Spanyol sajtóhírek szerint a jelenleg a kiesés ellen küzdő csapat kinézte magának a magyar kapusát.
Spanyolországi sajtóértesülések szerint Pécsi Ármin is célkeresztben van a nyáron állítólag két kapust is igazolni tervező Sevilla háza táján. Az ötszörös El- és kétszeres UEFA-kupa-győztes klub tervei szerint egy rutinos és egy fiatalabb labdarúgó érkezne a posztra.
Pécsi tavaly nyáron igazolt Liverpoolba, ahol azóta a tartalékbajnokságban gyűjti a tapasztalatot. Az első csapatnál meccskeretbe egyelőre még nem került, Alisson sérülései alkalmával azonban többször felvitték már a nagyokhoz.
Az as arról ír, hogy az idei bajnokságban gyengélkedő, csak a 16. helyen álló Sevilla a következő átigazolási időszakban két új játékost is hozna a kapuba. A jelenlegiek közül ugyanis Orjan Nyland biztosan, míg Odysseas Vlachodimos valószínűleg távozik.
A lap úgy tudja, hogy Pamplonában Pécsi az egyik jelölt, akit kölcsönben szerződtetnének, ugyanakkor megemlítik, hogy a klub nyári játékosmozgásai nagyban múlnak majd azon, hogy sikerül-e megőriznie elsőosztályú tagságát.












