nb1.hu

Állítólag Svédországban köthet ki a rutinos játékos.

Korábban az NB1.hu jelezte, hogy Tokmac Nguen a Djurgarden csapatában folytathatja a karrierjét.

FTC: újabb részletek a légiós átigazolási ügyéről

A Sportbladet értesülése szerint a felek közel állnak a megegyezéshez. Ezzel szemben a sportal.hu úgy tudja, az FTC még nem jutott dűlőre a svéd klub elöljáróival. A portál hozzátette, valóban zajlanak az egyeztetések a csapatok között. Svédországban egyébként március 27-én fog lezárulni az átigazolási időszak.

A 30 esztendős Tokmac 2019 februárjában igazolt a Fradihoz, azóta az NB I-ben 129 meccsen 34 gólt szerzett.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Parádés hetet zártak a győriek

A Rába-partiak megközelítették a listavezető FTC-t.

A női NB I-ben a 16. forduló az Astra-ETO FC Győr mérkőzéssel zárult vasárnap. A találkozón a Rába-partiak szerezték meg a három pontot, hiszen 2-1-re nyertek. Ezzel a második helyen álló ETO hátránya mindössze egy egység a listavezető Ferencvárossal szemben.

Egyébként a győrieknek remekül alakult ez a hét, mivel szerdán a Haladás otthonában 2-0-ra diadalmaskodtak, ezzel pedig bejutottak a Magyar Kupa döntőjébe.

NŐI NB I
16. FORDULÓ
Astra Hungary–ETO FC Győr 1-2

Bajban a Fehérvár, nyert az FTC, a Haladás és a Puskás Akadémia is

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az Újpest és a DVSC is nyert.

A válogatott szünet ellenére az NB III-ban nem állt meg az élet, vasárnap a 21. fordulót rendezték meg. Az Északkeleti csoportban az Újpest a DVTK otthonában nyert 2-1-re, míg a Loki a Tiszaújvárost verte 4-2-re. A Putnokot két vállra fektette a Hatvan, így a Sényőt legyőző Kisvárda vette át a vezetést a tabellán.

A Délkeleti csoportban a Békéscsaba gálázott a Füzesgyarmat ellen, a találkozó végeredménye 8-2 lett. Északnyugaton a ZTE a Sopron ellen gyűjtötte be a három pontot. Érdekesség, hogy ezt megelőzően legutóbb szeptember végén diadalmaskodtak az egerszegiek a bajnokságban.

A Délnyugati csoportban a Ferencváros nem bírt a sereghajtó Dunaújvárossal, a 0-0-s döntetlen miatt mindkét gárda egy-egy egységgel gazdagodott.

Eredmények:

NB III
21. FORDULÓ
ÉSZAKNYUGATI CSOPORT

ETO Akadémia–Komárom VSE 0-1
Zalaegerszegi TE FC II–Caola SC Sopron 1-0
Puskás Akadémia II–Csornai SE 2-0
Gyirmót FC Győr II–Opus Tigáz Tatabánya 3-3
III. Kerületi TVE–Szombathelyi MÁV Haladás SE 3-2
Budaörs–Kelen SC 2-1
Balatonfüredi FC–VLS Veszprém 0-1
Bicskei TC–Dorogi FC 2-3

DÉLNYUGATI CSOPORT

Fehérvár II–MTK II 0-0
Iváncsa–Bonyhád-Majos 4-1
Dunaújváros–FTC II 0-0
Mohács–Szekszárd 1-1
Kaposvár–Paks II 1-3
Érd–Nagykanizsa 0-1
Szentlőrinc–Dunaföldvár 3-1
PTE-PEAC–Gárdony-Agárd 2-2

DÉLKELETI CSOPORT

Szeged II–Kecskemét II 0-1
Vasas II–Pénzügyőr 4-2
Szolnok–Dabas 4-2
BKV Előre–Honvéd II 2-1
ESMTK–Martfű 2-2
Békéscsaba–Füzesgyarmat 8-2
Körösladány–Monor 0-1
Hódmezővásárhely–Cegléd 2-1

ÉSZAKKELETI CSOPORT

DVTK II–Újpest FC II 1-2
DVSC II–Termálfürdő FC Tiszaújváros 4-2
Gyöngyösi AK–Debreceni EAC 0-1
Eger SE–Karcagi SE 1-1
Cigánd SE–Salgótarjáni BTC 1-0
Putnok FC–FC Hatvan 0-1
Sényő-Carnifex FC–Kisvárda MG II 1-3
Facultas-Tiszafüredi VSE–REAC 3-2

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mindkét játékos visszaverekedné magát a magyar válogatottba.

A magyar válogatott pénteken Törökországot győzte le 1-0-ra. A találkozó előtt Takács Rita Szappanos Péterrel és Kalmár Zsolttal beszélgetett. A Paks kapusa elárulta, reményei szerint néhány héten belül ismét védhet.

„A sérülésem után három nappal már tudtam edzeni. Nagyon bízom benne, hogy két-három hét múlva ismét védhetek. Aztán pedig reményeim szerint olyan teljesítményt nyújtok, aminek köszönhetően a következő összetartáson már én is kerettag lehetek” – mondta a Paks kapuvédője.

Kalmár Zsolt az utóbbi időszak nehézségeiről is őszintén beszélt.

„Az előző négy hónapban két műtétem is volt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű volt. Voltak nehéz napok és hetek, de már úgy érzem, hogy a motivációt megtaláltam. Remélem, minél hamarabb vissza tudok térni. Még az elején járok, szinte újra meg kellett tanulnom járni. A műtétet azért vállaltam be, mert a jövöben még focizni akarok. Olyan állapotban szeretnék visszatérni a klubomba, hogy újra kiérdemeljem a meghívót a válogatottba. Ingyen nem osztogatják a meghívókat, ezért meg kell küzdenem” – hangsúlyozta a Vidi futballistája.

Kalmár kijelentette, hogy a válogatottban minden mérkőzés nagy élmény. Fáj a szíve, hogy sérülése miatt nem lehet ennek a közösségnek a tagja.

Szappanos olykor rangidőse a keretnek, ezzel kapcsolatban ezt nyilatkozta:

„Volt pár összetartás, amikor én voltam a brigád legidősebb tagja. Amit mondok, azt elfogadja a társaság. Harmadik számú kapusként is készen kell állnom, mivel a futballban egy másodperc alatt bármi megtörténhet” – mutatott rá a rutinos cerberus.

Kalmár Zsolt hozzátette, Szappanos az öltözőben mindig csinálja a hangulatot.

A videóból kiderül, hogy a két játékost miért köti össze a görögök elleni felkészülési meccs, amelyet 2022-ben rendeztek.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A visszatérő játékost méltatta Nagelsmann.

Szombaton az NB1.hu-n olvashattak arról, hogy a német válogatott 2-0-ra verte Franciaországot.

Svájci vezéráldozat, a 7. másodpercben már vezettek a németek

A győzelmet követően Julian Nagelsmannt a jövőjéről is megkérdezték. A német nemzeti együttes szövetségi kapitánya kijelentette, hogy semmi konkrétumot nem tud még mondani ezzel kapcsolatban. Hozzátette, nem zárja ki, hogy az Eb után is ő irányítja majd a Nationalelfet. Nagelsmann hangsúlyozta, hogy sok múlik azon, hogy milyen eredményt érnek el majd a kontinensviadalon.

A tegnapi összecsapáson remek teljesítményt nyújtott a német nemzeti együttesbe visszatérő Toni Kroos. Ezzel kapcsolatban Nagelsmann azt mondta, hogy Kroos hihetetlen volt, emellett önbizalmat adott a társainak.

Köztudott, hogy a németek a magyarokkal, a skótokkal és a svájciakkal kerültek azonos csoportba az idei Eb-n.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Április elején Azerbajdzsán lesz a mieink ellenfele.

A magyar női futballválogatott április 5-én Azerbajdzsánnal játszik Eb-selejtezőt. Kiderült, hogy a találkozót a szegedi Szent Gellért Fórumban fogják megrendezni – erről a szeged-grosicsakademia.hu adott hírt.

A mieink az azeriek mellett a svájciakkal és a törökökkel kerültek azonos csoportba. Néhány napja dőlt el, hogy a nemzeti együttesünk szövetségi kapitánya Szarvas Alexandra lett.

Megvan a magyar női válogatott új szövetségi kapitánya

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szlovák élvonalban edződő együttessel találkozott a Szpari.

Az NB I-be igyekvő Nyíregyháza a szlovák élvonalban szereplő Kassával játszott felkészülési mérkőzést pénteken. Az edzőmeccs 0-0-s döntetlennel zárult.

Kassán vendégszerepelt a Nyíregyháza, nem bírt a Siófokkal a Vasas

A Szpari a klubhonlapján jelezte, hogy Ousman Jagne és Lamin Modou Marong személyében két olyan fiatal játékos is pályára lépett Tímár Krisztián gárdájában, akiket a héten edzéseken tesztelt a szakmai stáb.

A jegyzőkönyvből kiderül, hogy Jagne végigjátszotta az összecsapást, míg Marong kezdett, őt Novák váltotta a 78. percben.

A Nyíregyháza 25 forduló alatt 55 pontot szerzett, ezzel vezeti a másodosztályt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A lila-fehér csapat tagjaként bajnoki címet is ünnepelhetett.

A sportal.hu számolt be arról, hogy életmentő operáción esett át Bácsi Sándor, aki a hasi verőér műtétet követően már elhagyhatta a balatonfüredi szanatóriumot.

Bácsi korábban az Újpestben 81 NB I-es meccsen szerepelt, a fellépéseit 20 góllal zárta. A lila-fehér klub tagjaként bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetett. Sokatmondó az, hogy az újpesti drukkerek császárként emlegetik őt, ez is jelzi, hogy mekkora közönségkedvenc. A magyar válogatottban két összecsapáson tehette le a névjegyét. Egyébként a karrierje nem volt zökkenőmentes, ugyanis többek között folyamatosan súlyproblémái adódtak.

A visszavonulását követően kábítószerrel való visszaélés miatt letartóztatták, másfél évig volt előzetesben.

Bácsi Sándor párja a sportal.hu-nak röviden csak ennyit mondott:

„Vigyázok rá…”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Orvosi diplomával rendelkezik a játékvezető.

A magyar válogatott pénteken Törökországot győzte le 1-0-ra, a felkészülési mérkőzés egyetlen gólját Szoboszlai Dominik lőtte a 48. percben, a Liverpool húzóembere egy tizenegyest értékesített.

Szoboszlai gólja döntött, Dárdai debütált, Gulácsi bravúrt bravúrra halmozott

A mieink kedden ismét pályára lépnek, ekkor Koszovót látják vendégül a Puskás Arénában. Az MLSZ az X-en jelentette be, hogy a találkozón a román Ovidiu Hategan fújja majd a sípot. Hategan asszisztensei Mircea Grigoriu és Radu Ghinguleac lesznek, a negyedik játékvezetői tisztséget pedig Andrei Chivulete tölti majd be.

Érdekesség, hogy Hategan 2022-ben szívinfarktust kapott, emiatt pedig meg kellett műteni. Ekkor még az is kérdéses volt, hogy folytathatja-e a karrierjét. A 43 esztendős Hategan egyébként orvosi diplomával is rendelkezik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Biztató képet osztott meg az FTC Lisztes Krisztiánról

Közeleg a visszatérés.

Lisztes Krisztián legutóbb február 6-án léphetett pályára az NB I-ben, ekkor az FTC-MTK mérkőzésen a 67. percben váltotta a négy gólig jutó Varga Barnabást. Március elején megírtuk, hogy minden bizonnyal bokasérülés miatt nem számíthat a 18 éves játékosra Dejan Sztankovics.

Megvan, miért nem játszik Lisztes a Ferencvárosban, és az is, mikor térhet vissza

A Ferencváros a szombati edzésről egy képgalériát osztott meg a Facebookon. Az egyik képen Lisztes Krisztián is feltűnt:

Ferencvárosi Torna Club/Facebook

Ez a fotó azt sugallhatja, hogy Lisztes jó állapotban van, vagyis elképzelhető, hogy a Fradi következő bajnokiján már szóhoz juthat. A listavezető zöld-fehérek a válogatott szünet után a sereghajtó Mezőkövesd otthonában vizitálnak, a találkozót március 31-én rendezik meg.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Gazdag nélkül is nyert a Philadelphia.

Az amerikai profi labdarúgóligában (az MLS-ben) a Sporting Kansas City a Los Angeles Galaxy csapatát fogadta. A hazaiaknak remekül sikerült az első félidő, hiszen Radoja, majd Agada talált be. Ki kell emelni, hogy mindkét találat előtt Sallói Dániel adta a gólpasszt. Aztán a szünet után fordított a Los Angeles Galaxy, amely végül 3-2-re nyert. Sallói Dániel a 83. percben hagyta el a pályát, ekkor Afrifa állt be a helyére.

A Philadelphia Union a Portland Timbers otthonában nyert 3-1-re. A sikerből Julian Carranza két góllal vette ki a részét. A három pontot begyűjtő Philadelphia együttesében nem juthatott szóhoz Gazdag Dániel, hiszen ő jelenleg a magyar válogatott keretének a tagja.

Eredmények:

Sporting Kansas City-Los Angeles Galaxy 2-3
Portland Timbers-Philadelphia Union 1-3

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Európa-bajnoki csoportellenfeleink közül Svájc és Németország lépett pályára szombat este.

Pénteken Skócia simán kikapott 4-0-ra Hollandiától, szombaton pedig Svájc és Németország lépett pályára Európa-bajnoki csoportellenfeleink közül. Előbbi Dánia vendége volt, a találkozó 0-0-s döntetlennel ért véget, viszont az első félidőben megsérült a svájciak első számú kapusa, Yann Sommer. Az első hírek szerint bokasérülést szenvedett, de saját lábán hagyta el a játékteret.

Németország rangadót vívott Franciaországgal. A vendég németek már a mérkőzés 7. (!) másodpercében vezetéshez jutottak Florian Wirtz remek találatával. A fordulást követően egy remek egyéni alakítás után Musiala szolgálta ki Kai Havertzet, aki megduplázta a németek előnyét. Az összecsapás hátralévő idejében nem született gól, így győzelemmel nyitotta 2024-et a német válogatott.

Nemzetközi felkészülési mérkőzések:
Dánia-Svájc 0-0
Franciaország-Németország 0-2

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Többek között Fernando Torres is betalált a mérkőzésen.

Ahogyan arról korábban írtunk, Sven-Göran Eriksson egy svéd rádiónak adott interjúban mondta el, hogy gyógyíthatatlan rákbetegséggel küzd, és lehet, hogy egy éve sincs már hátra. Eriksson arról beszélt, hogy sajnálja, hogy nem irányíthatta edzőként a Liverpoolt, amelynek nagy szurkolója volt édesapjával együtt. Jürgen Klopp nemes felajánlást tett, mivel a Liverpool-Ajax legendák közötti gálamérkőzésre felajánlotta helyét a svéd szakembernek.

Jürgen Klopp felajánlotta a Liverpool kispadját a svéd edzőlegendának

A találkozót szombat délután rendezték az Anfielden. A Liverpoolban olyan játékosok kaptak szerepet, mint Steven Gerrard, Fernando Torres, vagy Jerzy Dudek. A félidőben még az Ajax vezetett Derk Boerrigter és Kiki Musampa góljainak köszönhetően, majd Gregory Vignal, illetve Djibril Cisse találataival egyenlített a Pool. A folytatásban Nabil el-Zahr révén megfordította a  találkozót a hazai együttes, majd Fernando Torres góljával alakult ki a 4-2-es végeredmény.

Liverpool legendák – Ajax legendák 4-2 (0-2)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mezt cserélt a Real-sztárral, törökül nyilatkozott. Az NB1.hu-nak persze magyarul.

Szalai Attila a Fenerbahce-szurkolók egyik legnagyobb kedvenceként igazolt Törökországból Németországba, miután a Hoffenheim 14 millió eurót fizetett érte. Új csapatában mindössze 333 percet kapott öt hónap alatt, ezért kölcsönben Freiburgba igazolt, de itt sem sikerült beverekednie magát a kezdőbe. Az előző öt bajnokin nem kapott egyetlen percet sem, sőt, a legutóbbi, Leverkusen elleni találkozón már a keretben sem kapott helyet.

Mindeközben Marco Rossi továbbra is megbízik a védőben, aki a válogatottban rendre jó teljesítményt nyújt, nem véletlen, hogy 26 évesen már 42-szer szerepelt a nemzeti csapatban. A szövetségi kapitány Törökország ellen is bizalmat szavazott Szalainak, aki végigjátszotta a felkészülési mérkőzést, és jól is ment neki a játék.

„Mindig van hová fejlődni”

„Jól éreztem magam, és nagyon örülök, hogy ismét 90 percet tudtam a pályán tölteni egy ilyen fantasztikus mérkőzésen” – válaszolta az NB1.hu érdeklődésére Szalai Attila az 1-0-s magyar győzelemmel végződött, Törökország elleni felkészülési mérkőzés után.

Szalai Attila Forrás: MLSZ
Forrás: MLSZ.hu

„Úgy gondolom, az egész csapat jól dolgozott, amit elterveztünk a mérkőzés előtt, azt sikerült megvalósítanunk. Természetesen mindig van hová fejlődni, az utolsó tíz percben nagyon magunkra húztuk őket, sajnos, ott egy picit elfáradtunk. Örülök, hogy álltuk a sarat, egységesen védekeztünk, és nullára tudtuk hozni a mérkőzést. Ez mindig nagy pozitívum a védelem szempontjából. Boldogok vagyunk mind a teljesítmény, mind pedig az eredmény miatt.”

Marco Rossi a mérkőzés előtt azt mondta, bízik Szalai Attilában, akinek a tankját meg kell tölteni benzinnel, avagy játékperceket kell kapnia. „Nagyon örülök annak, hogy a szövetségi kapitány bízik bennem. Természetesen ezért dolgozom kőkeményen nap mint nap, hogy a legjobbamat tudjam nyújtani a klubcsapatomban és a válogatottban is. Igyekszem meghálálni a bizalmat kemény munkával és megfelelő teljesítménnyel.”

„Úgy gondolom, hogy jó fizikális szinten vagyok”

Az Eb-keretbe kerülés persze nem evidencia Szalai számára sem, Németországban mindenképpen játéklehetőséghez kell jutnia.

Az egyetlen lehetőségem, ha kőkeményen dolgozom edzésről edzésre, mérkőzésről mérkőzésre, és amikor megkapom a lehetőséget, készen kell állnom, és meg kell mutatnom, hogy mit is tudok valójában. Bízom benne, hogy változni fog a helyzetem, ezen dolgozom nap mint nap, hogy boldogabb és jobb napok jöjjenek majd.

A magyar válogatott védelméről így beszélt: „Jól működött a védekezés, sajnos, (Balogh) Botinak voltak kisebb fájdalmai, de amíg a pályán tudott lenni, nagyon jól tette a dolgát, csakúgy, mint Lang Ádi. Aztán (Dárdai) Marci is beszállt, méghozzá jól, stabil volt a védelem. Szerintem nagyon jól halad a közös munka, és Marci is hamar be tud majd illeszkedni a csapatba, és azon dolgozunk, hogy a védelem minél jobban működjön. De természetesen a védekezés nemcsak a védők dolga, az egész csapatot meg kell dicsérni a pénteki teljesítményéért.”

magyar válogatott Szalai Attila
Fotó: Réti Zsolt

Szalai most úgy került be a válogatott kezdőjébe, hogy bajnokin legutóbb február 9-én játszott. „Természetesen más a helyzet, amikor egy futballista minden hétvégén játszik a klubjában, de nagyon keményen edzek, és úgy gondolom, hogy jó fizikális szinten vagyok. Ennek tudható be, hogy ma is jól bírtam a 90 percet. Ezen fogok dolgozni a továbbiakban is” – tett ígéretet a Freiburg játékosa.

Mezt cserélt a Real-sztárral és törökül nyilatkozott

A Fenerbahcéban együtt játszott a pénteki ellenfél Arda Gülerrel is, akivel volt egy összecsapása a válogatott mérkőzésen. Az ütközet után azonban egyből kezet fogtak egymással. Arda Güler kissé hasonló helyzetben van, mint Szalai Attila, hiszen a török középpályás 2023 nyarán a Real Madridba igazolt, de egyelőre nem kapott sok lehetőséget.

Beszéltünk, de nem volt ideges, bár kicsit hátulról keményen érkeztem, nem tudott lefordulni, de egyből lepacsiztunk, jó barátok vagyunk, úgyhogy semmi probléma nem volt. A mérkőzés után is beszéltünk, mezt is cseréltünk.

„Örülök, hogy most Arda elkezdett játszani a Real Madridban, nem kis dolog ez, rendkívül jó játékosról beszélünk, aki már gólt is szerzett. Szurkolok neki, és természetesen követem a pályafutását. Ha elkerülik a sérülések, és továbbra is ilyen alázatosan dolgozik, akkor egy világszínvonalú játékos lehet belőle a jövőben.”

Szalai Attila Forrás: MLSZ
Forrás: MLSZ.hu

A Fenerbahce-fanatikusok a klubváltása óta sem feledkeztek meg a magyar védőről. „Nagyon örülök annak, hogy továbbra is sok szeretet kapok Törökországból. Ez nagyon jólesik. Továbbra is figyelemmel követem a Fener mérkőzéseit, szurkolok a klubnak.

Rendkívül boldog voltam, hogy pénteken sok jóbarátom ellen léphettünk pályára, beszélgettünk is sokat, nagyon szorítok nekik. Remélem, hogy megnyeri a bajnokságot a Fener

– mondta Szalai az excsapatáról, amelynek mindössze kétpontos hátránya van az éllovas Galatasaray mögött, de a harmadik helyezett Trabzonspornál 30 ponttal többet szerzett az eddigi 30 forduló során.

A török médiának Szalai volt az első számú célpontja a meccs előtt, hiszen játszott az országban, ráadásul még a nyelvet is beszéli. „Egész jól megtanultam a nyelvet, magabiztosan adtam egy-két interjút törökül, bár a nyelvtanom nem tökéletes. De örülök, hogy jól sikerültek ezek a beszélgetések.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az MLSZ sajtófőnöke reméli, hogy sikerül megismételni a pénteki hangulatot.

Már csak néhány ezer jegy elérhető a magyar válogatott következő, keddi barátságos mérkőzésére, amelyen Koszovót fogadja a Puskás Arénában.

„Aki a helyszínen szeretné megtekinteni a magyar csapat utolsó budapesti meccsét a nyári Európa-bajnokság előtt, az még megteheti, mert néhány ezer belépő még hozzáférhető a találkozóra” – mondta Sipos Jenő, az MLSZ sajtófőnöke, aki reméli, hogy sikerül megismételni a pénteki magyar-török hangulatát szurkolói részről.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Anglia túl nagy falatnak bizonyult.

A magyar U17-es válogatott az Eb-selejtező elitkör szerdai találkozóján 2-1-es vereséget szenvedett a franciáktól. Jeremiás Gergő fiai a második mérkőzésen a házigazda Anglia fiataljaival játszottak a Burton-on-Trent közelében fekvő edzőközpontban.

Szép Márton kapu felé irányuló lövésével az első veszélyes helyzetet a mieink, az első gólt viszont az angolok jegyezték a 9. percben. A 27. percben a házigazdák megduplázták előnyüket. A szünetig több gól ugyan nem született, de a magyar kaput őrző Papp Lőrincnek akadt dolga bőven. A félidő derekán Kancsij Artúr még megpróbált javítani az álláson, de lövése a kapu mellett hagyta el a pályát.

Az angol nyomás a folytatásban tovább fokozódott, mely először szöglet után az 56., majd a 67. percben érett újabb góllá. A második félidőben válogatottunk többször is szöglethez jutott, angol kaput veszélyeztető helyzet azonban nem alakult ki. A 82. percben egy öngóllal alakult ki az 5-0-s végeredmény.

Jövő kedden, az angoloktól 5-1-es vereséget szenvedő Észak-Írország ellen lép pályára a magyar válogatott.

AngliaMagyarország  50 (20)
Magyarország: Papp Lőrinc – Csorba Dominik (Lakatos Noel, 46.), Pál Barna, Szekér Botond – Bolgár Botond (Csorba Noel, 83.), Madarász Ádám (Hős Zsombor,46.), Somogyi Ádám, Vitályos Viktor – Szép Márton, Kancsij Artúr (Kovács Patrik, 59.), Kugyela Zalán (Mondovics Kevin, 59.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Péntek este Magyarország férfi válogatottja 1-0-ra nyert Törökország ellen. Szoboszlai Dominik a találkozót követően tréfásan kommentálta Schäfer András 92. percben érvénytelenített találatát.

Schäfer túlgyúrta magát – Szoboszlai poénja társa lesgóljáról

A magyar válogatott csapatkapitánya vicces megjegyzésére, miszerint ha Schäfer a rehabja alatt nem kondizott volna ennyit, akkor nem lógott volna be a válla. Az Union Berlin középpályása a közösségi oldalán reagált.

Én, 2026-ban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A női NB I 16. fordulójában magabiztosan nyert a Haladás Viktória az egyre reménytelenebb helyzetben lévő Fehérvár otthonában. Értékes pontot szerzett a tabella utolsó előtti helyén álló Budaörs a Szekszárd ellen. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán álló Puskás Akadémia simán nyert Diósgyőrben, az MTK nem bírt a Soroksárral. A listavezető FTC két Kubassova és egy Edwards gólnak köszönhetően Szegedről is elvitte a három pontot.

A Ferencvárost üldöző Győri ETO vasárnap délután a 7. Astra vendégeként lép pályára.

Simple Női Liga, 16. forduló:
Budaörs–Szekszárd  1–1
Fehérvár–Haladás  0–4
DVTK–Puskás Akadémia 0–3
St. Mihály–FTC  0–3

MTKSoroksár  2–2

vasárnap, 15:00: AstraETO

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC