nb1.hu

Keane több problémára rávilágított, Révész szerint nem sokat ér a döntetlen – reakciók

Így értékelték az edzők a vasárnap délutáni mérkőzéseket.

Szép lesgóltól indult, majd a televízió által megmutatni nem akart kezezésen és a szezon beáldozásán át a fiatalok beépítéséig jutott Hronyák Zsolt értékelése a DVSC elleni döntetlen után. Vetélytársa, Sergio Navarro viszont boldogabban nyilatkozott. A meccs tudósítása itt olvasható.

Borbély Balázs szűkszavúan kommentálta a mérkőzést, amelyen csapata hátrányból győzte le a sereghajtót. A másik oldalon Kuttor Attila viszont ismét kritizálni kényszerült övéit. Reakciók

Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC 1–1

Hornyák Zsolt: Nem játszottunk rosszul a mai mérkőzésen, egy góllal közelebb voltunk a győzelemhez, láttunk egy nagyon szép lesgólt is, de volt egy olyan kezezés is, amit a tévé nem nagyon akart megmutatni. Az ellenfélnek nem voltak tiszta helyzetei, a saját teljesítményünkkel elégedett vagyok, az eredménnyel nem. Az a cél, hogy minél több fiatalt beépítsünk, ez nem egyszerű feladat, nagyobb türelmet kell adnunk magunknak és az elvárásokat is fékeznünk kell, de hogyha beáldozzuk erre ezt a szezont, akkor a jövőben sokat profitálunk majd belőle. (m4sport.hu)

Sergio Navarro: Elégedett vagyok, helyzeteket alakítottunk ki, a vezetést is megszereztük, majd az ellenfél egyenlített. A második félidőben is voltak lehetőségeink, egy jó csapattal ikszeltünk. Egy csapat vagyunk, ezért is adta át Dzsudzsák Balázs Bárány Donátnak a büntetőt. Érezte, hogy milyen fontos lenne most neki ez a gól, és jó döntés is volt, hiszen Bárány betalált. (m4sport.hu)

Navarro a DVSC döntetlenje után a folyamatot és a mentalitást emelte ki, nem az eredményt a Puskás Akadémia elleni meccs után. Részletek itt.

Kolorcity Kazincbarcika SC–ETO FC 1–3

Kuttor Attila: A mai mérkőzésen nagyon minőségtelenek voltunk, volt egy meccstervünk, ami úgy-ahogy működött is. Sok megoldásban, például hátul vagy labdaszerzések után sajnos nem voltunk olyan élesek, hogy abból előnyt tudjunk kovácsolni. 1–1-nél megvolt a lehetőségünk arra, hogy újra mi kerüljünk előnybe, de az eredmény igazságos. Küzdöttünk, harcoltunk, de kijött a minőségbeli különbség. Van bennem hiányérzet, mert ha több minőséggel töltjük meg a játékot, jobban megnehezíthettük volna az ellenfél dolgát. (m4sport.hu)

Borbély Balázs: Nem ez volt a legnézhetőbb mérkőzés, amit játszottunk ebben a szezonban, de az volt a fontos, hogy nyerjünk és három ponttal menjünk a szünetre. (m4sport.hu)

Kisvárda–Ferencváros 1–1

A forduló zárómeccsét követően mindkét edző reálisan értékelt. Révész Attila sportszerűen beszélt az ellenfélről, Robbie Keane pedig több problémára is rávilágított. A Kisvárda-FTC meccs részletei itt olvashatók.

Robbie Keane: Az 1-0-s vezetés mindig veszélyes, ezt mondtam a fiúknak is, számítottunk rá, hogy lesz az ellenfélnek helyzete. Mi sajnos nem használtuk ki a lehetőségeinket, de nem is volt elég belőlük. Hiányzott az energia – kezdte a tréner. – Ha megnézzük, hogy másokhoz képest mennyit játszottunk és utaztunk, ennek biztosan van valamiféle hatása a csapatra, de annak is, hogy sok különböző felállással kellett operálnunk a hazai ligában és a nemzetközi kupában. Összességében az energia hiányzott. (fradi.hu)

Révész Attila: Az első félidőben a Fradi volt kezdeményező, látszott, hogy gólt akarnak szerezni. Mi ebben a periódusban a romolással voltunk elfoglalva. Voltak taktikai hibáink, ennek ellenére nem alakult ki különösen nagy helyzet. A gólt meg kell tapsolni, mert nagyon szép gólt rúgtak. A félidő közepétől sokszor eljutottunk a kapuig, akkor már éreztem, hogy a második félidőben már meg fogjuk tudni mutatni magunkat. A lelkesedésünk, ami hazai pályán jellemez, hozzá segített minket az egyébként jogos gólhoz. Volt még ezen kívül több veszélyes helyzetünk, de nem lett volna megérdemelt. Az egy pont nekünk nem sokat ér a tabellán, mégis újra ki tudtunk egyenesedni a múlt heti vereség után.  (kisvardafc.hu)

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC