Pető Tamással 2028-ig hosszabbított a Videoton.
A Nemzeti Sport értesülései szerint a tajvani székhelyű Foxconn-csoport érdeklődik a Videoton labdarúgócsapata iránt – először főtámogatóként, később tulajdonosként is szerepet vállalhat az NB II-es csapat működtetésében.
A portál úgy tudja, a szóban forgó cégcsoport az elektronikai iparban érdekelt Foxconn-csoport. A fehérvári MÁV Előre röplabdacsapat névadó szponzora a cégcsoport és a magyarországi alelnöke, Tálos Péter a klub elnöke is egyben.
A Nemzeti Sport forrása szerint, az ő vezetésével folynak előrehaladott egyeztetések a fehérvári önkormányzattal arról, hogy a Foxconn a labdarúgásban is szerepet vállalna. Először mint az NB II-es Videoton FC Fehérvár főtámogatója, később akár tulajdonosként is. Keresték a az ügyben Tálos Pétert, aki nem kívánt nyilatkozni, mint mondta, sem megerősíteni, sem cáfolni nem szeretné az értesülésünket. Korábban már többször beszámoltunk a Videoton tulajdonosi helyzetét érintő ügyekről.
Közben a Videoton bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Pető Tamás vezetőedzővel, aki 2028. június 30-ig írta alá új kontraktusát a klubbal. Az 51 éves, korábban a Videotonnál játékosként, játékosmegfigyelőként és vezetőedzőként is szép sikereket elérő szakember 2025 novemberében tért vissza a csapat vezetőedzői posztjára. A 12. helyen vette át az együttes irányítását, amely nyolc forduló alatt hat helyet előrelépve jelenleg már a 6. helyen áll.
„Örülök, hogy az elmúlt hónapok munkája alapján hosszútávon is bizalmat szavazott nekem a klub vezetése. Nehéz helyzetben vettük át a csapatot Nikolics Nemanja sportigazgatóval, de ez a rövid idő is elég volt arra, hogy bizonyítsuk, tudunk előrelépést elérni. Köszönöm a bizalmat a vezetőknek, azon fogunk dolgozni, hogy minél sikeresebbek legyünk a jövőben. Azt gondolom, jó az út, amin járunk, megtettünk már pár lépcsőfokot, de tovább kell haladnunk és a célunk egyértelmű, hogy egy olyan csapat alapjait tegyük le a következő szezonra, amelynek már célja lehet, hogy a bajnokság élén végezzen” – mondta a szerződéshosszabbítás után a tréner.
Frissítés
Reagált a cégcsoport a Videoton felvásárlásának a hírére. Részletek itt.












