Konrad Gruszkowski személyében egy újabb nyári igazolást jelentett be a szlovák élvonalban szereplő Dunaszerdahelyi AC. A 22 éves jobbhátvéd korábban már dolgozott együtt a DAC vezetőedzőjével, Adrian Gulával a Wisla Krakow együttesében.
A huszonkét esztendős lengyel védő a Wisla Krakkótól érkezik hozzánk, 2025 nyaráig szóló szerződést kötve a DAC-cal, amely további egyéves opciót is tartalmaz.
Örömmel jelentjük be az újabb nyári erősítésünket. A mai napon a 22 éves lengyel jobbhátvéd, Konrad Gruszkowski csatlakozott a játékoskeretünkhöz, aki a krakkói Wisła együttesétől érkezik hozzánk. A kontraktusa két évre, 2025 nyaráig szól, és egyéves további opciót is tartalmaz.
Konrad Gruszkowski (szül. 2001. január 27-én) a Lengyelország déli részén fekvő Rabka-Zdrój városából származik. A pályafutása ifjúsági részét a Turbacz Mszana Dolna, a Progres Krakkó és a Wisła Krakkó csapatainál töltötte. A Wisła akadémiájáról 2019 nyarán kölcsönben a Motor Lublin gárdájához távozott 18 esztendős korában, ahol a felnőtt harmadosztályban gyűjtötte a tapasztalatokat. A Wisłához való visszatérését követően 37 alkalommal lépett pályára a lengyel élvonalban, ezeken két gólt szerzett. Pont a krakkóiaknál volt Adrian Guľa vezetőedző játékosa. A tavalyi idényt a másodosztályban töltötte a Wisła, ahol Gruszkowski 15 találkozón kapott szerepet.
2021 óta az U20-as és U21-es korosztályokban is képviselte Lengyelországot, a huszonegyesek színeiben hét rajtot gyűjtött, mindet a 2023-as Eb selejtezői során. A magyarországi 2:2-es döntetlenhez gólpasszal járult hozzá, a Németországban aratott 4:0-s siker során pedig végig a pályán volt.
„Boldog vagyok, hiszen egy kiváló csapatba érkezem, amelynek színeiben a legnagyobb sikerekért küzdhetek. A legutóbbi idényben kevesebb játéklehetőséget kaptam, ezért úgy éreztem, környezetváltozásra van szükségem. Nagyon megörültem a DAC ajánlatának, ahol ismét együtt dolgozhatok Adrian Guľa vezetőedzővel, akinek a kezei alatt már a krakkói Wisłánál is futballozhattam. Nagyon jól éreztem magam az irányítása alatt, ő volt pályafutásom eddigi legjobb trénere. Bízom benne, hogy a klub hasznára leszek, szeretném az edzéseken elvégzett mindennapos kemény munkával és a mérkőzéseken mutatott folyamatos jó teljesítménnyel meghálálni a bizalmat” – mondta Konrad Gruszkowski a szerződés-aláírást követően.
„Konradot már hosszabb ideje figyeltük. Ami még ennél is fontosabb, teljeskörű és aktuális információkkal rendelkezünk a játékosról a vezetőedzőnknek köszönhetően, akivel korábban is együtt dolgoztak. Komoly potenciállal rendelkező, tehetséges labdarúgót igazoltunk, aki egyúttal gazdag tapasztalatokkal bír a lengyel legfelső osztályból és az U21-es nemzeti csapatból. Adódott egy kedvező lehetőség a játékos leigazolására, és nagyon boldogok vagyunk, amiért lecsaptunk a lehetőségre. Azt várjuk tőle, hogy rögtön az első naptól növelje a konkurenciát a jobbhátvéd posztján” – jelentette ki a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.”
Sajtóinformációk szerint Samy Mmaee nem szeretné meghosszabbítani a 2024 nyarán lejáró szerződését.
A Ferencváros marokkói válogatott védőjével, Samy Mmaee-val kapcsolatosan múlt héten jelentek meg pletykák, miszerint távozna a magyar bajnoktól. A 26 éves futballista szerződése 2024 nyarán jár le, amennyiben a Fradi pénzt szeretne kapni érte, akkor még ebben az átigazolási időszakban értékesíteni kell. Az első hírek alapján török, illetve görög klubok érdeklődnek iránta.
Az Angliában élő magyar újságíró, Bocsák Bence Twitter-oldalán írta, hogy az AEK Athén 1 millió eurós ajánlatot tett Samy Mmaee játékjogáért, ám azt a Ferencváros elutasította – érthető módon szeretné kulcsemberét megtartani az FTC. A marokkói védő el fog utazni a Fradi hétfőn kezdődő ausztriai edzőtáborába, ám a görög együttestől várható új ajánlat.
🚨Breaking: Ferencváros rejected first AEK Athens offer for Samy Mmaee worth €1m.
I understand the Greek side is set to make a new improved offer at the beginning of next week.
Nem csak az élvonal, hanem a másodosztály csapatainál is dübörög az átigazolási időszak. Több NB II-es klub is bejelentést tett keretének változásairól. A Nyíregyházától két játékos távozik Szerető Krisztofer, illetve Csősz Richárd személyében. A Soroksár együttese három játékosától búcsúzik. Erdélyi László, Lipcsei Krisztián, valamint Ternován Patrik máshol folytatja pályafutását. A Csákvár Farkas Aurél visszatérést jelentette be.
Megkezdte a felkészülést a Nyíregyháza Spartacus a következő szezonra. A héten három edzés szerepel a programban.
– Rövid pihenő van a játékosok mögött, a napokban felmérjük, ki milyen állapotban tért vissza. A jövő héttől növeljük a terhelést, és csapattaktikát is gyakorlunk, a hét végén már edzőmeccset is szeretnénk játszani. Több jelenleg sérült játékos is erősítés lesz ha visszatérnek, de van ahová szeretnénk még labdarúgókat igazolni, elsősorban a középpályára és a védelembe. A legfontosabb viszont, hogy egy sikeréhes, motivált együttesünk legyen, amely energikusan futballozik – mondta Tímár Krisztián vezetőedző.
Hosszú idő után a többiekkel készülhetett Paku Roland. A középpályás sérülés miatt keveset játszhatott az előző idényben.
– Két műtéten is átestem, majd következett a gyógytorna, erősíteni két hónapja kezdtem. Darabos Balázzsal külön edzek még, kell idő amíg utolérem magam, de bízom abban, hogy ősszel a csapat rendelkezésére állhatok. Jó volt belépni az öltözőbe, hiányoztak a csapattársaim, a barátaim – mondta Paku Roland.
Myke Ramos is már a kerettel készülhetett, és ott volt Hamed Yasin is. A támadó kölcsönszerződése lejárt, így visszatért Nyíregyházára. Több saját nevelésű labdarúgó is az első csapattal kezdte a munkát, Szerető Krisztofer és Csősz Richárd lejáró szerződését viszont nem hosszabbította meg a klub. Nekik köszönjük mindazt amit a Szpariért tettek, további pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!”
“A Soroksár SC keretében is vannak változások a nyári átigazolási időszak alatt.
Eldőlt, hogy a következő szezonban Erdélyi László, Lipcsei Krisztián, Ternován Patrik és Major Barnabás már nem fog pályára lépni sárga-feketében. A Soriért tett erőfeszítéseiket köszönjük és sok sikert kívánunk további karrierükhöz.”
Az elmúlt napokban klubunkhoz érkezett Nagy Zoárd, Simon András, Szakály Dénes és Somodi Bence után tegnap egy régi ismerőst köszönthettünk Csákváron.
A 29 éves Farkas Aurél három és fél év után tért vissza az Aqvital FC-hez. A védekező középpályás korábban másfél esztendőn keresztül már erősítette csapatunkat, s most Szegedről igazolt vissza. A Tisza-parti gárdával az elmúlt két idényt egyaránt a negyedik helyen zárta a bajnokságban, s hetven mérkőzésen lépett pályára a kék-feketék színeiben.
Farkas Aurélnak sok sikert kívánunk csákvári szerepléséhez!”
Csütörtökön beszámoltunk róla, hogy az NB II-ben szereplő Budapest Honvéd hosszabbított Ivan Lovriccsal. A kispesti klub közben még egy rutinos játékos maradását jelentette be, az eddig 84 mérkőzésen pályára lépő Tomás Tujvellel hosszabbított. A 39 éves kapus többek között kétszeres bajnoknak és kétszeres kupagyőztesnek mondhatja magát, ennek ellenére a következő szezonban a másodosztályban fog küzdeni csapatával.
“Rutinos kapusunk továbbra is Kispesten folytatja pályafutását
Továbbra is a Budapest Honvédban folytatja pályafutását magyar állampolgárságú kapusunk, Tomás Tujvel. A 39 esztendős labdarúgó 2019. augusztus 29-én írt alá Kispesten, azóta 84 mérkőzésen védte kapunkat. 67 NB I-es, 15 Magyar Kupa és két Európa-liga selejtezős párharc alatt összesen 22-szer hozott le mérkőzést kapott gól nélkül.
Tomás Tujvel anno nehéz helyzetben érkezett a klubhoz, hiszen a kupagyőztes idény eleje nem alakult jól csapatunk számára. Négy fordulót követően nem sikerült pontot szereznünk a bajnokságban, az izraeli Levkovich Robi is súlyos sérülést szenvedett, így az átigazolási időszak hajrájában befutó Tujvelnek kellett stabilitást hoznia a védelem mögé.
“Nagyon gyorsan történt minden, két nap telt el az aláírás után és máris a kapuban találtam magam – tekintett vissza a kezdetekre 39 éves játékosunk. – A Fehérvár és a Honvéd megegyezett mindenben, aláírtam a szerződésemet, így jöhetett volna a szokásos beszélgetés és ismerkedés az új közeggel. Azért mondom, hogy volna, mert ez végül sokkal tempósabban alakult, egyből a kezdőbe nevezett Giuseppe Sannino vezetőedző, de ez nem rettentett meg. Az Újpest az Illovszky Rudolf Stadionban fogadott minket, nagyon kellett a győzelem, mert pont nélkül kullogtunk a hátsó szekcióban, szerencsére 3–2-re nyerni tudtunk. Ezt követően magára talált a csapat, a következő nyolc fordulóból hatot is megnyert, a koronavírussal nehezített idény végén pedig a Magyar Kupát is elhódítottuk.”
A hárompontos érkezés után és kupagyőzelem mellett Tomás Tujvel a nehéz időszakokban is itt volt a csapattal, 2020/2021-es szezonban az összes bajnokin ő állt a 32. fordulóban bentmaradó csapat kapujában, míg idén májusban a kiesés fájdalmát is át kellett élnie Felcsúton.
“Sok mindent megtapasztalhattam az itt eltöltött szűk négy év alatt, óriási sikereket és leírhatatlanul tragikus pillanatokat is – mondta kapusunk. – Ettől függetlenül úgy érzem, hogy bár megemészteni a kiesést nem lehet, de kötelességünk előre tekinteni és arra koncentrálni, hogy visszajuttassuk a Honvédot oda, ahova való, az első osztályba.“
„Nagyon sok fiatal, tehetséges játékosunk van, mellettük a rutin elengedhetetlen. Fontos, hogy az öltözőben jelen legyen a stabilitás, a tapasztalat és természetesen a honvéd-szív. Ezeket az értéket szeretnénk még tovább erősíteni. Ivan Lovric és Tomás Tujvel a hektikus és nehéz szezonok során is bizonyították, hogy a Honvédért dolgoznak, tudásukkal, moráljukkal, valamint játékékukkal is segíteni tudnak a csapatnak. Mindkét rutinos futballistánkra hosszú távon számítunk.“
A korát tekintve két évvel Ivan Lovricot is megelőző Tomás Tujvel a csapat egyik legrégebbi tagja, joggal mondhatjuk, hogy az állandósságot képviseli a Honvédnál. Tudja, hogy tapasztalt játékosként segítenie kell a társaknak, akik mindig számíthatnak rá. És a humorára is.
“Előfordul, hogy egyszer-egyszer a könnyedségemmel is kitűnők, hiszen a jó társaságnak a humor is az alapja, mi pedig ezen a nyáron egy összetartó öltözőt szeretnénk kialakítani – beszélt vezéregyéniségi feladatáról Tomas Tujvel. – Mindig is kimutattam, hogy milyen érzelmek kavarognak bennem, sem a bánatomat, sem pedig az örömömet nem szoktam elfojtani, ezt tudják, akik ismernek. Természetesen a fiatalok megtapasztalhatták ezt, de nekem és Ivan Lovricnak az is a feladatunk, hogy szigorúak legyünk a többiekkel, ezzel is segítve őket. Tudják a kicsik, hogy mindenben számíthatnak ránk!”
Tomás Tujvel rendre kiemeli, hogy remek erőben érzi magát, szeretné a lehető legtovább folytatni a karrierjét, a kapusoknál pedig látunk is erre jó példát, hiszen a 45 esztendős, világbajnok Gianluigi Buffon még mindig aktív a Parmában.
„A korral nem lehet mit kezdeni, sokan gondolhatják, hogy öreg vagyok, de ezzel csak egy dolgot tudok kezdeni, jó teljesítményt kell nyújtanom. Amíg érzem magamban az erőt és a motivációt, addig folytatom és segítem a csapatot – jelentette ki eltökéltem kapusunk. – Jól érzem magam, fitt vagyok, rövidtávon a egyetlen célom pedig az, hogy az előszezonban a lehető legjobb benyomást tegyem a szakmai stábra!”
A Budapest Honvédnál felvázolt szakmai irányvonalnak fontos eleme, hogy megőrizzük az értékeinket és hosszú távon perspektívát kínáljunk számukra. Így például rutinos játékosaink előbb a pályán, majd akár a pályán kívül is Kispesten kamatoztathatják a megszerzett tudást.
„Nagyon jólesett, hogy a klub elismeri azt a munkát, amit érte tettem és teszek nap, mint nap. Ez a hosszabbítás jó visszajelzés, hogy számítanak rám, ami mindennél fontosabb egy sportoló számára – mondta boldogan játékosunk. – Sok helyen megfordultam már, de a Budapest Honvéd az otthonom lett, ide köt a szívem. Az itt lévő emberek mára a második családom lettek, az ember pedig mindent megtesz a családjáért, és örömmel tervek itt hosszú távra. Ezért is szeretném, hogy mindenki legnagyobb örömére és elvárására a Honvéd a legjobbakkal legyen versenyben, újra az első osztályban!”
A kérelmük elfogadásához azonban olyan feltételeknek kell teljesülni, amelyek nem adottak.
Külföldi lapértesülések szerint a magyar utánpótlás-válogatott Yaakobishvili Áron, illetve Yaakobishvili Antal jelentkezett az Izraeli Labdarúgó-szövetségnél, hogy megpróbálják felvenni az izraeli állampolgárságot. A két fiatal tehetség a hírek alapján szeretne izraeli válogatott lenni a jövőben.
Az országváltáshoz azonban olyan feltételeknek kell teljesülni, amelyek nem adottak. A FIFA szabályzata alapján csak abban az esetben lehet más nemzet válogatottjában pályára lépni, ha vagy abban az országban születtek, vagy legalább 5 évig futballoztak ott. A Yaakobishvili-testvérek apai ágon izraeliek – aki 2 évet élt ott -, de mindketten Magyarországon születtek. A játékosok így az izraeliekhez fordultak segítségért.
Az U17-es válogatottal nemrégiben hazai környezetben rendezett Európa-bajnokságon szereplő Áron jelenleg a Barcelona utánpótlásában pallérozódik. U19-es válogatott testvére, Antal szintén Spanyolországban edződik, ő a Girona játékosa.
Kemény ellenfelekkel hangol a BL-selejtezőre a magyar bajnok.
Hazaérkezett a Ferencváros az ausztriai Bad Radkersburgban tartott első edzőtáborból. A hetet már hazai környezetben töltik a zöld-fehérek, majd hamarosan újfent buszra szállnak, és kezdetét veszi a második edzőtábor. Június 26-a és július 4-e között a szintén ausztriai Bramberg am Wildkogel településen készül Sztanyiszlav Csercseszov együttese. A programot természetesen edzőmérkőzések is színesítik. A fradi.hu beszámolója szerint három felkészülési találkozót vív az FTC, igen komoly játékerőt képviselő ellenfelek ellen.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK 06.27., kedd, 18:00 Qarabag FK (azeri)–Ferencváros 06.30., péntek, 18:00 Red Bull Salzburg (osztrák)–Ferencváros 07.03., hétfő 18:00 Botosani (román)–Ferencváros
Immár az élvonalban is bizonyíthat piros-fehérben.
A következő idényben az NB I-ben szereplő Diósgyőr hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződést hosszabbított a 23 éves bal oldali védőjével, Bokros Szilárddal. A fiatal kora ellenére nagy rutinnal rendelkező labdarúgó főszerepet játszott a DVTK NB II-es bajnoki címének megszerzésében, ugyanis alapembere volt a védelemnek.
“Szerződést hosszabbított a DVTK és Bokros Szilárd
A szerződés lejárta előtt hosszabbított a DVTK és Bokros Szilárd. A 23 éves bal oldali védő két éve érkezett Diósgyőrbe, és hamarosan piros-fehér színekben játszhat az élvonalban.
– Megtiszteltetést jelent, és nagy boldogságot okoz, hogy a DVTK továbbra is számít rám – mondta Bokros Szilárd az aláírást követően. – Élő szerződéssel rendelkeztem, de amikor a DVTK jelezte hosszabbítási szándékát, egyből igent mondtam.
– Két éve játszom Diósgyőrben, a második sokkal jobban sikerült a csapatnak és nekem is – tekintett vissza. – Amióta Kuznyecov Szergej és a stábja irányítja a csapatot rengeteget fejlődtem, elsősorban taktikai téren és előre játékban tudtam kamatoztatni azt a tudást, amit az edzéseken átadtak nekünk. A barátnőmmel két éve élünk Miskolcon, jól érezzük magunkat a városban, ebből a szempontból sem merült fel semmilyen kétség bennünk.
– Engem napról napra több munkára sarkall a konkurenciaharc – folytatta. – Tudom, hogy melyik területen kell fejlődni, mit kell gyakorolnom a csapatedzés után kinn maradva. És ha látom, hogy valamit jobban csinál a posztrivális, akkor az is arra inspirál, hogy azon a téren is megelőzzem. Egy jó képességű vetélytárs persze könnyen kiszoríthat a kezdőcsapatból, de hosszú távon én is csak nyerek vele, mert húz felfelé, és még több munkára motivál.
– Eddig is mindent megtettem az edzéseken és a mérkőzéseken, de mostantól még több energiát fogok mozgósítani annak érdekében, hogy az élvonalban is minél több játéklehetőséget kapjak – nézett előre. – Amikor egészen fiatalon bemutatkoztam az NB I.-ben, akkor elsősorban fejben nem álltam teljesen készen a feladatra. Több mérkőzésen nem jött ki belőlem a tudásom, és a sérüléshullám sem került el. Újra fel kellett magam építeni, de pár évvel később újra itt állok az élvonal kapujában. Csak rajtam múlik, hogy élni tudok-e vele – tette hozzá Bokros Szilárd.
Bokros Szilárd Monoron tanulta a labdarúgás alapjait, 11 évesen igazolt Felcsútra. A korosztályos válogatott labdarúgó 2018. augusztusában mutatkozott be az élvonalban, ahol eddig kilenc alkalommal lépett pályára. Első diósgyőri idényében kölcsönjátékosként 23 mérkőzésen lépett pályára piros-fehérben. Teljesítményének köszönhetően a DVTK végleg megvásárolta a játékjogát, amit 30 mérkőzésen hálált meg a bajnokcsapatban.
NÉVJEGY
Név: Bokros Szilárd Születési idő: 2000. március 28. Születési hely: Kistarcsa Magasság: 183 centiméter Poszt: bal oldali védő Mezszám: 4
Sikerei Az NB II. bajnoka (2022/2023, DVTK)
Korosztályos válogatott
Magyarország U19 (9/0)
Magyarország U18 (5/0)
Magyarország U17 (2/1)
Magyarország U15 (4/0)
A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia év játékosa (2016/2017)
NB I.-es mérkőzés: 9/0 NB II.-es mérkőzés: 86/2
Pályafutás 2023/2024 Diósgyőri VTK (NB I.) 2022/2023 Diósgyőri VTK (NB II.) 30/0 2022/2023 DVTK tartalék (NB III.) 1/0 2021/2022 Diósgyőri VTK (kölcsönben, NB II.) 23/0 2021/2022 DVTK tartalék (kölcsönben, NB III.) 2/0 2020/2021 Puskás Akadémia II (NB III.) 17/0 2019/2020 Puskás Akadémia II (NB III.) 11/0 2018/2019 Puskás Akadémia (NB I.) 9/0 2018/2019 Puskás Akadémia II (NB III.) 8/0 2017/2018 Csákvár (kölcsönben, NB II.) 33/2 2016/2017 Puskás Akadémia U19, U17 2015/2016 Puskás Akadémia U17, U16 2014/2015 Puskás Akadémia U16, U15 2013/2014 Puskás Akadémia U15, U14 2012/2013 Puskás Akadémia U13 2011/2012 Felcsút SE U13 2007-2011 Monori SE utánpótlás
A Honvéd egy potenciális rivális, a szintén másodosztályú Ajka ellen játszik zárt kapus mérkőzést jövő szombaton, majd a Soroksár, a Konferencia-liga-induló Kecskemét és a Mezőkövesd következhet a sorban. A kispestiek július 23-án nemzetközi ellenféllel zárják le várhatóan a felkészülési mérkőzéseket.
Az NB II sorsolását a Sportal információja szerint jövő csütörtökön tartják a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában. Tudomásunk szerint a 14-szeres (NB I-es) bajnok szívesen játszana már augusztusban Siófokon, ami vélhetően a Balaton-parti csapatnak is jó lenne a várható nagy érdeklődés miatt.
A Budapest Honvéd felkészülési mérkőzései:
Július 1., szombat, 12:00 Budapest Honvéd FC–FC Ajka
Július 8., szombat, 10:00
Budapest Honvéd FC–Soroksár SC
Július 12., szerda
Budapest Honvéd FC–Kecskeméti TE
Július 15., szombat Mezőkövesd Zsóry FC–Budapest Honvéd FC
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki ülésén a 104/2023. ügyiratszámú határozatában az alábbi sportszervezetek (64 klub) nevezését fogadta el a 2023/24. évi NB III. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságra:
Balatonfüredi FC Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt., Bicskei TC 1912 Labdarúgó Kft. BVK 2013. Futball Kft., BSC 1924 Futball Kft. Cevasport Kft. Cigándi FC Kft. Csornai SE DEAC Futball Nonprofit Kft. Diósgyőr FC Kft. Dorogi Futball Kft. Dunaföldvári FC Dunaújváros FC Kft. DVSC Futball Zrt. Eger Labdarúgó Sport Kft. Érd Városi SE ESMTK LE Kft. ETO Futball Kft. FC Dabas SE FC Hatvan FC Nagykanizsa Kft. FC Tiszaújváros Fehérvár FC Kft. FTC Labdarúgó Zrt. Füzesgyarmati SK Gárdonyi Városi SC Gyirmót FC Kft. Gyöngyösi AK Hódmezővásárhely FC Honvéd FC Kft. Iváncsa Községi SE Kaposvári Labdarúgó Kft. Karcagi SE Kecskeméti TE 1911 Kft. Kelen SC Komárom VSE Nonprofit Kft. Körösladányi MSK Majosi SE Martfűi Labdarúgó SE Mohácsi TE 1888 Monor 1901 Labdarúgó Kft. MTK Budapest Zrt. Paksi FC Kft. Pécsi Egyetemi AC Pénzügyőr SE Puskás FC Kft. Putnok FC Kft. REAC Sport Kft. SBTC Sport Kft. Sényő-Carnifex FC Sport Club Futball Kft. (Sopron) St. Lőrinc Kft. Szeged 2011 Kft. Szekszárd UFC Szolnoki MÁV FC Kft. Szombathelyi MÁV Haladás VSE Tiszafüredi Városi SE TSC Labdarúgó Kft. (Tatabánya) TVE 1887 Labdarúgó Kft. (III. ker. TVE), Újpest 1885 Futball Kft. Várda Labdarúgó Kft. Vasas Futball Club Kft. Veszprémi Labdarúgó és Sportszervező Kft. ZTE FC Zrt.
Az U21-es Európa-bajnokságon Németországot képviseli a Hertha BSC 21 éves hátvédje.
A napokban megszólaltatta a Kicker Dárdai Mártont, a Hertha játékosát, aki a német U21-es válogatottal készül az Európa-bajnokságra. A 21 éves hátvéd többek között új hobbijáról, illetve édesapjával, Dárdai Pállal való munkakapcsolatáról beszélt. Az előző idény végén csapatával ugyan búcsúzott a Bundesligától, de hűséges marad a Herthához, a másodosztályban is szeretné erősíteni a berlinieket.
„A Herthában nőttem fel, egész életemet itt töltöttem, itt jártam iskolába. A Herthát egy életre a szívembe zártam.” – mondta Dárdai.
A német élvonalból való kiesés után volt idő leülepedni a dolgoknak, elmondása szerint együtt kell élni ezzel. A portál megkérdezte édesapjával, és edzőjével kapcsolatban, milyen munkakapcsolatot ápolnak egymással.
Tudjuk ez szokatlan lehet, de számomra ez normális. Megbeszéltük, hogyan fogunk viselkedni a pályán. Édesapámnak a nagyapám volt edzője, innen nézve ez természetes nekünk.
A pályán edző-játékos, míg azon kívül apa-fia kapcsolat van közöttük. Dárdai Márton említette, hogy szigorúbban kezeli Dárdai Pál, nehogy úgy tűnjön, kivételezik vele, ezért kétszer olyan keményen kell dolgoznia.
A 21 éves játékos új hobbijáról is mesélt, ami a sakk. A válogatott edzőtáborában kaptak rá a sakkra, két csapattársával, Angelo Stilerrel és Nelson Wieperrel rendszeresen játszik. Az U21-es Európa-bajnokságon Dárdainak két posztriválisa van, Maximillian Bauer és Henning Matrician egyaránt bal lábas középhátvéd. Az Izrael ellen 1-1-gyel záruló nyitómérkőzésen Dárdai nem kapott lehetőséget.
Harmadik szezonjára készülhet zöld-fehérben a középpályás.
A 18 éves Kokovai Csongor személyében újabb fiatal magyar tehetség kapott profi szerződést a Ferencvárosban. Erről a klub hivatalos oldalán számolt be.
“Kokovai Csongor a harmadik szezonjára készülhet a Ferencváros labdarúgójaként.
Újabb fiatal magyar futballistával kötött szerződést a Ferencvárosi Torna Club: a 18 éves védekező középpályás, Kokovai Csongor írt alá megállapodást klubunkkal.
A korábban több korosztályos válogatottban is szerepelt játékos 2005. február 19-én született, Debrecenből érkezett az FTC-hez a 2021/2022-es idény előtt. Az azóta lejátszott két szezonban pályára lépett U17-es és U19-es együttesünkben, valamint az NB III Közép-csoportjában induló FTC II-ben is. A felnőttek között tavaly novemberben, a Paksi FC tartalékcsapata ellen megszerezte első találatát is.
Az NB I-ben szereplő Puskás Akadémia hivatalos oldalán jelentett be, hogy a szlovák Stanislav Macek a jövőben Hornyák Zsolt vezetőedző munkáját segíti a felnőtt csapatnál.
Stanislav Macek minél hamarabb szeretne megtanulni magyarul.
Szlovákiából érkezett Magyarországra Stanislav Macek, és a jövőben NB I-es csapatunknál segíti Hornyák Zsolt munkáját asszisztens edzőként. A 45 esztendős szakember korábban dolgozott a szlovák FK Senica, valamint az FC Spartak Trnava U19-es korosztályával. Ezután két évig másodedzőként segítette a Senica felnőtt csapatát a szlovák élvonalban, az elmúlt öt szezonban pedig az U18-as, valamint az U19-es nemzeti együttest irányította Szlovákiában. Az új tréner remekül érzi magát a Puskás Akadémiánál, és a lehető leghamarabb szeretné elsajátítani a magyar nyelvet.”
A nyári átigazolási szezonban a magyar szurkolók részéről Szoboszlai Dominik mellett Kerkez Milos esetleges klubváltása szolgáltatja a legtöbb beszédtémát. A holland AZ Alkmaar 19 éves védőjéért több klub, köztük a portugál Benfica is bejelentkezett, sőt komolyabbra fordultak a dolgok. A portugál sajtóban többen már biztosra vették Kerkez klubváltását, azonban azóta nem történt érdemi előrelépés. A helyi sajtó közül van olyan, amely szerint meghiúsult az üzlet, sőt esélyesebbnek tartják, hogy a játékos a Serie A-ban szereplő Bologna felé veszi az irányt. Kerkez Milos édesapja, Szebasztijan Kerkez a Recordnak nyilatkozott az ügyben – számolt be a Nemzeti Sport.
“A fiam továbbra is a Benficát részesíti előnyben, de még várunk a fejleményekre. Nem titok, hogy több, mint tíz ajánlatot kaptunk már, ebből ötöt Angliából” – mondta a 19 éves futballista édesapja.
A hírek szerint Kerkez magas fizetési igénye, valamint jelenlegi klubja, az AZ Alkmaar által kért összeg miatt lassultak le a tárgyalások.
Harmadszor is Eb-résztvevő lenne a magyar válogatott középpályása, aki ma már nem olvassa a róla szóló kommenteket.
Nagy Ádám Montenegró elleni válogatottságával megelőzte az örökrangsorban Hidegkuti Nándort, a Litvánia elleni, 71. szereplésével pedig Nyilasi Tibort és Kiprich Józsefet is maga mögé utasította. Mivel az AC Pisa középpályása még csak 28 éves, ha továbbra is évi 10 meccsen szerepel, akkor 32 éves korára akár válogatott csúcstartó is lehet. De miközben a mindenkori szövetségi kapitány – kis túlzással – úgy kezdi a csapatösszeállítást, hogy felírja Nagy Ádám nevét a taktikai táblára, addig a szurkolók körében közel sem ő az első számú kedvenc.
A játéka sallangmentes, feladata elsősorban az ellenfél akcióinak a megszűrése, és főszereplő a gyors labdakihozatalokban, de nem ő az a fazonszabász, akinek a cseleiért, a lövéseiért, látványos passzaiért, és persze góljaiért odavannak a fanatikusok. A magyar-litván (2-0) Eb-selejtező után az NB1.hu arról kérdezte Nagy Ádámot, hogyan éli meg azt a kettősséget, hogy miközben ő a kapitányok kedvence, addig a szurkolók ritkán tűnnek fel Nagy Ádám-mezben a lelátón.
Amikor fiatalabb voltam, többet néztem az internetes portálokat
„Őszinte leszek, ez egyáltalán nem zavar.
Amikor fiatalabb voltam, többet néztem az internetes portálokat, volt egy-két olyan komment, amelyet a klaviatúrahuszárok beírtak, de mostanra ez már egyáltalán nincs benne az érdeklődési körömben. Örülök, hogy – amit te is mondtál – minden kapitánynál rászolgálok arra, hogy helyet adjon a kezdő 11-ben.
Nyilván ez a nemzeti válogatottnál egy még nagyobb plusz, mint a klubcsapatomban. Én abszolút örülök, és megbékéltem már ezzel a szerepkörrel.”
Nagy Ádám az eddigi 71 válogatott meccsén egy gólt szerzett, de ezzel semmi probléma nincsen, hiszen nem ez a feladata. Közben pedig elmondhatja magáról, hogy a 2016-os és a 2021-es Eb-csapatnak is a tagja volt, és természetesen kész arra, hogy zsinórban a harmadik kontinensbajnokságon is ott legyen a válogatottal. A 2016-os csapatból egyébként rajta kívül már csak Lang Ádám, Dibusz Dénes, Kleinheisler László és – amikor nem sérült – Gulácsi Péter tagja a nemzeti együttesnek.
Előbb a saját kapunkra, majd a közönségre voltam veszélyes
Egy-egy gólnak persze minden játékos örül, és nincs ezzel másképp az egykori ferencvárosi középpályás sem.
Azért nem lennék boldogtalan, ha egy-két gól néha becsúszna. A montenegrói meccsen a saját kapunkra voltam veszélyes, Litvánia ellen a szurkolókra, úgyhogy meglátjuk, hogy mikor leszek még közelebb a gólszerzéshez.
Nagy Ádám 2016-ban elnyerte az NB1.hu díját, a magyar Aranylabdát, amelyet minden évben az adott esztendő legjobb magyar futballistája kap meg a honi sportsajtó általunk felkért képviselőinek a szavazatai alapján. 2021-ben, a portugálok elleni 3-0-s vereséggel zárult Eb-meccsen 12 kilométert futott, amivel az első körben ő bizonyult az egész Eb-mezőny második legtöbbet futó labdarúgójának. Ezek tények, mint ahogy az is, hogy a Ferencváros után a Bolognában és a Bristol Cityben is helytállt, és a Serie B-s Pisában is állandó játéklehetőséget kap.
A válogatott – Nagy Ádám munkájának is köszönhetően – idén még gólt sem kapott az eddigi négy meccsén, és a csapatnak sok esetben már a győzelmi kényszerrel is meg kell birkóznia.
MTI-fotó: Koszticsák Szilárd
„Ezt ma már tudjuk kezelni, és ez egy olyan lépcsőfok a válogatott számára, hogy kijelenthetjük: szintet léptünk, fejlődni tudtunk. Az Eb-csoportunk még abszolút nyitott, sőt, azt mondom, a neheze még hátravan. Nem lebecsülve az ellenfeleket, vannak meccsek, amelyeket kötelező hoznunk akár még idegenben is, otthon meg pláne. A Litvánia elleni győzelemmel a Montenegró elleni döntetlen felértékelődik. Végig azt hangoztattuk, hogy a három pontért megyünk Podgoricába, de szerintem az egy pont is rendben van, ráadásul a mérkőzés képe alapján reális is. Boldogok vagyunk, most jöhet egy kis pihenés, aztán kezdődik az új szezon, ahol majd a szerbek ellen folytatjuk a selejtezősorozatot.”
A cél: meghálálni a támogatást a szurkolóknak
Nagy Ádámot a közönségről is megkérdeztük, hiszen nemcsak a válogatott játékában, de a népszerűségében is sok változást történt. Míg 2003-ban 457 néző előtt szenvedett 1-0-s vereséget Magyarország az észtektől az Üllői úton, addig a keddi magyar-litván Eb-selejtezőn 58 269 szurkoló gyűlt össze.
„Ehhez az is hozzátartozik, amit az elmúlt két-három évben felépítettünk, és hellyel-közzel a támogatást meg tudjuk hálálni a szurkolóknak jó játékkal, jó eredményekkel, szép gólokkal. Számunkra is abszolút pozitív hír volt, amikor hallottuk, hogy telt ház lesz a Puskás Arénában a litvánok ellen – nagyon örültünk. És ez nekünk egy hatalmas pluszt is adott a pályán. A litvánok amúgy is megszenvedtek volna velünk, de így, hogy egy ilyen katlanba jöttek, ez egy plusz teher volt nekik.”
A játékosok mind taktikai, mind mentális téren sokat fejlődtek, amiben Marco Rossi keze is benne van, de a játékosoknak magukkal is kell foglalkozniuk, hiszen a válogatott összetartások sokszor csak néhány naposak.
MTI-fotó: Kovács Tamás
„Mindkét vonalban sokat tudtunk fejlődni, de azt érdemes tudni, hogy a válogatottnak nincsen sok ideje felkészülni. Bár a mostani egy különleges eset volt, mert a szezon vége miatt előbb tudtunk elkezdeni edzeni.”
De amikor elkezdtük a selejtezősorozatot, a bolgárok elleni meccs előtt két-három napunk volt csak a felkészülésre. Ilyen esetben már mindenkinek úgy kell megjelennie az edzőtáborban, hogy fejben rendben van, mentálisan éles. Azért, hogy aztán már csak a taktikai elemekre tudjunk fókuszálni.
„Aztán pedig a mérkőzésen mindenkinek kijön az egyéni kvalitása, kijönnek a technikai dolgok.”
Eredményes fiatalítás
A válogatott most akár egyenes ágon is kijuthat az Eb-re, ennek ellenére Nagy Ádám nem biztos abban, hogy a mostani a legjobb csapat a 2016-os kvalifikáció óta. „Egy kicsit erős kijelentésnek érezném, hogy ez a legerősebb. Jó pár rutinos játékos visszavonult, generációcserét nem mondanék, de szépen megfiatalodott a válogatott, és most ennek a megújulásnak vagyunk az útján. Ezt próbáljuk a lehető legsimábban véghez vinni, és folyamatosan fejlődni az új srácokkal és az idősebb, rutinosabb játékosokkal együtt. Úgy, hogy már én is az utóbbiak közé tartozom.”
Fotó: Réti Zsolt
A fiatalok közül többen is berúgták az ajtót, hiszen pillanatok alatt alapemberekké váltak.
Kiegészült a válogatott pár olyan fiatal játékossal, mint például Kerkez Milos vagy Szalai Attila. Fiatalok, tele vannak potenciállal, Milos szerintem még az élő fába is beleköt. De nagy plusz, hogy vannak rutinos játékosok is a védelemben, úgymint Orbán Willi, Lang Ádám, a kapuban Dibusz Dénes, vagy ha nincs Dénes, akkor ott van Szappanos vagy Gulácsi Péter is. És nyilván most a legnagyobb kérdés Szalai Ádám visszavonulása után a csatárposzt, de szerintem ott is jól tudják egymást cserélgetni Ádám Martin és Varga Barni.
Ez egy jó dolog, de nyilván várni kellett, hiszen a szurkolók is arra voltak kíváncsiak, hogy ez a csere mennyire lesz zökkenőmentes. Szalának megvolt a saját karaktere, tudtuk, hogy ha ráütjük, megtartja a labdát, és tényleg, két-három védővel a nyakán is ki tudta hozni, tisztára tudta játszani. Minden játékosnak más a karaktere, és elsősorban a Főnöknek kell ezt látnia, neki kell ehhez hozzáigazítani az egész játékot. De szerintem ez egyelőre jól sikerül.”
Ahogy a többi együttes, úgy a Kisvárda is hétfőn kezdte meg a felkészülést az NB I következő idényére. Az MLSZ csütörtök délelőtti sorsolása után az is kiderült, hogy a Kisvárda az 1. fordulóban a Zalaegerszeget látja vendégül, majd Kecskemétre látogat.
Milos Kruscic vezetőedző tudatosan alakítja a keretet, hogy minél ütőképesebb csapat tudjon nekivágni a bajnokságnak. A szerb tréner a Kisvárda hivatalos oldalának elárulta, további erősítéseket terveznek, elsősorban a hiányposztra.
“Ebben a pillanatban elégedett vagyok, de még nem fejeztük be a keretátalakítást. Szükségünk van még néhány pozícióba játékosra, például a jobb oldalra, ahol az új szerzemény Cipeticen kívül csak Jaroslav Navrátil áll még rendelkezésre. Szerződtettünk a nagyon tehetséges fiatal játékost Békéscsabáról Czékus Ádám személyében, ő nagyon fontos játékosunk lesz a szabályokat is figyelembe véve, miként az új kapusunk, Kovács Marcell is. Lippai Tibor személyében egy harmadik magyar játékost is szerződtettünk, aki a jelek szerint alkalmazkodni tud majd a magasabb szintű követelményekhez. Ő szintén lehetőséget jelent a számunkra és konkurenciát teremt a belső védő szerepkörében. Néhány pozícióban azonban még jobbakká kell válnunk, ezért további játékosokat keresünk, azon dolgozunk Révész Attila sportigazgatóval és a kollégákkal együtt, hogy egy-két új futballistát még meg tudjunk szerezni. Nem kell rohannunk és hirtelen döntéseket hoznunk, hiszen a keret csaknem teljes, meg kell néznünk, kik azok a jelöltek, akik valóban erősítést jelenthetnek a számunkra. Egy újabb magyar játékossal és a klubjával közel állunk a megegyezéshez, remélem, ő is megoldást jelenthet majd”- mondta Kruscic.
Valerio Zuddas 2019 nyarán érkezett Kispestre, Giuseppe Sannino segítőjeként.
Az NB1.hu úgy tudja, hogy a szerb Partizan Beograd szerződtette a Budapest Honvéd korábbi erőnléti edzőjét, Valerio Zuddast, aki az idén januárban kinevezett vezetőedző, Igor Duljaj másodedzője lesz a 8-szoros szerb (ugyanennyi szerb-monetengrói és 11-szeres jugoszláv) bajnoknál.
Valerio Zuddas 2019 nyarán, az akkor kinevezett vezetőedző, Giuseppe Sannino segítőjeként érkezett Kispestre, és bár az olasz trénert menesztette a klub a koronavírus idején, Zuddas kitöltötte egyéves szerződését, így a Magyar Kupa-győztes csapat edzői stábtagjának mondhatja magát.
A 33 éves, római születésű szakember 2023 januárjától a moldáv Sheriff Tiraspol asszisztensedzője volt, amely edzői stábjának tagjaként bajnokságot és kupát nyert. Az UEFA B-licences papírral rendelkező edző azt megelőzően dolgozott a skót Hibernian, a Hajduk Split és Pafos csapatainál is.
Sajtóinformációk szerint a magyar válogatott szövetségi kapitányát nézték ki szaúdi klubok.
A tribalfootball.com értesülései szerint meg nem nevezett szaúdi klubok jelentkeztek be Marco Rossiért, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányáért. Az olasz szakemberhez közeli forrásra hivatkozó portál közlésében „közvetlen és közvetett” megkeresésig jutottak a felek.
Az oldal kiemeli, 2025-ig tartó érvényes szerződése van Marco Rossinak a Magyar Labdarúgó-szövetséggel. Az 58 éves edzővel kapcsolatban legutóbb az Európa-bajnokságot követően merültek fel pletykák, amikor angol klubokkal boronálták össze.
„Azt gondolom, minden egyes edző szeretne a Premier League-ben dolgozni. Az Eb után két angol klubbal volt lehetőségem beszélni, az egyik a Championshipből, a másik a Premier League-ből keresett, de végül úgy döntöttem, hogy visszautasítom, mert meg voltam győződve arról, hogy az itt maradás lett volna a legjobb” – mondta korábban Rossi.
Az mindenképpen meglepő lenne, ha Marco Rossi váltana, mivel az elmúlt időszakban többször említette, szeretné kitölteni szerződését a magyar válogatott élén.
Vissza akar jutni az élvonalba imádott csapatával a csupaszív játékos.
A kiesése után következő szezont az NB II-ben kezdő Budapest Honvéd hivatalos oldalán jelentette be, hogy a horvát-magyar állampolgárságú Ivan Lovric szerződést hosszabbított.
“Szerződést hosszabbítottunk a több mint egy évtizede kispesti Ivan Lovriccsal
„Azon is gondolkoztam a szünet alatt, hogy segíteni akarok a csapatnak, segíteni akarok a fiataloknak, tudok még játszani, motivált vagyok, és vallom, hogy a nehéz helyzetben is ott kell lenni a Honvéd mellett. Szeretnék hozzájárulni a visszajutáshoz“ – hangsúlyozta Ivan Lovric, miután a Budapest Honvéd (ismét) szerződést hosszabbított az örökifjú védővel, aki a következő szezon(ok)ban is Kispesten képzeli el a jövőjét. Ami egybecseng klubunk terveivel, hiszen a pályán és azon kívül is számítunk a kispesti szereplési rangsorban a 14. legtöbb meccsel rendelkező ikonra.
A Splitben született Ivan Lovric 2011 telén érkezett Kispestre és egy esztendőnyi kecskeméti kitérőt leszámítva több mint egy évtizede erősíti a Honvédot, bajnok és kupagyőztes volt piros-feketében, 270 NB I-es találkozón lépett pályára, melyeken 13 gólt jegyzett.
„A fentiek tükrében nem volt nehéz a döntés, hogy újabb szezonra maradjak a Honvédnál. Mindegy, hogy öt-tíz percet játszom vagy végig pályán vagyok, csak az számít, hogy segítsek a klubnak – emelte ki Ivan Lovric. – Nem tagadom, sokként éltem meg a kiesést, rendkívül rossz érzés volt a búcsú, sajnos az elmúlt időszak nem alakult jól a számunkra, nehéz hónapok, szezonok vannak mögöttünk és végül nem sikerült megmenekülnünk. Így most ez egy új helyzet, egy új Honvéd, viszont számomra egyértelmű, hogy a Honvéd nem NB II-es csapat, nekünk az első osztályban van a helyünk, amiért keményen kell dolgozunk.“
A 37 esztendős Ivan Lovric tényleg régi bútordarab a Honvédnál, hamarabb érkezett klubunkhoz, mint a fiatalok az akadémiára, sok mindent átélt már az elmúlt bő tíz év során, sőt több tehetségünknek akár az édesapja is lehetne.
„Fú, tényleg így van – mosolygott Ivan Lovric. – Még az U21-es válogatott játékosaink is fiatalok, míg a többiek náluk is fiatalabbak, valóban lehetnék az apukájuk, de azért vagyok itt, hogy segítsek nekik. Ügyesek, én pedig végig itt leszek mellettük, az öltözőben és a pályán egyaránt. Mellettük Bocskay Berci, Kerezsi Zalán, Kocsis Dominik, Szabó Alex és a többi korosztályos válogatott már nem is annyira fiatalok, a következő szezonban már nekik is húzni kell a csapatot, kell a segítség, számítok rájuk.“
Kun Gergely, a Budapest Honvéd ügyvezetője:
„Nagyon sok fiatal, tehetséges játékosunk van, mellettük a rutin elengedhetetlen. Fontos, hogy az öltözőben jelen legyen a stabilitás, a tapasztalat és természetesen a honvéd-szív. Ezeket az értéket szeretnénk még tovább erősíteni. Ivan Lovric és Tomás Tujvel a hektikus és nehéz szezonok során is bizonyították, hogy a Honvédért dolgoznak, tudásukkal, moráljukkal, valamint játékékukkal is segíteni tudnak a csapatnak. Mindkét rutinos futballistánkra hosszú távon számítunk.“
Ivan Lovric korábban is arról beszélt, hogy hosszú távra tervez a Honvédnál, ha van rá lehetőség, akkor a páratlan játékos-pályafutása után is szívesen maradna a klubnál, ahol otthonra lelt és családtagként tekintenek rá. Légiós létére a szurkolók egyik kedvence lett a magyar állampolgársággal is rendelkező védő.
„Nekem a Honvéd a családom, bármi is történik, maradni akarok, rengeteget kaptam a klubtól, a szurkolóktól és talán én is visszaadtam ebből valamit – mondta a tőle megszokott alázattal és szerénységgel Ivan Lovric. – Amióta itt játszom, mindig mellettem voltak a szurkolók, biztattak, szerettek, nagyon remélem, hogy ebből a szeretetből tudtam egy keveset viszonozni én is. Nagyon jólesik, amikor kiabálnak, hogy »Lovric, Lovric«, felismernek többször, elmondhatatlanul hálás vagyok ezért, büszke vagyok arra, hogy ilyen szurkolók állnak mögöttünk. Múltkor a kisfiam kérdezte tőlem, hogy »Apa, te híres vagy?«, és mondtam neki, hogy nem, de a Honvédnál, Kispesten valóban sokan ismernek. Nagyon nehéz ezt szavakba önteni, itt értem el mindent, itt szeretném lezárni majd a karrierem. Ezért is akarok tovább harcolni a klubért, a szurkolókért, hogy visszajussunk oda, ahová való a Honvéd.“
Ivan Lovric kisfia egyébként még csak 5 éves, de már a Honvéd preakadémiai csapatában focizik, neki és a védőnk lányának is örök élményt jelentett, amikor édesapjuk kezét fogva vonulhattak be a pályára a Kecskemét, illetve Mezőkövesd elleni mérkőzésen. Ami pedig a jövőt illeti, amíg a kis Luka Lovric a gyerekek közt futkorászik, labdázik és küzd a Honvédért, addig édesapja a felnőttek között mutatja meg, hogy nem fog rajta az idő, s számíthat rá a csapat.
„Mindig szükség van s rutinra is a pályán, hogy tudjuk támogatni a fiatalokat. Ráadásul a Honvéd nem egy kiscsapat, komoly történelme van, nem könnyű itt játszani, ezért is kell segíteni a tehetségeket. Jó csapatot kell kialakítanunk, családként harcolnunk egymásért. A küzdelem egyébként is fontos számomra, gyakorlatilag mindent ennek köszönhetek. Fiatalon nem volt senki mellettem, nem volt menedzserem, nem volt pénzem, egyedül mentem végig az úton, de küzdöttem, harcoltam és azt gondolom, hogy nagyon szép karriert futottam be Magyarország egyik legnagyobb klubjában. Harcolni, szenvedni kell a sikerekért és mindig menni előre és pozitívnak maradni a nehéz időszakokban is – tette hozzá Ivan Lovric, aki a jövőről sem feledkezett meg. – Nehéz lesz az NB II-es szezon, biztos, hogy mindenki a Honvédot akarja majd legyőzni, ezért is vár ránk nagy harc. Ahogy mondtam, az U21-es válogatottjainknak már húzóemberré kell válniuk és nagyon fontos, hogy mindig csak egy meccsre tekintsünk előre. Ne foglalkozzunk az egész szezonnal, kizárólag arra szabad koncentrálni, hogy a következő találkozót nyerjük meg. Lesznek hibák, hiszen ez benne van a fociban, azonban keményen kell dolgozni és menni előre, csapatként, családként.“