Torghelle Sándor sok pénzt bukott, hogy játszhasson

Karrierje legszebb pillanatában a szeretteire gondolt.

Torghelle Sándor a Kispest-Honvéd neveltjeként szép karriert tudhat magáénak. A 42-szeres válogatott labdarúgót a 2004-es éve tehette híressé, amikor Lothar Matthäus akkori szövetségi kapitány bizalmat szavazott neki a nemzeti csapatban, ő pedig az áprilistól augusztusig terjedő időszakban a brazil, a német és az argentin csapat kapuját is bevette. Torghelle, aki itthon az MTK és a Videoton labdarúgója is volt, megfordult a Premier League-ben és a Bundesliga 2-ben, de a BL-ben is pályára lépett a görög Panathinaikosz színeiben. Görögországban egyébként a PAOK-nál is lehúzott egy szezont. A jelenleg a Spíler TV szakkommentátoraként és játékosügynökként is dolgozó korábbi futballista a görög gazetta.gr oldalnak adott terjedelmes interjút, ebből idézünk pár gondolatot.

A kezdetek

„Nagyapám focizott, így már akkor mellettem volt a labda, amikor elkezdtem járni. A suliban kezdtem intenzívebben játszani, volt egy papírlabdánk, azzal játszottunk. Egy nyári táborban az edző azt mondta nekem, ‘Ha focizni akarsz, gyere velünk, csináljunk valamit.’ Én meg azt feleltem: ‘Miért ne?’ – 11 éves voltam akkor.”

Jó zsaruk, rossz zsaru

„Kezdetben apám és a nagyapám voltak a példaképeim, de ők korán elhunytak. A tanácsokat, amiket adtak nekem korábban, a mai napig őrzöm az emlékeim között. Soha nem mondtak nekem semmi rosszat a játékomról, mindig pozitív volt a hozzáállásuk. Az ő tanácsaikat követtem, aztán 18 évesen megismerkedtem egy edzővel, aki a példaképem is lett. A szintén kispesti Kovács Kálmán volt az, aki focizott az Auxerre-ben és a válogatottban is. Nagyon tetszett neki, ahogy játszom. Voltak edzőim, akik kedveltek még a pályafutásom során, de nem mindegyik. Nehéz ember vagyok, nem könnyű velem együtt dolgozni. Ha valaki értette, mit és miért akarok csinálni, akkor könnyű volt. Paolo Sousa például értett. Ő is focizott, nagyon könnyű volt vele a munka. Ismert és tudta, mik az erősségeim. Nem bírtam, ha egy edző azt mondta, hogy üljek le és ne beszéljek. Ha csak követnem kell valakit, akkor nem mindig megyek jó irányba. Szeretem a magam módján csinálni a dolgokat. A Panathinaikosznál sok problémám volt Alberto Malesanival. Játszottunk a Werder és a Barca ellen, és mindkét alkalommal lecserélt. Megkérdeztem tőle, hogy ‘Miért? Mert jól játszom?’ Ebből lett a problémám: A barcelonai meccs után elment a sajtótájékoztatóra, ahol megkérdezték tőle, hogy milyen pozitívumokat és negatívumokat látott a mérkőzésen. Ő meg elmondta, hogy jó eredményt éltünk el, jól is játszottunk, de Torghelle Sándor reakciója a lecserélésére negatívum volt. Viszont edzőként tökéletes volt. Mindenki tudta a szerepét, ő meg próbált segíteni nekünk, megtanított dolgokat. Olasz edző, minden jól meg volt szervezve nála. Ő kényszerített távozásra, de nagyon jó edző volt. Megvertük a Werdert, ikszeltünk a Barcelonával, ezek örök emlékként maradnak meg bennem.”

Pénzt, vagy életet?

„Bármikor, amikor nem játszottam. Mindig ez volt a legrosszabb időszak. Utáltam. Emiatt sok problémám volt. Amikor nem játszottam, mindig az edzőkkel veszekedtem. Mondtam nekik, hogy ‘Miért nem raksz be?’ Nem én voltam az a játékos, aki csak a padon várt. Őrültként akartam játszani. Nem helyes, de én ezt tettem. Csak egy karrierje van az embernek, és nem akartam padozni, csak azért, hogy fizetést kapjak. Sok pénzt veszítettem így. Fizetés nélkül távoztam, csak játszhassak. A pénz folyamatosan jön, de a karrier elmúlik. A helyzet az, hogy vannak ilyen történeteim, és ez jó érzés. Például a PAOK-ból, amikor elmentem. Zagorakisz volt az elnök, és emlékszem, hogy nem kaptam meg a pénzem. Épp elmentem. Sok pénzt vesztettem a PAOK-ban is, mint mindenhol. Zagorakisszal nem vitatkoztunk a pénzről. Beszélgettünk, láttuk, hogy az együttműködés nem folytatódhat, és egyszerűen ennyi. Még két év volt a szerződésemből, de nem küzdöttem a pénzért.”