Folytatódott Dárdaiék vesszőfutása.
ANGLIA
Az angol bajnokságban az éllovas Liverpoolra papíron könnyű mérkőzés várt szombat délután, hiszen a sereghajtó Southamptont fogadta. Sokan úgy kalkuláltak, hogy Arne Slot több kulcsemberét pihenteti majd a PSG elleni BL-visszavágó előtt (az első meccsen a Mersey-partiak 1-0-ra nyertek Párizsban), ám a Pool mestere annyira nem nyúlt bele a csapatába, például Szoboszlai Dominik is kezdő volt.
Az első félidő csupán egy gólt hozott, és ezt meglepetésre a vendégek szerezték. A szünet előtt Smallbone használta ki a hazai védelem bizonytalankodását, Alisson és van Dijk sem volt a helyzet magaslatán.
A szünetben hármat is cserélt Slot, többek között Szoboszlai sem futott ki már a pályára. A második félidőben helyreállt a világ rendje, hiszen a Pool fordított, és a 3-1-es sikerével újabb lépést tett a bajnoki cím felé.
Premier League 28. forduló
Liverpool FC–Southampton 3-1
NÉMETORSZÁG
Folytatódott a Hertha vesszőfutása a német másodosztályban. A berlini gárdát ezúttal a Schalke verte 2-1-re. A 14. helyen álló Hertha gárdájában Dárdai Márton végig a pályán volt, míg ifjabb Dárdai Pált nem cserélték be.
Az élvonalban a Wolfsburg nem bírt a bennmaradásért küzdő St. Paulival, a végeredmény 1-1 lett. A Wolfsburgban Dárdai Bence a második félidő derekán (a 63. minutumban) állt be.
Bundesliga 25. forduló
Wolfsburg–St. Pauli 1-1
2. Bundesliga (II. osztály) 25. forduló
Hertha BSC–Schalke 04 1-2
További eredmények:
TÖRÖKORSZÁG
Süperlig
Antalyaspor–Rizespor 2-1
Rizespor: Mocsi Attila eltiltás miatt nem léphetett pályára.
SZLOVÁKIA
Niké Liga, alsóház
Rózsahegy–Komáromi FC 0-1
Komárom: Nagy Gergő nem lépett pályára.
OLASZORSZÁG
Serie A
Parma–Torino 2-2
Parma: Balogh Botond nem kapott játéklehetőséget.
SZLOVÉNIA
Prva Liga
Bravo–Nafta 1-1
Nafta: Dragóner Áron és Szalay Szabolcs végig a pályán volt, Klausz Milán kezdett, majd a szünetben lecserélték, Csóka Dominik és Kálnoki-Kis Zsombor is a szünetben állt be, Senkó Zsombor nem jutott szóhoz.
Championship (II. osztály)
West Bromwich Albion–Queens Park Rangers 1-0
WBA: Callum Styles végig a pályán volt.
Derby County–Blackburn Rovers 2-1
Blackburn: Tóth Balázs nem állt be.
Plymouth Argyle–Sheffield Wednesday 0-3
Plymouth: Szűcs Kornél nem állt be.
League One (III. osztály)
Burton–Bolton Wanderers 1-2
Bolton: Schön Szabolcs a 68. percben állt be.