"A bajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzését játszotta az NB III-ra készülő ETO Akadémia. A szintén harmadosztályú Pápa ellen egy jó, és nagyon hasznos mérkőzést játszottak fiataljaink, ahol a második félidei játéknak köszönhetően megérdemelten nyertek.
ETO Akadémia: Pálfi – Szamosi (Ignácz 46’), Vadász (Pereira 60’), Vukasovic, Tamás (Szabados 60’), Szabó T. (Katona 46’), Berki (Szántó 60’), Múcska, Hanzli (Márton 46’), Farkas B. (Klausz 75′), Erdei (Major 75’). Edző: Király József.
Gsz.: Kalász, Jurik ill. Berki, Erdei, Márton.
Gyors gólváltással kezdődött a mérkőzés, egy hazai gólra Berki révén hamar sikerült válaszolni. A második félidőben akadémistáink uralták a mérkőzést, sok csere után is jó játékot bemutatva növelni tudták az előnyt, ám a hajrában a Pápa egy jogos büntetővel még szépíteni tudott. A bajnokság főpróbájaként egy nagyon hasznos mérkőzésen vagyunk túl, ahol fiataljaink bizonyították, hogy ebben az osztályban is megállják a helyüket, hiszen egy jó csapat ellen sikerült győzniük.
Király József: – A felkészülésünket maximálisan szolgálta ez a mérkőzés. Nagyon erős ellenféllel szemben játszottunk egy jó iramú meccset. A felnőtt csapatból visszajátszók komoly minőséget képviseltek, aminek külön örülhetünk. Szép gólokat szerezve, fontos volt, hogy győzelemmel, ezáltal kellő önbizalommal mehetünk neki a szezonnak.
Hannich Péter sportigazgató: – A legnagyobb eredmény, hogy a fiataljaink remekül helyt álltak a következő bajnokság egyik legjobb csapata ellen. Külön öröm, hogy az első csapatból visszajátszók maximálisan odatették magukat, hiszen ezzel a hozzáállással érhetünk csak el szép eredményeket."
"Elhunyt Maján Mihály, a Békéscsabai Előre Spartacus egykori labdarúgója.
Az 1958-ban született korábbi békéscsabai középpályás, 1976 és 1982 között 58 NB I-es mérkőzésen lépett pályára a lila-fehér együttesben és két gólt szerzett. A Békéscsabai Előrétől 1982-ben az NB II-es Hódmezővásárhelyi Metripond SE csapatához került, ahol 1985-ig játszott a másodosztályban. Pályafutása későbbi időszakában szerepelt még a Békési SE, és a Szarvasi Vasas együttesében is.
"A Sporting balhátvédjéről, Lumor Agbenyenuról tárgyal a Fradi a portugál csapattal, ahogy ezt másfél hete megírtuk, ennek kapcsán jöttek új hírek.
A ghánai válogatott játékos kapcsán hazája egyik médiuma exkluzív információként azt írja, hogy klubunk hajlandó kifizetni a játékos szerződésében szereplő 2 millió eurós kivásárlási árat a Sportingnak és már zajlanak a tárgyalások Lumorral is.
Oldalunk úgy tudja, hogy a játékos valóban téma jelenleg is a Fradinál, azonban az anyagiakról megjelentek nem igazak."
"Öt fiatal játékossal írt alá profi szerződést klubunk. Dala Martin és Tóth Tamás Vid saját nevelésű futballistáink és már hosszabb ideje az NB I-es kerettel készülnek.
A felvidéki Kovács Bence tavaly érkezett a Győri ETO FC-től a Vidibe, az előző idényben az U17-es és U19-es csapataink mellett az NB III-as Vidi II-ben is pályára lépett és jelenleg is második csapatunkkal készül a galántai születésű labdarúgó, aki már a szlovák utánpótlás-válogatottban is bemutatkozott.
A nyári átigazolási időszakban érkezett klubunkhoz és az NB III-as Vidi II-vel készül Berekali Márk és Papp Milán. Berekali 2016-ban Szekszárdról került a Puskás Akadémiára, ahol az elmúlt években az U16-os, U17-es és U19-es csapatokban szerepelt, az előző idényben pedig a Puskás Akadémia FC II egyik alapembere volt. Papp Milán 2014 és 2020 között szerepelt a Puskás Akadémia utánpótlás-csapataiban, az előző idényben pedig előbb az NB II-es Csákvárban majd a szintén NB II-es Szeged együttesében játszott.
Mind az öt fiatal játékosnak szívből gratulálunk, és sok sikert kívánunk nekik itt a Vidiben!"
"Murka Benedek 2015-ben, korosztályos válogatott labdarúgóként igazolt a Vasashoz. Játékosunk hosszú ideig bajlódott sérüléssel, felépülését követően viszont már keveset szerepelt, így fejlődése és a több játéklehetőség érdekében idén februárban kölcsönadtuk Csákvárra.
A 23 esztendős labdarúgó a tavalyi szezon 38 mérkőzéséből összesen 12 alkalommal lépett pályára: 5 bajnoki találkozón szerepelt a kezdő tizenegyben Csákváron, 7 meccsen csereként szállt be (hatszor Csákváron, egyszer a Vasasban), gólt nem szerzett.
Benedek a csákvári kölcsönszerződés lejártát követően nyáron visszatért csapatunkhoz, a felkészülési időszak után a 2021/22-es bajnoki sorozatot azonban már Ajkán, továbbra is kölcsönjátékosként kezdi meg."
SZOLNOK
Három labdarúgó csatlakozott a másodosztályú Szolnoki MÁV keretéhez – jelezte a szoljon.hu, ebből idézünk:
"A védelem közepét erősíti majd Szabó Alex, aki Szolnokra a Budapest Honvédtól került kölcsönbe. A jászárokszállási származású 19 éves belső védő a kispesti klub színeiben már az NB I.-ben is bemutatkozott, megragadni a csapatban azonban nem tudott, mivel megsérült azon a novemberi, Mezőkövesd elleni (1–1) mérkőzésen. Felépülését követően a harmadosztályú Honvéd II.-ben jutott szóhoz, amelynek alapembere volt.
Szintén a védelembe érkezett Gohér Gergő. A 34 esztendős, ballábas futballista 2006 és 2008 között már játszott Szolnokon, ezt követően pedig éveken át az élvonalban szerepelt, a Diósgyőr, a Puskás Akadémia és a Mezőkövesd színeiben összesen 146 NB I.-es mérkőzésen lépett pályára. Emellett megfordult az NB II.-ben Soroksáron és Budafokon is, míg legutóbb a harmadik vonalbeli Gyöngyöst erősítette.
A harmadik labdarúgó, Tóth László a támadósorba érkezett. Neve szintén ismerősen csenghet a szolnoki szurkolóknak, hiszen a jánoshidai származású csatár 2016 nyarától két éven át futballozott a Tisza-parti együttesben. A 26 esztendős játékos – aki előtte négyszer az NB I.-ben is lehetőséget kapott a Puskás Akadémiában – azóta két szezont Kazincbarcikát, egy idényt pedig a Vasasban töltött, s ez idő alatt tízszer talált a kapuba a 63 másodosztályú találkozón, míg előtte a kék-fehéreknél 65 bajnokin 25 alkalommal volt eredményes."
"Elhalasztásra került második csapatunk első fordulóbeli mérkőzése.
Nem az eredetileg tervezett augusztus 1-i időpontban játssza 1. fordulóbeli bajnoki mérkőzését NB III-as csapatunk a 2021/2022-es idényben.
A Honvéd II elleni találkozó az ellenfél kérésére elhalasztásra került, a meccs új időpontja augusztus 25. 11 óra.
Második együttesünk első bajnoki meccsét így augusztus 11-én (szerdán) 17:30-tól, a Ferencváros második csapata ellen, hazai pályán játssza az új szezonban."
A 25 éves gambiai válogatott csatár 2014 óta Olaszországban futballozik, megfordult a Chievóban, a Cittadellában, a Trapaniban, a Cesenában, a Salernitánában és legutóbb a Vicenzában. Két mérkőzésen a Serie A-ban is bemutatkozhatott, a legutóbbi idényben a Serie B-ben 21 meccsen 3 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.
Szerződése 2023 nyaráig szól a Vicenzánál, a piaci értéke a Transfermarkt szerint 700 ezer euró. A Vidihez kölcsönbe érkezhet, és a hírek szerint a székesfehérváriaknak kivásárlási opciójuk is lesz.
„Sajnos lassan és körülményesen kezdtük a mérkőzést, amit aztán végig tartani is tudtunk (nevet). Ez a mai az eddigi leglassabb iramú felkészülési találkozónk volt, szinte mindenki körülményesen játszotta meg a labdát, de reméljük, ennél rosszabb sosem lesz. A negatív dolgok ellenére nagyjából készen vagyunk, nem aggódom a jövő heti kezdés miatt, a mai meccs egy szombat délelőtti matiné volt. A hátralévő egy hét még mindenképpen kell, hogy finomhangoljuk dolgaink” – így vezetőedzőnk, Bognár György a találkozót követően."
A sportigazgató nem fogadta el klubunk szerződés hosszabbítási ajánlatát
Az 54 éves szakember 2018 nyarán csatlakozott csapatunkhoz és az elmúlt három évben megannyi közös sikert élhetett át egyesületünkkel. Fontos szerepet töltött be abban, hogy a klub kiharcolja NB I-es tagságát, illetve meg is tartsa azt az elmúlt két szezonban.
Habár egyesületünk mindent megtett annak érdekében, hogy a sportigazgató továbbra is a klub kötelékeiben maradjon, a szakember mégis más klubnál folytatja karrierjét.
Távozásáról egyesületünk elnöke, Végh Gábor is nyilatkozott.
Köszönjük az elmúlt három év munkáját! Sajnálom, hogy a jövőben már nem dolgozik velünk, de a Zete nem lehet B opció! Bízom benne, hogy megtalálja számításait és örömmel emlékszik vissza a közösen elért sikerekre.
A sportigazgató pótlásáról pedig az alábbiakat mondta Végh Gábor.
Mivel szóbeli megállapodásunk volt a folytatásról, ezért váratlanul ért a helyzet engem is, de rögtön elkezdtünk dolgozni azon, hogy megfelelően pótóljuk őt. Az élet nem állhat meg, töretlenül dolgozunk a szakmai stábbal az erősítéseken. Hamarosan további igazolásokat jelentünk be!"
Mint arról korábban már beszámoltunk, Sallói a MOL Fehérvár FC sportigazgatója lehet:
Korábban többször is beszámoltunk arról, hogy a Konferencia Ligából való kiesés után Kovács Zoltán lemondott sportigazgatói posztjáról a MOL Fehérvár FC-nél.
A székesfehérváriak úgy tűnik, meghozták a döntést az utódot illetően, a Magyar Nemzet értesülései szerint ugyanis
a klub választása a klubhoz kötődő Sallói Istvánra esett, aki jelenleg még Zalaegerszegen tölti be ugyanezt a munkakört.
A Magyar Nemzet kiemelte, hogy Sallói a Videoton játékosaként lett elismert, válogatott futballista, hisz armincöt éve, 1986-ban mutatkozott be a csapatban, három évvel később egy idényre a Rába ETO-ban játszott, majd visszatért 1990-ben, és meredeken ívelt felfelé a karrierje: a következő három esztendőben 77 meccsen lépett pályára a Vidiben, 34 gólt szerzett, és csapatkapitány lett. Hozzáteszik továbbá azt is, hogy a magyar labdarúgás egyik legrutinosabb, legtapasztaltabb klubvezetője, dolgozott a Magyar Labdarúgó-szövetségben, komoly sikereket ért el Siófokon, kétszer Újpesten, közte Diósgyőrött, Kecskeméten, három éve az akkor még NB II-es Zalaegerszegen lett sportigazgató, és a ZTE a következő idény végén feljutott az első osztályba, majd kétszer sikerült kiharcolnia a bennmaradást.
Az RB Leipzig felkészülési mérkőzésen pénteken 2-1-re kikapott a Montpellier-től.
A franciák ellen Willi Orbán kezdőként és csapatkapitányként 53 percet játszott, Gulácsi Pétert nem nevezték, és a hosszú sérüléséből nemrég visszatérő Szoboszlai Dominik is kihagyta a találkozót.
Az rblive.de információi szerint a 20 éves magyar középpályás izomproblémáktól szenved, emiatt nem léphetett pályára.
Mint ismert, Szoboszlai az Alkmaar elleni edzőmeccsen már bemutatkozott a lipcseieknél, a remények szerint pedig a bajnoki rajtra tökéletes állapotban lesz.
A második összecsapáson nem volt ekkora különbség a két gárda között. Az 1-1-es döntetlen során gólt szerzett a román Calcan, akinek az érkezését néhány nappal ezelőtt jelentették be a kövesdiek.
"Második Mezőkövesd elleni edzőmeccsünkön így álltunk fel: Somodi (Csenterics, 80.) – Balázs, Perkovic (Baki, 46.), Ferreira, Nagy B. – Weir, Kata, Mezei, Kovács M. (Drljo, 70.) – Prosser, Kovácsréti.
Mi kezdtünk jobban: egy szöglet után Ferreira pöckölt a hálóba, egy védőn még megpattant a labda, de így is a kapuban kötött ki a játékszer (1-0).
Ezt követően kisebb vendéglehetőségek maradtak ki, majd a 27. percben Nagy Barnabás "kínálta meg" Bőszt egy 27 méteres lövéssel, a kapus bravúrral mentett a bal alsó sarok elől – remek próbálkozás volt. A hajrában még Drazic pöckölt bele egy labdába, ami szerencsére elment a kapu előtt, így egygólos előnyünkkel zárult a félidő.
Fordulás után inkább a mezőnyjáték dominált, a kövesdiek egy fokkal aktívabbak voltak támadásban. A 65. percben ki is egyenlítettek: egy támadás végén Derekas középre passzolt, Calcan pedig 10 méterről a bal alsóba helyezett (1-1).
Erre majdnem válaszolni tudott Mezei, akinek 26 méteres szabadrúgása után centikkel kerülte el a kapufát a labda. A 82. percben is nagyon közel álltunk a győztes gólhoz: Kovácsréti 17 méteres szabadrúgása után a lécről ment fölé a labda. Újabb gól nem is született, így a két együttes második pénteki edzőmeccse döntetlennel zárult."
MTK Budapest-Mezőkövesd 1-1
MTK Budapest: Somodi (Csenterics 80.) – Balázs, Perkovic (Baki 46.), Ferreira, Nagy B. – Weir, Kata, Mezei, Kovács M. (Drljo 70.) – Prosser, Kovácsréti Mezőkövesd Zsóry FC: Bősz – Nagy D., Szépe, Kocsis, Vági, Karnitski, Derekas, Chiren, Calcan, Drazic, Jakab. Gólszerzők: Tiago (5.), ill. A. Calcan (65.)
Az nb1.hu-n is jeleztük, hogy Szalai Attila felkeltette az Aston Villa érdeklődését. Legutóbb arról írtunk, hogy a Fener rossz anyagi helyzetben van, így el kellene engednie a magyar válogatott védőt:
Ezúttal az aspor.com.tr portál foglalkozik Szalai átigazolási ügyével. A portál arra világít rá, hogy az angolok néhány napon belül hivatalos ajánlatot tehetnek a Fenernek. Ez jelentős lépés lenne a szigetországiak részéről.
A cikk azt is kiemeli, hogy a törökök korábban azt hangsúlyozták, hogy 20 millió euró alatt szóba sem állnak a kérőkkel. A Fener új mestere, Vitor Pereira pedig ragaszkodna Szalaihoz. Kíváncsian várjuk, hogyan folytatódik ez a sztori…
Szalai szerződése egyébként 2025-ben jár le a Fenerbahce csapatánál.
Az ulloi129.hu külföldi forrásokra hivatkozva arról ír, hogy a marokkói és francia állampolgársággal is rendelkező Hamza Sakhit, illetve az olasz-francia kettős állampolgár Julien Celestine-t is összeboronálták a Ferencvárossal. A 25 éves Sakhi játékjogát jelenleg a francia másodosztályban érdekelt Auxerre birtokolja. A támadó középpályás értékét 1,5 millió euróra becsüli a Transfermarkt.
Az ulloi129.hu arról ír, hogy a Fradi szakmai stábja korábban valóban foglalkozott Sakhi esetleges szerződtetésével, de most nem téma a leigazolása.
A 24. születésnapját holnap ünneplő Julien Celestine középső védőként vethető be. A bekk szerződése 2023-ban jár le a Rodez AF csapatánál (ez a gárda is a francia másodosztályban szerepel).
Az ulloi129.hu úgy tudja, hogy Julien Celestine neve nem merült fel az FTC-nél.
"Második számú csapatunk a tavalyi szezonban egy remek évadot produkált, hisz’ a húszcsapatos bajnoksága tizedik helyén végzett a harmincnyolc fordulót tömörítő harmadosztály közép csoportjában. Ráadásul a bajnoki góllövő listát is érdemes volt nézegetni, mivel Szendrei Ákos tizenhét találatával a harmadik helyen zárt, mindösszesen egy és három góllal lemaradva a második és a gólkirályi helyezéstől.
Tavalyi helyezésük alapján tehát mindenképpen elmondható, erős középcsapatként várhatják a következő, 2021/22-es szezont. Azt a szezont, mely egy hétvégén veszi kezdetét az NBI-gyel, tehát fiataljainknak szintén másfél hetük maradt rajtra kész állapotba hozni maguk.
„Céljaink változatlanok a tavalyihoz képest, tehát minél több játékost feljuttatni, kinevelni az első csapat számára úgy, hogy közben az NBIII-as tagságunk is folyamatosan megtartsuk” – így vezetőedzőnk.
NBIII-as gárdánk június 22-én kezdte a bő hathetes felkészülést, a programban pedig hat edzőmeccs szerepelt, melyek közül ötöt már abszolváltak is. Kindl István csapatával először Tatabányára látogatott, ahol 4-2-es vereséget szenvedtek, ezt követően azonban idehaza 2-1-re győztek a MOL Fehérvár második számú együttese ellen. A továbbiakban a Dunaújváros és a Mohács gárdája érkezett tréningezni Paksra, előbbivel 1-1-es döntetlen született, utóbbit 5-1-re verték. Legutóbb Gárdonyra utaztak, ahol 0-2-t játszottak. A finomhangolásra a Ferencváros II ellen kerül sor a hétvégén.
„Ezeken a találkozókon messze várakozáson felül kaptam a srácoktól, kivéve az első, tatabányai meccsen. A tavaszi, Taksonyban lejátszott utolsó NBIII-as bajnokinkhoz képest hét játékosunk is az első számú gárdánkkal készült. Őket kisebb korosztályú tehetségeinkkel pótoltuk, akik közül például Gregor, Lakatos-Lengyel, Skripek vagy Ribár nem egy, hanem két szintet is előre tudtak lépni” – fogalmazott dicsérően az edzőmeccseink tekintetében Kindl.
NBIII-as keretünk: Kovács Flórián (kapus), Bencze Tamás (kapus), Gévay Zsolt, Szekszárdi Milán, Kovács László, Budai Imre, Sövöltős Adrián, Görög Gergő, Grajzel Donát, Ribár Milán, Gregor Zolán, Lakatos-Lengyel Lóránt, Pesti Zoltán, Skripek Dávid, Zoltán Raffael, Osztermájer Gábor, Volter Patrik, Varga Zsombor, Ádám Dominik (UP felé ingázó), Zsákovics Botond (UP felé ingázó), Vén Balázs (UP felé ingázó)
„A keret legnagyobb erősítése Gévay Zsolt, aki ugyan még teljes játékosként, de már-már edzőként is elkezdte újfajta pályafutását csapatunkban. Nagyon sokat segít a srácoknak, kiváló ember, és nagyszerű felfogása van, emellett pedig továbbra is egy remek futballista. Összességében pedig semmiképpen sem gyengült a keretünk, köszönhetően annak, hogy többen a tavalyi évet végigjátszották az NBIII-as mezőnyben, így Ők idén már a csapat oszlopai kell legyenek” – nyilatkozta trénerünk keretükről.
NBIII-as csapatunk jövő hét vasárnap, Gerjenben kezdi meg a 2021/22-es menetelését, majd az első hazai mérkőzésre augusztus 11-én kerül sor, akkor a Balassagyarmatot fogadjuk a második fordulóban. De ne szaladjunk ennyire előre, addig lesz még egy felkészülési mérkőzés, illetve természetesen közvetlenül a rajt előtt is beszámolunk tartalékcsapatunk háza tájáról."
"Mint köztudott, a jövő hét végén, augusztus elsején megkezdődök a 2021-22-es harmadosztályú bajnokság. Csapatunk sorsolása nem éppen egyszerű, hiszen az első négy fordulóból háromszor is idegenben lép pályára.
Mi kértük a szövetséget, hogy centerpályánk felújítása miatt ne hazai pályán kezdjük a bajnokságot, s az első hetekben csak egyszer játszunk itthon – tudtuk meg klubunk elnökhelyettesétől, Ábrahám Tamástól. – Mivel a bajnoki rajtot követően Magyar Kupa-fordulót rendeznek, s akkor is idegenben, Debrecenben lépünk pályára, így a tervek szerint augusztus 11-én, szerdán, a Békéscsaba II ellen vehetjük ismét birtokba sporttelepünket. Az új fű egyébként szépen fejlődik, gyönyörűen néz ki. Az Újpest “gyepmestere”, aki a Mezőkövesd centerpályáját is gondozza, irányítja a munkálatokat. Amennyiben az időjárásnak köszönhetően az a döntés születne, hogy a második fordulóban sem ajánlatos még itthon játszanunk, felcseréljük a viharsarkiakkal a pályaválasztói jogot. Azt követően pedig kétszer egymás után ismét idegenbe megyünk, azaz nyerünk egy kis plusz időt…
Csapatunk addig is Egyeken, illetve a füredi műfüvesen készül az őszi idényre."
"Új igazolásaink közül ezúttal a besenyőtelki származású Tóth Ákossal ismerkedhetünk meg, aki a Nyíregyháza Spartacus Bozsik Akadémiájáról érkezett hozzánk.
Hogyan kerültél kapcsolatba az Eger SE-vel, miért ezt a csapatot választottad?
Székely Károly által jelentkeztem próba jatékra, mivel korábban ő volt az edzőm Egerben, Azért ezt a csapatot választottam, mert úgy hallottam, hogy itt nagyon jók a körülmények és feljutási célok vannak, és azért is, mert szinte helyi vagyok Besenyőtelken lakom és igy közel lehetek az otthonomhoz, egy jó csapatban játszhatok és az egri egyetemen, pedig tudom folytatni a tanulmányaimat.
Kérlek mutasd be eddigi labdarúgó pályafutásodat?
A pályafutásom Besenyőtelken kezdtem 6 éves koromban és 9 évig fociztam a falusi csapatban, majd felfigyelt rám az Eger SE és ekkor kerültem Székely Károly keze alá. Ezután sajnos, vagy nem sajnos fel évet tudtam játszani Egerben, mert utána felfigyelt rám a nyíregyházi Akadémia, ahol 5 évet jatszottam.
Milyenek a tapasztalataid az eddig itt töltött időről, hogy érzed magad a csapatban?
Az eddigi tapasztalataim nagyon jók, csak pozitívan tudok beszélni a helyről és a csapatról is egyaránt, nagyon jól érzem magam a csapatban mindenki jó fej és róluk is csak jókat tudok mondani.
Mit vársz a csapattól a szezon végére?
A szezon végére én azt várom, hogy a dobogón tudjunk végezni, de legjobb az lenne, ha meg tudnánk nyerni a bajnokságot."
"Tovább erősödik a korábban négy alapemberével hosszabbító, két érkezőt és három újabb hosszabbítót bejelentő, majd még két új igazolást és egy visszatérőt, köztük a korábbi Európa-bajnok Isabelle Linden érkezését nyilvánosságra hozó, bajnok és kupagyőztes női labdarúgócsapatunk.
Az FTC-Telekomban folytatja a pályafutását az olasz női élvonalbeli labdarúgó-bajnokság legutóbb második helyén záró AC Milan támadója, a 29 éves bosnyák válogatott Lidija Kulis.
Lidija Kulis 1992. május 2-án született a boszniai Visokóban. 2008-ban mutatkozott be az SFK 2000 Szarajevó színeiben, amellyel háromszor szerepelt a Bajnokok Ligájában, majd 2011-ben a német női labdarúgás egyik legeredményesebb csapatához, a 2009 és 2011 között zsinórban három bajnoki címet nyerő, 2010-ben BL-győztes, 2011-ben BL-döntős Turbine Potsdamhoz igazolt. Itt zömében a második csapatban játszott, ahol 41 meccsen 39 gólig jutott, de később 51 alkalommal pályára lépett az élvonalbeli első csapatnál is. 2013-ban néhány meccs erejéig szerepelt a svéd Linköpingnél kölcsönben, míg 2018-ban szintén kölcsönben Kölnben töltött egy rövidebb időszakot, majd 2018-ban egy szezon erejéig a BL-résztvevő Glasgow City játékosa lett, itt egyébként csapattársa volt a ma szintén ferencvárosi Lara Ivanusának. 2019-ben az olasz élvonalbeli AC Milanhoz igazolt, amely 2020-ban a harmadik, 2021-ben a második helyen zárta az olasz bajnokságot. 2011 óta tagja a bosnyák felnőtt válogatottnak.
Lidija Kulis Magyarországra érkezését követően elsőként a FradiMédiának nyilatkozott az FTC-Telekom játékosaként."
Mégsem maradnak meccs nélkül holnap a Honvéd-drukkerek, íme a kispestiek közleménye:
"B-terv: a Villarreal B csapatával játszunk a Bozsik Aréna szombati avatómecsén
Klubunk sajnálattal értesült arról, hogy a Villarreal CF első csapata lemondta a szombati találkozót miután több játékosuk koronavírustesztje is pozitív lett a Lyon elleni mérkőzést követően.
A kialakult helyzet után a Budapest Honvéd FC vezetősége tárgyalt az Európa-Liga-győztes spanyol klub képviselőivel, és abban állapodtak meg, hogy a Villarreal B csapata játszik szombaton a Bozsik Aréna avatásán.
Mivel az egész Honvéd-család hosszú ideje készül a történelmi eseményre, klubunk mindent megtett azért, hogy legyen mérkőzés és szurkolóinkkal együtt ünnepelhessük a Bozsik Aréna megnyitását.