Nehéz lesz összefoglalót vágni a Nyíregyháza zalaegerszegi vendégjátékából.
Egy nappal elsiette a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza a vasárnapi húsleves utáni szundítás aláfestését. A két együttes ugyanis szombat délután játszott egy erre kiválóan alkalmas mérkőzést.
Divatos kifejezéssel élve a tét rányomta a bélyegét a találkozóra, a két kiesés elől menekülő csapat találkozóján ugyanis a kapuk viszonylag keveset forogtak veszélyben. Mindkét csapat játékán látszott, hogy amíg pontszerzésre áll, addig nem kíván a minimálisnál több kockázatot vállalni.
Az első félidőben mindkét kapu előtt adódtak kisebb lehetőségek. A zalaiak részéről Dénes Vilmos maradt le egy éles beadásról a kapu torkában. A vendégeknek pedig egy agresszív labdaszerzés után a lesvonalba tört bele a bicskája: ígéretes helyzetben Kovácsréti a védők mögött kapta Medved kiugratását.
A fordulás után élesedett a meccs, de ez sem a gólhelyzetek mennyiségében mutatkozott meg. Röpke negyed óra alatt négy sárga lapnyi feladatot róttak a taktikai faultoktól és kemény belépőktől sem visszariadó játékosok Erdős József játékvezetőnek.
A folytatásban a Zalaegerszegnek volt valamivel több élénkebb periódusa, míg a Nyíregyháza a véghajrá perceiben mutatott némi támadókedvet. A gólhoz azonban egyik sem volt elég, így végül igazságtalannak nehezen mondható, gól nélküli döntetlen született. A Nyíregyházának ez volt a tavasszal a harmadik 0-0-s mérkőzése.