A Konferencia-liga második selejtezőkörének a sorsolását rendezték meg szerda kora délután. Az eseményen a ZTE, a Kecskemét és a DVSC személyében három magyar csapat is érdekelt volt. Egyébként egyik NB I-es együttes sem volt kiemelt.
A KTE a Riga (lett)/Víkingur (izlandi) párharc győztesével mérheti össze az erejét, a lila-fehérek hazai környezetben kezdenek. A ZTE ellenfele a horvát bajnokságban edződő Eszék lesz. A DVSC pedig az Alaskert (örmény)–Arszenal Tivat (montenegrói) ütközetet sikerrel vevő alakulattal találkozik. A zalaegerszegiek és a debreceniek az odavágót idegenben vívják meg.
Mondhatjuk, hogy viszonylag szerencsések voltak a magyar csapatok, hiszen a Loki többek között a Besiktast is kaphatta volna, míg a ZTE akár a Lech Poznannal, a Kecskemét pedig a Genttel is összekerülhetett volna.
Az is eldőlt, hogy amennyiben az FTC nem bírna a BL-selejtező első körében a KÍ együttesével, akkor átkerül a Konferencia-ligába, ahol a második selejtezőkörben a Shamrock Rovers gárdájával vagy a BL-előselejtező bajnokával találkozhat.
Az első meccseket július 27-én rendezik meg, a visszavágók pedig egy héttel később jönnek.
Konferencia-liga selejtező 2. forduló:
Kecskemét-Riga (lett)/Víkingur (izlandi)
Alaskert (örmény)/Arszenal Tivat (montenegrói)-Debrecen NK Osijek (horvát)-Zalaegerszeg
📲| UEFA Europa Conference League 2nd Qualifying Round Draw.
Rudi Požeg Vancaš a Diósgyőrben folytatja a karrierjét. A 29 éves futballista 1-szer szerepelt eddig a szlovén válogatottban. Íme a DVTK közleménye Vancas érkezéséről:
„Rutinos szlovén válogatott támadó középpályás érkezett Diósgyőrbe. A 29 éves Rudi Požeg Vancaš elsősorban az egy az egy elleni párharcokban és a társak kiszolgálásában erős.
– Örülök, hogy a DVTK játékosa lettem! – mondta Rudi Požeg Vancaš. – Amikor megkeresett a klub, rögtön felvettem a kapcsolatot egykori csapattársammal, Ivan Bobkóval, aki egyrészt 2016 őszén fél évig Magyarországon, Debrecenben játszott, másrészt jól ismeri Kuznyecov Szergej elképzeléseit a labdarúgásról. Tőle hallottam, hogy új stadion, új edzőközpont épült a közelmúltban Diósgyőrben, és amikor megnéztem a képeket, lenyűgöztek a látottak. A várossal folytattam az ismerkedést, hiszen a profi labdarúgók számára is fontos, hogy hol élnek. Tetszett, hogy Miskolc Ljubljanához hasonlóan egy kicsi város. Végezetül pedig megnéztem néhány meccset az előző idény hajrájából, amit teli lelátók előtt játszott a csapat, szóval minden amellett szólt, hogy elfogadjam az ajánlatot.
– A magyar bajnokságról egyelőre még csak másodkézből vannak információim, hiszen korábbi csapattársam, Miha Blažić játszott itt, Jasmin Mešanović pedig jelenleg is a Kisvárdát erősíti – sorolta. – A bajnokságban az FTC is kiemelkedik a mezőnyből, de alig várom, hogy személyesen is megismerjem a vetélytársakat.
– Eredetileg támadó középpályás a posztom – árulta el -, bár az utóbbi néhány évben többnyire a balszélről indulva kellett megbontanom az ellenfél védelmét, beadni a labdát. Kuznyecov Szergej viszont azt mondta, ismét a pálya közepén, a 8-as, 10-es poszton számít rám.
– Számomra mindig a klub céljai az elsődlegesek. Bízom benne, hogy jó csapatunk lesz, és szép eredményeket érünk el. Úgy gondolom, mindig nagy célokat kell kitűzni, hogy legyen miért dolgozni, és az kellően motivál mindenkit. Ehhez magam részéről gólokkal, gólpasszokkal szeretnék hozzájárulni, mert az a minimum, hogy az edzéseken és a mérkőzéseken mindent kiadok magamból. Ennek megfelelően a pályán is a csapatérdeknek rendelem alá a játékom, számomra ugyanolyan örömet jelent egy jó passzal helyzetbe hozni a csatárokat, mint gólt lőni. Bízom benne, hogy mindkettőből lesz bőven – osztotta meg végezetül Rudi Požeg Vancaš.
Rudi Požeg Vancaš Novo Mestóban született 1994-ben, és az NK Kolpa csapatában kezdett focizni, ahol felfigyelt rá az NK Domžale. Az utánpótlásban eltöltött éveket követően sárga-kék színekben mutatkozott be a felnőttek között, négy és fél évet töltött nevelőklubjában. 2016 tavaszától a Celjét erősítette, ahol két idény alatt 26 gólt szerzett, megválasztották a liga legjobb játékosának, és meghívták a válogatottba, valamint leigazolta a szlovén labdarúgás kirakatcsapata, az NK Maribor. A lilákat 2022 elején hagyta el, az ukrán Chornomorets Odesa csapatában azonban csak felkészülési mérkőzést játszott, mert a bajnokság kezdete előtt két nappal kitört a háború. Az UEFA által teremtett lehetőséget kihasználva a tavasz végén és nyáron Kazahsztánban szerepelt, majd hazatért, hogy több időt tudjon várandós feleségével, majd kislányával tölteni. Az előző idényben az FC Koper színeiben játszott.
A korosztályos válogatottakban is végigjárta az összes csapatot, és 2018-ban egy mérkőzést játszott a szlovén nemzeti csapatban is, érdekesség, hogy az ellenfél, Bulgária kispadján ott ült Bozhidar Chorbadzhiyski, a DVTK másik nyári igazolása.
Rudi Požeg Vancaš megfelelt minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, és szerdán csatlakozik a felkészülést hétfőn kezdő új társaihoz.”
Az amigeleken.hu cikke szerint elképzelhető, hogy Álex Vallejo szintén a Diósgyőrt fogja erősíteni a következő idényben. A 31 éves védekező középpályás játékjogát jelenleg a lengyel élvonalban edződő Stal Mielec birtokolja. A Transfermarkt szerint a spanyol futballista értéke 300 ezer euró lehet jelenleg.
Kedden kiderült, hogy a Ferencváros a BL-selejtező első körében a feröeri KÍ csapatával találkozik. Ma újabb sorsolást tartottak a Bajnokok Ligájában, ezen eldőlt, hogy amennyiben az FTC teljesíti az első feladatot, akkor a második fordulóban a BK Häcken (svéd)–The New Saints (walesi) párharc győztesével mérheti össze az erejét.
A Ferencváros a második kvalifikációs fordulóban hazai környezetben kezdhetné a párharcot.
A BL-selejtező második fordulójának odavágóit július 25-én és 26-án rendezik meg, a visszavágók pedig egy héttel később jönnek.
The UEFA Champions League second qualifying round draw! 👇
Gólerős támadó érkezését jelentette be a Kazincbarcika.
Az NB II-es csapatok is gőzerővel készülnek a következő idényre. A Szeged és a Kazincbarcika egy-egy érkezőt jelentett be, míg a Gyirmót együttesétől a szakmai stáb két tagja elbúcsúzott.
KAZINCBARCIKA
Gyurkó Máté személyében gólerős támadóval erősítette meg a keretét a kazincbarcikai együttes:
„A 20 éves támadó a Vasas Kubala Akadémián nevelkedett, majd 2021 nyarán került az NB III-as BKV Előre csapatához. Már az első évben megmutatta tehetségét, de az igazi kiugrás a mögöttünk álló szezonban volt, amikor csapata egyik vezéreként 15 gólt szerzett.
Gyurkó Máté a 2023/2024-es szezontól két évre kötelezte el magát Kazincbarcikán” – olvasható a klub közleményében.
A Kazincbarcika idén a 14. helyen zárt az NB II-ben. A barcikaiak korábban Papp Milán, Dóra Donát és Boros Zsombor érkezését jelentették be.
SZEGED
Az NB I-es tapasztalattal rendelkező Óvári Zsolt Szegeden folytatja a karrierjét. Óvári az élvonalban 26 meccsen jutott szóhoz, a fellépésein 4 gólt szerzett. A 26 éves futballista legutóbb Győrben szerepelt.
„Köszönöm, hogy itt lehetek, nagyon örültem a megkeresésnek! Nem kellett sokáig gondolkodnom, hiszen Szeged egy csodálatos város, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia pedig egy nagyszerű klub. A létesítmény remekül felszerelt, kiváló pályák állnak rendelkezésre. Nagyon hamar befogadott a csapat, mindenkivel jól kijövök, könnyen be fogok illeszkedni. Remélem, hogy sikeresek leszünk együtt. Izgatottan várom a bajnoki rajtot” – idézi Óvárit a Szeged hivatalos oldala.
GYIRMÓT
Nagy László és Tőkés László sem marad a gyirmóti gárdánál – ezt a klub a hivatalos oldalán közölte:
„Az idény végén – többek között – két szakembernek is lejár a szerződése Gyirmóton. Távozik a klubtól Tőkés László kapus-, és Nagy László asszisztens edző, mivel a Gyirmót FC Győr vezetősége úgy döntött, hogy nem ajánl szerződés hosszabbítást a két szakembernek.
Nagy László labdarúgóként érkezett Gyirmótra, majd edzőként kezdett dolgozni nálunk. Több évig tevékenykedett asszisztens edzőként a felnőtt csapatnál – az NB I-ben is -, és vezetőedzőként irányította a második csapatunkat is.
Tőkés László 8 éve érkezett Gyirmótra, ahol a klub kapusait edzette az utánpótlásban és a felnőtt csapatnál is” – áll a kommünikében.
A Gyirmót a hatodik pozícióban zárt idén a másodosztályban.
Pedig négy meccsen egyetlen gólt sem kapott. A kapus elárulta, mit vár a Fradiban a litvánok ellen az első válogatott gólját szerző Varga Barnabástól.
Büszke lehet magára Dibusz Dénes, a magyar labdarúgó-válogatott ugyanis 2023-ban az eddigi négy mérkőzésén még egyetlen gólt sem kapott. Az észtek elleni felkészülési mérkőzésen aratott 1-0-s siker után Bulgáriát 3-0-ra verte a Rossi-csapat, amely a montenegrói 0-0 után – ahol Dibusz a mezőny legjobbja volt -, kedden 2-0-ra legyőzte Litvániát. Utóbbi három mérkőzés már Eb-selejtező volt, és a begyűjtött hét ponttal Magyarország vezeti a csoportját.
Ha nem kapunk gólt, akkor nagy baj nem lehet!
„Ez egy nagyon jó dolog. Nyilván az eredményesség alapja mindig az, ha a csapat nem kap gólt, hiszen akkor olyan nagy baj nem lehet” – nyilatkozta a Puskás Stadion vegyes zónájában a Ferencváros kapusa.
Vannak olyan játékosaink, akik meg tudnak villanni, sajnos, ez Montenegróban nem sikerült. De ettől függetlenül az idei négy meccs megmutatta, hogy a válogatott védekezése stabilizálódott. Egy-két lehetőséget engedünk csak az ellenfeleknek, ez eléggé előremutató statisztika.
Nagyon örülök, hogy így sikerült az idei négy mérkőzésünk, és mindegyiket sikerült lehozni kapott gól nélkül. Bízzunk benne, hogy a folytatás is ilyen lesz szeptembertől.”
MTI-fotó: Vasvári Tamás
Dibusz szerint sokat változott a csapat játéka a montenegrói meccs után, sikerült tanulni a hibákból, és ez lehetett a győzelem egyik kulcsa.
Podgoricában nem próbálkoztunk elegendő mennyiségű lövéssel, beadással, egy kicsit lassabb volt a játékunk. Nem feltétlenül voltunk annyira határozottak, gólra törőek, mint most a litvánok ellen.
„Érezhető volt, hogy most azért szerettük volna, ha lövéssel vagy beadással tudjuk befejezni a támadásokat. Montenegróban kicsit óvatosabbak voltunk, nem mertünk talán annyira vállalkozni, nem éreztük annyira a játékot, így meg kellett elégednünk a döntetlennel, mivel nem volt komoly helyzetünk.”
28 kapura lövés, 2 gól
A 32 éves kapus szerint ez kedden másképp nézett ki, amit a számok is alátámasztanak: a magyar válogatott nem kevesebb, mint 28 lövéssel próbálkozott. Ezt azonban nehezen viselte a kapuból Dibusz, mármint azt, hogy hiába támad Magyarország, csak nem sikerült jó ideig újabb gólt szerezni: „Szerencsére az első félidőben sikerült megszerezni a vezetést, de a kapuban eléggé frusztrált voltam, amikor sorra maradtak ki a helyzetek. De szerencsére Barni azért betalált, és le is zárhattunk volna a találkozót, ha utána egy-egy lövés még beakad a félidő további részében. Sajnos, nem így történt.
A második félidőben volt még néhány meleg helyzet, főleg, amikor egymás után rúgták a szögleteket a litvánok, mert ezekből bármikor olyan helyzet alakulhat ki, hogy bepattan a labda, befejelhetik, vagy akár egy kavarodás után betalálnak.
Szerencsére ezt megúsztuk, utána rendeztük a sorokat, Sala pedig egy óriási góllal eldöntötte a mérkőzést. Megérdemelt és magabiztos győzelmet arattunk.”
Fotó: Réti Zsolt
Varga Barnabás a válogatottban is bizonyított
Varga Barnabás a 32., Sallai Roland a 83. percben volt eredményes, Dibusz pedig külön örül annak, hogy újdonsült ferencvárosi csapattársa, a Paksról érkezett gólkirály is megszerezte első válogatott találatát.
„Nagyon örültem, hogy Barni betalált, biztos, hogy ez egy újabb, nagyon nagy lökést fog neki adni azok után, hogy gólkirályként fejezte be a szezont.
Most a válogatottban is megszerezte az első gólját, szerintem ennél jobb belépő a Fradiba sem kell. Én nagyon bízom benne, hogy meg fogja kapni a lehetőséget, láthattuk a litvánok elleni mérkőzésen is, hogy nagyon hasznos tagja tud lenni a csapatnak.
Én bizakodom, hogy a Fradiban is jó játékot fog nyújtani, és gólokat fog szerezni.”
A válogatott szeptember 7-én Szerbiában folytatja az Eb-selejtezőt, majd a október 10-ei, csehek elleni felkészülési meccs után négy nappal vendégül is látja a jelenleg csoportmásodik szerbeket.
A Konferencia-ligában ma rendezik a második selejtezőkör sorsolását. Az eseményt a DVSC, a Kecskemét és a ZTE személyében három magyar együttes várhatja. A ceremónia előtt szűkültek a lehetséges ellenfelek listája, a Loki adott esetben a török Besiktas csapatával is összekerülhet, a Kecskemét akár belga és dán riválist is kaphat, emellett benne van a pakliban, hogy a ZTE-re eszéki túra vár.
Konferencia-liga
3. csoport kiemeltek: APOEL (ciprus), Besiktas (török), FCSB (román), Neftci (azeri), az 1. selejtezőkör győztese: Alaskert (örmény)–Arszenal Tivat (montenegrói)
nem kiemeltek: Vojvodina (szerb), az 1. selejtezőkör győztese: Zeljeznicar (bosnyák)–Dinamo Minszk (fehérorosz), KF Tirana (albán)–Dinamo Batumi (grúz), DEBRECENI VSC, CSZKA 1948 (bolgár)
4. csoport
kiemelt: Bodö/Glimt (norvég), Lech Poznan (lengyel), Spartak Trnava (szlovák), az 1. selejtezőkör győztese: Pjunyik (örmény)–Narva Trans (észt), NK OSIJEK
nem kiemelt: Bohemians 1905 (cseh), Kalmar (svéd), Kauno Zalgiris (litván), ZALAEGERSZEGI TE, Auda (lett)
8. csoport
kiemelt: Gent (belga), Midtjylland (dán), az 1. selejtezőkör győztese: Riga (lett)–Víkingur Reykjavík (izlandi), az 1. selejtezőkör győztese: Linfield (északír)–Vllaznia (albán)
nem kiemelt: az 1. selejtezőkör győztese: Zilina (szlovák)–FCI Levadia (észt), HB Tórshavn (feröeri)–Derry City (ír), Progres Niederkorn (luxemburgi)–Gjilani (koszovói), Pogon Szczecin (lengyel), KECSKEMÉTI TE
Kedden kiderült, hogy az FTC a BL-selejtező első körében a feröeri KÍ Klaksvík csapatával küzdhet meg. Ma újabb sorsolás jön a legrangosabb európai kupában, így kiderül, hogy továbbjutás esetén kivel mérheti össze az erejét a következő kanyarban a magyar bajnokcsapat.
BL-selejtező 2. csoport
kiemeltek: FC Köbenhavn (dán), KÍ (feröeri)–FTC, Molde FK (norvég)
nem kiemeltek: HJK Helsinki (finn)–Larne FC (északír), Shamrock Rovers (ír)–az előselejtező győztese, BK Häcken (svéd)–The New Saints (walesi)
A BL-selejtező második fordulójának odavágóit július 25-én és 26-án rendezik meg, a visszavágók pedig egy héttel később jönnek.
Az NB1.hu hétfőn számolt be arról, hogy Somodi Bence négy év után távozott az MTK-tól. Azóta kiderült, hogy a rutinos kapus az NB II-ben érdekelt Csákvárban folytatja a pályafutását – ezt a csákvári klub a hivatalos oldalán jelentette be:
„Sikerült megállapodnunk egy rendkívül rutinos kapussal, akire nemcsak hálóőrként, de a szakmai stb tagjaként is számíthat Tóth Balázs vezetőedző. A 34 éves Somodi Bence pályafutása során védett többek között az angol Blackburn Rovers utánpótlás együtteseiben, a Ferencvárosban, a Diósgyőrben, a Győri ETO-ban, a Videotonban, a Puskás Akadémián, míg az elmúlt négy esztendőt az MTK-nál töltötte” – írták a csákváriak.
Somodi a HLSZ adatbankja szerint 14 NB I-es mérkőzésen bizonyíthatott a pályafutása során. A Csákvár a 15. helyen zárt idén a másodosztályban.
A válogatott csapatkapitánya szerint a Főnök pirosat is kaphat, de ők nem bírózhatnak. Azt is elárulta, miért nem elégedne meg a csoportmásodik hellyel.
„Egy fényképet szeretnék mutatni neked. Mit szólsz ennek a srácnak a szurkolásához?” – fordultunk a magyar-litván (2-0) Eb-selejtező után Szoboszlai Dominik felé a telefonunkat nyújtva, amire a válogatott csapatkapitánya egy széles, már-már gyermeki mosollyal reagált.
Őszinte leszek, ő (Szalai Ádám) egy igazi kapitány. Tényleg imádom, mint csapatjátékos, mint játékos, mint személyiség. Most is itt volt az öltözőben, remélem, még találkozunk.
Ezek után megkérdeztük Szoboszlait, adott-e tanácsot a régi cséká az újnak. A válasz természetesen igen, de hogy miként zajlott le a beszélgetés, talán soha nem fogjuk megtudni.
Fotó: Réti Zsolt
„Beszélgettem sokat vele, mielőtt visszavonult a válogatottól. De hogy mit mondott, az maradjon kettőnk között” – titokzatoskodott a 22 éves játékmester, aki büszke lehet az idei válogatott teljesítményére – nemcsak játékosként, hanem csapatkapitányként is.
Kapufa, gólpassz, sárga a mérlege
A Rossi-csapat ugyanis a bolgárok elleni 3-0-s siker után, idegenben 0-0-ra végzett Montenegróval, most kedden pedig 2-0-ra legyőzte Litvániát.
„Nem minden meccsen sikerül ugyanolyan teljesítményt nyújtanunk, a montenegróiból tanultunk. A pozitívumot elhoztuk – azt, hogy az utolsó tíz percben is kiálltunk magunkért, és nem kaptunk gólt. Vannak ilyen mérkőzések is, amelyeken arra kell törekedni, hogy ne kapjunk ki, és nem arra, hogy nyerjünk. Sajnos, az egy ilyen meccs volt. Változtatnunk kellett.”
A változtatás pedig jól sült el, hiszen esélyeshez méltó játékkal sikerült legyőzni Litvániát, igaz, mindenkinek apait-anyait bele kellett adnia, hogy összejöjjön az újabb hazai győzelem. Szoboszlai lőtt egy brutális kapufát szabadrúgásból, és ő adta a gólpasszt – a végeredményt egy fantasztikus bombával beállító – Sallai Rolandnak.
Fotó: Réti Zsolt
Szoboszlai a bolgárok ellen szabadrúgásból lőtt egy remekbe szabott gólt, ezért az NB1.hu megkérdezte: ha most Sallai rúgta a meccs legszebb gólját, a szerbek ellen újra ő következik-e majd?
Nekem teljesen mindegy, hogy ki rúgja, felőlem rúghatja Lang Ádám is a bombagólt. A lényeg, hogy a csapat nyerjen. Hogy ki rúgja, az egy dolog, a legfontosabb, hogy a válogatott megnyerje a mérkőzést.
Ha Rossi pirosat kap, az az ő dolga – de mi nem bírózhatunk
Az viszont nem mindegy, ki bírózik. A magyar-litván meccs hajrájában Szoboszlai sárga lapot kapott, mivel kiütötte a bedobásra készülő vendégjátékos kezéből a labdát. A talán éppen emiatt reklamáló Marco Rossi szintén kapott egy sárgát. De lehet-e bíróznia egy játékosnak? Szoboszlai szerint nem.
„Van ilyen mérkőzés, de nem szabad foglalkozni a bíróval. Nekünk nem. A Főnöknek szabad, ő azt csinál, amit akar. Ha sárga vagy piros lapot kap, az az ő dolga. De valószínűleg egy másik mérkőzésen ez nem sárga lap, sem az enyém, sem az övé. Nem foglalkozunk a bíróval.”
Magyarország hét ponttal, jobb gólkülönbséggel megelőzi a G csoportban Szerbiát. Hogy ki az igazi legény a gáton, az majd csak ősszel derül ki. Szeptember 7-én Szerbiában vendégszerepelnek Rossiék, majd október 14-én a Puskás Arénában látjuk vendégül a jelenlegi csoportmásodik együttest, amely kedden egy 96. percben szerzett góllal egyenlített Bulgária otthonában.
A bolgárok lemaradtak? Nem foglalkozom vele!
A bolgárok továbbjutási esélyei megcsappantak, ettől a hírtől azonban nem emelkedett meg Szoboszlai pulzusszáma. „Nem foglalkozunk mással, csak saját magunkkal. Az a lényeg, hogy magunkra koncentráljunk. A kötelező meccseket hozzuk, a kicsit nehezebb mérkőzéseket pedig próbáljuk hozni. Hiszen nem egyszerű sem Szerbiával játszani, most Montenegróban sem volt egyszerű, de Bulgáriában és Litvániában sem lesz az. És az itthoni meccsek sem olyan egyszerűek, mint ahogy ma kintről látszódott, hiszen mindenki kitette a szívét-lelkét a pályára a győzelem érdekében.”
A csoportmásodik hely már biztos Eb-részvételt jelentene, Szoboszlai azonban nem ebben gondolkodik.
Nem tudom pontosan, mikor jutott ki egyenes ágon a magyar válogatott az Eb-re, de nagyon régen. Ettől függetlenük nem írnám alá, hogy csoportmásodikként kijutunk. Mégpedig azért, mert képesek vagyunk az első hely megszerzésére is.
Mint arról beszámoltunk, a magyar válogatott 2-0-ra legyőzte Litvániát, így vezeti az Eb-selejtezőcsoportot három fordulót követően.
A lefújás után a főszereplők értékelték a meccset.
„Jelenleg semmit nem számít az első hely, mivel még csak három meccs ment le. Nyolc után boldogok lennénk, de az látszik, hogy minden egyes találkozó nagy küzdelmet hoz, senki nem adja olcsón a bőrét, de ez így is van rendjén” – mondta a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi, aki saját bevallása szerint feszülten élte meg a találkozót, főként 15-20 perc után, amikor a fölény ellenére is 0-0 volt az állás, de egygólos előnynél sem nyugodott meg. Hozzátette, ennek oka volt, hogy a bíró minden kétes szituációban a riválisnak ítélt.
Az 58 éves szakember szerint nincs mindig igaza, de néha azért igen, ezért nem véletlenül kérte azt a játékosaitól a podgoricai 0-0-t követően, hogy többet lőjenek kapura. „Ma sokszor megtettük. Nem mindig sikerrel, de ha meg sem próbáljuk, akkor nehéz gólt szerezni, főleg egy mélyen védekező riválissal szemben” – mondta Rossi, hogy miért örült a 28 kísérletnek. „Montenegróban a ritmusváltások is hiányoztak, de ezúttal megvoltak. Ehhez muszáj volt kockázatot vállalni a több támadóval. A kis részletekben még mindig van javítanivaló, amin dolgozni fogunk”.
Arra a felvetésre, hogy a csapatba kerülő játékosok rendre jó teljesítményt nyújtottak, mint például most az első gólt szerző Varga Barnabás, úgy reagált, reményei szerint örökké tart ez a szép hagyomány.
Minden kerethirdetésnél kritizálnak. Egyszer lehet szerencséje az embernek, másodjára lehet véletlen egybeesés, de ha ez folytonos, akkor esetleg lehet, ért hozzá valamicskét az ember
– fogalmazott Rossi.
A csapatkapitány, Szoboszlai Dominik szerint mindenki elégedett lehet a győzelemmel.
„Hazai pályán, a szurkolók előtt, friss emberekkel, szerintem úgy játszottunk, hogy mindenki elégedett lehet. Megbeszéltük, hogy akkor sem szabad kapkodni, ha nem jön a gól. Végül sikerült megszerezni a vezetést, gratulálok Varga Barnabásnak hozzá” – nyilatkozta a Puskás Arénában a találkozót követően az RB Leipzig futballistája.
Az OTP Bank Liga gólkirálya pályafutása során először volt eredményes a nemzeti csapatban.
„Nagyon örültem, hogy megszereztem a vezetést. Ilyen szurkolótábor előtt egy álmom vált valóra, hogy gól tudtam lőni. Fantasztikus évem volt. Nagyon remélem, hogy a válogatottban is stabilizáltam a helyem” – mondta Varga Barnabás, aki a Pakstól a bajnok Ferencvároshoz került a szezon végén.
A karrierje 10. válogatottbeli gólját jegyző Sallai Roland ugyan ezúttal máshol futballozott, mint szokott, de így is eredményes tudott lenni: „Nem volt azért szerencsére annyira szokatlan a dolog, nagyon örültem annak, hogy így is segíteni tudtam a csapatot.”
Kerkez Milos elmondta, a szezon utolsó két mérkőzését követően kissé fáradtnak érzi magát, de ezekbe az összecsapásokba is minden energiáját beletette. Az AZ Alkmaar szélsője megjegyezte, nagy motivációt jelentette neki, hogy felkerült a legjobb fiatal játékosokat tömörítő úgynevezett Golden Boy-listára.
Willi Orbán szerint a gárda jól kezdte a találkozót és akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna, de a második félidőben jóval nehezebben jutott el a kapuig. „Jó formában vagyunk, főleg a védekezésben, labdabirtoklásban viszont még fejlődnünk kell” – jegyezte meg a Leipzig futballistája.
Edgaras Jankauskas, a litvánok szövetségi kapitánya a vereség ellenére látott pozitívumokat is a csapata játékában, egyben kiemelte, tanítványai ilyen mérkőzéseken tudnak fejlődni.
„A jobb csapat győzött. Magyarország nagyon erőteljesen kezdte a meccset, nagy nyomás alá helyezett minket, ami sok nehézséget okozott nekünk. A második félidőben már voltak jó pillanataink, amelyek kis reményt adtak nekünk. Nagyon tetszett riválisunk játéka, minden szegmensben jobb volt, kezdve a technikai képzettségtől” – összegzett elismerően a litván szövetségi kapitány.
A játékosként 56-szoros válogatott szakvezető azok után, hogy Szerbiától és Magyarországtól is 2-0-s vereséget szenvedett együttese, az MTI érdeklődésére azt mondta, a csoport két favoritja közül a szerbeknek több ismert sztárjátékosa van, ennek ellenére nem állítaná, hogy a magyarok kevésbé erősek.
A szerb válogatott a 97. percben mentett pontot Bulgária otthonában, így pedig a litvánokat otthon legyőző magyar válogatott került a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők G csoportjának élére – jelezte az MTI.
A 47. percben Despodov góljával szereztek vezetést a bolgárok, és bár úgy tűnt, megőrzik a vezetést, a szerbek Lazovic találatával egyenlítettek az utolsó utáni pillanatban.
A szerbek így ugyanúgy hét ponttal állnak, mint a magyar válogatott.
Az első gólját szerezte a magyar válogatottban az NB I gólkirálya: Szalai Attila remek centerezése után talált a hálóba. 60 percet kapott Marco Rossitól, hasznosan, aktívan játszott.
A meccs kulcsmomentuma: Sallai Roland bombagólja
Nagyon kellett a második gól, hogy bebiztosítsa a válogatott a győzelmet, és jött is – de nem akárhogy, Sallai meseszép lövéssel pókhálózta ki a felső sarkot.
A gólok története:
32. perc: Szalai Attila balról érkező beadására érkezett remekül Varga Barnabás, aki hat méterről, futtában, jobbal a keresztléc alá lőtte a labdát. 1-0
83. perc: Szoboszlai passzolt Sallaihoz, aki tolt a labdán, majd 22 méterről, jobbal ragasztott óriási gólt a bal felső sarokba. 2-0
A következő feladat:
A csoport élén álló magyar válogatott Szerbiában folytatja a selejtezőt szeptemberben, míg a litvánok Montenegrót fogadják majd.
sárga lap: Orbán (55.), Szoboszlai (89.), illetve Uzéla (39.), Tutyskinas (50.), Jankauskas (57.)
Az MTI beszámolója:
„A magyar labdarúgó-válogatott kedden kétgólos győzelmet aratott a litván csapat felett a Puskás Arénában rendezett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.
Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a könnyed sikernek köszönhetően jobb gólkülönbségével élre állt a csoportjában, mivel az eddig listavezető szerbek a hajrában egyenlítve döntetlent játszottak Bulgáriában.
A magyarok, akik hat találkozó után is veretlenek a litvánokkal szemben, Varga Barnabás első válogatottbeli találatával a 32. percben szereztek vezetést, a végeredményt pedig Sallai Roland bombagólja állította be a 83. percben. A nemzeti együttes sorozatban negyedik meccsén nem kapott gólt.
A magyar válogatott a következő, szeptember 7-i játéknapon a nagy rivális Szerbia vendége lesz Belgrádban.
A hazai szurkolók valóságos zászlóerdővel és nemzeti színű molinóra kiírt „minden meccsnap: ünnepnap!” üzenettel fogadták kedvenceiket a teltházas stadionban. A válogatott játékosai ennek megfelelően nem akartak ünneprontók lenni, az első perctől magukhoz ragadták a kezdeményezést, alig nyolc percet kellett várni az első veszélyes szituációra, de Gazdag fejesét egy vendég védő, majd a szöglet után Szalai lövését a kapus hárította. Gazdag és Varga fölé szálló, de veszélyes lövései már azt jelezték, csak idő kérdése a vezető gól megszerzése. A teljesen beszoruló litvánok erejéből kizárólag a védekezésre futotta, azonban a magyaroknak így is mindkét oldalon és középen is sikerült ígéretes akciókat vezetni, már csak a pontos befejezés hiányzott. Az idő múlásával sem lankadt a lendület, Rossi kérésének megfelelően záporoztak a lövések a litván kapura és a beadások pedig elé, végül utóbbi vezetett eredményre bő felóra játék után. A szünet előtt majdnem megduplázta az előnyt Szoboszlai, de 25 méteres, jobb felső sarokba tartó szabadrúgása végül a keresztlécen csattant.
A második játékrész ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, térfélcserét követően már az első percben nagyot védett a litván kapus Gazdag lövésénél. A későbbiekben is hatalmas fölényben futballoztak a magyarok, ám a korábbiaknál kevésbé voltak veszélyesek, nagy helyzete csak Sallainak és a csereként beállt Kleinheislernek volt, de előbbi közeli fejese és utóbbi lövése is elkerülte a bal alsó sarkot. A minimális előny nem volt megnyugtató, ám a litvánok sokáig a félpályát is alig lépték át, így a játék képét tekintve nem volt ok az aggodalomra. Bár a hajrában sokkal több litván akció futott végig, a vendégek végül egyetlen kaput eltaláló kísérlettel zárták az összecsapást, így nem forgott veszélyben a győzelem. A meccset aztán végleg lezárta Sallai bombagólja, amely után már mindkét gárda a hármas sípszót várta.”
Az Újpest hivatalos honlapján jelentette be, hogy a tavaszi idény egyik alapembere, Petrus Boumal távozott a klubtól.
Íme, a lilák közleménye:
„Petrus Boumal 2022 februárjában csatlakozott együttesünkhöz a Nizhny Novgorodtól. Az itt töltött másfél szezon alatt összesen 39 tétmérkőzésen lépett pályára, a 2022/23-as idényben 26-szor öltötte magára az újpesti szerelést.
A kameruni játékos és a klub döntése alapján a 30 éves futballista nem hosszabbítja meg itteni szerződését, így elhagyja a csapatunkat.
Az Újpest FC köszöni szépen Petrus Boumal klubért tett erőfeszítéseit, és további sok sikert kíván neki!”
Mindeközben a Honvéd bejelentette Adorján Krisztián érkezését.
A kispestiek közleménye:
„A Budapest Honvéd csapatánál folytatja pályafutását Adorján Krisztián, miután klubunk megegyezett a 30 esztendős középpályással, aki az előző két szezonban Budafokon futballozott.
TAPASZTALAT „Mindenképpen szerettük volna a tengelybe igazolni játékost, akinek nemzetközi és NB II-es tapasztalata is van, ami sokat segíthet a fiataloknak a pályán és az öltözőben is, Krisztián pedig egy ilyen futballista“ – mondta Kun Gergely, a Budapest Honvéd ügyvezetője.
TÁMADÓ SZELLEMBEN
Új igazolásunk a pálya közepén érzi igazán jól magát, leginkább középső középpályásként lehet a csapat segítségére és kamatoztathatja a légiósként, illetve az NB II-ben szerzett rutinját. „Adorján Krisztián támadó szellemben futballozik, nagyon jó gondolkodású játékosról van szó, labdaügyes, technikás futballista, aki a mélységi passzaival is segítheti majd a csapatot“ – beszélt új szerzeményünkről Fehér Péter, klubunk szakmai igazgatója.
KELL A RUTIN
A megfelelő egyensúlyhoz egy csapatnak rutinra is van szüksége és a fiatalos lendület mellett ezt képviselhetik a tapasztalt kerettagok, köztük Adorján Krisztián. „Sok tehetség szerepel a Honvéd keretében, ügyesek a srácok, van bennük potenciál, de fontos, hogy mellettük legyenek olyanok, akik képesek nyugalmat adni nekik, hogy ne vigye el őket a hév – kezdte Adorján Krisztián. – Remélem, hogy ebben fontos szerepem lesz az előttünk álló idényben, állok a vezetőedző rendelkezésére, azt fogom tenni, amire a csapatnak szüksége van tőlem.“
WEKERLÉTŐL KISPESTIG
Bár Adorján Krisztián az MTK-ban nevelkedett, újdonsült középpályásunk Kispesten, közelebbről Wekerlén nőtt fel. Karrierjét a Goldballnál kezdte, onnan került a kék-fehérekhez. A szülei több mint húsz éven keresztül éltek Wekerlén, sőt már a nagypapája is kispesti volt: „Ezért is örültem a Honvéd megkeresésének, nagy múltú, jó csapatról van szó és tetszett az a projekt, amit felvázoltak a vezetők.“
KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁK
Mindössze 16 esztendős volt Adorján Krisztián, amikor az MTK-tól szerződtette a Liverpool, majd megfordult a holland Groningen, az albán Partizani és az ír Dundalk gárdájánál is is, míg Olaszországban a Novarát és a Virtus Entellát is erősítette. A Liverpoolnál az U21-es csapatban szerepelt, a holland első osztályban 19, az ír első ligában 16 meccset játszott, de van 38 Serie B-meccse, sőt játszott az Európa-ligában is, összesen több mint egy évtizedet töltött el légiósként. „Rengeteg köszönhetek a külföldi időszaknak, nagyon sokat tanultam belőle. Minden országban más kultúrával, más játékstílussal találkoztam, örülök, hogy ennyi helyen szerepeltem és ilyen hosszú időt légióskodhattam“ – tette hozzá Adorján Krisztián.
ISMERŐS TEREP
Adorján Krisztián az elmúlt két szezont Budafokon és Merkantil Bank Ligában töltötte, így testközelből élhette át, milyen is az NB II légköre, milyen kihívásokat tartogat a küzdelemsorozat. „Nehéz bajnokság az NB II, sok olyan csapat van, amely jó fizikummal bír, kellemetlen ellenfelek, de vannak jól focizó, jó játékosokat felvonultató együttesek is a mezőnyben“ – mondta második nyári igazolásunk.
HATOS, NYOLCAS „Szeretek visszavont irányítóként, a hatos poszton futballozni, de tudok nyolcast is játszani. Régebben tízes is voltam, az nem állt annyira közel hozzám. A célom, hogy jól érezzen magam a pályán és a játékommal segítsem a Honvédot“ – adott rövid jellemzést magáról középpályásunk.
KOMOLY CÉLOKKAL „Szeretnénk feljutni a Honvéddal az NB I-be. Ehhez nagyon sokat kell dolgoznunk, kemény menet lesz, de a klubnak és nekem is azonosak a céljaink: kerüljön vissza a Honvéd az első osztályba!“ – tekintett előre Adorján Krisztián, akit szeretettel köszöntünk Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!
NÉVJEGY ADORJÁN Krisztián
Született: 1993. január 19. Poszt: középpályás Magasság/súly: 184 cm/75 kg Korábbi klubjai: MTK, Liverpool (angol), Groningen (holland), Novara (olasz), FK Partizani (albán), Dundalk (ír), Virtus Entella (olasz), Budafok”
A magyar válogatott ma este Litvániával játszik Eb-selejtezőt. A mieink szombaton Montenegróban 0-0-s döntetlent értek el, a hétvégi kezdőcsapaton három helyen változtatott Marco Rossi szövetségi kapitány: Lang Ádám helyét Botka Endre vette át, elöl Ádám Martin helyett Varga Barnabás kap bizonyítási lehetőséget, míg Bolla Bendegúz ezúttal kispados, Gazdag Dániel pedig kezdő.
A két csapat kezdőcsapata:
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Botka, W. Orbán, Szalai A. – Sallai R., Nagy Á., Styles, Kerkez – Gazdag, Szoboszlai – Varga B. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
A DVSC hivatalos honlapján jelentette be Vajda Botond leigazolását.
Íme, a debreceniek közleménye:
„Leigazolta a DVSC a Diósgyőrben nevelkedett, 19 éves Vajda Botondot.
Az U19-es válogatott , tehetséges középpályás 15 alkalommal lépett pályára az NB II-ben, tavaly az őszi szezon elején rendszeresen játszott a DVTK-ban, a tavaszi idényt pedig a Tiszakécske csapatánál töltötte.
Üdv a DVSC-ben!”
Mindeközben a ZTE-nél folytatja a karrierjét Soltész István.
A zalaegerszegiek bejelentése:
„Zalaegerszegre érkezik Soltész István, a 22 éves középpályás. A fiatal labdarúgó a Budapest Honvéd korosztályos csapatait végigjárva először a Kelen SC-ben mutatkozott be felnőttként, majd 2019-ben csatlakozott a Budafoki MTE csapatához. Soltész az előző két szezonban meghatározó tagja volt a Merkantil Bank Ligában játszó Budafoki MTE-nek, a fiatal középpályás tevékeny részese volt a piros-feketék kupamenetelésének is.
„Amikor megkeresett a ZTE egyből arra gondoltam, hogy ez az a klub, ami a pályafutásomban a következő lépcsőfok lehet. Mindehhez hozzátesz, hogy pozitív szemléletem, megítélésem van a klubbal kapcsolatban, tetszik ahogyan Zalaegerszegen állnak a fiatalokhoz és a kupadöntőn is megtapasztaltam, hogy a zalaegerszegi szurkolók remek hangulatot tudnak csinálni. Boér Gáborral dolgoztam már együtt fiatalabb koromban Budafokon, így tudom, hogy miként viszonyul az edzésekhez, milyen mentalitással dolgozik, ezért már nagyon várom, hogy elkezdjük a közös munkát az edzői stábbal, játékosokkal.” – nyilatkozta honalpunknak Soltész István.
A nagy teherbírású, a középpálya több posztján bevethető játékos 2+1-es éves szerződést írt alá klubunkkal.
Névjegy:
Név: Soltész István
Születési idő: 2000.november 29.
Poszt: Középpályás
Eddigi klubjai: Budapest Honvéd, Kelen SC, Budafoki MTE”
Mint arról korábban már beszámoltunk, ellenfelet kapott a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjében: a magyar bajnok a feröeri bajnok KÍ Klasvíkkal találkozik majd.
A sorsolást követően Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző és Hajnal Tamás sportigazgató reagált a fradi.hu-nak.
„Neki is kezdünk az előkészületi munkáknak. Mint ilyenkor mindig, most fel kell térképeznünk az ellenfelünket, meg kell szerveznünk az utazásunkat. A tavalyi selejtezősorozat sem volt könnyű ebből a szempontból, elég a kazah és az azeri utakra gondolni. Az UEFA Bajnokok Ligája selejtezőjében nem mondhatjuk, hogy nem számít, ki az ellenfél, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy a saját módszereinket határozzuk meg, hogy eldöntsük, mikre helyezzük a hangsúlyt, pontos tervezésre van szükség. Tavaly az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjéig meneteltünk, rendkívül hosszú év volt. Remélem, idén is hasonló sikereket érhetünk el, ám ezúttal magasabb szinten. A válogatottal többször is találkoztam a feröeri csapattal, de azokból a tapasztalatokból nem lehet kiindulni. Nem ez az első alkalom, hogy első selejtezőre készülök, remélem, nem is az utolsó. Megismerjük pontosan a Klaksvík labdarúgóit és játékát, és mindent megteszünk, hogy továbbjussunk” – mondta Csercseszov.
Hajnal szerint a legfontosabb, hogy minden játékos a maximumot nyújtsa a párharc alatt.
„Izgatottan néztem a sorsolást. Most az a legfontosabb, hogy alaposan feltérképezzük a Klaksvíkot, amely hazája egyik meghatározó csapata. Ott javában zajlik a bajnokság, 14 meccs után hibátlanul állnak az élen. Egyértelműen komolyan vesszük a párharcot, hiszen a célunk az, hogy bejussunk a következő körbe, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy mindenki maximálisan odategye magát. Innentől már tudjuk, kit kell legyőznünk.”
A Mezőkövesd bejelentette, hogy Ugrai Roland a klubnál folytatja a pályafutását.
Íme, a matyóföldiek közleménye:
„Városunkban folytatja pályafutását Ugrai Roland. A 30 esztendős magyar válogatott labdarúgóval 2+1 éves szerződést kötött klubunk.
A rutinos támadó pályafutása során megfordult a Békéscsaba, a Szombathelyi Haladás, a Ferencváros, a Diósgyőr, a Budapest Honvéd és a Debrecen csapatában is, de játszott a görög Atromitos Athén és a török Pendikspor együttesében is, csapatunkhoz szabadon igazolható játékosként csatlakozott.
A labdarúgó tagja volt a magyar U19-es, U20-s és U21-es válogatottnak is, felnőtt nemzeti csapatunkban 2017. október 7-én debütált a Svájc ellen lejátszott világbajnoki selejtezőn. Ugrai Roland a transfermarkt.com adatai alapján összesen 20 korosztályos és felnőtt válogatott mérkőzésen lépett pályára.”
A Fehérvár FC mindeközben bejelentette Marcel Heister távozását.
„Közös megegyezéssel szerződést bontottunk Marcel Heisterrel. A 30 éves horvát származású német balhátvéd 63 tétmérkőzésen 3 gól mellett 6 gólpasszt osztott ki Vidi-mezben két szezon alatt.
További pályafutásához sok sikert kívánunk!”
Heister 2018-ban érkezett Magyarországra, a Ferencvárossal három bajnoki címet szerzett. A karrierjét a bolgár Ludogorecnél folytatja.
A Tuttosport nyilvánosságra hozta a 2023-as Golden Boy-díj 100-as listáját.
A világ legjobb 21 éven aluli játékosait tartalmazó névsorban ott van az AZ Alkmaar magyar válogatott balhátvédje, Kerkez Milos is, aki amellett, hogy mindössze 19 évesen került fel a listára, a Tuttosport rangsora és értékelése alapján a nagyon előkelő 15. helyen szerepel. Az első helyen egyébként a Bayern német válogatott tehetsége, Jamal Musiala áll, megelőzve a Realhoz igazoló Jude Bellinghamet, valamint a Barca középpályását, Gavit.
A jelöltekre a szurkolók is voksolhatnak. A listáról minden hónapban húsz név kerül le, a legjobb húsz mezőnye így októberre alakul ki.
A Golden Boy-díjat korábban olyanok kapták meg, mint Lionel Messi (2003), Wayne Rooney (2004), Mario Götze (2011), Kylian Mbappé (2017) vagy épp Erling Haaland (2020).
Június 20-án, kedden kisorsolták a labdarúgó UEFA Bajnokok Ligája 1. selejtezőkörének párosításait.
Az UEFA nyoni központjában 14 órától megtartott sorsoláson végül a KÍ Klaksvík csapatát kapta a Ferencváros, így a magyar bajnok a feröeri bajnok ellen kezdi meg a 2023/2024-es szezont.
A párharc oda-visszavágós rendszerben zajlik majd, a Ferencváros idegenben kezd. A kvalifikáció első körének hivatalos játéknapjai július 11-12. és július 18-19., a pontos időpontról később születik döntés.
Feröeri magyar kupamúlt
A KÍ Klaksvík korábban négy mérkőzést játszott magyar ellenféllel, mindannyiszor az Újpesttel még az UEFA Európa Liga elődjének számító UEFA Kupában. 1997-ben 6-0-ra és 3-2-re nyert a magyar együttes, 2002-ben 2-2-es döntetlen, majd 1-0-s újpesti siker született – jelezte a fradi.hu.