A Tatabánya mélyponton van.
Horváth Ferenc vasárnap, éppen bányásznapon debütált a Tatabánya kispadján, de a bemutatkozás fájó, 3-1-es hazai vereséggel zárult.
Az Opus Tigáz Tatabánya egyetlen szezont töltött a másodosztályban, tavaly a Gyirmót mögött sereghajtóként esett vissza az NB III-ba. Mindkét csapat a délnyugati csoportba került, de a Gyirmót hét forduló után hibátlan mérleggel és plusz 26-os gólkülönbséggel vezeti a tabellát, míg a kétszeres Közép-európai Kupa-győztes Tatabánya, amely szintén feljutást célzott meg, mindössze kilenc ponttal a nyolcadik helyen áll. A nyitófordulós győzelem után három vereség következett, ez Klausz László állásába került. Az utánpótlás szakmai igazgatója, Nagy Richárd ideiglenesen sikerrel irányította a csapatot, de a múlt héten újabb váltás történt, a kispadra Horváth Ferenc ült le, aki bányásznapon mutatkozott be a Grosics Gyula Stadionban.
Fájó csalódottság
A mérkőzés az NB III-ban szokatlanul sok nézőt vonzott, de a Zsámbék ennek ellenére 3-1-re nyert, pedig ritkán birtokolta a labdát és kevés helyzetet alakított ki. A Magyar Nemzet tudósítása szerint „Olyan hangok is megjelentek, hogy Horváth Ferencnek máris távoznia kéne, ha csupán ennyire képes vele a Tatabánya, pedig három nap alatt aligha tudott volna bármilyen komoly változást végrehajtani a gárda játékán.”
A Gyirmót ellen más felfogásban játszottunk, előrébb helyezkedtünk el, ezért tudtak sokszor mögénk kerülni. Akkor már 26 perc után 5-0 volt oda. Most hátrébb védekeztünk, ez is segített. Nagyszerű érzés bányásznapon Tatabányán, ennyi néző előtt és ilyen stadionban két gólt szerezni, de még jobb nyerni. A csapatunk nagyon együtt van, küzdünk, csúszunk és mászunk egymásért, úgyhogy tovább harcolunk a minél jobb eredményekért.”
– értékelt a lefújás után a vendégek 22 éves támadója, Horváth Kevin.
A zsámbékiak történelmi sikert ünnepelhettek szurkolóikkal, Tatabányán viszont elszabadult az indulat. A drukkerek trágár szavakkal minősítették a játékot, többen a mezt is le akarták vetetni a futballistákkal. A játékosok bűnbánóan közeledtek volna a lelátóhoz, de a szurkolók azt kiabálták, inkább ne is menjenek oda, így nem került sor találkozóra.
A Tatabánya pénteken az NB II-es Soroksár ellen folytatja a Magyar Kupában, a győztes elsőként jut be a legjobb 32 közé. A bajnokságban a következő vasárnap a Pápa lesz az ellenfél.












