nb1.hu

Hősiesen robog a Kecskemét, de Tímár a holtpontokra is készült

Egy hét alatt három győzelem, Ajkán Pálinkás volt a vezér.

Amióta Tímár Krisztián átvette a Kecskemét irányítását, lendületet kapott a csapat. Előbb az Újpestet verték hosszabbításban 3-2-re a Magyar Kupában, majd otthon a Honvéd ellen győztek 1-0-ra a félbeszakadt meccs folytatásában. Az új edző első idegenbeli fellépésén Ajkán 3-1-es sikert arattak.

A Merkantil Bank Liga 7. fordulójában nehéz talajú pályán játszott a KTE, ahol a második félidő elején döntötték el a mérkőzést. Ekkor Pálinkás Gergő két gólt szerzett és gólpasszt is adott.

Tímár négy helyen változtatott a Honvéd elleni kezdőn, lehetőséget kapott Szojma, Derekas, Bocskay és Czékus. A játéktér gyors és csúszós volt, amihez alkalmazkodni kellett.

A fordulás után rögtön betaláltak: a 48. percben Szabó beadását Pálinkás fejelte a bal felsőbe. Néhány perccel később újra ő volt eredményes, amikor Beke lövését követően a kipattanót vágta be. Ezután az Ajka cserékkel próbált frissíteni, és több helyzetet is kialakított. Katona lövését Belényesi a gólvonalról tisztázta, majd Szabó Máté próbálkozását Varga fogta.

A 80. percben végül Katona átemelte a kapust, ezzel szépített a hazai együttes. A hajrá feszülten alakult, Bacsa is közel járt az egyenlítéshez. A 87. percben viszont eldőlt a meccs: labdaszerzés után gyors támadás végén Beke a léc alá bombázott Pálinkás passzából.

Tímár Krisztián így értékelte a mérkőzést:

„Kisebb időszakoktól eltekintve kontrolláltuk a meccset. Szoros találkozó volt, hiszen az Ajka időnként beszorított minket a második félidőben, ekkor hősiesen védekezni kellett, de számoltunk vele, hogy a hét harmadik meccsén jöhetnek holtpontok. Megérdemelten nyertünk ugyanakkor, mert igazi csapatmunkával és jó mentalitással lendültünk túl ezeken az időszakokon is. Ajkán senkinek sincs könnyű dolga, éppen ezért ér ez a siker sokat. Egy hét alatt három meccset nyertünk, ami komoly fegyvertény, ezzel a mentalitással kell mennünk tovább.

Pálinkás Gergőt külön megemlíteném, örülök, hogy ilyen jó meccse volt, mert rengeteget tesz a csapatért, rászolgált a góljaira, de mindenki maximálisan odatette magát.

Kiemelném szurkolóinkat is, akik végig mellettünk álltak, ezúton is köszönöm nekik, hogy Ajkára is elkísértek minket. Bízom benne, hogy a Csákvár ellen hazai pályán is sokan állnak majd mellettünk.”

A Kecskemét a következő fordulóban az eddig remeklő Csákvárt fogadja.

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VASAS FC KFT.26 17 4 5 31 55
2.HONVÉD FC KFT.26 17 3 6 24 54
3.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.26 14 3 9 9 45
4.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.26 12 6 8 4 42
5.FC CSÁKVÁR KFT.26 10 10 6 7 40
6.FEHÉRVÁR FC KFT.26 10 9 7 10 39
7.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.26 9 9 8 -7 36
8.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.26 10 4 12 4 34
9.KARCAGI SC KFT.26 9 7 10 -9 34
10.TISZAKÉCSKEI LC KFT.26 8 9 9 -5 33
11.F.C. AJKA KFT.26 10 2 14 -11 32
12.SZEGED 2011 KFT.26 8 8 10 -5 32
13.SOROKSÁR SC KFT.26 6 8 12 -8 26
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.26 5 9 12 -13 24
15.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.26 5 7 14 -19 22
16.ST. LŐRINC KFT.26 3 12 11 -12 21
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC