2–5
Gólszerzők: Jensen 73′, Sin 80′ illetve Alisson 58′, Meirelles 83′

AEK Athén–Rayo Vallecano 3–1 (2–0), összesítésben: 3–4
Gólszerzők: Zini 13′, 51′, Marin 36′ (büntetőből) illetve Palazon 60′

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC