Többnek is veszélyben van az NB III-as tagsága.
Mind a három NB III-as csoportba jutnak NB I-es tartalékcsapatok és eléggé változatosan szerepelnek.
Nyugaton a Vidi és a Puskás Akadémia második számú alakulatai vitézkednek. A nagy csapatok teljesítményét nem igazán tudják lemásolni, hiszen a PAFC II a 13., a Vidi II a 14. kieső helyen áll jelenleg a tabellán. Mind a két csapat 7 pontot gyűjtött eddig a bajnokságban, így egymásnak közvetlen riválisai. A kis-Puskás Akadémia 2 győzelmet, 1 döntetlent és 5 vereséget, míg a kis-Vidi 1 győzelmet, 4 döntetlent és 3 vereséget könyvelhetett el a bajnokságban. A csapatoknak össze kell szedniük magukat, ha meg akarják őrizni az NB III-as tagságukat.
A Középcsoportban a Honvéd második számú csapata játssza a meccseit. A vereségi szériájuk megszakításával el tudtak távolodni a kiesőzónától, ehhez nagyban hozzájárult a Szabadkikötő vendégeként szerzett 11-0-ás győzelem. 2 győzelemmel, 2 döntetlennel és 4 vereséggel eddig 8 pontot gyűjtöttek, ami még így is 2-vel több, mint az NB I-es csapatuk pontjainak a száma.
Keleten is két NB I-es csapat tartaléka szerepel, a DVTK II és a DVSC II. Mind a kettő csapat csak egy győzelmet ünnepelhetett ebben a szezonban, a debreceniek 3 döntetlent és 4 vereséget, míg a diósgyőriek 1 döntetlent és 6 vereséget tudhatnak maguk mögött. Egyik csapat sem túl acélos eddig, ráadásul a DVTK II a tabella legalján foglal helyet, így lassan érdemes lehet elgondolkozni a második gárda megerősítésén is, ha jövőre is az NB III-ban szeretnék folytatni.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)