Fegyelmi határozatok – Sérülést okozott a Pénzügyőr játékosa
A Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága kedden kiosztotta a büntetéseket az NB III-ra vonatkozóan is. A Pénzügyőr futballistáját már a következő idényre is átnyúló eltiltással sújtották.
A szövetség honlapján elérhető hivatalos indoklás szerint Karvalics Bence azért lesz kénytelen a következő 4 találkozót kihagyni, mert „amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben rátartott ellenfele sípcsontjára, aki sérülést szenvedett”. Mellette a békéscsabai Balog Zsolt sportszerűtlen magatartásáért két, Sipos Tamás (Nyírbátor), Balogh Gábor (Tiszaújváros), Marton Bence (Hódmezővásárhely), Nagy Ádám (ETO), Lakatos Gergő (Kaposvár), Dobsa Gergő (Veszprém) a soron következő egy-egy férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Így hangzott a ‘Nélküled’ az ETO – Sárvár mérkőzésen – NB3.hu
Így hangzott a ‘Nélküled’ az ETO – Sárvár mérkőzésen
A játékosokon kívül Sütő Szilárd vezetőedző (Diósgyőr) és Kovács László vezetőedző (Sárvár) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1-1 soron következő NB III férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott – közölte az mlsz.hu.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)