A Foxconn-csoport hivatalos állásfoglalást adott ki a Videoton FC Fehérvárral kapcsolatos sajtóhírekről.
Az NB1.hu is beszámolt arról, hogy az NB II-ben szereplő Videotonnak új tulajdonosa lehet. A Nemzeti Sport értesülését követően viszont reagált az említett vállalat.
A portál úgy tudja, a szóban forgó cégcsoport az elektronikai iparban érdekelt Foxconn-csoport. A fehérvári MÁV Előre röplabdacsapat névadó szponzora a cégcsoport és a magyarországi alelnöke, Tálos Péter a klub elnöke is egyben. A Foxconn-csoport hivatalos állásfoglalást adott ki a Videoton FC Fehérvárral kapcsolatos sajtóhírekről.
„A médiában megjelent, a Videoton FC Fehérvár jövőjével kapcsolatos megalapozatlan találgatások és sajtóértesülések kapcsán a Foxconn-csoport ezúton egyértelmű és határozott állásfoglalást ad. A Foxconn-csoport nem tervezi a Videoton FC Fehérvár támogatását vagy megvásárlását, és nem folytat semmilyen tárgyalást ilyen jellegű együttműködésről.
Minden olyan következtetés vagy értelmezés, amely a Foxconn-csoport részéről befektetési, akvizíciós vagy stratégiai partnerségi szándékot feltételez a Videoton FC Fehérvár labdarúgócsapatával kapcsolatban, téves, és nem tükrözi a valós helyzetet.
A Foxconn-csoport elkötelezett a transzparens és felelős vállalati kommunikáció mellett. Stratégiai döntéseinkről és együttműködéseinkről minden esetben hivatalos csatornáinkon keresztül tájékoztatjuk a nyilvánosságot. Kérjük a média munkatársait és az érintett piaci szereplőket, hogy a félrevezető következtetések elkerülése érdekében a jövőben kizárólag megerősített, hiteles információkra alapozzák kommunikációjukat. A Videoton FC Fehérvár az ország egyik meghatározó klubja, ezúton is sok sikert kívánunk a jövőbeni működésükhöz.”.












