Az M4 Sport online felületén, majd a televízióban is lehet követni a mérkőzést.
Mint ismert, Magyarország bejutott az azerbajdzsáni minifutball-világbajnokság döntőjébe, ahol a házigazdával fog megmérkőzni.
A tornát eddig online lehetett követni, előfizetés mellett. Az Országos Minifutball Szövetség, illetve az M4 Sport viszont meg tudott állapodni a vb-döntő közvetítésével kapcsolatban, így a televízióban is követhetjük a finálét.
A 18 órától kezdődő találkozót az M4 Sport online felületén lehet követni, majd 18:45-től az M4 Sport tv-csatornáján is láthatjuk a Magyarország-Azerbajdzsán összecsapást.
"Szükség lesz a szurkolókra, újoncként viszont irreális cél lenne a Ferencváros legyőzése".
Mindössze két vesztett ponttal, húsz mérkőzéséből tizenkilencet megnyerve, 136-5-ös gólkülönbséggel jutottak fel az NB I-be az Újpest női labdarúgói. A sikeres menetelés egyik fő letéteményese a 47 gólig jutó Oláh Adrienn. A válogatott játékos sokak meglepetésére igazolt a másodosztályba, ám úgy érzi, megtalálta számításait a IV. kerületben. Interjú.
Tizennyolc mérkőzésen 47 gólt szereztél, ami több mint két és feles átlag. Az Újpest neked is köszönhetően simán lett újra NB I-es a női szakágban. Lehet az emberben hiányérzet egy ilyen év után?
Bennem egy kicsi azért van. Bevallom, a vége felé párszor eszembe jutott, milyen jó lenne eljutni ötvenig. Az elején nem tűztem ki egyéni célt, az volt a fontos, hogy a csapat érje el a feljutást. Emiatt talán maradt még pár gól bennem, de hiba lett volna, ha mindent ennek rendelek alá. Ami a csapatot illeti, volt egy-két meccs, például a Nyíregyháza és az Eger ellen, amit magunknak tettünk élessé. De ez betudható annak, hogy a bajnokságban mindenki minket akart legyőzni, az ellenfelek plusz motivációval álltak bele a meccsekbe. Természetesen egy ilyen idény után boldogság és elégedettség tölt el, büszke vagyok a csapatra.
Ilyen gólátlaggal adja magát a kérdés, hogy nem tetted-e kicsit alacsonyra a lécet, amikor úgy döntöttél, hogy a másodosztályba igazolsz?
Ezelőtt két évig játszottam a Diósgyőrben, ami persze egy magasabb szint volt, de ott kialakult bennem egy érzés, hogy változásra van szükségem. A DVTK-val nem tudtunk beférkőzni a nagycsapatok elé, a dobogó közelébe, a nálunk gyengébb csapatok ellen viszont legtöbbször magabiztosan nyertünk. Elkezdtem azt érezni, hogy megragadtunk a középmezőnyben. Magasabb célokért nem tudtunk küzdeni, alacsonyabbakért pedig természetesen nem akartunk. Tartottam tőle, hogy ebből nehéz lesz motivációt meríteni, így feltettem magamnak a kérdést, hogy biztosan akarom-e ezt a továbbiakban. Arra jutottam, hogy az a legjobb, ha váltok.
Sokszoros bajnok, korábbi válogatott játékosok Újpesten
Magasabb szintről nem volt megkeresésed?
Volt külföldi ajánlatom, de az a magyar bajnoksághoz képest nem lett volna előrelépés. Itthon az NB I-ben voltak csapatok, amelyekkel szóbeli egyeztetésig jutottunk, de tovább nem. Az Újpest esetében éreztem azt, hogy kifejezetten engem szeretnének leigazolni, és ez szimpatikus volt. Az első egyeztetéseknél azt mondták nekem, hogy nincs mese, itt fel kell jutni. Én mindig az ilyen helyzeteket élveztem a legjobban, ilyen nyomással nevelkedtem sportolóként. Úgy éreztem, hogy ezek miatt ideális lesz számomra az Újpest, még ha ez egy év másodosztályt is jelent.
Fotó: Újpest FC/Jani Martin
Ezek érthető szempontok, de ha valaki a statisztikái alapján ennyire kilóg a mezőnyből, akkor hogyan tud fejlődni? Mi motiválja, hogy jobb legyen?
Erről azt gondolom, hogy mindenhol meg lehet találni a fejlődési lehetőséget. Törekedni kell arra, hogy minél magasabb szinten játssz, de nem csak az határozza meg az elvégzett munkádat, hogy első- vagy másodosztályú csapatnál vagy. Eddigi karrierem során azt tapasztaltam, hogy a lényeg a munka, amit beleteszel. Voltam már elsőosztályban formán kívül, és a másodban formában. Egy NB I-es edzésen is teljesíthet valaki gyengén, és egy NB II-eset is el lehet végezni magas színvonalon.
Rajtad kívül Nagy Lilla és Szőcs Réka is a nagy nevek közé tartozik a keretben. Korábban számos bajnoki címet ünnepeltetek együtt az MTK-ban, jó pár éve pedig ez a három név a válogatott kezdőcsapatában következett egymás után. Mivel tud az Újpest meggyőzni ilyen sokat elért játékosokat?
A lányok nevében nem tudok nyilatkozni, de rajtuk is úgy láttam, hogy van még bennük bizonyítási vágy magukkal szemben. Szerintem jó hatással volt ránk az, hogy meg tudtuk mutatni, tudunk még vezéregyéniségek lenni, viselni a nyomást és teljesíteni az elvárásokat egy fontos célokért küzdő csapatban. Az már más kérdés, hogy emberként is nagyon örülök, hogy újra együtt játszhatok velük.
Nagy szintlépés lesz az elsőosztály
A női szakágban elég éles a különbség az első és a második vonal között. A meggyőző teljesítmény elég lehet ahhoz, hogy a bennmaradásnál magasabb célokat tűzzetek ki az NB I-re?
Ha megnézzük az Újpest korábbi szezonjait, a csapat többször is liftezett a két liga között. Emiatt még egy ilyen jó szezon után is maradunk két lábbal a földön. Az NB I-ben valóban sokkal nehezebb ellenfeleik lesznek. A csapatban sok tehetséges és motivált játékos van, de ez önmagában nem elég a bennmaradáshoz. Sok munkát kell majd belefektetnünk, mert az alsóházi ellenfelek is nagy kihívás elé állítanak majd minket. Hivatalosan a bennmaradás a klub célja. Persze titkon vannak merészebb álmaink, de arról majd ráérünk beszélni, ha eljön az ideje.
Fotó: Újpest FC/Jani Martin
A női NB I-ben a kiesés ellen küzdő csapatok nem ritkán kapnak ki nagy különbséggel az élcsapatoktól. Mentálisan fel van készülve arra a csapat, hogy a sima győzelmek után most akár egy-két sima vereség is becsúszhat az évben?
Én érzem az erőt a társaságban. Valóban próbára tudja tenni a csapategységet, ha egymás után elszenvedsz néhány nagyobb vereséget, ezek nehéz helyzetek, de az ilyenekért éri meg sportolni.
Ez az Újpest esetében azért is fontos, mert az NB I egyik nagycsapata a zsinórban hatodszor bajnok Ferencváros. A két klub viszonya alapján bizonyára ők is extrán motiváltak lesznek ellenetek.
Az biztos, hogy ellenük még nagyobb szükségünk lesz a szurkolóinkra. Szerencsére az előző szezonban egyre nőtt a számuk, az üldözőink elleni meccseken már több százan szorítottak nekünk. Én az MTK-val néhányszor átéltem azt, hogy milyen érzés legyőzni a Fradit, ez jelenleg célnak nyilván irreális lenne. De sok olyan játékosunk van, aki átérzi ezt, mert ebben nőtt fel. Itt sokan nem arról álmodtak kislányként, hogy majd a Barcelonában, meg itt-ott játszanak, hanem kezdettől fogva ezt akarták: a helyi csapatban futballozni. Biztos, hogy nagyon nehéz lesz a Fradi ellen, hiszen most ők az ország legerősebb csapata, de bízom benne, hogy ebből tudunk majd erőt meríteni.
Fotó: Újpest FC/Jani Martin
Edzősködés és válogatottság
Ha minden igaz, a játék mellett edzőként is dolgozol a klubnál. 26 évesen még messze vagy a pályafutásod végétől, de van már terved e téren is?
A C-licenszem már megvan, és hamarosan a következő lépcsőfokokon is szeretném majd folytatni az edzői tanulmányokat. Azt még nem tudom, hogy a játékospályafutásom után milyen irányba szeretnék menni. A fociban szívesen maradnék, de talán egy jobban a háttérben lévő munkakör inkább passzolna hozzám. Most élvezem, hogy gyerekekkel foglalkozom, és hogy a szabadidőmet is hasznosan töltöm el. Az U6-os korosztálynál dolgozom Tóth Máté asszisztenseként. Miközben végzem a tanfolyamot, tőle és Galambos Szilvesztertől is igyekszem eltanulni ezt-azt.
Amíg viszont még játszol, addig a válogatottban is számításba vehetnek, amire megnő az esélyed így, hogy újra NB I-es játékos leszel. Milyen gyakran jut eszedbe, hogy két év után újra meghívót kaphass?
Mindig nagy öröm a válogatottban játszani. Nem titkolom, hogy célom, hogy újra meghívjanak. De figyelek rá, hogy ne e körül forogjon minden, nem szabad, hogy ez elvigye a fókuszomat. Az egész felkészülésben azért fogok dolgozni, hogy az Újpest minél többet profitáljon belőlem. A szövetségi kapitány figyelmét úgyis azzal tudom majd felhívni magamra, ha a klubomban jól játszom. Aki megérdemli, az meg szokta kapni az esélyt, úgyhogy azon leszek, hogy a teljesítményemmel kiérdemeljem.
Sajtóhírek szerint Erős Gábor Pintér Attila utódja lesz a Vasasnál.
Mint azt már a nap elején megírtuk, Erős Gábor távozott a Kazincbarcika éléről. A klubnak most hirtelen újabb feladata támadt: vezetőedzőt kell találnia, hiszen Erős Gábor nem hosszabbította meg a szerződését.
A magyarnemzet.hu szerint Erős Gábor a Vasas edzője lesz. Ahonnan ezek szerint távozik Pintér Attila. A hír egyáltalán nem meglepő, hiszen hetek óta újra beszédtéma volt, hogy melyik csapatnál folytatja pályafutását Erős Gábor, a barcikaiak mestere és a Vasas a lehetséges csapatok között volt. A portál kiemeli, hogy Erős Gábor nem szakmai, hanem minden bizonnyal anyagi okokból távozik.
Akár idei BL-főtáblás csapattal is szembe kerülhetnek.
Mint ismert, a Paksi FC tizenegyes párbajban legyőzte a Ferencvárost a MOL Magyar Kupa 24/25-ös kiírásában. Ezzel a sikerrel nem csak a kupát hódították el, hanem indulhatnak az Európa-liga-selejtezőjében is.
A magyar csapat az EL-selejtező első körében kezd, méghozzá nem kiemelt klubként.
A kassies.net közzétette a lehetséges párosításokat és elmondható, hogy nem lesz egyszerű dolga a Paksnak.
A lehetséges ellenfelek között található az ukrán Sahtar Donyeck, a lengyel Legia Warsawa, a szerb Partizan, a moldovai Sheriff Tiraspol, a román CFR Cluj, az izraeli Hapoel Be’er Sheva, a szlovén Celje és a szlovák Spartak Trnava.
Érdekesség, hogy a Sahtar Donyeck az idei szezonban főtáblás volt a Bajnokok Ligájában – a harminchatos mezőnyben végül a huszonhetedik helyen végeztek, így nem jutottak tovább.
Az Európa-liga első selejtezőkörének párosításait június 17-én teszi közzé az UEFA, a forduló hivatalos játéknapja július 10. és 17.
A magyar válogatott védő végigjátszotta a hét gólt hozó találkozót.
Győzelemmel zárta a szezont Mocsi Attila és csapata a Rizespor. Mocsiék az utolsó három bajnokijuk mindegyikét megnyerték, ezzel pedig a tabella 9. helyén zártak, csak úgy, mint az előző idényben.
A mérkőzés első félideje után nem úgy tűnt, hogy sok gólt fognak látni a nézők, hiszen a 43. percben Akintola révén megszerezte a vezetést a Rizespor, több gól viszont nem esett a félidőben.
A második félidőben aztán Sowe megduplázta a Rize előnyét és immár 2-0-ra vezettek. A 69. és a 74. perc között 3 gól is esett -előbb a Hatayspor szépített, majd Bulut révén ismét két góllal vezetett Mocsi csapat, de rá két percre egy gólra csökkentette a hátárnyát a Hatayspor. A 90. és a 93. percben ismét gólt szerzett a Rizespor – kialakítva ezzel az 5-2-es végeredményt.
Mocsi Attila végig a pályán volt, összesen pedig harminckettő bajnokin kapott lehetőséget a harminchatból.
Robbie Keane a talkSPORT -nak nyilatkozott a Ferencvárosról és a terveiről, melyet az ulloi129.hu szúrt ki.
Keane elmondta, hogy a Fradinál gyorsan kellett változtatni a 3-5-2-es formációra, mivel a szeretett 4-3-3-as felállása során túl sok könnyű gólt kapott a csapat.
Kitért a januári érkezésére is, és bevallása szerint a jövőben még egyszer nem szeretne januárban elvállalni egy csapatot sem: „Januárban az előző edző után kellett összepakolni a darabokat, kiharcolni a tekintélyt, nem szeretnék a jövőben még egyszer januárban érkezni egy csapathoz sem… Már nagyon várom a felkészülést, hogy a sajátommá formálhassam a csapatot.”
Tóth Alexről is szót ejtett az ír szakember, aki az ő érkezésével robbant be a Ferencváros első csapatába: „Nagyon szerencsések vagyunk, van egy 19 éves tehetségünk, Tóth Alex, aki nagy dolgokat érhet el. Nem játszott, mielőtt idejöttem, de nálam szinte minden percet a pályán töltött. Ez verhetetlen érzés.”
Végül a jövőről is kérdezték: „Folyton azt kérdezgetik tőlem, visszamennék-e Angliába. Ír vagyok, Európában dolgozom. Teljesen mindegy, hogy egy órát utazom-e Angliába, vagy kettőt máshova. A lényeg számomra az, hogy meglegyenek az eszközeim és a csapatom, hogy a saját focimat játszassam. Ha most egy kis Championship csapathoz igazolnék, akkor ott a túlélésre kellene játszani. Ott egész mást kellene játszatnom, mert a klub milliókat veszíthet egy kieséssel. Itt a saját identitásom szerint játszathatom a srácokat és ez csak segíthet a jövőben. Egyszer persze szívesen dolgoznék Angliában, soha nem zárnám ki, de sokat melóztam, hogy eljussak oda, ahol most tartok. A Makkabinál és itt is Európában játszottunk.”
Szerinte, ha most megkérdeznék a tizenegy másik klubvezetőt, tizenegy alighanem őket mondaná első számú kiesőjelöltnek.
A Kazincbarcika története során először jutott fel az élvonalba a múlt hétvégén. A klub sportigazgatója most a mandiner.hu-nak adott interjút, elmondása szerint még sokan még mindig nem fogták fel, mit ért el a csapat a szenzációszámba menő NB I-be jutással. Koszta Péter a civil életben iskolaigazgató, s Putnokon alpolgármester, emellett annak a Koszta Márknak az édesapja, aki jelenlega görög élvonalbeli Volosznál futballozik.
Feljutás
Arra a kérdésre, hogy mit reagált volna, ha valaki négy-öt éve azt mondja számára, hogy 2025-re NB I-es csapata lesz Kazincbarcikának így válaszolt: „Nyilvánvalóan megkérdőjeleztem volna az épelméjűségét, vagy legalábbis a futballal kapcsolatos realitásérzékét.”
Költségvetés
Viszonyításképpen elmondta, hogy a most véget ért szezon NB II-es csapatai között minden bizonnyal az utolsó öt csapat egyike között lenne a Kazincbarcika. Koszta elmondása szerint a saját bértömegük az egyik legkisebb volt a másodosztályban.
Játékosmozgás
Szót ejtett a sportigazgatói állás nehézségeiről is: „Nem egyszerű műfaj ez egyébként, mert általában az összes menedzser úgy jön ide, hogy az új Messit akarja rád sózni, mindig övék a legjobb játékos, aztán amikor megkérdem, hogy akkor miért játszott ilyen keveset, kezdődik a magyarázkodás…”. A sportigazgató elmondta, hogy eleinte nehéz volt bárkit is idecsábítani, de ahogy szállingóztak oda a nevesebb játékosok, úgy vált egyre népszerűbb hellyé.
DVTK és az új igazolások
Mint ismert, a DVTK és a Kazincbarcika között volt egy kulcsfontosságúnak bizonyuló együttműködés is, egy úgynevezett kooperációs szerződés. Koszta Péter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a szabályok értelmében ez a következő idényben nem folytatódhat, hiszen két NB I-es klub között nem jöhet létre ilyesfajta szerződés. Ettől függetlenül továbbra is fennáll annak az esélye, hogy ismét hoznak Miskolcról fiatalokat, akik segítségére lehetnek a újonc klubnak. Továbbá szót ejtett az MLSZ ajánlásokról is: „Ami biztos, hogy mi a magyar szabálytól a fiatalszabályig az összes MLSZ-ajánlást betartjuk majd. Biztos vagyok benne, hogy lesznek külföldi játékosaink is.”
Esélyek
A következő idényre vonatkozó esélyekről is mondott pár szót a Kazincbarcika sportigazgatója: „Ha most megkérdeznénk a tizenegy másik klubvezetőt, tizenegy alighanem minket mondana első számú kiesőjelöltnek, amivel mi is tisztában vagyunk. De ez sport, ahol el lehet érni bravúrokat: meg kell próbálni kialakítani egy olyan keretet, amellyel egy szerencsés csillagzat alatt elérhető a bravúr.”
Mindkét labdarúgó a nyolcadik élvonalbeli elsőségét ünnepelhette.
Mint ismert, a Ferencváros története 36. bajnoki címét ünnepelhette múlt hétvégén, ez volt sorozatban a 7. elsőségük az élvonalban.
Dibusz Dénes huszonhét bajnokin védte a zöld-fehérek kapuját, míg Botka Endre a szezon első felében lépett pályára öt bajnokin a Ferencváros színeiben.
Azzal, hogy mindkét játékos tagja volt az FTC idei sikerének – újabb bajnoki címet nyertek, amivel már mindkét labdarúgó nyolc éremmel büszkélkedhet ebben a tekintetben. Dibusz mind a nyolc érmét a Ferencváros színeiben érte el, az elsőt még a 2015/16-os idényt követően, míg Botka 2016/17-es idényben a Honvéd csapatával ért fel a csúcsra – karrierje során először, majd ezt követően a Ferencvárossal további hét alkalommal.
Az örökranglistát figyelve, melyet a Wikipédia és a Transfermarkt hivatalos weboldala szerint néztünk az derült ki, hogy a két játékos ezzel holtversenyben a 11. helyen áll olyan labdarúgókkal egyetemben, mint például Bene Ferenc.
Az első helyen ebben a rangsorban az 1900-as évek elején brillírozó, tizenháromszoros bajnok Schlosser Imre található. Ebből hét alkalommal a Ferencváros színeiben lett első, míg hatszor az MTK csapatával. A két aktív labdarúgó előtt tehát már csak tízen vannak, akik több bajnoki címet gyűjtöttek.
A nyári játékosmozgásról is szót ejtettek a klubnál - több magyar labdarúgó keresett lett.
A Nyíregyháza Spartacus FC újoncként kisebb meglepetésre a 8. helyen zárt az NB I-ben. Az újonnan épült Városi Stadion a szezon során többször is megtelt.
A három éve kinevezett sportigazgató, Fekete Tivadar értékelte a nemrég véget ért idényt.
„Az eredményesség szempontjából ez egy sikeres szezon volt” – kezdte értékelését Fekete Tivadar. „Újoncként ebben a kiélezett bajnokságban a 8. helyen végeztünk, pedig sokan a kiesők közé vártak bennünket. De erre rácáfoltunk. Büszke vagyok, hogy a riválisok rendszeresen megjegyzik, hogy milyen nagy létszámban járnak Nyíregyházán a szurkolók mérkőzésekre, milyen varázslatos a hangulat. Azt szeretném, hogy legyen két hetente egy olyan ünnepnap Nyíregyházán, hogy minden a Szpariról szóljon. Nálunk nincs sem a játékosoknál, sem a klubnál dolgozók között olyan, aki ne tenne meg mindent a Spartacusért, azon vagyunk, hogy a Nyíregyháza eredményesen szerepeljen! Köszönöm a szurkolóinknak ezt az évet, továbbra is azon leszünk, hogy a jövőben is minél több felejthetetlen pillanatot szerezzünk nekik!”
Az összegzés során szóba került a játékosmozgás is – elmondása szerint a klubnál kialakult egy erős magyar mag, amelynek tagjai többségében érvényes szerződéssel rendelkeznek. Fekete Tivadar hozzátette, sok játékosért jön ajánlat akár hazai élcsapattól, akár külföldről, de végső soron nem az a cél, hogy elherdálják értékeiket.
A sportigazgató kiemelte Tóth Balázst, Alaxai Áront, Kovácsréti Márkot, Nagy Barnabást és Kovács Milánt, mint a legkeresettebb játékosokat – szerinte az új támogatási rendszernek köszönhetően a magyar futballisták értéke tovább nőhet.
„Tóth Balázs, Alaxai Áron, Kovácsréti Márk vagy éppen Nagy Barnabás mellett mondhatom Kovács Milánt is, aki az edzőváltás után lehetőséget kapott, és élt ezzel. Máris van iránta is érdeklődés. A magyar játékosok értékesebbek lesznek, és mindenki próbálja majd megtartani őket” – fogalmazott a sportigazgató.
Gerliczki Máté korábban a Kisvárda U19-es csapatát, az NB III-as tartalékcsapatot és megbízott vezetőedzőként az első csapatot is irányította már.
A hónap elején Révész Attila bejelentette, hogy új edzővel kezdik meg a következő idényt. Akkor azt mondta, hogy olyat edzőt keres, aki tisztában van a magyar viszonyokkal, majd hozzá tette, hogy már május végére meg lehet az új edző kiléte – ez így is történt, hiszen a mai nappal kinevezték Gerliczki Mátét a vezetőedzőnek.
A klub a hivatalos weboldalán számolt be a döntésről – „A 46 éves szakember 2021-ben került Kisvárdára, kezdetben az U19-es csapatnál dolgozott, aztán az NB III-as tartalékcsapatunkat vezette, stábtagja volt Török László vezetőedző tréneri csapatának, majd megbízott vezetőedzőként dolgozott 2023 őszén felnőttcsapatunknál az NB I-ben Milos Kruscsics távozása és Mátyus János érkezése között. A 2023-2024-es szezonban az NB III-ban bronzérmet szerzett a Kisvárda Master Good II-vel, az előző, 2024-2025-ös kiírásban pedig asszisztensedzőként volt tagja a csapatot az NB I-be visszavezető Révész Attila vezetőedző stábjának” – olvasható a klub weboldalán.
Hozzátették, hogy a szakember most fejezi be a pro-licences edzőképzést, így minden megvan ahhoz, hogy az élvonalban is dolgozhasson.
Révész Attila is megszólalt a kinevezést követően: „Gerliczki Máté elsődleges feladata a leendő keret várható erősségének megfelelő helyezés megszerzése, ami álláspontom szerint a hatodik-kilencedik lehet. Másodsorban pedig az első kifutó akadémiai korosztályunk tagjainak integrálását a következő két évben meg kell valósítani, ahogy az a tavaszi szezonban kapusunk, Popovics Ilija esetében már sikerült is.”
Történelmi siker után távozik Erős Gábor: a Kazincbarcikát az NB I-be feljuttató vezetőedző nem hosszabbít szerződést, így a feljutó új szakemberrel vág neki az élvonalnak. A Kisvárda mögött a második helyen, teljesen megérdemelten, a Kazincbarcika jutott fel az NB I-be a múlt héten véget ért NB II-es bajnokságból.
Beszédtéma
Hetek óta újra beszédtéma volt, a téli sajtóhírek után, hogy melyik csapatnál folytatja pályafutását Erős Gábor, a barcikaiak mestere. Mostanra már eldőlt, hogy melyik gárdában biztosan nem. A Kazincbarcika ugyanis az alábbi, hivatalos közleményt jelentette meg. Változtatás nélkül közöljük:
„A Kolorcity Kazincbarcika SC labdarúgócsapatának vezetőedzője, Erős Gábor nem hosszabbítja meg lejáró szerződését, így a 2024/2025-ös szezon végével távozik a klubtól.
Sajnálattal vettük tudomásul, hogy nem sikerült megegyezni a folytatásról. Tudomásul vesszük, hogy az edzői pályán mindenkinek megvannak a maga szempontjai, elvárásai, köztük olyanok is, amelyek túlmutatnak a szakmai kihívásokon. Mi Kazincbarcikán mindig is a hosszú távú építkezésben, a közösség erejében és a sport emberi oldalában hittünk. Tisztában vagyunk azzal is, hogy klubunk lehetőségei – különösen anyagi és infrastrukturális szinten – nem mérhetők a legnagyobb hazai klubokéhoz, de azt is tudjuk: amit itt közösen létrehoztunk, az valódi érték.
További sikereket!
Erős Gábor vezetésével történelmi sikert értünk el: a Kolorcity KBSC fennállása során először feljutott az NB I-be. Ez az eredmény örökre a klub aranylapjaira kerül, és ebben Gábornak elévülhetetlen érdemei vannak. Köszönjük neki a közös munkát, a befektetett energiát, a megélt sikereket. Döntését tisztelettel elfogadjuk.
Büszkék vagyunk, hogy klubunk segítségével Gábor megmutathatta képességeit, szakmai tudását, valamint az itt töltött idő alatt egy Pro Licences diplomával is gazdagodhat. Ehhez és a további pályafutásához is sok sikert kívánunk, Kazincbarcikán mindig szívesen látott vendég marad.”
Az NB1.hu értesülései szerint a Barcika miatt az NB II-ben ragadt Vasas, további síjtóhírek szerint az NB II-ben első helyen végzett Kisvárda is szívesen alkalmazná a szakembert. Télen a Diósgyőrrel boronálták össze a jól értesültek.
Erősnek viszont más kluboktól is vannak ajánlatai.
Cser-Palkovics András polgármester a Facebookon csepegtetett némi információt az ott elhangzottakról.
Eseménydús napok zajlanak Székesfehérváron, és nem (csak) a csapat kiesése miatt. A klubnak június 6-ig kell eldöntenie, hogy a Fehérvár FC, ami akkorra már lehet, hogy újra Videoton lesz, egyáltalán elindul-e a másodosztályban.
A helyzetről folyamatosan beszámolunk, a kiinduló konfliktus röviden összefoglalva a következő. Garancsi István tulajdonos a kiesés után nyílt levelében burkoltan, míg a városvezetés számára küldött üzenetében Cser-Palkovics András polgármester szerint nyíltan fenyegette meg azzal Székesfehérvárt, hogy ha nem veszik át tőle a klubot, az NB II-be sem nevezi be azt. Saját forrásaink szerint egyébként már fel is tűnt egy jelölt, aki átveheti majd az egyesületet.
Pénteken Cser-Palkovics András polgármester ismét posztolt a Fehérvár FC kapcsán. A politikus a városházán pénteken tartott közgyűlésről számolt be, korlázotozott információközléssel, mivel mint mondja, titoktartási szerződés köti az ott elhangzottak kapcsán.
„Annyit rögzíthetek: a Közgyűlés érzi és érti, hogy a Vidi megmentése mögött jelentős közösségi támogatás és igény van. Emellett azonban az is egyértelmű, hogy a polgárok elvárják: ne önkormányzati közpénzből finanszírozzuk a fehérvári profi labdarúgást. Van egy potenciális mód arra, hogy ezt a két elvárást összeegyeztessük. Arra kértünk és kaptunk ma felhatalmazást a Közgyűléstől, hogy a következő napokban – szigorú feltételek mellett – tárgyalásokat folytassunk a Klubbal és a tulajdonossal, a tulajdonos képviselőivel” – írja.
Cser-Palkovics hangsúlyozta, hogy az önkormányzati szerepvállalás csak feszes keretek között történhet meg, és semmiképp sem hosszú távra, feltéve, hogy a folyamatban lévő jogi és pénzügyi átvilágítás nem fed fel problémákat.
Sorozatban negyedik vereségét könyvelhette el a Nemzetek Ligája B-divíziójában a magyar női labdarúgó-válogatott. Szarvas Alexandra együttese hasonlóan a hazai mérkőzéshez, idegenben is 1-0-s vereséget szenvedett Szerbia válogatottjáról.
A mieink egészen a mérkőzés végéig pontszerzésre álltak, ám a végén jött a hidegzuhany. A ráadás hetedik percében a 2019-ig a Ferencvárosban játszó Allegra Poljak találatával nyertek a szerbek.
Bár a feljutásra már igen kevés esély volt, a B-ligás tagság megőrzésének szempontjából sokat ért volna az egy pont a magyar válogatottnak. A csoportharmadikok közül ugyanis a két jobbik osztályozót játszhat a bennmaradásért, míg a két gyengébb eredménnyel záró automatikusan kiesik a C-divízióba.
Az osztályozó elérésére azonban még így is van reális esély. A három ponttal álló magyar válogatott ugyanis a zárókörben azt a Fehéroroszországot fogadja, amelynek otthonában a sorozat jelen kiírásában eddigi egyetlen sikerét aratta.
Győzelemmel búcsúztatta szezonját a török bajnok Galatasaray. Sallai Roland csapata ezzel nyolc mérkőzéses győzelmi szériát épített fel a Süper Lig hajrájában, az utolsó meccsen is kiszolgálva ünnepelni vágyó szurkolóit.
A Galata már az első húsz perc után vezetett a Basaksehir elleni, egyébként mindkét fél számára tét nélküli, városi rangadón. Dries Mertens büntetőből volt eredményes. A 2-0-s végeredményt a hajrában Victor Osimhen állította be.
Sallai Rolandot csereként vetette be Okan Buruk vezetőedző. A tréner ezúttal a középpályán számított magyar játékosára, aki a 79. percben az első gólt szerző Mertenst váltotta.
A Galata végül 36 mérkőzéséből harmincat megnyerve zárta a bajnoki szezont, 95 pontot gyűjtött. Hogy ez mennyi előnyt jelent, az a Fenerbahce holnapi mérkőzésének eredményén múlik.
Sallai 26 meccsen kapott szerepet a Süper Ligben. Két gól mellett egy asszisztot adott a bajnokságban, illetve tíz sárga lapot kapott.
Interjú a Budafokról, a Vasasról, az Újpestről és a BL-döntőről.
Március 18-án jelentette be a Budafok, hogy Nikházi Márk helyett Mészöly Géza lett a csapat új vezetőedzője. A BMTE akkor a 12. helyen állt az NB II-ben, mindössze két ponttal megelőzve a kieső zónát, a piros-feketék egymás után öt meccsüket veszítették el. Mészöly feladata adott volt, bent kellett tartania a budafokiakat a másodosztályban.
Mészöly Gézának tehát nem volt könnyű dolga, mentálisan padlón lévő csapatot kellett átvennie. Ez meglátszott azon is, hogy két vereséggel kezdtek. Utána viszont magukra találtak, amit bizonyít, hogy a jobbik helyen kiesett Gyirmóttal szemben négypontos előnnyel fejezték be a bajnokságot.
Öt vereség után
Nemesnek vagy nehéznek ítélted meg a feladatot, amikor elvállaltad, hogy megpróbálod benntartani a Budafokot a másodosztályban?
Mindkettőnek! Nehéznek ítéltem a helyzetet, de óriási megtiszteltetés volt, egyben nemes feladat, hogy édesapám után én is a Budafok vezetőedzője lehettem. Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába, és bíztam benne, hogy ez a pozitivitás átragad a játékosokra is. Feldobott, hogy ott lehettem edző, ahol apu korábban sikereket ért el. Olyan helyen dolgozhattam, ahol mindig nagyon szerettem lenni. Evidens volt számomra, hogy a másodosztályban is mindent megteszek a Budafokért.
Nagyon rossz sorozatban lévő csapatot vettél át. Tavasszal győzelemmel kezdett a Budafok Kispesten, majd jött az öt vereség és ezáltal a kiesés veszélye.
Amikor megkerestek, a csapat egy komoly negatív szériában volt. Ez nem volt ismeretlen számomra: tavaly Újpesten hétmeccses nyeretlenségből hoztuk vissza a csapatot, itt most öt vereség után jött a válogatott szünet a kinevezésemmel. Úgy voltunk vele, jól is, hogy kis szünet van a bajnokságban. Párnapos összetartásra is elmentünk a csapattal. Viszont két vereséggel kezdtem, így a hetes szám ismét kísért, megtalált. Az Ajka ellen nagyon balszerencsés vereséget szenvedtünk, gólpasszt is adtunk az ellenfélnek, helyzeteink voltak. Soroksáron viszont már volt spiritusz a játékunkban, ezt így látta a vezetőség is. A munka és az odaadás végül meghozta az eredményt: a harmadik találkozótól megindultunk, öt meccs alatt biztosítottuk a bennmaradást.
Amikor a bajnoki címért megyünk, akkor sem szabad pánikolni, de akkor sem, amikor a bennmaradásért harcol egy csapat. Ennek az elvnek meglett az eredménye.
Az első győzelmetek a Mezőkövesd ellen lett meg, mely gárda a tavasz egyik legjobbja volt. A matyóföldiek a tavasszal legyőzték a Vasast, a Honvédot, ikszeltek a feljutó Kazincbarcika otthonában, majdnem pontot szereztek az első helyen végzett Kisvárda otthonában.
Érdekesség, hogy a kinevezésem után pont Mezőkövesdre mentünk edzőtáborozni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az a Csertői Aurél a vezetőedzője, akit a legjobbnak tartok azok közül a szakemberek közül, akikkel együtt kezdtem el az edzősködést. Nagyon elismerem a munkáját. Mielőtt ellenük játszottunk volna, nagyon elverték a Vasast. Tévés meccs volt, láthatta mindenki, milyen erősek, szervezettek. Ez viszont nem megijesztett minket, hanem motivált. Nem görcsöltünk, nagyon akartuk a sikert – vízválasztó győzelem volt.
Teljesítés jutalma
Utolsó győzelmetek Waltner Róbert Szentlőrince ellen volt.
És az ő csapata is nagyon jó formában volt, az előző fordulóban ugyanúgy a Vasast győzte le, mint a Mezőkövesd. Komoly fegyverténynek tartom, hogy megszereztük ellenük a három pontot. Nagyon jó focit játszottak, csak mi nem engedtük őket kibontakozni. Fontos három pontot szereztünk ellenük.
Benne volt a szerződésedben, hogy ha bennmaradtok, akkor az automatikusan meghosszabbítódik?
Jakab János tiszteletbeli elnök és Filkor Attila sportigazgató részéről is azt éreztem, hogy szívesen dolgoznának velem. Nem akartak ígérgetni, én sem – de abban maradtunk, hogy vágjunk bele. Ha működik, nem kell hosszabb szerződés, elég erről egy előzetes kézfogás. Azt nem mondom, hogy ez mindenhol így működik Magyarországon, Budafokon viszont igen. Jakab János egyébként gyermekkorom egyik bálványa, a Mészöly-család életében is kiemelten fontos szerepe van. Ha jó lesz a felkészülés, jó rajtot veszünk, akkor komolyan vehetjük magunkat pozícióban is. Mindannyian tudjuk, ha elvégezzük a feladatunkat, jól érezzük magunkat, akkor úgyis lesz hosszabbítás.
Kedvencek itthon és külföldön
Budafok előtt Újpesten dolgoztál, benntartottad a csapatot, csak ugye az NB I-ben. A lila-fehéreknek a nemrég véget ért bajnokságban nem voltak kiesési gondjaik, de pár fordulóval a vége előtt még hátrafelé kellett tekintgetniük. Hogyan értékeled a teljesítményüket?
Elindultak egy úton, ami rögös lett. Ha kicsit több magyar játékossal vágtak volna neki, akkor is az lett volna, de talán mégis könnyebb. Gyakorlatilag az egész tavaszt végig kellett harcolniuk, hogy biztonságban lehessenek a véghajrára. Három fordulóval vége előtt mégis edzőt kellett váltani, ez is bizonyítja, hogy nem biztos, hogy legjobb döntés született Bartosz Grzelak vezetőedőnek történő kinevezésével az előző nyáron. Szívesen folytattam volna a munkát, de nincsen bennem harag, mert nem tudok így gondolni az Újpestre, annyi szépet kaptam a klubtól és a szurkolóktól. Ugyanez igaz nevelőegyesületemre, a Vasasra is.
Nem tudok kárörvendeni azért, mert elmaradt a feljutás, sőt, nagyon szomorú vagyok emiatt. Nem tudom megúszni, hogy ne kelljen meccselnem a Vasas ellen, miközben ezt nagyon, de nagyon szeretem.
Szombat este BL-döntő. A TrollFoci és az NB1.hu közös szervezésében tartandó meccsnézésnek leszel a vendége. Mit vársz a finálétól? És ami a legfontosabb: melyik csapatnak szurkolsz?
Megadatott, hogy játszhattam a PSG ellen a Parc des Princes-ben, a Le Havre és Lille játékosaként is. A francia futball nagy nyomokat hagyott bennem. Luis Enrique munkája a PSG-nél fantasztikus.
Játékosként középső védő voltam, de a támadó focit szeretem – ezt Újpesten és a Vasasnál is próbáltam érvényesíteni. Két korábbi, magyar klubomnak is ez volt mindig a tradíciója. A hatvanas, hetvenes években aki késett pár percet Újpestről, az lehet, hogy már gólokról maradt le.
Persze azt is látni kell: a kapott gólok számát is csökkenteni kell. Az Inter például szinte végig legjobban védekező csapat volt a BL-sorozatban, nem is került hátrányba. Ebből is tanulni kell, ugyanúgy, mint mindenből, figyelni kell a nemzetközi trendeket. A döntőben a PSG-nek szurkolók. Gyors, fiatal francia és portugál játékosokat találtak, nemzetközileg is ütőképes csapat. Nagyon drukkolok Enrique-nek, hogy megnyerje a BL-t. Szoros döntő lesz – rég volt ennyire látványos párharc, mint amit most láthatunk majd.
A 18 góllal záró Nagy Zoárd számos ajánlat közül válogathat.
18 góllal lett az NB II gólkirálya Nagy Zoárd, akinek a szezon végével kifut a szerződése Csákváron. Több mint valószínű, hogy a 25 éves támadó eligazol, hiszen teljesítménye a magyar másodosztálynál magasabb szinteken is felkeltette a figyelmet.
„Több minden közrejátszott a jó formámban. Elsődlegesen az, hogy mentálisan teljesen rendben voltam, végig oda tudtam figyelni magamra, az önbizalmam is a helyén volt. Éreztem, hogy az első csákvári szezonom után ebben most több lehet. Voltak nehéz időszakaim korábban, akár az NB III-ban is, volt hogy nem számítottak rám ott, ahol játszottam, de most minden feltétel adott volt, ahhoz hogy jó teljesítményt nyújtsak” – értékelte szezonját Nagy az NB1.hu-nak.
A Vasasnál nevelkedő labdarúgót magyar másod- és elsőosztályú klubok mellett külföldről is figyelik. Bár a korábban megszellőztetett paksi és felcsúti érdeklődést nem akarta kommentálni, azt határozottan kijelentette, hol szeretné folytatni pályafutását.
„Konkrétumokat nem szeretnék mondani, de valóban van több lehetőségem is. Igaz, hogy az NB II-ből és az NB I-ből is kerestek, illetve néhány külföldi ajánlatom is van környező országokból. Nekem annyiban viszont határozott az elképzelésem, hogy az NB I-ben szeretném folytatni” – jelentette ki.
Erős a valószínűsége, hogy Nagy Zoárd jövője záros határidőn belül eldől. Ő maga is azt szeretné, ha időben megszületne a megállapodás jövőbeni klubjával.
„Több olyan ember véleményét is kikérem, akiknek adok a szavára, de a végső döntést én fogom majd meghozni. Ha minden jól alakul, hamarosan eldől a sorsom. Szeretném, ha időben pont kerülne a dolgok végére, hogy már a felkészülés elejétől edzésbe állhassak az új csapatomnál” – fogalmazott lapunk kérdésére.
Pont került az edzőkérdés végére a Békéscsaba együttesénél. A viharsarkiak hivatalos honlapjukon közölték, hogy a jövő szezonra való felkészülést is Csató Sándorral a kispadon kezdik meg.
A szakember 2023 nyarán vette át a Békéscsaba irányítását. Abban az idényben feljuttatta a csapatot az NB III-ból, idén pedig sikerrel maradtak bent a másodosztályban. Jövő évi tagságuk már az utolsó forduló előtt biztosított volt.
A bejelentésben a jövőről is szó esik. A játékoskeret kialakítása folyamatban van, tárgyalások zajlanak a jelenlegi keret tagjaival, de egyaránt várhatóak távozók és érkezők is. A szezonkezdet előtt szurkolói ankétot is tartanak majd Békéscsabán.
Ma délelőtt gyűlt össze a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia tagsága, hogy elnököt válasszon. Prukner László jelenlegi elnöknek e hónap végén jár le hároméves megbízatása. Ezért kellett volna dönteni a résztvevőknek arról, ki legyen az egyesület első embere.
Mint azt az NB1.hu csütörtökön jelezte, az alapszabály szerint csak egyesületi tagok közül választhattak volna. A jelenlévők közül pedig csak Prukner László szeretett volna elnök lenni. Ő úgy vállalta volna ezt, ha három munkatársa is (akik jelen voltak) tovább dolgozik vele, ám közülük ketten ettől kategorikusan elzárkóztak. Ezért az ő személyéről sem történt szavazás. Az időközben határozatképtelenné vált közgyűlés tagjai végül abban maradtak, hogy egy hónapon belül megismétlik azt, ahol lehetőség lesz új tag felvételére, ezáltal új elnökjelöltről is szavazni.
Addig is marad a bizonytalanság a kaposvári futballban, ami a holtidényben lejáró edzői és játékosszerződések okán korántsem előnyös.
Mégpedig azért, mert a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia az NB III-ban szereplő felnőtt csapatot működtető kft. tulajdonosa.
Frissítés: 20:44
Az NB1.hu tudomására jutott, hogy a beszámolónkban említett problémák a 2012 és 2019 közötti TAO-elszámolásokból fakadnak, amelyekből az akadémia már jelentős részt rendezett.