A hazaiak sorozatban nyolcadik bajnokijukon is veretlenek maradtak.
A Vasas 2–0-ra legyőzte a Videotont az NB II 12. fordulójának hétfő esti mérkőzésén, ezzel tovább erősítette vezető helyét a tabellán. Az angyalföldiek sorozatban nyolc bajnokin maradtak veretlenek, és ötödik alkalommal sem kaptak gólt. A két vezetőedző a lefújás után értékelte a találkozót.
Az első félidőben Tóth Milán góljával szerezték meg a vezetést a hazaiak, azonban a fordulás után benne volt a mérkőzésben a vendégek egyenlítő találata is. A hosszabbítás perceiben végül ismét a vendéglátó szerzett gólt – az angyalföldiek kapuja sorozatban ötödik alkalommal maradt érintetlen a bajnokságban. A Vasas győzelme miatt újra vezeti a másodosztályt.
Erős Gábor, a Vasas vezetőedzője:
„Nagyon jó szájízű ez a győzelem, amelyet nagybetűs csapatként értünk ma el. Nem játszottunk mindig jól, viszont végig harcoltak egymásért a játékosok, és ez kellett, hogy felülkerekedjünk a Videotonon. Büszke vagyok a csapatomra, de le a kalappal az ellenfél előtt is, hiszen alaposan megnehezítették a dolgunkat.
Az pedig önmagáért beszél, és a szervezettségünket mutatja, hogy zsinórban a hatodik tétmeccsen nem kaptunk gólt. Szeretnénk ugyanígy továbbhaladni a céljainkért.”
Boér Gábor, a Videoton vezetőedzője:
„A második félidőben nagyon jól reagált a csapat a hátrányra, láttam a karaktereket a pályán, ami előrelépés volt az első 45 perchez képest. A kidolgozott helyzetek számában minimum pariban voltunk a Vasassal, sajnos a minőség hiányzott a játékunkból a befejezéseknél.
Nehéz, amikor hátrányból megyünk előre, kialakítjuk, de nem használjuk ki a lehetőségeinket. Nem szeretnék a játékvezetéssel foglalkozni, de úgy érzem, egy jogos tizenegyes elmaradt, ami azért is fájó, mert egy olyan szakaszban volt, amikor a Vasas fölé tudtunk kerekedni.
Az első félidőt nagyon sajnálom, mert akkor bátortalannak éreztem a csapatot, amit kértünk, nem sikerült megvalósítani támadásban, főleg előrevágott labdáink voltak, ennek ellenére ekkor is voltak lehetőségeink. Sajnos Varga Rolandot sérülés miatt le kellett cserélnünk, ő egy olyan karakter, akire mindig lehet számítani és magas minőséget képvisel, ami kell a befejezéseknél, viszont kockázatos lett volna, hogy a pályán maradjon. Gratulálok a Vasasnak.”
Az éllovas Vasas a válogatott meccsek miatti szünet előtti fordulóban a Budafok vendége lesz, a Videoton a BVSC-t fogadja.
| nb2 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | VASAS FC KFT. | 26 | 17 | 4 | 5 | 31 | 55 |
| 2. | HONVÉD FC KFT. | 26 | 17 | 3 | 6 | 24 | 54 |
| 3. | KECSKEMÉTI TE 1911 KFT. | 26 | 14 | 3 | 9 | 9 | 45 |
| 4. | MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT. | 26 | 12 | 6 | 8 | 4 | 42 |
| 5. | FC CSÁKVÁR KFT. | 26 | 10 | 10 | 6 | 7 | 40 |
| 6. | FEHÉRVÁR FC KFT. | 26 | 10 | 9 | 7 | 10 | 39 |
| 7. | GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT. | 26 | 9 | 9 | 8 | -7 | 36 |
| 8. | BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT. | 26 | 10 | 4 | 12 | 4 | 34 |
| 9. | KARCAGI SC KFT. | 26 | 9 | 7 | 10 | -9 | 34 |
| 10. | TISZAKÉCSKEI LC KFT. | 26 | 8 | 9 | 9 | -5 | 33 |
| 11. | F.C. AJKA KFT. | 26 | 10 | 2 | 14 | -11 | 32 |
| 12. | SZEGED 2011 KFT. | 26 | 8 | 8 | 10 | -5 | 32 |
| 13. | SOROKSÁR SC KFT. | 26 | 6 | 8 | 12 | -8 | 26 |
| 14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT. | 26 | 5 | 9 | 12 | -13 | 24 |
| 15. | BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT. | 26 | 5 | 7 | 14 | -19 | 22 |
| 16. | ST. LŐRINC KFT. | 26 | 3 | 12 | 11 | -12 | 21 |












