Budapest – Szombathelyről érkezik a támadó a fővárosiakhoz.
Leandro Martínez a Budapest Honvéd, a Győri ETO, illetve a Haladás színeiben már játszott a magyar bajnokságban. A játékos tisztában van vele, hogy egy rendkívül nagy hagyományokkal bíró klubhoz szerződött.
„Fantasztikus a megnyert 23 bajnoki cím, rendkívül büszke vagyok arra, hogy ilyen tradíciókkal rendelkező klubhoz csatlakozhatok. Remélem, hogy hozzá tudok járulni a csapat sikereihez, ha kell, akkor gólokkal, de alapvetően a játékommal.” – nyilatkozta a csatár a klub hivatalos honlapjának.
A magyar bajnokságban 65 mérkőzésen 21 gólig jutó támadóról így nyilatkozott az MTK klubigazgatója, Domonyai László:
„Leo Martinez olyan játékos, aki már bizonyított Magyarországon, tehát nem ismeretlen labdarúgó érkezik hozzánk. A tabellán pillanatnyilag elfoglalt helyezésünk azt kívánja, hogy erősítsünk a csapaton. Elképzelésünk szerint új szerzeményünk beváltja a hozzá fűzött reményeket, és góljaival segíti az MTK Budapestet céljai elérésében.”
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)