nb1.hu

Az eddigiekbe belehalnak a lilák fanatikusai.

Bár nem mindegyik csapat játszott le eddig ugyanannyi mérkőzést a bajnokságból, az mindig szokatlan, ha az Újpest a tabella utolsó helyezettje, hiszen a magyar labdarúgás egyik legfontosabb, legeredményesebb és legnépszerűbb klubjáról van szó.

Ráadásul ebbe az állapotba nagyjából bele is halnak a klub fanatikusai.

Az Újpestnek viszont nemcsak azért illenék végre nyernie, hogy megpróbáljon elmozdulni a jelzett pozícióból, hanem azért is, hogy ne kerüljön egyre jelentősebb ponthátrányba a többi csapathoz képest, mert ha így tesz, akkor újra túlságosan is izgalmas bajnokság várhat rá, de nem az előkelő helyezésekért vívott csatában…

És ezzel egyetért a lilák kapusa, Banai Dávid is, aki részletes interjút adott a klubhonlapnak (mert túljutott a 100. NB I-es bajnoki fellépésén), amit bizonyít beszélgetés legvégén elhangzott kérdésére adott válasza is:

„Mit érhet el a mostani idényben a csapat?
Úgy gondolom, hogy az elmúlt évekhez hasonló idény várható, de igyekszünk minél jobb helyen végezni a tabellán. Az utóbbi meccseken elszalasztottuk a győzelmet, pedig – akárcsak tavaly – nagy löket lenne az első 3 pont. Ez mindenképp plusz lendületet adna az elkövetkező meccsekre.”

A lila-fehéreknek viszont ma este sem lesz könnyű dolguk a Szusza Ferenc Stadionban, mert a Paks pontosan ott folytatja, ahol Bognár György irányításával az előző bajnokság végén befejezte.

A továbbra is csak magyar játékosokra számító tolnaiak mérkőzései a legizgalmasabbak és a leglátványosabbak közé tartoznak, mert a játékosai a kényelmes és egyébként az esetek döntő többségében a sajnos ritmusváltások nélküli tili-toli helyett felvállalják a lendületes támadásokat, a cseleket és a lövéseket, amik a gól után a legfontosabb, legélvezetesebb, azaz leginkább eladható termékei a világ legszebb és legfontosabb játékának.

És ami még szintén kiemelkedően fontos ahhoz, hogy ezek megvalósuljanak, azok a sprintek számai, mert ritmusváltások nélkül gyakorlatilag semmit nem érnek a támadások és persze az sem mellékes, hogy a játékosok milyen tempóban zárnak vissza védekezni.

Ferenczi István, a tolnaiak egyébként igen kiváló erőnléti edzője a paksi fanatikusok számára bizakodó, az ellenfelek részére meg aggasztó kijelentést tett, azaz, nem csak az Újpestnek:

„Nagyon jól kezdtünk a Vidi ellen, végig domináltunk, azon a napon egyértelműen jobbak voltunk a Fehérvárnál. Nem érdemtelenül indítottunk győzelemmel tehát. A Vasasnál akadt némi hiányérzetem. Úgy látom, az egy hozható meccs lehetett volna, csak hát a hazaiak megkeserítették az életünket. Látszott, felkészültek belőlünk. A Honvédnál aláhúzandó, kétszer is vert helyzetből jöttünk vissza, ebből szépen látszik, mentálisan rendben vagyunk. Ami a fizikalitást illeti, a harmadik találkozónkra jelenthető ki, jók lettek a futóadatok, ugyanakkor – mint örök elégedetlen – én még mindig nem dőlnék hátra. Szeretnék csapatszinten a szezon feléig, tehát a naptári év végéig további tíz százalékos növekedést elérni a sprintek számában. A novemberi zárás ehhez ideális lehet, ha rendesen tudunk haladni a programomban, minden adott lesz, hogy tavaszra még előrébb lépjünk e téren. Robi nagyszerű vezetőedző, jól lemenedzseli a csapat felé, amit én „rombolok” (nevet). Úgy látom, felettébb sok van a csapatban, jóval többet kaptam, mint elsőre gondoltam.”

Kezdés 20 órakor.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hosszú kihagyás vár rá.

ÍME, A VASAS BEJELENTÉSE:

Faragó Bálintot megműtötték

"Fiatal játékosunkkal a beavatkozás után, még a kórházban beszélgettünk, felépülése hosszú időt vesz igénybe.

– Sajnos egy rossz kitámasztás következtében a jobb térdem kifordult. Az orvosi diagnózis megerősítette, hogy elszakadt az elülső keresztszalagom, ezért műtétre volt szükség. Az operációt egy Németországban alkalmazott technológiai eljárással végezték, amely során lerövidíthető a keresztszalag beépülési ideje, de a szakemberek szerint így is legalább hat hónapot vesz majd igénybe a felépülésem. Szerencsére a műtét jól sikerült, a keresztszalagomon kívül más nem sérült, így bizakodó vagyok.

Bálint az idei szezont remek formában kezdte, hiszen amellett, hogy korábbi akadémistánk profi szerződéssel a Vasas FC keretének tagja lett, a Szélesi Zoltán szövetségi edző által irányított U19-es magyar válogatott keretébe is meghívót kapott, azonban a sérülése keresztülhúzta a terveket.

– Ebben az időszakban a pályán és a válogatottnál kellene lennem, helyette most a kórházi ágyon fekszem. Eleinte nehéz volt megbarátkozni a gondolattal, hogy nem húzhatom magamra a címeres mezt és a bajnokságban sem szerepelhetek, de túltettem magam ezen. Igyekszem mindig mindenhez pozitívan állni, azon vagyok, hogy minél előbb felépüljek, s újra a csapatom segítségére legyek."
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Négy nap alatt ez volt a második meccs ellenük.

Férfi U19-es válogatottunk négy napon belül második felkészülési mérkőzését játszotta a szlovák korosztályos együttessel, és a keddi 1-0-s vereséget követően csütörtök délután 3-1-re győzött Gyirmóton.

A szeptemberi, walesi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő férfi U19-es válogatott második edzőtáborát tartotta Szélesi Zoltán szövetségi edző irányításával. A csapat a négynapos összetartás alatt két felkészülési mérkőzést játszott Szlovákia ellen. Az első, szenci mérkőzésen a hazaiak 1-0-s győzelmet arattak, a csütörtöki visszavágón pedig 3-1-es magyar siker született Gyirmóton.

A találkozó jó iramban kezdődött, a csapatok felváltva birtokolták a labdát, és egyaránt helyzeteket alakítottak ki. A félidő derekától kezdődően a magyar válogatott átvette a kezdeményezést, több kaput eltaláló kísérlete is volt, gól azonban nem született.

A fordulást követően nem kellett sokat várni az első találatra, Tarcson Ákos a 49. percben lőtt a vendégek hálójába. A hazai előnyt egy kontrát követően Gruber Zsombor duplázta meg, a 74. percben. A csereként beállt támadó öt perccel később egy szépségdíjas találattal duplázta meg góljainak számát.

A hajrában a vendégek szépíteni tudtak, de nem volt esélyük a felzárkózásra, a magyar válogatott megérdemelt győzelmet aratott.

– Második edzőtáborunkat tartottuk a csapattal, és úgy érzem, hogy sikerült elérnünk a kitűzött céljainkat. Az első mérkőzéshez képest sokat fejlődött a védekezésünk, valamint a labdabirtoklásunk és a labdakihozatalunk. Büszke vagyok a srácokra, teljesítették az elvárásokat, de továbbra is keményen kell dolgozniuk ahhoz, hogy az utazó keret tagjai legyenek szeptemberben – mondta az mlsz.hu-nak Szélesi Zoltán szövetségi edző.

Az U19-es válogatott legközelebb szeptember végén, már tétmérkőzésen lép pályára a walesi Európa-bajnoki selejtezőkön, ahol a házigazda mellett Írországgal és Gibraltárral mérkőzik meg.

U19, felkészülési mérkőzés
Magyarország U19-Szlovákia U19 3-1 (0-0)
Magyarország:
Pécsi Ármin – Farkas Bendegúz (Bodnár Gergő, 46.), Nagy Zoltán (Babós Levente, 88.), Polyák Kristóf, Vajda Botond (Szécsi Patrik, 88.) – Tuboly Máté (Fiath Bence 77.), Artner Dávid (Ulbert Renátó, 59.), Kocsis Dominik – Kállai Zalán, Jurek Gábor (Kiss Norbert, 77.), Tarcson Ákos (Gruber Zsombor, 59.)
Gólszerző: Tarcson Ákos 49., Gruber Zsombor 74., 79.
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A legfontosabb részletek.

A magyar férfi A-válogatott két Nemzetek Ligája-mérkőzést játszik szeptemberben: 23-án Lipcsében Németország ellen lép pályára, majd három nappal később az olaszok ellen zárja a sorozatot a Puskás Arénában. A Szurkolói Klub tagjai augusztus 26-án, pénteken 10 órától vásárolhatják meg az olaszok elleni hazai Nemzetek Ligája-mérkőzésre szóló jegyeket. A németországi NL-mérkőzésekre augusztus 29-től válthatók meg a hivatalos belépőkre cserélhető voucherek – jelentette az MLSZ.

Magyarország-Olaszország

A szeptember 26-i, olaszok elleni budapesti mérkőzésre augusztus 26-án, 10 órakor kezdődik a jegyárusítás, szokás szerint első körben a Szurkolói Klub (SZK) tagjai válthatják meg belépőiket.  Egy személy legfeljebb négy belépőt vásárolhat, és az első napokban kizárólag SZK-tagok számára lehet jegyeket venni.

Amennyiben maradnak jegyek, augusztus 29-én 10.00 órától az SZK-tagsággal nem rendelkezők is megnyílik a vásárlás lehetősége.

A mérkőzésre szóló jegyek elhelyezkedéstől függően 5 000-20 000 forintba kerülnek. A Szurkolói Klub tagjai 20 százalékos kedvezményt kapnak a fenti belépők árából.

Egy személy egy tranzakció során négy jegyet vásárolhat. A jegyeket a meccsjegy.mlsz.hu oldalon lehet megváltani, a szükséges személyes adatok (teljes név, születési dátum és hely) megadásával.u

• Belépés a Szurkolói Klubba: https://szurkoloiklub.mlsz.hu/
• Futballkártya kiváltása az SZK-belépéshez: https://klubkartya.mlsz.hu/
• Ügyfélszolgálat: https://valogatottjegy.mlsz.hu/articles/7/kapcsolat

A jegyvásárlással kapcsolatos kérdésekkel kapcsolatban élő chat szolgáltatás áll a szurkolók rendelkezésére.

Németország-Magyarország

A szeptember 23-i, lipcsei német-magyar mérkőzésre szóló jegyek értékesítése augusztus 29-én 10:00 órakor kezdődik a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, és szeptember 18-án éjfélig vagy a készlet erejéig tart. A vásárlók vouchereket kapnak, melyeket a későbbiekben válthatnak át hivatalos jegyekre. A belépők egységesen 15 000 forintba kerülnek.

Névátírásra kizárólag az értékesítési időszakban van lehetőség. Értékesítés után már nem lehet módosítani a jegytulajdonosok adatain. A voucherek hivatalos meccsjegyre történő átváltásának helyszínéről és időpontjáról a későbbiekben adunk tájékoztatást.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Meghökkentő kijelentés a budapesti meccsről.

A Ferencváros Dublinban 1-0-ra kikapott a Shamrock Rovers ellen, ám a budapesti 4-0-s sikerének köszönhetően csapatunk bejutott az UEFA Európa Liga csoportkörébe. A találkozó lefújása után a hazaiak szakvezetője, Stephen Bradley is elmondta a véleményét a látottakról.

"Tudtuk, hogy egy jó csapat az ellenfelünk, de azt éreztük, hogy a múltheti 4-0 nem volt reális és ezen az estén nyerhetünk. A játékosaim pedig beleálltak és nyertek, így megőriztük a fantasztikus hazai sorozatunkat. Ez ismét egy nagy győzelem számunkra Európában. Csak arra volt szükségünk, hogy egy kicsit agresszívebbek legyünk, Budapesten túlságosan tiszteltük a Ferencvárost és ha egy ilyen csapatnak teret adsz, akkor azt kihasználják. Sokkal jobban nézett ki az átmenetünk védelemből támadásba és meg is kaptuk ezért a jutalmunkat. Alan Mannus ismét briliáns volt, két-három komoly bravúrt bemutatott, de ez ő, mindig hozza magát a fontos pillanatokban. Az Európa Konferencia Ligában nem csak azért leszünk ott, hogy növeljük a létszámot, szeretnénk továbbjutni a csoportunkból, a szezon előtt azt mondtuk, hogy be akarunk jutni, most pedig azt, hogy szeretnénk meccseket nyerni. Persze ehhez kell majd egy kis szerencse is a sorsolásnál."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Bogdán elmondta, miért nyertek az írek.

A Ferencváros Dublinban 1-0-ra kikapott a Shamrock Rovers ellen, ám a budapesti 4-0-s sikerének köszönhetően bejutott az UEFA Európa Liga csoportkörébe. A találkozó lefújása után vezetőedzőnket, Sztanyiszlav Csercseszovot és Bogdán Ádámot kérdezték a sajtótájékoztatón.

Bogdán szerint frusztráló eredmény született, a csapat nem játszott kellően jó tempóban a sikerhez. A találkozó vége felé a sok helyzet meghozta a hazaiak számára a sikert.

Ezt követően arról kérdezték, hogy miben nőtt a Fradi fölé az ír bajnok?

– Nagyon akartak, becsületesen küzdöttek végig, emellett türelmesek is voltak – mondta Bogdán. – A meccs vége felé több helyzetet kialakítottak, hazai pályán mindenképpen győzni szerettek volna. Ahogy telt az idő, egyre biztosabb lett a továbbjutásunk, ezzel csökkent a koncentrációnk, míg a hazaiakat motiválta, hogy győzelemmel zárják a selejtezőket.

Bogdán Ádám után Csercseszovot kérdezték a találkozóról.

– Fontos, hogy megvan a továbbjutás, de emellett győzni akartunk ma. Úgy gondolom, hogy nem sikerült 100%-t nyújtani, ki kell elemeznünk a mérkőzést. Az ellenfél is a csoportkörbe jutásért küzdött, sokkal jobban kellett volna játszanunk. Egy 4-0-s siker után ez nem egyszerű feltétlenül, de ettől sokkal jobb játékot szerettem volna viszontlátni a pályán, hiszen a csoportkörben is erős ellenfelek várnak ránk.

Végezetül arra is kíváncsiak voltak, hogy van-e olyan ellenfél a pénteki csoportkör sorsolása előtt, akivel szívesen találkozna a mester?

– Olyan riválist kívánhatunk, amely valamilyen szinten passzol hozzánk. Az ellenfél az mindig ellenfél, ami fontos, hogy mi milyen karakterrel fogunk kiállni a csoportkörben, hiszen kemény csapatok várnak ránk.

Csoportkörbe jutott magyar csapatok:
Ferencváros (1995, Bajnokok Ligája)
Ferencváros (2004, UEFA Kupa)
Debreceni VSC (2009, Bajnokok Ligája)
Debreceni VSC (2010, Európa-liga)
Videoton FC (2012, Európa-liga)
MOL Vidi FC (2018, Európa-liga)
Ferencváros (2019, Európa-liga)
Ferencváros (2020, Bajnokok Ligája)
Ferencváros (2021, Európa-liga)
Ferencváros (2022, Európa-liga)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A németek edzője a kiállításáról is beszélt.

Korábban már jeleztük, hogy a Vidi nem tudta megőrizni az előnyét a Köln elleni párharcban. A fehérváriak az odavágón 2-1-re nyertek Németországban, de a mai meccset a kölniek 3-0-ra húzták be:

A találkozó után így értékelt a két vezetőedző:

Michael Boris: "Gratulálok a Kölnnek a továbbjutáshoz. Miközben vártam, hogy sorra kerüljek a sajtótájékoztatón, volt időm gondolkodni. Arra jutottam, hogy sokkal egyszerűbb dolgom lenne, ha lefocizott volna minket a két meccsen a Köln, de ez nem így volt. Keserűséggel tölt el, hogy pontrúgások után kaptuk a gólokat – a harmadiknál már mindent egy lapra feltéve támadtunk, most ezt nem számolnám ide. Érdekesen alakult volna a mérkőzés, ha Schwabe nem véd ekkorákat, és legalább egy gólt sikerül szereznünk. Fölénk nőtt labdabirtoklásban a Köln, egy nagyon erős csapatról van szó, ezt most megtapasztalhattuk mi is. Minden nemzetközi mérkőzésből lehet tanulni, igyekszünk ezt a tempót áthozni az NB I-be is, ahol azért többet lesz nálunk a labda. Szomorú vagyok, de egyben büszke is vagyok a csapatra a teljesítmény miatt."

Steffen Baumgart: "Szerintem mindenki látta, hogy mit szeretnénk játszani, örülök, hogy a terveink szerint alakultak a dolgok és továbbjutottunk a csoportkörbe. Döntő volt az, hogy két remekül elvégzett pontrúgással sikerült megfordítanunk a párharcot. Hübers fejese is gyönyörű volt, a második gólnál pedig a csúsztatás után jól jött a hosszún Skhiri. Jól játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki, a széleken próbáltuk sokszor megbontani a hazaiak védelmét, mondjuk ez nem mindig sikerült. Az 55. és a 70. perc között már kicsit fáradtunk, cserélnünk kellett, ezzel sikerült is megtörni az ellenfél ritmusát. Schwabe is 3-4 nagyot védett, Kölnben két szenzációs gólt lőtt a Vidi, de ma sikerült megállítanunk őket. A kiállításomról annyit tudok mondani, hogy nem értettem egyet azzal, ahogy a bedobást megítélték, hangos volt, kaptam egy sárgát, majd egy pirosat. Hozzá kell szoknom, hogy ezek szerint ami a Bundesligában belefér, az nemzetközi meccseken nem. Amúgy élveztem a találkozót, remélem sok hasonló meccsben lesz még részem."

Fiola Attila kemény kritikákat fogalmazott meg:

A meccs előtt, közben és utána ilyen hangulat volt:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

És ezt nem bánják a Ferencváros játékosai.

Shamrock-Fradi 1-0 (összesítésben: 1-4)

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: A FRADI ELŐNYE

A Ferencváros az első meccsen gyakorlatilag eldöntötte a párharcot, mivel a múlt héten 4-0-ra nyert a Groupama Arénában. A visszavágón az ír csapat nem tudott olyan játékkal előrukkolni, amivel reális esélye lett volna a csodára, bár a szépségtapasz a végén összejött, míg az FTC olykor kényelmesen futballozva is megőrzött három gólt a fórjából.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: BOGDÁN ÁDÁM ÉS IFJABB LISZTES KRISZTIÁN

Ezen a találkozón Dibusz Dénes helyett Bogdán Ádám őrizte a Fradi kapuját. Nem volt sok dolga a rutinos kapuvédőnek, de a második félidőben egy kb. 16 méterről leadott szabadrúgásnál bizonyította, hogy a reflexei rendben vannak, aztán a hajrában is jelentkezett egy nagy bravúrral. A gólról nem tehetett Bogdán Ádám. 

Az FTC 17 esztendős tehetsége a 79. percben lépett pályára csereként, ezzel debütált a nemzetközi porondon.  

A GÓL TÖRTÉNETE:

89. p.: Egy szöglet után az ötös környékéről Lyons fejelt a kapu közepébe, Dibusz ezúttal már nem tudott védeni. 1-0!

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Fradi az NB I-ben a Honvédot fogadja vasárnap 17.30-tól, pénteken pedig kiderül, mely csapatokkal kerül azonos csoportba az Európa-ligában. A Shamrock vasárnap a Drogheda otthonában vizitál a FAI-kupában. 

JEGYZŐKÖNYV:

Európa-liga-selejtező, 4. (utolsó) forduló, visszavágó:
Shamrock Rovers (ír)-Ferencváros 1-0 (0-0)
Dublin, 7136 néző, v:
Francois Letexier (francia)
gólszerző: Lyons (89.)
sárga lap: Emakhu (34.), Towell (44.), illetve Auzqui (22.), Esiti (54.)
Továbbjutott: a Ferencváros, 4-1-es összesítéssel.
Shamrock Rovers: Mannus – Gannon, Hoare, Grace – Finn (Lyons, 64.), O'Neill, Towell (Byrne, 72.), Ferizaj (Tetteh, 71.), Kavanagh (Watts, 72.) – Farrugia, Emakhu (Greene, 64.)
Ferencváros: Bogdán – Wingo, Knoester, Kovacevic, Civic – Esiti (Vécsei, 57.), Laidouni – Auzqui (Marquinhos, 57.), Nguen (Mercier, 71.), R. Mmaee (Boli, 71.) – Traoré (Lisztes, 78.)

Az MTI összefoglalója:

A Ferencváros egygólos vereséget szenvedett az ír Shamrock Rovers vendégeként a labdarúgó Európa-liga-selejtező negyedik, utolsó fordulós párharcának csütörtök esti visszavágóján, de a múlt héten elért hazai 4-0-s sikerének köszönhetően magabiztosan jutott a sorozat csoportkörébe.

Sztanyiszlav Csercseszov együttese Dublinban elsősorban a megnyugtató előnyének megőrzésére törekedett, s bár a 89. percben kapott góllal elveszítette a meccset, így is sorozatban negyedszer szerepelhet valamelyik európai kupasorozat főtábláján.
    
Az FTC egymást követő második évben játszhat az Európa-liga csoportkörében, az elmúlt négy idényt tekintve harmadszor, egyszer, 2020-ban ugyanis a Bajnokok Ligája főtábláján volt érdekelt.
    
A csoportkör sorsolását pénteken 13 órakor rendezik Isztambulban, a döntőre pedig május 31-én, a Puskás Arénában kerül majd sor.

A várakozásoknak megfelelően csendesen csordogált le a mérkőzés első félideje, a Ferencváros ugyanis négygólos előnyének birtokában nyugodtan futballozott, míg a hazaiak ugyan próbálkoztak becsülettel, de nem tudtak komolyan veszélyeztetni. Közvetlenül a szünet előtt Ryan Mmaee szerezhetett volna vezetést az FTC-nek, fejesét azonban bravúrral védte a Shamrock kapusa.
    
Fordulás után viszonylag hamar felpörgött a mérkőzés, volt gólszerzési lehetősége a hazaiaknak és a vendégeknek is, ám mindkét kapus a helyén volt ezeknél a szituációknál. A néhány percig tartó lendületesebb futball után újfent csökkent kissé az iram és a színvonal is, miközben az edzők cserékkel próbáltak meg frissíteni a csapatokon.
    
A hajrában a Rovers számos alkalommal veszélyeztetett, már-már a saját tizenhatosához szegezte a Ferencvárost, a nyomás pedig az utolsó percben góllá érett, a csereként beállt Lyons fejesből elért találatával.
    
A Shamrock összességében megérdemelten nyerte meg a visszavágót, a Ferencváros főtáblára kerülése ugyanakkor nem forgott veszélyben.

FRISSÍTÉS: PÉNTEK 3.41

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem fogta vissza magát a magyar válogatott játékos.

Korábban már jeleztük, hogy a Vidi hazai pályán 3-0-s vereségbe futott bele a Köln elleni meccsen, így a fehérváriak nem tudtak bejutni a Konferencia-liga csoportkörébe.

Fiola Attila a lefújás után az nso.hu-nak összegezte a látottakat. A magyar válogatott futballista ezúttal sem tett lakatot a szájára:

"Idegenben tudtunk nyerni kettő-egyre, a mi kezünkben volt a továbbjutás, bár nyilván esélyesebb volt a Köln. Tudtuk jól, hogy erősek pontrúgásból, erre kapunk kettőt szöglet után. Ez fej kérdése, nem a játéké. Kijátsszák sakk-mattra, berúgják, nem szól senki egy szót sem, de két ilyen buta gólt kapni ezen a szinten nem lehet. Kétgólos hátrányban kezdtünk el játszani, addig meg be voltunk sz.rva. Tartottuk az eredményt, előbb kellett volna futballozni. Meg is érdemeljük, hogy kiestünk" – mondta Fiola Attila.

A fehérváriak az NB I-ben vasárnap a Kisvárda elleni meccsen javíthatnak. 

A meccs előtt, közben és utána ilyen hangulat volt:

FRISSÍTÉS:

23.06:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Vasasban is megfordult.

A román élvonalban szereplő Universitatea Cluj a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy Eugen Neagoe lett a csapat új vezetőedzője. Az 55 éves tréner az FC Voluntari elleni összecsapáson mutatkozik be a kolozsvári gárda kispadján.

Stiri – Eugen Neagoe, noul antrenor al Universității! – F.C. Universitatea Cluj

 

Neagoe ismerős lehet a magyar futball szerelmeseinek, hiszen korábban a Fradiban és a Vasasban is játszott. A magyarfutball.hu adatbázisa alapján 23 NB I-es meccsen jutott szóhoz Neagoe. Neagoe a Fradival az 1994/95-ös szezonban duplázott, a bajnoki címet és a kupát is megnyerte.

A szakember legutóbb az Astra Giurgiut irányította. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Jól szerepeltek a magyar játékosok klubjai.

Európa-liga:

Remekelt Gyurcsó Ádám az AEK Larnaca csapatában, a magyar futballista gólt szerzett, emellett gólpasszt is kiosztott. A ciprusi gárda 3-0-ra verte a Dniprót, és kettős győzelemmel jutott be a csoportkörbe.

Szintén várhatja a csoportkör sorsolását Lang Ádám és Szalai Attila gárdája is. Előbbi a Gentet győzte le 2-0-ra, utóbbi pedig az Austria Wient fektette két vállra (4-1).

Lang nem kapott játéklehetőséget, Szalait pedig a 80. percben cserélte be az edzője.

Eredmények:

AEK Larnaca (ciprusi)–Dnipro-1 (ukrán) 3–0
Továbbjutott:
az AEK Larnaca, 5–1-es összesítéssel

Fenerbahce (török)–Austria Wien (osztrák) 4–1
Továbbjutott:
a Fenerbahce, 6–1-es összesítéssel

Omonia (ciprusi)–Gent (belga) 2–0
Továbbjutott:
az Omonia, 4–0-s összesítéssel.

Konferencia-liga: 

A Kl-ben ledolgozta egygólos hátrányát a Basel a CSZKA Szófia ellen. A svájci alakulat 2-0-ra nyert, ezzel a főtáblára jutott a sorozatban. A győztes együttesben Szalai Ádám csereként lépett pályára a 65. percben.

Eredmény:

Basel (svájci)-CSZKA Szófia 2-0
Továbbjutott:
a Basel, 2-1-es összesítéssel. 
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem sikerült történelmet írni.

Vidi-Köln 0-3 (összesítve: 2-4)

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMAI: A KÖLN SZÖGLETEI

Az első és a második félidő elején is egy sarokrúgást követően vette be a Vidi kapuját a német együttes. Sajnos ezekben a szituációkban egy-egy pici hazai hiba is elég volt ahhoz, hogy előnybe kerüljön a Köln.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐI: A SZURKOLÓK

Mindkét tábor parádés hangulatot teremtett, ilyen atmoszférában élmény lehetett futballozni a játékosoknak. A hazai szimpatizánsok már hajnalban ébresztőt tartottak a kölnieknek, nem rajtuk múlt, hogy a Vidi nem tudott bejutni első magyar csapatként a csoportkörbe a Konferencia-ligában.

A meccs előtti hangulatról pedig ezeket a videókat készítettük: 

Képek a kezdés előtt: 

Meccs utáni hangulatjelentés:

GÓLOK TÖRTÉNETE:

10. p.: Egy szögletet követően Hübers 4 méterről fejelt a fehérvári kapu közepébe, a labda a léc alatt jutott be. 0-1!

46. p.: Egy újabb szöglet után Pedersen csúsztatta meg a labdát, ami Szkiri elé került, aki jobb belsővel hat méterről a kapu bal oldalába lőtt. 0-2!

93. p.: A végén jött a kölni kegyelemdöfés: Thielmann tette középre balról, Schindler pedig 8 méterről fejelt a fehérvári kapu bal alsó sarkába. 0-3!

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Vidi a hétvégén a Kisvárda otthonában vendégeskedik az NB I-ben, míg a Köln a Stuttgartot fogadja a Bundesligában, mindkét meccset vasárnap rendezik meg. 

JEGYZŐKÖNYV:

Konferencia-liga, selejtező, 4. forduló, visszavágó: 
MOL Fehérvár FC -1. FC Köln (német) 0-3 (0-1)
Székesfehérvár, 10 411 néző v.:
Palabiyik (török)
gólszerzők: Hübers (10.), Szkiri (46.), Schindler (94.)
Sárga lap: Zivzivadze (65.), Heister (68.), Lednyev (87.), illetve Ljubicic (45+1.), Kilian (59.), Hector (89.)
Továbbjutott: a Köln, 4-2-es összesítéssel.
Fehérvár: Kovács D. – Nego, Larsen, Stopira, Sabanov (Lednyev, 82.), Hangya (Heister, a szünetben) – Fiola, Rúben Pinto (Bumba, 63.) – Bamgboye (Kodro, 63.), Zivzivadze, Dárdai P.
Köln: Schwäbe – Schmitz (Ehizibue, 65.), Kilian, Hübers, Pedersen (Schindler, 81.) – Martel, Szkiri – Maina (Thielmann, 65.), Ljubicic (Olesen, 55.), Kainz (Hector, 65.) – Dietz

Az MTI összefoglalója:

A MOL Fehérvár FC 3-0-s vereséget szenvedett a vendég Köln együttesétől a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező negyedik, utolsó fordulós párharcának csütörtöki visszavágóján, így nem jutott be a sorozat csoportkörébe.

A magyar csapat egy hete 2-1-re győzött Kölnben, a visszavágón azonban hamar hátrányba került, a német rivális ugyanis már a 10. percben megszerezte a vezetést. A második félidő elején a Köln megduplázta az előnyét, majd közvetlenül a lefújás előtt harmadszor is betalált, így 4-2-es összesítéssel lépett tovább.

A Fejér megyei együttes az elmúlt tíz év során harmadszor juthatott volna be európai kupasorozat csoportkörébe, ebben az időszakban korábban mindkétszer az Európa-liga főtábláján szerepelt.
    
A Fehérvár búcsúja azt jelenti, hogy háromból egy magyar csapat sem jutott csoportkörbe a Konferencia-ligában. A Kisvárda az előző körben, a Puskás Akadémia pedig a selejtező második fordulójában esett ki.

 A meccs két fehérvári lehetőséggel kezdődött, de ezek között a vendégeknek is volt egy veszélyes támadása. A Köln a második helyzetét már gólra váltotta, egy sarokrúgást követően Timo Hübers senkitől sem zavartatva fejelt a hazai kapuba, ezzel a németek összesítésben egyenlítettek. A folytatásban is a vendégek voltak kezdeményezőbbek, a Fehérvárt láthatóan megzavarta, hogy hátrányba került, ritka támadásait csírájában fojtották el a kölniek.
    
A fordulást követően azonnal betalált – összesítésben pedig előnybe került – a Köln, ismét egy szögletet követően, ezúttal Ellyes Szkiri bombázott a kapuba. Felpörgött a Fehérvár, megpróbált támadni és Budu Zivzivadze egy gyors támadás végén igen közel járt a szépítéshez. A georgiai támadónak nem szegte kedvét a kihagyott ziccer, mert percekkel később szépen lőtt kapura, labdáját csak bravúrral tudta szögletre tenyerelni a vendégkapus.
    
A hajrához közeledve a németek magabiztosan őrizték előnyüket, a Fehérvár pedig hiába váltott szerkezetet támadó felfogású cserejátékosok bevetésével, nem találta a kapuhoz vezető utat. A végén még a magából kikelve reklamáló Steffen Baumgart vezetőedző kapott néhány másodperc alatt két sárgát, így ő már csak a lelátóról láthatta, ahogy csapata Kingsley Schindler fejesével kialakítja a 3-0-s végeredményt.

A meccs két fehérvári lehetőséggel kezdődött, de ezek között a vendégeknek is volt egy veszélyes támadása. A Köln a második helyzetét már gólra váltotta, egy sarokrúgást követően Timo Hübers senkitől sem zavartatva fejelt a hazai kapuba, ezzel a németek összesítésben egyenlítettek. A folytatásban is a vendégek voltak kezdeményezőbbek, a Fehérvárt láthatóan megzavarta, hogy hátrányba került, ritka támadásait csírájában fojtották el a kölniek.
    
A fordulást követően azonnal betalált – összesítésben pedig előnybe került – a Köln, ismét egy szögletet követően, ezúttal Ellyes Szkiri bombázott a kapuba. Felpörgött a Fehérvár, megpróbált támadni és Budu Zivzivadze egy gyors támadás végén igen közel járt a szépítéshez. A georgiai támadónak nem szegte kedvét a kihagyott ziccer, mert percekkel később szépen lőtt kapura, labdáját csak bravúrral tudta szögletre tenyerelni a vendégkapus.
    
A hajrához közeledve a németek magabiztosan őrizték előnyüket, a Fehérvár pedig hiába váltott szerkezetet támadó felfogású cserejátékosok bevetésével, nem találta a kapuhoz vezető utat. A végén még a magából kikelve reklamáló Steffen Baumgart vezetőedző kapott néhány másodperc alatt két sárgát, így ő már csak a lelátóról láthatta, ahogy csapata Kingsley Schindler fejesével kialakítja a 3-0-s végeredményt.

FRISSÍTÉS:

22.07:

23.06:

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nem elérhetetlen a továbbjutás.

Szerda este kialakult a Bajnokok Ligájában a főtábla mezőnye, csütörtökön pedig megtartották a sorsolást. A Szoboszlai Dominik, Gulácsi Péter és Willi Orbán személyében három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipzig az F-csoportba került, ahol a címvédő Real Madriddal, az ukrán Sahtarral és a skót Celtic együttesével küzdhet meg a továbbjutásért. 

Mindegyik kvartettből az első két helyezett jut a BL-nyolcaddöntőbe. Gulácsiék számára a papírforma alapján nem elérhetetlen a továbblépés.

A csoportok:

A-csoport: Ajax, Liverpool, Napoli, Rangers
B-csoport: Porto, Atletico Madrid, Leverkusen, Club Brugge
C-csoport: Bayern München, Barcelona, Internazionale, Plzen
D-csoport: Frankfurt, Tottenham, Sporting, Marseille
E-csoport: AC Milan, Chelsea, Salzburg, Dinamo Zagreb
F-csoport: Real Madrid, RB Leipzig, Sahtar Donyeck, Celtic
G-csoport: Manchester City, Sevilla, Dortmund, Köbenhavn
H-csoport: PSG, Juventus, Benfica, Maccabi Haifa

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Jó adottságokkal rendelkezik.

Az Újpest közleménye:

"Fiatal csatárral erősítünk

Elefántcsontparti támadó érkezett kölcsönbe Belgiumból

Ahogy azt már vezetőedzőnk, Milos Kruscic is jelezte a legutóbbi sajtótájékoztatón, a támadószekció megerősítése jelenleg is folyamatban van, ezért bővült a keret nemrég a svéd Lahnéval és az olasz Borelloval. Mostani igazolásunk kölcsönbe érkezik hozzánk a KVC Westerlo együttesétől. A Jupiler Pro League-be idén feljutó alakulat még tavaly vásárolta meg Fernand Goure-t 500 ezer euróért Maccabi Netanya csapatától. Új csatárunk 2002. április 12-én látta meg a napvilágot Yamoussoukroban és hazájában pallérozódott egészen 18 éves koráig, így került az izraeli klubhoz. Az előző szezonban összesen 14-szer lépett pályára a belga másodosztályban, de ebben az idényben, ugyancsak egy percre, már bemutatkozhatott az első osztályban is.

Posztját tekintve egyértelműen a kapu előtti területen kell majd keresni játékosunk. A jó adottságokkal megáldott 189 centiméteres és 77 kilós futballistánkat a jövőben a 19-es számú lila-fehér mezben láthatjátok kifutni a pályára.

Fernand így nyilatkozott miután átesett az orvosi vizsgálaton és minden oldal alját ellátta kézjegyével:

"Boldog vagyok és a klub történetének utánanézve, megtiszteltetésnek érzem, hogy magamra vehetem a csapat mezét. A legjobbamat akarom hozni, mindig is azért dolgoztam, hogy a csapat, ahol játszom, sikereket érjen el. Segíteni akarok és tisztában vagyok azzal, hogy ha csatárként jól teljesítek, az hatással van a klubra is. Didier Drogba a kedvenc játékosom, kicsi korom óta szeretnék olyan játékos lenni, mint ő és igyekeztem az ő stílusából meríteni. Nagyon sok munka áll még előttem, hogy olyan lehessek, mint ő, de állok elébe és remélem, hogy az Újpest sokat tud majd profitálni a játékomból!"

Korábban már jeleztük, hogy szlovák csatárral is összeboronálták az Újpestet: 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A jelek szerint hazatérhet a magyar válogatott játékos.

Az NB1.HU többször is hírt adott arról, hogy Schön Szabolcs a MOL Fehérvárban folytathatja a karrierjét. Legutóbb ezzel a témával kedden foglalkoztunk, akkor ezt írtuk:

"Már jeleztük, hogy Ivan Petrjak visszaigazolt Ukrajnába, illetve arról is beszámoltunk már, hogy a MOL Fehérvár FC Schön Szabolcsot, a magyar válogatott és az FC Dallas szélsőjét nézte ki a pótlására.

Az átigazolási ügynek további apropót szolgáltatott Schön, mert az Instagramon kitett egy rövid videót, ami 24 órán keresztül érhető el és az látszik rajta, hogy a „még jelenlegi csapattársaival vacsorázik”, a felvételhez meg azt írta, hogy az utolsó…"

A Vidi a Köln csapatát fogadja ma este 19 órától a Konferencia-ligában. A meccset a helyszínen tekinti meg a 21 éves szélső, aki a magyar válogatottban eddig 8-szor szerepelt. Ez is azt mutathatja, hogy Schön hazaigazolhat. 

Schön játékjogát az FC Dallas birtokolja, de mostanság körön kívülre került az amerikai csapatban. Schön az NB I-ben eddig 32 bajnokin jutott szóhoz, a fellépésein 9 gólt szerzett. 

FRISSÍTÉS:

20.53:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hamarosan kezdődik a meccs.

A Vidi jó helyzetből várhatja a Köln elleni visszavágót a Konferencia-ligában. A fehérváriak az odavágón 2-1-re nyertek Németországban, így nagyon közel kerültek a csoportkörhöz. 

A találkozó előtt ilyen hangulat volt a MOL Aréna Sóstó közelében:

A Vidi-Köln mérkőzés 19 órakor kezdődik. Korábban már jeleztük, hogy a fehérvári drukkerek hajnal 2-kor tűzijátékkal ébresztették a kölni játékosokat:

FRISSÍTÉS:

Vidi-Köln a kezdés előtt:

Meccs utáni hangulatjelentés:

20.53:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Pénteken jön a sorsolás.

A Fradi kényelmes helyzetből várhatja a Shamrock Rovers elleni visszavágót az Európa-ligában. A magyar bajnokcsapat a párharc első meccsét 4-0-ra nyerte meg a Groupama Arénában.

Az nso.hu a kassiesa.net cikkére hivatkozva arról ír, hogy ha az FTC nem herdálja el tetemes előnyét, akkor a pénteki sorsoláson az előzetes számítások alapján minden bizonnyal a harmadik kalapba kerülhet. Érdekesség, hogy a harmadik kalap tagja lehet Sallai Roland csapata, a Freiburg, valamint a Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlin.

Korábban már jeleztük, hogy pénteken lesz a sorsolás, amelyen Gera Zoltán is főszereplő lesz:

A Shamrock-Fradi visszavágó ma este 21 órakor kezdődik.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC