nb1.hu

Angliába szerződhet a feröeri-magyar középpályás

Turi Géza Dávid korábban az NB1.hu-nak nyilatkozta, hogy vannak angol érdeklődők iránta.

Feröeri lapértesülések szerint klubot válthat Turi Géza Dávid és Anglia felé veheti az irányt. A 23 éves középpályás – aki Turi Géza, korábbi kapus fia – alapember volt az előző idényben bajnoki címet szerző Vikingurban, amely a Ferencvárost korábban legyőző KÍ Klaksvíkot előzte meg. Turi 26 bajnokin 5 gólt és 3 gólpasszt jegyzett csapatában, mellyel az európai kupaporondon is kipróbálhatta magát.

A játékos korábban elmondta az NB1.hu-nak adott interjújában, hogy voltak megkeresései Dániából, Norvégiából, Izlandról, Magyarországról – a Pécsnél próbajátékon volt -, de Angliából is. Tavaly áprilisban a következőket mondta:

Norvég, dán, izlandi első osztályú lehetőségeim is adódhatnak, angol másod- és harmadosztályú megkereséseim is vannak. Tavaly Magyarországra is hívtak, sőt a napokban volt egy NB I-es érdeklődő is. Korábban nem igazán szerettem volna dán papírok nélkül útra kelni. De most már úgy vagyok vele, idén, ha nem kapom meg, akkor is eligazolok. Nincs már időm várni.

2024 decemberében megkapta a feröeri állampolgárságot a középpályás, így egyrészt bemutatkozhat a felnőtt válogatottban, másrészt megnyílt számára a lehetőség, hogy külföldre igazoljon. Most úgy néz ki összejöhet a klubváltás Turi Géza Dávidnak, hiszen a hírek szerint a Vikingur elfogadta az angol negyedosztályú Grimsby Town ajánlatát. A feröeri csapat nagyjából 80 ezer fontot kaphat a középpályásért, akit a napokban a Championshipben szereplő Oxford United is megkörnyékezett a pletykák szerint.

Turi úgy nyilatkozott, hogy jó úton haladnak a megegyezés felé, így hamarosan Angliában futballozhat.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC