nb1.hu

Ki vannak készülve Diósgyőrben: a fenyegetőző ultrák után a városvezetés is megszólalt

A DVTK–Kazincbarcika 0–4 után ultrák és a városvezetés is élesen reagált.

A sereghajtó Kazincbarcika SC meglepetésre 4–0-ra nyert a Diósgyőri VTK otthonában a NB I 26. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, az eredmény pedig nemcsak a szurkolóknál, hanem a miskolci városvezetésnél is erős reakciókat váltott ki.

A találkozó előtt is a tabella utolsó helyén álló Kazincbarcika hosszú vereségsorozatból érkezett, mégis magabiztos játékkal nyert a kiesés ellen küzdő Diósgyőr vendégeként. A miskolciak ezzel először kaptak ki a múlt héten kinevezett Nebojsa Vignjevic irányításával, míg Kuttor Attila együttese öt vereség után ünnepelhetett ismét győzelmet. A barcikai siker ellenére a tabella alján maradt a csapat, amely továbbra is nyolc ponttal áll a DVTK mögött, és tíz ponttal a tizedik MTK Budapest mögött.

A súlyos vereség után gyorsan reagált a miskolci közélet is. Hollósy András alpolgármester közösségi oldalán jelezte, hogy a pályán látott teljesítmény elfogadhatatlan, és szerinte a történteknek következményekkel kell járniuk. Hosszabb bejegyzésében arról írt, hogy az elmúlt két évtizedben a klub jelentős fejlődésen ment keresztül: felépült a modern stadion, létrejött a DVTK Aréna, az akadémia és a Medical Center is.

Úgy fogalmazott, ezekért a beruházásokért hálával tartoznak a támogatóknak, ugyanakkor szerinte valami mégis hiányzik a diósgyőri futballból: az a közösségi erő és szenvedély, amely a klub identitását adja. A történteket a Boon.hu szúrta ki.

Az egész várost sérti

A városvezető szerint a szurkolók egy része éppen ezért fordult el a klubtól, és jelenleg bojkottálja a mérkőzéseket. Hollósy András úgy véli, amíg ez a szellemiség nem tér vissza a pályára és a klub működésébe, addig ő sem vállal szerepet a stadionban betöltött feladataiban. Azt is jelezte, hogy a diósgyőri legendákat is segítségül hívná annak érdekében, hogy visszatérjen az a mentalitás, amely korábban meghatározta a klubot.

A miskolci polgármester, Tóth-Szántai József szintén megszólalt az ügyben. Közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy a pályán látott teljesítmény egy egész városi közösséget sért, ezért nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Emlékeztetett arra is, hogy a város több módon támogatja a klub és a szurkolók működését: kezdeményezték a DVTK alapítója, Vanger Vilmos emlékének méltó megőrzését, a mérkőzések előtt ingyenessé tették a közösségi közlekedést, és a drukkereknek is segítséget nyújtanak a látványelemek elkészítéséhez. Szerinte ezért joggal várható el, hogy a pályán nyújtott teljesítmény is méltó legyen a klub hagyományaihoz.

A vereség után a szurkolói reakciók is megjelentek. Az Ultras Diósgyőr szurkolói oldal közösségi felületén közzétett bejegyzésben a klub vezetését és a csapat teljesítményét is élesen bírálták, a hangvétel pedig kifejezetten fenyegető volt. A poszt hangulata jól mutatta, mennyire felfokozott a légkör a klub körül a súlyos vereség után.

Frissítés

A diósgyőri ultrák elérték amit akartak: távozik a sportigazgató. Részletek itt.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr31 18 9 4 30 63
2.Ferencvárosi TC31 19 5 7 28 62
3.DVSC31 13 11 7 12 50
4.ZTE FC31 13 9 9 11 48
5.Paksi FC31 13 8 10 12 47
6.Puskás Akadémia FC31 12 6 13 -2 42
7.Újpest FC31 11 7 13 -3 40
8.Kisvárda Master Good31 11 7 13 -11 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC31 10 8 13 -10 38
10.MTK Budapest31 9 9 13 -7 36
11.DVTK31 6 10 15 -20 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC31 5 3 23 -40 18
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC