nb1.hu

Visszavonulásával minden a helyére került a válogatott szélső életében

Továbbra sem szakad el a futballtól

Stieber Zoltán számára nem ért véget a futball a visszavonulással, csupán új szerepbe lépett. A 26-szoros válogatott szélső a VEOL-nak adott interjúban beszélt arról, hogyan építi fel a pályafutása utáni életét, amely továbbra is szorosan kötődik a labdarúgáshoz.

„Maradtam a futball világában, menedzserirodát alapítottam, főként fiatal játékosokkal foglalkozunk” – mondta Stieber, aki szerint az egyik legfontosabb feladat a megfelelő döntések meghozatalának segítése. „Szeretnénk végigkísérni őket azon az úton, amely nemcsak szakmailag, hanem emberileg is rendben van.”

A projekt nem a jövő zenéje: Stieber már aktívan dolgozik, rendszeresen jár mérkőzésekre és edzésekre. „Vannak ügyfeleim, sokat vagyok pályák mellett, figyelek, beszélgetek, tanácsot adok” – fogalmazott. Tapasztalatait tudatosan szeretné átadni, különösen a külföldi karrier és a váltások kapcsán.

A futballtól tehát nem szakadt el, de a tempó más lett. „Nincs már kőkemény alapozás, de nem engedtem el magam: kondizom, futok, mozgásban maradok.” Emellett nyitott maradt az öregfiúk-válogatottra is, és a baráti kispályás meccsek sem hiányozhatnak.

A felszabaduló idő legnagyobb részét azonban a család tölti ki. „Három hónapos a kislányom, most otthon is nagy szükség van rám” – mondta, hozzátéve, hogy élvezi az új élethelyzetet. Budapesten képzeli el a jövőjét, de gyakran hazalátogat Sárvárra, és még a nyelvtanulás is előkerült a mindennapokban.

„Most minden a helyére került” – zárta az interjút Stieber Zoltán, aki ugyan már nem játékosként, de továbbra is aktív szereplője marad a magyar futballnak.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC