nb1.hu

Csobothot a 40. percben lecserélték, edzője durván beszólt a nyilatkozatában

Csoboth Kevin számára eddig nem sült el jól a törökországi kaland.

Csoboth Kevin kezdő volt a Genclerbirligi csütörtök esti Török Kupa-mérkőzésén. A magyar válogatott támadó először volt a kezdőcsapat tagja új csapatában, de már a 40. percben lecserélték.

Nem alakult túl jól Csoboth Kevin számára a Genclerbirligi Bodrumspor elleni kupamérkőzése Törökországban. Noha a magyar játékos először volt a kezdőcsapat tagja a török együttesben, teljesítménye miatt már a 40. percben lecserélték a támadót. Csapata ekkor 1-0-s hátrányban volt, majd a szünetben még kettőt cserélt Metin Diyadin vezetőedző. A fordulás után újabb gólt kapott a Genclerbirligi, de a 69. percben már vezetett a hazai csapat 3-2-re. A találkozón több gól nem esett, így Csobothék – ha nehezen is, de – győztek.

A találkozót követően a Gencelerbirligi vezetőedzője nem fogta vissza magát, több játékosát, köztük Csoboth Kevint is élesen bírálta nyilatkozatában. Ugyan szerettek volna olyan játékosokat kipróbálni a stábbal, akik kevesebb lehetőséget kaptak, csalódott volt a teljesítményüket látva.

„Az első félidőben nagyon messze voltunk az elvárástól. Szerencsére a cserékkel megváltozott a játék képe, és megnyertük a mérkőzést.

A futball egy olyan játék, ha egy, két, vagy három játékosod el van veszve a pályán, teljesen mindegy ki az ellenfél, nem fogsz nyerni. Az első félidőben nagyon negatív volt több játékosom teljesítménye.

Nem tudom mit hoz a jövő, nehéz időszak vár ránk. Nehéz mezt adnom olyan játékosnak, aki ennyire lassú tempóban futballozik” – mondta az elégedetlen Metin Diyadin.

Csoboth Kevin a nyári átigazolási időszak hajrájában került a svájci St.Gallen együttesétől a Genclerbirligihez, viszont eddig csak hét tétmérkőzésen bizonyíthatott, mindössze 96 percet játszva.

A játéknap másik magyar érdekeltségű mérkőzésén Sallai Roland végig pályán volt a Galatasarayban, amely 1-0-ra verte a Basaksehirt. Sallai sárga lapot kapott az összecsapáson.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC