nb1.hu

ETO-Fehérvár: a Győr beszállt a bronzcsatába, a Vidi akár vonal alá kerülhet a forduló végén

Még mindig veretlen ebben az évben a bajnokságban az ETO.

A nemzetközi kupaindulásra hajtó ETO FC Győr hazai pályán fogadta a kiesés elől menekülő Fehérvár FC-t. A nyugati rangadó tétje hatalmas volt, hiszen a győriek 2025-ben még nem kaptak ki, míg a Vidi csak egyetlen pontra volt a kiesőzónától.

Az NB I legrosszabb stadionjából indulhat Európába az ETO?

A mérkőzés első említésre méltó lehetősége látványosra sikerült. Kovács beadása után Szaponjics ollózott, ám kísérlete elkerülte a kaput. Az eseménytelen első játékrészben a másik oldalon egy Vitális-szabadrúgást lehetett feljegyezni.

A fordulás után megszületett a mérkőzés első gólja: egy ETO-szöglet után Krpics fejelt Dala kapujába (1-0). Nem sokkal később Petrasnak kellett résen lenni egy kapu előtti kavarodásnál. A 64. percben Bumba veszélyes lövését védte lábbal Dala. A 71. percben Benbuali látványos gólt szerzett, ám lesen állt, így a gólt nem adták meg. A hajrára fordulva nem csak a pályán, hanem azon kívül is felpaprikázódott a hangulat: Borbély Balázs és Tímár Krisztián szólalkozott össze, mindketten sárga lapot kaptak. A 89. percben eldönthette volna a meccset a Győr, de megúszta a Vidi a próbálkozásokat.

A végeredmény: 1-0. Az ETO még mindig veretlen ebben az évben és már csak három pontra van a dobogós Pakstól – ráadásul a negyedik helyet szinte teljesen bebiztosította. A Fehérvár ezzel a vereséggel továbbra is 31 ponttal áll, egy egységgel a kiesőzóna felett.

OTP Bank Liga, 31. forduló
ETO FC Győr-Fehérvár FC 1-0 (0-0)
Helyszín: ETO Park. Vezette: Rúsz.
Gól: Krpics 52.
Sárga lap: Krpics, Njie, illetve Kovács M., Kalandadze, Szabó B., Bedi
ETO: Petras – Stefulj, Krpics, Heitor, Bíró (Szépe, 77.) – Vitális, Beqja (Anton, 61.) – Bumba, Gavrics (Diarra, 77.), Bánáti (Njie, 88.) – Benbuali. Vezetőedző: Borbély Balázs.
Fehérvár: Dala – Petrov, Spandler, Kalandadze – Kovács M., Szabó B. (Pető, 70.), Melnyik (Katona M., 82.), Bedi, Milicevic (Simut, 82.) – Stefanelli (Kastrati, 70.), Szaponjics (Holender, 58.). Vezetőedző: Tímár Krisztián.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr31 18 9 4 30 63
2.Ferencvárosi TC31 19 5 7 28 62
3.DVSC31 13 11 7 12 50
4.ZTE FC31 13 9 9 11 48
5.Paksi FC31 13 8 10 12 47
6.Puskás Akadémia FC31 12 6 13 -2 42
7.Újpest FC31 11 7 13 -3 40
8.Kisvárda Master Good31 11 7 13 -11 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC31 10 8 13 -10 38
10.MTK Budapest31 9 9 13 -7 36
11.DVTK31 6 10 15 -20 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC31 5 3 23 -40 18
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC