nb1.hu

A cserék felpörgették a meccset, lélegzethez jutott a ZTE

Újra a vonal fölött a zalaiak.

Nem indult rosszul a Zalaegerszeg számára a DVTK elleni vendégjáték. Mihalecz István csapata veszélyesebb volt a kapura az első félidőben, mint ellenfele, amely mindössze egy lövésig jutott.

Gólt azonban egyik csapat sem szerzett, így a szünetben 0:0-t mutatott az eredményjelző. A hazaiak vezetőedzője, Valdas Damrabuskas a látottak után bele is nyúlt a támadóalakzatba: Skribek helyett Rakonjac jött ki a folytatásra.

Ez hamar jó döntésnek bizonyult, Rakonjac ugyanis az 59. percben megszerezte a vezetést. Holdampf jobbról középre tekert labdáját fejelte a kapu hosszú oldalába.

A bekapott gól után Mihalecz István is cserékre szánta el magát. Az újak közül Almási tudott helyzetbe kerülni a meccs hajrájára fordulva. Lecsorgó lövése azonban a kapufa mellé ment.

Nem úgy Ipalibóé, aki a DVSC elleni meccs után ismét remek cserének bizonyult. Croizet passza után jó húsz méterről szúrta rá a labdát, ami a diósgyőri kapu jobb oldalába vágódott.

A végén mindkét csapat vezetett támadásokat a győzelemért, ám érdemi veszélyt egyik sem tudott kialakítani, így maradt a döntetlen. A megszerzett egy ponttal a ZTE a DVSC-t és a Nyíregyházát is megelőzte, amivel elmozdult a kiesőzónából. Noha utóbbi rivális még játszik a fordulóban, a zalaiak a jövő hétvégéig biztosan a vonal fölött maradnak.

Diósgyőri VTK-Zalaegerszegi TE FC 1-1 (0-0)

Gólszerzők: Rakonjac 59′ ill. Ipalibo 80′

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.Puskás Akadémia FC9 6 0 3 4 18
2.Vasas FC9 4 3 2 6 15
3.ETO FC Győr9 4 3 2 5 15
4.Újpest FC9 4 3 2 4 15
5.Paksi FC9 4 2 3 2 14
6.Ferencvárosi TC8 3 4 1 3 13
7.Kisvárda9 2 4 3 -1 10
8.DVSC9 2 4 3 -3 10
9.ZTE FC9 3 0 6 -6 9
10.MTK Budapest9 2 3 4 -2 9
11.Nyíregyháza9 2 2 5 -9 8
12.Budapest Honvéd8 1 4 3 -3 7

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC