nb1.hu

Óvatosságra is intett.

Magabiztos, megérdemelt, fölényes győzelemmel kezdte meg szereplését a Ferencváros a nemzetközi porondon. A zöld-fehérek a Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójában az odavágón 5-0-s győzelmet arattak a walesi TNS ellen. A mérkőzés lefújása után a tétmeccsen debütáló vezetőedző, Pascal Jansen több témakört is érintett.

ÉRTÉKELÉS

Az FTC vezetőedzője érthetően elégedetten kezdte az értékelését a találkozó utáni sajtótájékoztatón, de óvatosságra is intett.

„Nagyon elégedett vagyok a játékosaim energiájával, mind labdával, mind anélkül. A lelátóról is fantasztikus energia áramlott a pályára, remek együttműködés volt a csapat és a szurkolók között. Még csak az első félidőn vagyunk túl a párharcban. Mérkőzésről mérkőzésre haladunk. Még nem értük el a célunkat.”

Traoré mesterhármas, az FTC tükörsimán nyert a BL első felvonásán

FIATAL MAGYAROK

A Ferencvárossal kapcsolatban évek óta slágertéma a magyar játékosok, különösen a fiatal magyar játékosok szerepeltetése, ami teljesen érthető. Erről a témáról a következőket nyilatkozta a vezetőedző:

„Természetesen a szezon előtt beszéltünk a klubvezetéssel a fiatal játékosok beépítéséről. Tóth Alex ma debütált a Bajnokok Ligájában. Az előszezonban remek teljesítményt nyújtott. A Ferencváros filozófiájához tartozik, hogy lehetőséget adjon az edzéseken jó teljesítményt nyújtó fiatal játékosoknak, ami számomra is fontos.”

MARQUINHOS

A sajtótájékoztatón külön téma volt Marquinhos helyzete, akit több klubbal is hírbe hoztak a nyáron. A brazil játékos a 62. percben 11-esből gólt szerzett, majd a mezét levéve ünnepelt, amiért a szabályok szerint megérdemelten kapott sárga lapot. A gesztusából viszont sokan arra következtettek, hogy ez volt az utolsó mérkőzése az FTC-ben. A sorsáról is megkérdezték a vezetőedzőt.

„Bízom benne, hogy nem ez volt az utolsó mérkőzése a Ferencvárosban! Én a vezetőedző vagyok, a pályán zajló eseményekért felelek, míg a klubnál vannak, akik a játékosok karrierjéért. A párharcra visszakanyarodva: jól állunk, hiszen kapott gól nélkül arattunk nagy különbségű győzelmet, de még nem végeztünk a munkával, vár ránk a második felvonás. Most a regenerálódásra összpontosítunk, és ha továbbjutottunk, akkor foglalkozunk a következő mérkőzéssel.”

A visszavágót június 30-án rendezik meg.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Craig Harrison meg akarja nyerni csapatával a visszavágót.

Ahogyan arról beszámoltunk, a Ferencváros hazai környezetben 5-0-s sikerrel indította meg menetelését a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Traoré mesterhármas, az FTC tükörsimán nyert a BL első felvonásán

A walesi bajnok TNS vezetőedzője, Craig Harrison a mérkőzést követően a BBC-nek értékelte a látottakat. Harrison azt mondta, hogy hazudna, ha nem lenne csalódott az eredmény miatt, ugyanakkor játékosai nem adták fel, keményen küzdöttek a meccs végéig.

Nem kételkedtem abban, hogy bárki bedobná a törülközőt. Keményen hajtottunk a meccs végéig. A Ferencváros nagyon jó csapat, de az enyéimre elképesztően büszke vagyok, amilyen hozzáállással, munkamorállal, profizmussal hozták le a találkozót.

A walesiek trénere dicsérte a Fradit, hiszen nagy intenzitással és vadsággal vágtak neki a mérkőzésnek, ezért kapott csapata három gólt az első 30 percben. Az 5-0-s vereség ellenére bizakodó a TNS vezetőedzője, aki komoly célt tűzött ki a visszavágóra.

Szeretnénk megnyerni a visszavágót – nagyon jó mérlegünk van a Park Hallban (a TNS hazai pályája, a szerk.). Nagy fordulatnak kéne bekövetkeznie, de bizakodó vagyok” – mondta Harrison.

FRISSÍTÉS: 9.13

A brazil légiós sorsáról és a fiatal magyar játékosokról is nyilatkozott az FTC vezetőedzője

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A paksi játékosokról is beszélt.

Miután a Paksi FC búcsúzott az Európa-ligától, az AEK Larnaca vár Bognár György együttesére a Konferencia-liga második selejtezőkörében. Nem sokon múlt, hogy a ciprusi csapat az előző idényben bajnoki címet ünnepeljen, de be kellett érniük a második hellyel.

Az AEK magyar légiósa, Gyurcsó Ádám a Nemzeti Sportnak adott interjújában a csütörtöki megmérettetésről beszélt.

„Nagy titkokat manapság már nem lehet elárulni . Nagy okosságokat aligha lehet ilyenkor mondani: ez nemzetközi kupamérkőzés, amely soha, sehol, senki ellen sem könnyű, ezt a paksiak is tapasztalhatták az előző körben.”

A 20-szoros magyar válogatott játékos szerint a honfitársai ellen pályára lépni a futballélet velejárója. Gyurcsó örül, hogy ismét Magyarországon focizhat és kitért néhány ismerős játékosra is.

Nekem már eleve nagy öröm hazamenni, tavaly a Konferencialiga selejtezőjében egy fehérorosz csapat, a Zsogyino ellen játszottunk, amely semleges pályán rendezhette meg csak a meccset: Mezőkövesden. Én voltam a legboldogabb, néhány órán át otthon lehettem, nekem már az is jó érzés volt.

Ez még különlegesebb: Szabó Jánossal rengeteg nagy csatát megvívtunk már, Böde Dániellel is sokszor találkoztam, Haraszti Zsolt ellenfelem és csapattársam is volt már, alig van olyan játékos a paksi keretben, akivel még sohasem találkoztam.

Gyurcsó 2011-ben, még a Videoton Kecskemétre kölcsönadott játékosaként pályára lépett Pakson, majd később a Vidi, majd a Puskás Akadémia támadójaként összesen négy gólt szerzett a tolnai együttes ellen. A 33 éves támadó szélsőt a továbbjutási esélyekről is kérdezték.

„Minden mérkőzésre úgy készülünk, hogy meg akarjuk nyerni, függetlenül attól, hogy tudjuk, lesz majd visszavágó is. A saját futballunkat akarjuk játszani, igaz, e tekintetben vannak kérdőjelek. Nagyon sokan elmentek, rengeteg új játékos érkezett, az edzői stáb is cserélődött, a spanyol Juan Ferrando vette át az irányítást. Szóval, idő kell, hogy kialakuljon a játékunk, de a legjobb eredményt akarjuk elérni már Pakson is.”

A Paksi FC–AEK Larnaca párharc első mérkőzése csütörtökön 20:00-kor kezdődik.

Változott a Paks meccsének időpontja, nagy célokat tűz ki a Vidi

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Jansen szerint még nem dőlt el a továbbjutás.

A Ferencváros sima 5-0-s győzelmet aratott a walesi TNS ellen a második BL-selejtezőkör első mérkőzésén.

Traoré mesterhármas, az FTC tükörsimán nyert a BL első felvonásán

A találkozó után a Fradi vezetőedzője boldogan értékelte az M4Sport riporterének a látottakat.

Pascal Jansen: „Izgatott voltam a meccs előtt, a szurkolók csodálatosak voltak, remélem, élvezték ezt az estét. Agresszívan játszottunk, nagyon szép gólokat szereztünk, de még jobbnak kell lennünk a jövőben. Még nem dőlt el a továbbjutás, ez még csak az első meccs volt. Jó előny az ötgólos különbség, de Walesben kell befejeznünk a munkát.”

Ez volt a holland szakvezető első tétmérkőzése az FTC csapatával, aki a kései cseréiről elmondta, nem ez a stílusa, csak nézte, mire volt szüksége a csapatnak, szerinte még nem elég fittek, több találkozóra van szükségük.

A legpozitívabb meglepetés a szurkolóktól jött. Fantasztikus volt, ahogy köszöntöttek minket.

A Ferencváros kapusa és egyben csapatkapitánya a játékosok hozzáállását dicsérte.

Dibusz Dénes: „A tavalyi rossz emlék után mindenkiben rossz emlékek voltak, de nagyon jó munkát végeztünk a felkészülés alatt. Jó formában, erőállapotban voltak a játékosaink, tudtuk, hogy mit kell tennünk, hogy domináljunk, az ilyen meccseken pedig nagyon fontos, hogy az elején gólt szerezzünk, ez sikerült.”

Bízom benne, hogy ezen az úton megyünk tovább, akkor szép szezonunk lesz.

FRISSÍTÉS: SZERDA 9.13

A brazil légiós sorsáról és a fiatal magyar játékosokról is nyilatkozott az FTC vezetőedzője

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Ferencváros a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében megkezdte európai kupaszereplését a montenegrói Dečić-et búcsúztató TNS ellen. Pascal Jansen a kezdőbe nevezte a Fradi két új igazolását, Raúl Gustavót és Philippe Rommenst is.

A walesi bajnokcsapatot hamar a kapujához szögezte az FTC, az első negyedóra végén Traoré okos fejesgóljával meg is szerezték a vezetést a zöld-fehérek, 1-0. Hét perccel később ismét a mali támadó volt eredményes, ezúttal Pesics passza után szépen gurított a hosszú sarokba, 2-0. A következő hazai támadás meghozta az újabb ferencvárosi találatot, Marquinhos második asszisztját Zachariassen váltotta gólra, 3-0. Az első játékrész utolsó percében veszélyeztettek először a vendégek: Williams bombája csattant a felső lécen.

A második félidőben ott folytatta a Fradi, ahol abbahagyta: ezúttal Ramírez bal oldali beadása után bólintott a hálóba Traoré, 4-0. A 60 percben Zachariassen harcolt ki büntetőt, amit Marquinhos értékesített, 5-0. A 71. percben Marquinhos remek szólója és lövése után a walesi kapus a kapufára tolta a labdát, Pesics lesről lőtt a kapuba. A 80. percben McManus került ziccerbe, de Dibusz magabiztosan hárította a nem túl erős próbálkozást. A végén még Rommens lövését védte Roberts, de az eredmény már nem változott.

Remek kreatív támadó futballt mutatott be a zöld-fehér csapat az egész találkozón, az FTC magabiztosan nyerte a párharc első mérkőzését, a visszavágóra egy hét múlva kerül sor.

Bajnokok Ligája, 2 forduló:
Ferencvárosi TC – The New Saints  5-0 (3-0)

Bp, Groupama Aréna, 16231 néző, v.: G. Cuadra (spanyol)
Gólok: Traoré (14., 21., 54.), Zachariassen (24.), Marquinhos (62., 11-esből)
Sárga lap: J. Williams (50.) Marquinhos (62.)
FTC: Dibusz – Makreckis (Botka, 77.), Cissé, R. Gustavo (Knoester, 83.), Ramírez – Rommens, Maiga (Tóth A., 77.), Zachariassen – Traoré, Pesics (Kady, 76.), Marquinhos (Kwabena, 76.). Vezetőedző: Pascal Jansen
TNS: Roberts – Davies (Baker, 90.), Bodenham, Pask, Daniels – Redmond (D. Williams, 63.), Smith, Clark (Bradley, 90.) – J. Williams (Holden, 63.), Young (McManus, 76.), Brobbell. Vezetőedző: Craig Harrison

A brazil légiós sorsáról és a fiatal magyar játékosokról is nyilatkozott az FTC vezetőedzője

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az NB1.hu információi szerint a Budapest Honvéd kapusedzője, Vlada Avramov hamarosan távozik a klubtól. A 44 éves szerb szakember 2019 májusában került Kispestre és egy rövid törökországi kitérőt leszámítva a piros-feketéknél töltötte az elmúlt öt évet.

Avramov ebben az időszakban hat vezetőedző munkáját segítette, a szerződése azonban nyáron lejár és nem hosszabbítottak egymással a felek. Az NB1.hu úgy tudja, hogy a Budapest Honvéd új kapusedzője a korábbi kispesti hálóőr, Brockhauser István lesz.

A 60 éves, 10-szeres magyar válogatott kapus bajnoki címet és Magyar Kupát is nyert a kispestiekkel, és a Bajnokok Ligájában is pályára lépett. Edzői pályafutása során is dolgozott a Budapest Honvéd csapatánál 2007 és 2010 között, de megfordult az Újpest, a MTK és a magyar válogatott szakmai stábjában is. Brockhauser az elmúlt nyolc évben a Fehérvárnál dolgozott, de június végén lejárt a szerződése a Vidinél.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Kuznyecov-ügy miatt veszélybe került a DVTK most nyáron szerződtetni kívánt játékosainak játékengedélye.

Eljárás a DVTK ellen: feljelentést tettek Kuznyecov Szergej ügyében a diósgyőriek

A FIFA határozatáról dr. Bajúsz Endre, a DVTK sportigazgatója számolt be a diósgyőri klub honlapján.

„A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség döntése értelmében már a vasárnapi idénynyitó mérkőzésen pályára léphetnek nyári igazolásaink a klubunk és Kuznyecov Szergej között fennálló jogvitától függetlenül. Ezzel együtt természetesen tovább folytatjuk a csapat megerősítését, hogy Vladimir Radenković az általa legerősebbnek tartott csapatot küldje pályára a Paks ellen.”

Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy a nyári átigazolási időszak egészen augusztus 31-én éjfélig tart, addig lehetőségünk van további labdarúgók szerződtetésére.

Az összes újonnan igazolt játékosok tehát a szerb vezetőedző rendelkezésére állnak már az OTP Bank Liga első fordulójában vasárnap, a Paks elleni mérkőzésen.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Átigazolási hírek az NB II-ből.

KOZÁRMISLENY
Ahogy korábban az NB1.hu megírta, Vajda Roland Ottó személyében egy 2005-ös születésű labdarúgóval bővült a HR-Rent Kozármisleny csapatának kerete, a fiatal védő a Puskás Akadémia csapatától érkezett kölcsönbe.

Vajda 2021-ben igazolt az FK Csíkszeredától a Puskás Akadémiához, ahol első évében 16 évesen már az NB III-as Puskás Akadémia II-ben is lehetőséget kapott. A következő évben, 17 évesen már stabil résztvevője volt a harmadosztályú felnőtt bajnokságnak, ahol 31 alkalommal lépett pályára.

Az előző évben is a Puskás Akadémia NB III-as együttesében szerepelt: a 30 fordulóból 29 alkalommal játszott és 3 gólt szerzett. Két alkalommal pályára lépett az U19-es kiemelt bajnokságban is, így a friss bajnokcsapat tagjának is vallhatja magát!

SZEGED
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia hatodik nyári igazolása a 2005-ös születésű Pruska Dániel. A 19 éves csatár az UTE, az MTK Budapest, valamint a szombathelyi Illés Akadémia utánpótlásában pallérozódott.

Pruska az előző idényben a Haladás második csapatában 27 mérkőzésen 20 gólt szerzett. Kiemelkedő teljesítménye eredményeként bemutatkozhatott az NB II-es csapatban is. Szegedi próbajátéka során háromszor is betalált a felkészülési mérkőzéseken, meggyőzve ezzel a szakmai stábot a közös folytatásról, írják a klub bejegyzésében.

Korábbi magyar válogatott kerettagot igazolt a Tatabánya, az edzőt is meglepte

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Az NB1.hu nemrégiben arról számolt be, hogy Zimonyi Dávid, a Vasas támadója, Paksra igazol. Azonban a két klub közötti játékosmozgás ezzel még nem ért véget, mivel máris megérkezett az újabb bejelentés.

KÖNYVES NORBERT A VASAS JÁTÉKOSA

„A korábbi válogatott, rutinos támadó a Paksi FC-től érkezik Angyalföldre, amellyel az előző szezonban bajnoki ezüstérmet, valamint Magyar Kupát nyert, az NB I-ben pedig 11 találatával a tolnaiak házi gólkirályának bizonyult.

Könyves Norbert 1989. június 10-én született a vajdasági Zentán, majd a településtől nem messze fekvő Moholon kezdte pályafutását. 2008 és 2012 között az MTK Budapest labdarúgója volt, majd 2012 telén a Paksi FC-hez igazolt, ahol két és fél év alatt 53 mérkőzésen 16 gólt szerzett.

A tolnaiakat követően újra a fővárosba, egészen pontosan csapatunkhoz vezetett az útja, ahol 20 találkozón 3-szor volt eredményes. 2016 nyarán a DVSC-hez került, a debreceniek színeiben 61 mérkőzésen 17-szer vette be az ellenfelek kapuját, valamint 11 gólpasszt is kiosztott. A 2019-es év elejétől 2020 közepéig ismét Pakson futballozott: a 2019/20-as kiírásban 28 bajnoki találkozón 11 találatig jutott, ezzel a házi góllövőlista élén zárt, míg az összesített góllövőlista második helyén végzett Radó András mögött. Paks után Zalaegerszegen (24 meccs /6 gól) és Diósgyőrben (49/17) is megfordult, utóbbi állomáshelyén 2022/23-as idény végén feljutást ünnepelhetett.

Túlzás nélkül állítható, hogy játékával, megalkuvást nem tűrő stílusával és nem utolsó sorban góljaival szinte minden együttesénél belopta magát a szurkolók szívébe.

A mögöttünk hagyott, 2023/24-es szezonban harmadszor is visszatért a Paksi FC-hez. Ezen időszak is sikeresnek bizonyult: 28 bajnokin szerzett 11 találata ismét házi gólkirályi címet jelentett. A bajnokságban ráadásul ezüstérmet ünnepelhetett a tolnaiakkal, akikkel nagy meglepetésre a MOL Magyar Kupa előző kiírását is megnyerte, miután hosszabbítást követően 2 – 0-ra győztek a Ferencváros ellen.

Újdonsült csatárunk múlt csütörtökön végigjátszotta a paksiak Corvinul Hunedoara elleni, idegenbeli Európa-liga selejtező visszavágóját (0–2). Ő szerezte a vezető találatot.

A 35 éves, 185 centiméter magas támadót 2020 szeptemberében meghívót kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól a magyar válogatottba. A nemzeti csapatban ötször lépett pályára. A szerbek elleni, idegenbeli Nemzetek Ligája mérkőzésen ráadásul megszerezte első gólját címeres mezben. Ez egyben nemzeti együttesünk győztes találatának is bizonyult.

REAKCIÓK

Nagy Miklós sportigazgató

Az elmúlt időszakban elsősorban főként tehetséges, fiatal reménységeket igazoltunk. Könyves Norbert személyében viszont most egy azonnal bevethető, kész, rutinos játékos érkezik hozzánk, akihez hasonló karakterű támadó eddig nem volt a keretünkben és egyértelmű erősítésként csapatunk hasznára válhat. Norbi játékjogát végleg megszereztük és 2026. június 30.-ig tartó szerződést kötöttünk vele.

Könyves Norbert

Már korábban is felmerült, hogy visszatérek a Vasashoz, boldog vagyok, hogy ez most végül sikerült. Úgy érzem, befejezetlen ügyem van még a klubbal, amelyet szeretnék a rám jellemző játékkal hozzásegíteni a céljai eléréséhez. Ellenfélként is szerettem pályára lépni az Illovszky Rudolf Stadionban, a körülmények, a lehetőségek mind-mind NB I-esek Angyalföldön, minden erőnkkel azon leszünk, hogy a következő szezontól a csapat is ismét élvonalbeli legyen!”

A Vasas vasárnap a Kisvárdát fogadja az NB II-es bajnokság első fordulójában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ütős szlogennel mutatta be új mezét az Újpest

Az Újpest FC labdarúgócsapata keddi Facebook-bejegyzésében hozta nyilvánosságra a 2024/25-ös szezonra készített hivatalos szerelését. Az új szett lila mezt, fekete nadrágot és fehér sportszárat (zoknit) tartalmaz, ez lesz az idegenbeli szerelése lesz majd az újpesti csapatnak.

A videón a három nyári igazolás, Mamadou Karamoko, Bese Barnabás és Joao Nunes látható.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A ZTE-vel bajnoki címet nyert az NB II-ben.

Klubunk a mai napon megegyezett a Vasas FC-vel Zimonyi Dávid klubváltásáról – közölte a Paksi FC a hivatalos honlapján.

A 26 éves magyar támadó 2020. augusztus 21-én a Zalaegerszeg játékosaként mutatkozott be az élvonalban, majd 2022 telétől félévig kölcsönszerződéssel, majd utána végleg a Vasas játékosa lett. Zimonyi a karrierje során eddig összesen 51 NB I-es és 30 NB II-es találkozót jegyez 15 kupaszereplés mellett. Az előző idényben az angyalföldi klub színeiben 20 mérkőzésen 4 gólt szerzett.

Ötvös Bence után Zimonyi Dávid a Paks második nyári szerzeménye.

„Nagyon örülök, hogy a Vasasból az NB I tavalyi ezüstérmeséhez, kupagyőzteséhez igazolhattam. Nagy dolognak tartom ezt, úgy érzem, bíznak bennem, amit jó játékkal és gólokkal, gólpasszokkal szeretnék meghálálni. Az öltöző nem teljesen ismeretlen számomra, vannak régi ismerősök. Véleményem szerint nagyon feküdni fog számomra Bognár György játékfilozófiája, várom, hogy bizonyíthassak.”

FRISSÍTÉS: 17.31

Ötszörös magyar válogatott támadót szerződtetett a Vasas a Pakstól

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szívesen maradna jelenlegi csapatánál.

Szalai Attila a nyári szabadságának utolsó napjait Tengelicen élő mamájánál töltötte. A 46-szoros magyar válogatott védő meglátogatta a vármegyei másodosztály legutóbbi idényében bronzérmet szerző Tengelici SE ifjúsági csapatának edzését, számolt be a teol.hu.

„Anyai részről van rokoni kötődésem Tengelichez, ennek köszönhetően gyerekként sok időt töltöttem itt, nyaranta rengeteget fociztunk lent a pályán. A mamánál mindig aranyélete van az embernek, mondhatni a gyerekkoromat aranyozták be azok a napok, amiket itt tölthettem.

(A magyar válogatott labdarúgót megrohamozták a kicsik és nagyok Tengelicen. Fotó: Makovics Kornél)

A 26 éves hátvéd a magyar válogatott németországi Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményét is értékelte.

„Természetesen van hiányérzetem, hiányérzetünk, hiszen szerettünk volna továbbjutni a csoportból. A skót mérkőzés után azt éreztük, hogy a győzelemmel ez meglehet. Bár ez nem sikerült, az elmúlt időszakban mind a Nemzetek Ligája-, mind az Európa-bajnoki selejtezős szerepléssel szép éveket tudhatunk magunk mögött. Nagy álmunk válna valóra azzal is, ha ki tudnánk jutni a 2026-os világbajnokságra.”

A Hoffenheimben eddig kevés lehetőséget jutó védő hétfőn megkezdte a felkészülést a német élvonalbeli klubnál.

„Voltak és vannak megkeresések, de a Hoffenheimnél szeretnék bizonyítani és megmutatni, hogy igenis helyem van a német első osztályban. Szerencsés helyzetben vagyok, mert két és fél csodás évet tölthettem el a Fenerbahcénél, igazi családra leltem Törökországban, ugyanakkor nagy álmom volt, hogy Európa elit bajnokságában is kipróbálhassam magam.

A tavaly nyári átigazolásommal mindenki jól járt, a klubom nagy pénzért értékesített, én jó helyre kerültem, még ha az első szezon nem is úgy alakult, ahogy szerettem volna. Remélem, hogy ez a mostani idényem sokkal jobb lesz.

Váratlan fordulat: mégis marad a Bundesligában Szalai Attila?

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kubatov Gábor nyilvánosan üzent.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, Hanacsek Attila bírói szemmel értékelte a 2024/25-ös szezont.

Játékvezetői szezonelemzés: VAR-hibák a Fradi és az Újpest kárára

A Játékvezető Bizottság elnöke kitért néhány téves bírói döntésre is.

„… a Paks-FTC rangadón a VAR helyben hagyta a játékvezető tévesen megítélt büntetőjét.”

Az ominózus eset szerint tavaly decemberben rendezett bajnoki találkozó 84. percében Kovács Krisztiánt buktatták a tizenhatoson belül, majd a pályán hozott döntést a VAR nem írta felül, Szabó Bálint pedig értékesítette a büntetőt. A Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor a közösségi oldalán az álnéven publikáló angol írónő, George Eliot idézetével reagált a Játékvezető Bizottság elnökének beismerő írására.

„Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ahogy korábban megírtuk, Ominger Gergő Székesfehérváron folytatja pályafutását.

Magyar U21-es válogatott középpályást szemelt ki a Vidi

A Fehérvár FC egy évre kölcsönvette a Puskás Akadémia FC 21 éves utánpótlás-válogatott középpályását.

Ominger Gergő 2002. szeptember 25-én született Győrben. A Rába-parti városban kezdett el futballozni, 2008 és 2017 között a győriek utánpótlás-játékosa volt, majd 17 évesen a Puskás Akadémiához igazolt. Ominger végigjárta a felcsúti utánpótlás-csapatokat, a 2020/21-es szezonban két mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, majd 2021-től kölcsönben Csákváron szerepelt. Három szezon alatt 58 mérkőzésen 5 gólt és 3 gólpasszt szerzett a Merkantil Bank Liga NB II-ben szereplő Fejér vármegyei együttesben.

Az ETO FC Győr profi szerződéssel jutalmazta két akadémistáját.

A 19 éves Kulcsár Martin az ETO-ban ismerkedett meg a labdarúgással, itt járta végig a szamárlétrát, ami alatt minden korosztályban meghatározó játékosa volt a csapatnak. A felnőtt labdarúgásban a 2022/23-as szezonban debütált, amikor az ETO Akadémia színeiben pályára lépett a Bicske otthonában és egy alkalommal magára ölthette az U18-as korosztály válogatott mezét is.

Décsy Ádám 17 éves kora ellenére olyan teljesítményt nyújtott az elmúlt időben, amivel ő is kiérdemelte, hogy aláírhassa profi szerződését. A fiatal játékos Veszprémben kezdett el futballozni, ahonnan Fehérvárra került, tavaly nyár óta pedig már az ETO zöld-fehér mezét viseli. Kulcsárhoz hasonlóan ő is büszke rá, hogy Győrben kapta meg ezt a hatalmas lehetőséget.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ahogy korábban megírtuk, az Újpesttől távozó Kiss Tamás külföldre igazolhat.

14-szeres bajnokcsapathoz igazolhat a 2-szeres magyar válogatott játékos

A lengyel második vonalban szereplő Wisla Krakkó együttese a hivatalos honlapján jelentette be a magyar támadó szélső érkezését.

Kiss Tamás a Szombathelyi Haladásnál kezdte pályafutását, ahol alig 16 évesen bemutatkozott az NB I-ben. 2018 júliusában igazolt a Puskás Akadémiához, ahol 109 mérkőzésen 10 gólt szerzett és 14 gólpasszt osztott ki. Közben megfordult a DVTK és a holland első osztályú Cambuur csapatánál is. Az előző szezont az Újpestnél töltötte, és 27 mérkőzésen 5 gólpasszig jutott.

Kiss Tamás kétszer szerepelt a magyar válogatottban, Lengyelország ellen gólpasszt is adott. A 23 éves támadó szerződése 2026 nyaráig szól, hosszabbítási opcióval.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Dragóner Attila mutatta be a csapat új szerzeményét.

Tíz év után ismét az NB II-ben kezdi az idényt az Opus Tigáz Tatabánya csapata. Kedden délelőtt sajtótájékoztatót és szurkolói ankétot tartott a Bányász, aminek végén Dragóner Attila nem akármilyen meglepetéssel készült, közölte a tatabányai klub a közösségi oldalán.

Az eseményen bemutatták az újonnan érkezett játékosokat. Jelena Richárd Csíkszeredáról, Vass Patrik Nyíregyházáról, Eördögh András a Budapesti Honvédtól, Jagodics Márk és Csernik Kornél a Haladás együttesétől érkezett Tatabányára. Bertus Lajos Tiszakécskéről, Deutsch Bence a BVSC-től, Harsányi Dániel Kaposvárról, míg Varga Dominik Nagykanizsáról szerződött az Opus Tigáz Tatabánya csapatához. A beszédek után kis meglepetés következett, a bemutatott játékosok sora ugyanis nem ért véget.

A terembe lépett az Opus Tigáz Tatabánya legfrissebb igazolása, aki Gyürki Gergely vezetőedzőt is meglepte. A csapat ügyvezetője, Dragóner Attila „titokban” a Bányászhoz igazolta a korábban NB I-es csapatokban is játszott Vida Krisztofert, aki legutóbb a Nyíregyházánál szerepelt.

A 29 éves támadó fiatalon Hollandiába szerződött, majd a DAC-nál húzott le közel 4 szezont. A dunaszerdahelyi túra után a lengyel élvonalban töltött el újabb két évet, majd 2022 nyarán a Kisvárdához igazolt. Idén februárban a bajnoki címet szerző Nyíregyháza Spartacus csapatához került kölcsönbe, ahol 9 mérkőzésen 1 gólt szerzett. Vida 2019 júniusában meghívót kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól a magyar válogatott bő keretébe, de végül nem lépett pályára a nemzeti csapatban.

A Tatabánya vasárnap 19:00-kor a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesét látja vendégül az NB II első fordulójában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Több kisebb-nagyobb szabálymódosítás történt az új idényre.

A 2024/25-ös bajnoki idény rajtja előtt a férfi és a női élvonalban, valamint a férfi másod- és harmadosztályban működő játékvezetők Telkiben vettek részt a szokásos idény előtti edzőtáborozásukon – írja az mlsz.hu.

Múlt héten a nemzetközi kerettagok, a férfi és női élvonal, valamint a Merkantil Bank Liga játékvezetői edzőtáboroztak az MLSZ edzőközpontjában. A program a szokások szerint a keretek értékelésével kezdődött, majd a résztvevők visszatekintettek az előző idény fontosabb eseményeire és megvitatták az IFAB legfrissebb szabályváltoztatásait.

Több kisebb-nagyobb szabálymódosítás történt, melyek közül a két legjelentősebb:
– A büntetőrúgások során, csak akkor kell büntetni a játékosok idő előtti belépését a tizenhatoson belülre, ha a belépő játékos hatással van a játékra.
– A nem szándékos kezezések után, amikor a játékvezető büntetőt ítél, akkor a fegyelmezés tekintetében azokat az elveket kell követni, melyet a lábbal elkövetett, a labda megjátszására vagy annak megszerzésére tett próbálkozások esetén.

Hanacsek Attila, a Játékvezetői Bizottság elnöke a videóelemzések után értékelte a 2024/25-ös szezont.

„A súlyos hibák száma közel 80 százalékkal csökkent az OTP Bank Ligában, miközben az elmúlt tíz év legjobb döntési pontossági eredményét sikerült elérnünk: az ítéletek 98%-a volt helyes az idény során. Örvendetes, hogy az előző idényben nem volt gólhiba, szabálytalan gól, illetve meg nem adott szabályos gól sem fordult elő.”

Az 56 éves korábbi FIFA-játékvezető azért néhány hibát is megemlített az NB I tavalyi szezonjából.

„Az OTP Bank Ligában hat kiállítással és hat büntetővel kapcsolatban téves döntés született a VAR-rendszer alkalmazása mellett is. Ilyen volt a DVSC-Újpest mérkőzés, ahol egy, az ellenfél testi épségét veszélyeztető cselekedetet nem büntettek megfelelően, illetve a 16. fordulóban, nagyon fontos meccsen, a Paks-FTC rangadón a VAR helyben hagyta a játékvezető tévesen megítélt büntetőjét.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egy év múlva lejár a szerződése.

Az FC Barcelona fiatal magyar kapusa, Yaakobishvili Áron több csapat figyelmét is felkeltette. A 18 éves hálóőr szerződése 2025 nyarán lejár, de továbbra is az 5-szörös BL-győztes csapatnál képzeli el a jövőjét.

A magyar U18-as válogatottban is bemutatkozott kapus a tavalyi szezonban Marc-André Ter Stegen sérülésekor Xavi nevezte a katalán felnőtt csapat keretébe, majd két hónapra rá a Spanyol Kupában is a cserepadon ülhetett. A fiatalabbik Yaakobishvili-testvér egyelőre csak a Barcelona U19-es csapatában kapott játéklehetőséget, öt ifjúsági Bajnokok Ligája-mérkőzésen védte a katalán klub kapuját – három alkalommal nem kapott gólt.

Yaakobishvili Áron a héten megkezdte a felkészülést a Barcelona második számú csapatánál, és a hírek szerint hamarosan egy több évre szóló szerződést írhat alá a gránátvörös-kékekkel.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC