Az ősz végére kérdések maradtak, a válaszok a téli döntésekkel érkeznek.
A Puskás Akadémia 2–0-s vereséget szenvedett az ETO otthonában a labdarúgó Fizz Liga 18. fordulójának szombat esti rangadóján. A felcsútiak már az első percben hátrányba kerültek, és onnantól végig futottak az eredmény után. A lefújás után Hornyák Zsolt vezetőedző részletesen beszélt a rossz kezdésről, az őszi teljesítmény tanulságairól és a tavasz irányáról.
Egy rossz kezdet, amit nem sikerült korrigálni
Hornyák Zsolt nem keresett kifogásokat a mérkőzés után, és már a kezdést meghatározó hibát emelte ki.
„Gratulálok a Győrnek a győzelemhez. Mi egy kicsit nehezebben kezdtük ezt a mai mérkőzést, sőt, az első percben hátrányba kerültünk egy rossz labdakihozatallal. Sajnos elkövettük ugyanazt a hibát, amit múlt héten otthon. Kicsit hiányoltam a csapatomtól az agresszivitást, a kreativitást előre. Nagyon sok labdát próbáltunk csak magas ívekkel megoldani, és inkább küzdöttünk, mint fociztunk.”
A vezetőedző szerint a korai gól alapvetően meghatározta a mérkőzés képét.
A szünetben belenyúlt, de nem fordult meg a meccs
Hornyák Zsolt a félidőben próbált változtatni, de a cserék sem hozták meg a várt hatást.
„Próbáltam félidőben beleváltani Lamin Colley személyével, hogy megfussa a tereket, valamint a Szolnokira egy defenzív középpályást váltottunk, de nem hozta meg a gyümölcsét. Győr azt mondom, hogy lefocizta a mérkőzést ma. Próbálkoztunk még egy második góllal, de nem éreztem a csapatomban ma azt az erőt, hogy meg tudjuk változtatni az eredményt.”
A Puskás Akadémia játékából hiányoztak a valódi gólhelyzetek, a ritmus és az áttörés.
Őszi teljesítmény, őszinte értékelés
A szakvezető összképben is átlagos teljesítményről beszélt, amely szerinte nem vezethetett volna más eredményhez.
„Átlagosan futballoztunk, hiányoltam a gólhelyzeteket. A cserék sem úgy szálltak be, hogy megváltoztatták volna a mérkőzést. Azt gondolom, hogy az eredmény megérdemelt, a Győr megérdemelten nyert. Tudunk mi jobban focizni is, ma egy átlagos teljesítményt nyújtott a csapatom. Ezzel a teljesítménnyel nem is tudtuk volna megnyerni a mai mérkőzést. Ezen fogunk gondolkodni az ünnepek alatt.”
Hornyák Zsolt hangsúlyozta, hogy a célok továbbra is egyértelműek, ugyanakkor a nyári átalakulás hatásait sem hallgatta el.
„Én még mindig meg akarom nyerni a bajnokságot. Őszintén, azzal jöttünk ide is, hogy megnyerjük a mai mérkőzést, sajnos ez nem sikerült. Nekünk egy kicsit hátrány volt a nyár, mert a kulcsembereinket eladtuk – Pécsi Ármint, Jonathan Levit, Jakub Plšeket –, és az új játékosok nehezen tudtak alkalmazkodni vagy helyettesíteni őket. A legjobban alkalmazkodó Lukács Dániel volt.”
Az ősz legfontosabb tanulsága: új kollektíva
Hornyák Zsolt szerint az elmúlt fél év legfontosabb hozadéka nem egyetlen eredményhez, hanem a belső folyamatokhoz köthető.
„Ha egy dolgot kellene kiemelni, az az, hogy egy új kollektíva alakult meg, főleg az érkező játékosokból. Ezt azért mondom, mert nagyon nehezen szokták meg a személyiségek egymást, de úgy érzem, az utolsó hónapokban – akár Szappanos Peti, Dárdai Palkó, Nagy Zsolt, Szolnoki Roland, Kern Martin, Lukács Dani – egy új csapat alakult ki. A gerinc totálisan megváltozott, akár személyiségben is.
Ez a legfeltűnőbb számomra: más líderek vannak, más csoport, más csapat alakult ki belülről, és ez látható a pályán is. Még a januári felkészülés alatt szerintem egy-két tizenéves játékos nagyobb teret fog kapni a csapatban. Ez az átépítés és az új kollektíva fejlesztése az, ami leginkább eszembe jut az elmúlt fél évről.”
Magyarosítás és saját nevelés a középpontban
A vezetőedző a jövőt illetően egyértelmű irányt jelölt ki.
„Tényleg azon vagyunk, hogy frissítsünk és magyarosítsunk. Próbáljuk a saját nevelésű játékosainkat beépíteni – gondolok a tizenévesekre. Ha akár Gruber, Pécsi, vagy Corbu itt lenne Komáromi Gyuszival, akkor lehet, hogy ezek a problémák könnyebben átugorhatóak lennének. De ezen dolgozunk, hogy még több saját nevelésűt vagy Csákvárról érkező játékost igazoljunk, akár a téli időszakban is.
A Puskás gerince a mai napra magyar játékosokban állt. Ma is, vagy az utolsó mérkőzéseken hét magyar játékossal álltunk ki a kezdőcsapatban. Ez is egy változás. Pár játékostól lehet, hogy megválunk télen, vagy el szeretnénk adni. Ígérhetem, hogy a januári felkészülés alatt még fogtok tőlünk látni új arcokat, magyar játékosokat.”
Hornyák Zsolt a kiegyenlített mezőnyről és a tavaszi esélyekről is beszélt.
„A bajnokság annyira kiegyenlítődött, hogy az első az utolsóval tud nyerni, és fordítva. Nekünk a reményünk és a célunk az, hogy az első helyeket támadjuk, ha lesz rá lehetőség. Remélem, hogy fel tudunk kapaszkodni az első hármasba, akár a bajnokságba is beleszólni még a szezon végéig.”
A Puskás Akadémia vereséggel zárta az őszt, de a vezetőedző által kimondott problémák, az új kollektíva kialakulása és a kijelölt irány alapján Felcsúton abban bíznak, hogy tavasszal már a válaszok kerülnek előtérbe.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 33 | 20 | 9 | 4 | 35 | 69 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 33 | 21 | 5 | 7 | 36 | 68 |
| 3. | Paksi FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 17 | 53 |
| 4. | DVSC | 33 | 14 | 11 | 8 | 10 | 53 |
| 5. | ZTE FC | 33 | 13 | 9 | 11 | 6 | 48 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 33 | 13 | 7 | 13 | 0 | 46 |
| 7. | Újpest FC | 33 | 11 | 7 | 15 | -9 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 33 | 11 | 7 | 15 | -13 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 33 | 10 | 10 | 13 | -10 | 40 |
| 10. | MTK Budapest | 33 | 9 | 11 | 13 | -7 | 38 |
| 11. | DVTK | 33 | 6 | 10 | 17 | -26 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 33 | 6 | 4 | 23 | -39 | 22 |












