nb1.hu

És ezen sürgősen változtatni kell!

Továbbra is az utolsó helyet foglalja el a Mezőkövesd a tabellán, annak ellenére, hogy már nem Kuttor Attila, hanem Pintér Attila irányítja a gárdát.

Pintérnek azonban nem volt sok ideje a szombati, első bajnokija előtt, mert mindössze másfél hete nevezték ki a csapat élére. Viszont az 1-0-s vereség után elmondta, amit lehetett, azt megtettek ennyi idő alatt:

„A játékosok mindent elkövettek annak érdekében, hogy megszerezzük a három pontot. Sajnos a futballt gólra játsszák, és mi kaptunk egy elkerülhető gólt. Nagyon pontatlanok voltak az utolsó passzaink, ha azokat jobban hajtjuk végre, akkor sokkal több lehetőségünk lett volna. Az MTK talán kétszer rúgott kapura, ebből egyszer betalált, s meg is nyerte a mérkőzést. Dolgoznunk kell azon, hogy ne csak helyzeteket alakítsunk ki, hanem gólt is rúgjunk. Nyilván ki kell még elemezni a mérkőzést, de nagyjából úgy történtek a dolgok, ahogy megbeszéltük. Megszereztük a labdákat, amikből tudtunk indulni, de az utolsó passzokba hiba csúszott. Úgy gondolom, amit másfél hét alatt meg lehetett tenni, azt meg is tettük.”

 

A Mezőkövesd eddig 11 mérkőzést tudott lejátszani a bajnokságban, ezeken a találkozókon 15 gólt kapott, ami nem túl vészes átlag. A csapat nem várt gyenge szereplése abban keresendő, hogy a támadójátéka nem túl hatékony, mert mindössze 8 gólt szereztek a játékosai.

 

Így a matyóföldiek legnagyobb, legfontosabb feladata az, hogy ezen a mutatón változtassanak. 

Pintérnek tehát mindenképpen ki kell találnia valamit, ameddig nem jön a téli átigazolási időszak, akkor viszont gólerős támadókat vagy olyan játékosokat kell majd igazolniuk, akik helyzetekbe tudják hozni az elől lévőket.

A Kövesd a következő fordulóban a szintén az életéért harcoló DVTK-t fogadja, majd a ZTE vendége lesz, utána fogadja a Paksot, majd Budafokra látogat, az év utolsó mérkőzésén a Puskás Akadémiát látja vendégül.

Az a Kövesd, mely a mezőnyből az egyedüliként nem érte el a 10 rúgott gólt eddig…

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Változásokat sürgetnek a csalódott szurkolók!

Mint jeleztük, 1-0-ra kapott ki a Honvéd az FTC-től szombaton, a Kispest így továbbra is a 11., kieső helyen áll a bajnokságban. A pályaválasztó egyik legjobbja Mohamed Mezghrani volt, aki egyetértett Bódog Tamás vezetőedzővel abban, hogy több volt a mérkőzésben annál, mint amit elértek:

„Nagyon csalódott vagyok, hiszen óriási szükségünk lett volna a pontokra. Úgy gondolom, hogy nem játszottunk rossz mérkőzést, és azt hiszem, többet érdemeltünk a vereségnél.”

Bódogtól az nb1.hu megkérdezte, hogy Eppel Márton és Balogh Norbert mikor lesz teljes értékű játékos, mert szembetűnő a kispestiek gyengébb támadójátéka, ami azért a koronavírus-járványnak is betudható.

A Covid Eppel Mártonékkal sem tett jót – REAKCIÓ – NB1.hu

Bódog Tamás értékelése

A légiós a klubhonlapnak hozzátette „nehéz szituációban van a csapat azáltal, hogy több játékos is csak nemrég állt ismét edzésbe, köztük ő maga is. Elárulta, fizikailag megérezte a kéthetes kihagyást, de azért dolgozik minden nap, hogy még erősebben térjen vissza, s bár még fel kell venniük a ritmust, ez nem jelenthet kifogást pályán.”

Ennek ellenére a Honvádnak valóban több helyzete volt az FTC ellen, mint más csapatnak lenni szokott. Ezzel kapcsolatban Szehij Rebrov, a zöld-fehérek mestere elmondta, hogy tíz játékosa a válogatottaknál volt, közülük volt, aki a mérkőzés előtti napon érkezett vissza a csapatához, így a Honvéd presszingje mellett ez is közrejátszott abban, hogy nem a megszokott játékukat nyújtották.

El kellett különíteni a Fradi magyar válogatott védőjét – NB1.hu

Honvéd-Fradi: Szerhij Rebrov értékelése

„Tudjuk, hogy a Fradi ellen nem sokszor adódik helyzete egy csapatnak, nekünk viszont ezúttal volt négy-öt igazán jó lehetőségünk, amiből gólt tudtunk volna szerezni, azonban nem tudtuk kihasználni őket. Egy ilyen szintű csapat ellen minden lehetőséget meg kell ragadni, be kell fejezni a támadásokat, az utolsó pár méteren, az utolsó pár passznál okosabbnak kell lennünk. Emiatt persze csalódott vagyok, ugyanakkor egy kicsit örülök is, mert remek volt a csapatszellem, nagyot küzdöttünk ezen a találkozón. Ez pedig szerintem egy olyan pozitívum, amit magunkkal kell vinnünk a következő mérkőzésekre is” – folytatta a Kispest légiósa.

Mezghrani arról is beszélt, hogy „még keményebben kell dolgoznunk a folytatásban, hogy áttörjük a gátakat. Ebből a meccsből ki lehet indulni, mert tényleg remek egységet alkottunk, erre kell építkeznünk, hogy győzelmeket szerezzünk és végre olyan helyet foglaljunk el a tabellán, amit ez a csapat megérdemel. Jó játékosaink vannak, jó csapatunk van, be kell bizonyítanunk, hogy többre vagyunk képesek.”

A Honvéd hétvégén azt a Puskás Akadémiát fogadja, mely gárda elleni mérkőzés ugyanolyan fontos az eredménytelenség miatt dühös és változásokat sürgető szurkolótáborának, mint a Fradi elleni meccsek szoktak lenni. Utána az MTK következik, majd a bajnokság meglepetéscsapatához, a Kisvárdához utaznak a vörös-feketék, majd fogadják a szintén az életéért küzdő DVTK-t, majd Újpesten zárják 2020-at…

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Pirlo figyelmeztetése.

Kedden a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen tökéletes hozzáállást vár a játékosaitól Andrea Pirlo, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője.

"Nagyon zavarna, ha a futballisták könnyedebben vennék ezt a meccset. Fontos a megfelelő hozzáállás, nem szabad a budapesti 4-1-es eredményből kiindulni" – fogalmazott a hétfői sajtótájékoztatón a játékosként világbajnok olasz szakember. "Nyerni kell, hogy mielőbb lezárjuk a továbbjutás kérdését".

Juve-Fradi: újabb hiányzó – NB1.hu

 


    
Pirlo kifejtette, azért tartja fontosnak a három pont begyűjtését, mert győzelemmel a csapata minden bizonnyal bebiztosítaná nyolcaddöntős szereplését, így a hátralévő két fordulóban pihentethetne egy-két játékost és helyettük olyanoknak is lehetőséget adhatna, akik eddig kevesebbet játszottak.
    
"Ismerjük a Ferencvárost, amely kifejezetten jó futballt játszik, veszélyes helyzeteket teremthet, de nekünk a saját játékunkra kell koncentrálni" – fogalmazott a magyar bajnokkal kapcsolatban a torinóiak trénere, aki szerint az FTC jó formában van, ezért sem szabad a három héttel ezelőtti összecsapásból kiindulni, ráadásul úgy vélte, a magyar csapat ezúttal kevesebbet fog hibázni.

Juve-Fradi: Rebrov és Pirlo gondjai – NB1.hu

 


    
Saját együtteséről elárulta, mindössze négy védője maradt, így ott nincs választási lehetősége, miután Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini után Merih Demiral is kidőlt sérülés miatt. Paulo Dybalával kapcsolatban megemlítette, hogy antibiotikumot szedett, de már egyre jobb fizikai állapotban van, így akár kezdő is lehet a keddi összecsapáson.
    
"Még össze kell szoknia a játékosoknak, de megpróbálnak meccsről meccsre fejlődni. Kellenek a folytonos sikerek, mert az ad önbizalmat a futballistáknak" – válaszolt a Juventus formáját firtató kérdésre Pirlo, aki hangsúlyozta, ezért is kellene lezárni a továbbjutást, mert akkor a bajnokságra jobban tudnának koncentrálni, mivel együttese jelenleg csak a negyedik négy ponttal lemaradva a listavezető AC Milantól.
    
Pirlo a támadók kapcsán úgy nyilatkozott, szeretné őket egyszerre játszatni a jövőben, de mostanáig Dybala sérülése, aztán koronavírusos megbetegedések miatt erre nem kerülhetett sor. Cristiano Ronaldóra külön kitért, hogy jó kapcsolatban vannak, de ugyanúgy kezeli az ötszörös aranylabdást is, mint a többi társát.
    
Wojciech Szczesny szerint nem lesz hozzáállásbeli problémájuk:
    

 

"Mi a Juventus vagyunk, komolyan fogjuk venni a mérkőzést. A Ferencváros erős csapat, jó játékosokból áll" – jelentette ki a lengyel kapus, aki kollégájáról, Dibusz Dénesről is beszélt. "Volt egy nagy hibája (Budapesten), de jó kapus, aki ezúttal biztosan felkészült lesz".
    

 

Szczesny a nyáron kinevezett Pirlóban látja, hogy valami újat akar alkotni, ezért sokkal modernebb felfogásban játszatja a csapatot, mint amilyen általánosságban az olasz futballt jellemzi.
    
A kedden 21 órakor kezdődő zárt kapus összecsapást, amelyen a német Daniel Siebert fújja majd a sípot, az M4 Sport élőben közvetíti.

BL-csoportkörben a Fradi: 25 év után újra Knézy – NB1.hu

 

TUDNIVALÓK

Az FC Barcelona százszázalékos teljesítménnyel vezeti a Ferencvárost is felvonultató G csoportot a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének felénél. Három forduló után a Juventus hárompontos hátránnyal a második, a magyar bajnok pedig ugyanúgy egy pontot gyűjtött, mint a Dinamo Kijev, amely jelenleg jobb gólkülönbségével előzi meg a négyesben.
    
Bajnokok Ligája, G csoport 4. forduló:
kedd:

Juventus (olasz)-FERENCVÁROS 21.00
Dinamo Kijev (ukrán)-FC Barcelona (spanyol) 21.00

A G csoport állása:
1. FC Barcelona   3   3  –  –  9- 2  9 pont
2. Juventus       3   2  –  1  6- 3  6
3. Dinamo Kijev   3   –  1  2  3- 6  1
4. Ferencváros    3   –  1  2  4-11  1

Korábbi eredmények:
1. forduló (október 20.):

Barcelona (spanyol)-FERENCVÁROS 5-1 (2-0)
Dinamo Kijev (ukrán)-Juventus (olasz) 0-2 (0-0)
    
2. forduló (október 28.):
FERENCVÁROS-Dinamo Kijev 2-2 (0-2)
Juventus-FC Barcelona 0-2 (0-1)
    
3. forduló (november 4.):
FC Barcelona-Dinamo Kijev 2-1 (1-0)
FERENCVÁROS-Juventus (olasz) 1-4 (0-1)

A további program:
5. forduló (december 2.):

Juventus-Dinamo Kijev 21.00
FERENCVÁROS-FC Barcelona 21.00
    
6. forduló (december 8.):
Dinamo Kijev-FERENCVÁROS 21.00
FC Barcelona-Juventus 21.00

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A pihentetés a cél.

Lionel Messi és Frenkie de Jong sem lép pályára kedden az FC Barcelonában a Dinamo Kijev ellen, a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek negyedik fordulójában.

Ronald Koeman, az együttes holland vezetőedzője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, pihentetni szeretné néhány kulcsjátékosát, ezért döntött úgy, hogy a hatszoros aranylabdás argentin támadó, illetve a fiatal holland középpályás is kihagyja az idegenbeli összecsapást.
    
A Barcelona a Ferencváros 5-1-es legyőzésével rajtolt a csoportban, majd a Juventus vendégeként és otthon a Dinamo Kijev ellen is nyert.
    
A keddi játéknapon a két sztárcsapat, azaz a Barcelona és a Juventus is biztosíthatja szereplését a nyolcaddöntőben.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Juve-Fradi: újabb hiányzó

A hétvégi bajnokin sérült meg.

Újabb játékos esett ki az olasz bajnok Juventus védelméből a Ferencváros elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt.

Merih Demiral, a torinóiak török válogatott középhátvédje izomsérülést szenvedett a Cagliari elleni szombati bajnokin, és egybehangzó lapértesülések szerint tíz napig nem számíthat a játékára Andrea Pirlo vezetőedző.

Juve-Fradi: Rebrov és Pirlo gondjai – NB1.hu

 


    
A Juventusnál jelenleg Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini is sérüléssel bajlódik, így kérdéses, hogy miként áll majd fel a csapat hátsó alakzata a keddi Ferencváros elleni BL-meccsen és a szombati Benevento elleni bajnokin.
    
A Bajnokok Ligája G csoportjában három forduló után az FC Barcelona vezet 9 ponttal a 6 ponttal álló Juventus előtt, míg a Dinamo Kijevnek és a magyar bajnoknak egyaránt egy pontja van.

TUDNIVALÓK

Az FC Barcelona százszázalékos teljesítménnyel vezeti a Ferencvárost is felvonultató G csoportot a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének felénél. Három forduló után a Juventus hárompontos hátránnyal a második, a magyar bajnok pedig ugyanúgy egy pontot gyűjtött, mint a Dinamo Kijev, amely jelenleg jobb gólkülönbségével előzi meg a négyesben.
    
Bajnokok Ligája, G csoport 4. forduló:
kedd:

Juventus (olasz)-FERENCVÁROS 21.00
Dinamo Kijev (ukrán)-FC Barcelona (spanyol) 21.00

A G csoport állása:
1. FC Barcelona   3   3  –  –  9- 2  9 pont
2. Juventus       3   2  –  1  6- 3  6
3. Dinamo Kijev   3   –  1  2  3- 6  1
4. Ferencváros    3   –  1  2  4-11  1

Korábbi eredmények:
1. forduló (október 20.):

Barcelona (spanyol)-FERENCVÁROS 5-1 (2-0)
Dinamo Kijev (ukrán)-Juventus (olasz) 0-2 (0-0)
    
2. forduló (október 28.):
FERENCVÁROS-Dinamo Kijev 2-2 (0-2)
Juventus-FC Barcelona 0-2 (0-1)
    
3. forduló (november 4.):
FC Barcelona-Dinamo Kijev 2-1 (1-0)
FERENCVÁROS-Juventus (olasz) 1-4 (0-1)

A további program:
5. forduló (december 2.):

Juventus-Dinamo Kijev 21.00
FERENCVÁROS-FC Barcelona 21.00
    
6. forduló (december 8.):
Dinamo Kijev-FERENCVÁROS 21.00
FC Barcelona-Juventus 21.00

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szomorú bejelentés.

Az NB III-ban szereplő Gyöngyös közleménye:
 
"Mély megrendüléssel fogadtuk a hírt, miszerint a Gyöngyösi Atlétikai Klub korábbi elnöke, Szekrényes Tamás vasárnap a miskolci kórházban elhunyt.
 
Tamás gyerekkora óta kötődött a klubhoz, szurkolóként, támogatóként, majd később klubvezetőként.
 
Osztozunk a család fájdalmában, nekik megnyugvást és kitartást kívánunk ebben a néhéz időben.
 
Nyugodj békében Tamás!"
 
Honlapunkon már korábban beszámoltunk arról, hogy a vezetőség megköszönte Simon Antal vezetőedző munkáját.
 

Elköszöntek a korábban a ZTE-t és a Vasast is irányító edzőtől

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Idilli környezet.

A Ferencváros a BL következő fordulójában a Juventus otthonában lép pályára. A mérkőzést az M4 Sport fogja élőben közvetíteni. A csatorna riportere, Tihany Viktor már Torinóból jelentkezett be a Juve edzéséről. Elmondta, a tréning során a sajtó munkatársainak szigorú szabályokat kell betartaniuk a koronavírus miatt. Hozzátette, az olaszok hamarosan sajtótájékoztatót tartanak, amelyen Pirlo és Szczesny fognak részt venni.

A Juventus-Ferencváros mérkőzés kedden 21 órakor kezdődik. 
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Juve-Fradi: Rebrov és Pirlo gondjai

Az 55 éves emlék.

A Ferencváros a Vásárvárosok Kupája 1965-ös, jó emlékű fináléja óta először lesz a Juventus vendége, amikor a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában Torinóban lép pályára kedden.

Az 55 évvel ezelőtti, 1-0-ra megnyert találkozót Fenyvesi Máté 74. percben szerzett gólja döntötte el, egyben a 31-szeres magyar bajnok egyetlen nemzetközi trófeáját eredményezte.

BL-csoportkörben a Fradi: 25 év után újra Knézy – NB1.hu

 


    
A mostani összecsapáson viszont óriási meglepetés lenne, ha vendéggyőzelemmel érne véget, még akkor is, ha a Juventus ezúttal több kulcsjátékosát kénytelen nélkülözni sérülés miatt. A hírek szerint a nyáron kinevezett vezetőedző, Andrea Pirlo ezúttal a védő Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini, valamint a szélső Aaron Ramsey játékára sem számíthat. Persze sztárokban így sem lesz hiány, ott lesz a védelem tengelyében Matthijs de Ligt, elöl pedig Alvaro Morata és az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo rohamozza majd Dibusz Dénes kapuját. A portugál világsztár ráadásul kezdi visszanyerni formáját koronavírusos megbetegedése után, a válogatott szünetet követően ő szerezte a Zebrák mindkét találatát a Cagliari ellen 2-0-ra megnyert szombati bajnokin.
    
A zöld-fehérek is győzelemmel melegítettek a torinói meccsre: a Budapest Honvéd otthonában 1-0-ra diadalmaskodtak, így idénybeli 19 tétmérkőzésükből csupán kétszer veszítettek: az FC Barcelona vendégeként és a Puskás Arénában a Juventustól kaptak ki a BL csoportkörében.

Elindult a Fradi, Sigér újabb öröme – NB1.hu

 


    
Szerhij Rebrov vezetőedző vélhetően a magyar válogatott védőjére, Botka Endrére nem számíthat, mivel koronavírusos személlyel érintkezett, így ő házi karanténban van. A játékosok pedig minden bizonnyal javítani szeretnének a három héttel ezelőtti teljesítményükön, mivel akkor úgy kaptak ki 4-1-re a Zebráktól, hogy a csapatra egyáltalán nem jellemző koncentrációs hibák jellemezték a játékot, elsősorban a védelmet, így jószerivel két gólt ajándékba kapott a Juventus.
    
A találkozó mindkét csapat számára fontos lesz, mivel a hazaiak sikerükkel szeretnének versenyben maradni a csoportelsőségért az eddig százszázalékos FC Barcelonával, míg a rosszabb gólkülönbségével sereghajtó magyar együttes egy esetleges bravúros pontszerzéssel megelőzhetné a harmadik helyen álló Dinamo Kijevet.
    
A legrangosabb európai kupasorozatban kilencszer döntős, ebből kétszer, 1985-ben és 1996-ban győztes Juventus története során az FTC-n kívül további négy alkalommal találkozott magyar riválissal: 1973-ban a BEK negyeddöntőjében a torinói 0-0 után idegenben szerzett gólokkal (2-2) búcsúztatta az Újpestet, 1979-ben a Kupagyőztesek Európa Kupája első fordulójában a Győri ETO-t ejtette ki 3-2-es összesítéssel (2-0, 1-2). A Ferencváros a Juventuson kívül kétszer mérte össze tudását olasz ellenféllel, 1966-ban a BEK negyeddöntőjében az Internazionaléval szemben maradt alul 5-1-es összesítéssel (0-4, 1-1), majd a VVK-ban 1967/68-as szezon elődöntőjében a Bolognát verte 5-4-es összesítéssel (3-2, 2-2).
    
A kedden 21 órakor kezdődő zárt kapus összecsapást, amelyen a német Daniel Siebert fújja majd a sípot, az M4 Sport élőben közvetíti.
    
A G csoport másik keddi találkozóján a Barcelona a Dinamo Kijev vendége lesz. A meccs esélyesei azzal együtt is a katalánok, hogy a spanyol bajnokságban csak bukdácsolnak, nyolc kör alatt mindössze 11 pontot gyűjtöttek, így jelenleg csupán a 12. helyen állnak a La Ligában, az ukránok viszont tíz forduló után vezetik hazájuk bajnokságát.

FRISSÍTÉS:

Juve-Fradi: újabb hiányzó – NB1.hu

 

TUDNIVALÓK

Az FC Barcelona százszázalékos teljesítménnyel vezeti a Ferencvárost is felvonultató G csoportot a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének felénél. Három forduló után a Juventus hárompontos hátránnyal a második, a magyar bajnok pedig ugyanúgy egy pontot gyűjtött, mint a Dinamo Kijev, amely jelenleg jobb gólkülönbségével előzi meg a négyesben.
    
Bajnokok Ligája, G csoport 4. forduló:
kedd:

Juventus (olasz)-FERENCVÁROS 21.00
Dinamo Kijev (ukrán)-FC Barcelona (spanyol) 21.00

A G csoport állása:
1. FC Barcelona   3   3  –  –  9- 2  9 pont
2. Juventus       3   2  –  1  6- 3  6
3. Dinamo Kijev   3   –  1  2  3- 6  1
4. Ferencváros    3   –  1  2  4-11  1

Korábbi eredmények:
1. forduló (október 20.):

Barcelona (spanyol)-FERENCVÁROS 5-1 (2-0)
Dinamo Kijev (ukrán)-Juventus (olasz) 0-2 (0-0)
    
2. forduló (október 28.):
FERENCVÁROS-Dinamo Kijev 2-2 (0-2)
Juventus-FC Barcelona 0-2 (0-1)
    
3. forduló (november 4.):
FC Barcelona-Dinamo Kijev 2-1 (1-0)
FERENCVÁROS-Juventus (olasz) 1-4 (0-1)

A további program:
5. forduló (december 2.):

Juventus-Dinamo Kijev 21.00
FERENCVÁROS-FC Barcelona 21.00
    
6. forduló (december 8.):
Dinamo Kijev-FERENCVÁROS 21.00
FC Barcelona-Juventus 21.00

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Loki trénere dicsért is.

A válogatott szünet után folytatódott a küzdelem az NB II-ben. A listavezető DVSC a kiesés elől menekülő Csákvár otthonában vizitált. A hazaiak a 10. percben szerezték meg a vezetést, ekkor a kiugró Daru értékesítette a helyzetét. A folytatásban több sansz is adódott a Loki előtt (Korhut például a kapufát találta el), de az egyenlítés nem jött össze az első félidőben.
 
Aztán a 64. minutumban még nehezebb helyzetbe kerülhetett volna a hajdúsági alakulat, hiszen büntetőt kapott a Csákvár, de Daru próbálkozását védte Gróf. Kicsit később pedig Szécsi állította be az 1-1-es végeredményt.
 

 
Nézzük, a két tréner hogyan értékelt a lefújás után.
 
Visinka Ede: "Kár a kihagyott tizenegyesért, közel álltunk a még nagyobb bravúrhoz. A bajnokság toronymagas favoritjától megérdemelten vettünk el pontot, és ez erőt kell, hogy adjon a folytatásra." (haon.hu)
 
Kondás Elemér: "Jó meccset játszottunk, kár hogy nem láthatták a szurkolók. Mindkét oldalon sok helyzet volt, mi nem éltünk a mieinkkel, sajnos csak körbe lőttük a kaput. A Csákvár nem egy 19. helyezett csapat…" (haon.hu)
 
A Loki a botlás ellenére maradt az élen, míg a Fejér megyeiek a 19. helyen állnak. 
 
Merkantil Bank Liga, 17. forduló.
Csákvár-DVSC 1-1 (1-0).
Csákvár, zárt kapuk mögött. Vezette: Csonka.
Csákvár: Markek – Nádori, Kocsis (Ganbold, 86.), Sejben, Mészáros, Major (Vörös, 80.), Albert, Posztobányi, Madarász, László (Baracskai, 85.), Daru. Vezetőedző: Visinka Ede.
DVSC: Gróf – Bényei B. (Szatmári, 46.)., Pávkovics, Kinyik, Korhut (Ferenczi, 46.). – Dzsudzsák (Kenderesi, 85.), Bódi, Varga J. (Haris, 72.), Pintér – Bárány (Bévárdi, 59.), Szécsi. Vezetőedző: Kondás Elemér.
Gól: Daru (10.), illetve Szécsi (66.).
Sárga lap: Major (37.), Albert (45.), Daru (48.), illetve Bévárdi (67.), Haris (77.).
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

A Gyöngyös közleménye:
 
"A mai mérkőzés után, amelyen a Termálfürdő FC Tiszaújvárostól 2-1-es vereséget szenvedtünk, a klub elnökségének döntése alapján az őszi szezonból hátralévő három mérkőzésen már nem Simon Antal irányítja a csapatot, a vezetőség felmentette a munkavégzés alól.
 
A Sajóbábony, Kisvárda II., DVSC II. elleni mérkőzésen Nagy-György Gábor, utánpótlás szakágvezetőnk irányítja a GYAK Mátra-Beton felnőtt férfi labdarúgó csapatát.
 
A "hogyantovábbról" a téli szünetben születik majd döntés."
 
A gyöngyösiek jelenleg a 19. helyen állnak a táblázaton. A gárda 18 mérkőzés alatt 13 pontot szerzett.
 
FRISSÍTÉS:

Gyászolnak a gyöngyösiek

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Erről álmodik minden labdarúgó.

A Ferencváros futballistái szombaton 1-0-s győzelmet arattak a Honvéd ellen a bajnokságban. Szerhij Rebrov tanítványai nem sokáig örülhettek a sikernek, hiszen kedden már a Juventus otthonában lépnek pályára BL-találkozón.

A zöld-fehérek hétfőn 10 óra környékén utaztak el Olaszországba. Az út előtt Franck Boli nyilatkozott a Juve elleni összecsapásról.

Facebook

 

"Izgatottam indultam el reggel, mindenki felfokozott hangulatban van, hogy egy olyan csapattal játszhatunk, mint a Juventus, a motivációval nincs gond. Úgy érzem, mentálisan és fizikailag is készen állunk, olyan találkozóra készülünk, amilyenről minden labdarúgó álmodhat" – mondta Boli a fradi.hu-nak.

Sigér Dávid nagyon boldogan szállhatott fel a gépre, hiszen megszületett a gyermeke. A középpályás egyébként a törököknek lőtt gólját a kicsinek és a feleségének ajánlotta az előző héten.

Facebook

 

A Juventus-Ferencváros meccs kedden 21 órakor kezdődik.

BL-csoportkörben a Fradi: 25 év után újra Knézy – NB1.hu

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Csonka lett a 11. forduló az NB I-ben, mivel az Újpest-ZTE meccset a lila-fehérek kérésére elhalasztották, a két gárda majd december 23-án pótolja a bajnokit.

Újpest-ZTE: tisztesség! – NB1.hu

 

A lila-fehéreket eléggé megtépázta a koronavírus (több játékos mellett a vezetőedző is megbetegedett), így az MTK elleni mérkőzést is el szerették volna napolni pár hete, de ebbe a kék-fehérek nem tudtak belemenni. Végül az MTK 4-0-ra győzte le a nagyon foghíjas Újpestet, majd a fővárosiak a DVTK ellen nem tudtak kiállni, így a három pontot az MLSZ döntése alapján a diósgyőriek kapták meg.

Az újpestiek pénteken a Paks ellen léphetnek pályára, és a lila-fehérek Facebook oldala szerint valóban lesz meccs:

Facebook

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Továbbjuthatnak a torinóiak.

Olasz sajtóértesülések szerint Paulo Dybala is ott lehet a Fradi elleni kezdőcsapatban. A Juve edzője, Andrea Pirlo azt mondta, hogy mostantól december végéig 10 döntő meccs vár együttesére az olasz bajnokságban, illetve a Bajnokok Ligájában – jelezte az Origo.

Az olaszok úgy számolnak, hogy a kedd esti, Fradi elleni meccsen a Juventus már bebiztosíthatja a továbbjutását a legjobb 16 közé a BL-ben. Ez abban az esetben történhet meg, ha a Juve legyőzi a Fradit, a Dinamo Kijev pedig nem nyer a Barcelona ellen.

BL-csoportkörben a Fradi: 25 év után újra Knézy – NB1.hu

 

A BL-ben eddig gólt sem lövő Cristiano Ronaldo kihagyása a kezdőből szinte elképzelhetetlen. A kapuban nem Buffon, hanem a lengyel Szczesny állhat majd. A védelemben a brazil Danilo pihenhet (a helyét Frabotta veheti át), de Cuadrado szereplése is kérdéses még a keddi találkozón (Chiellini és Bonucci pedig nemrég hetekre kidőlt). A középpályán az amerikai McKennie kezdhet, de elképzelhető Ramsey bevetése is, miközben Pirlo minden bizonnyal az első perctől lehetőséget adhat majd Chiesának is.

TUDNIVALÓK

Az FC Barcelona százszázalékos teljesítménnyel vezeti a Ferencvárost is felvonultató G csoportot a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének felénél. Három forduló után a Juventus hárompontos hátránnyal a második, a magyar bajnok pedig ugyanúgy egy pontot gyűjtött, mint a Dinamo Kijev, amely jelenleg jobb gólkülönbségével előzi meg a négyesben.
    
Bajnokok Ligája, G csoport 4. forduló:
kedd:

Juventus (olasz)-FERENCVÁROS 21.00
Dinamo Kijev (ukrán)-FC Barcelona (spanyol) 21.00

A G csoport állása:
1. FC Barcelona   3   3  –  –  9- 2  9 pont
2. Juventus       3   2  –  1  6- 3  6
3. Dinamo Kijev   3   –  1  2  3- 6  1
4. Ferencváros    3   –  1  2  4-11  1

Korábbi eredmények:
1. forduló (október 20.):

Barcelona (spanyol)-FERENCVÁROS 5-1 (2-0)
Dinamo Kijev (ukrán)-Juventus (olasz) 0-2 (0-0)
    
2. forduló (október 28.):
FERENCVÁROS-Dinamo Kijev 2-2 (0-2)
Juventus-FC Barcelona 0-2 (0-1)
    
3. forduló (november 4.):
FC Barcelona-Dinamo Kijev 2-1 (1-0)
FERENCVÁROS-Juventus (olasz) 1-4 (0-1)

A további program:
5. forduló (december 2.):

Juventus-Dinamo Kijev 21.00
FERENCVÁROS-FC Barcelona 21.00
    
6. forduló (december 8.):
Dinamo Kijev-FERENCVÁROS 21.00
FC Barcelona-Juventus 21.00

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A fiú realista.

Huszonöt évvel édesapja után közvetíthet Fradi-meccset a Bajnokok Ligája főtábláján ifj. Knézy Jenő, aki a kedd esti Juventus–Ferencváros mérkőzés kommentátora lesz az M4 Sporton. A közszolgálati sportcsatorna munkatársa a találkozó kapcsán beszélt édesapjáról, a Ferencváros jelenéről és múltjáról, saját pályájáról, és arról, hogy mit vár a keddi mérkőzéstől, méghozzá az m4sport.hu-nak.

Mi a véleménye az FTC eddigi Bajnokok Ligája-szerepléséről?
Ami elsőre eszembe jut, hogy emberöltőnként adatik meg egy ilyen lehetőség. Az én generációmnak ez mindössze a második alkalom, hogy a Bajnokok Ligájába jut a Ferencváros. Fiatalemberként ott voltam 25 évvel ezelőtt a csapat mérkőzésein és később a Debrecennek is volt szerencsém szurkolni. Nagyon fáj, hogy most zártkapusak a találkozók és a szurkolók nem lehetnek a stadionban, a csapat mellett. Tavaly, amikor véget ért a bajnokság, pont én közvetítettem az utolsó mérkőzést, a bajnokavatást. A fieszta alatt összefoglaltam a nézőknek, hogy honnan hova jutott a klub 15 év alatt. A másodosztályú szerepléstől, a megszűnés határáról kapaszkodott fel bő tíz év alatt az Európa-ligáig és most a Bajnokok Ligája-szereplésig. Hatalmas elismerés jár ezért az útért a klubnak és a vezetésének. Ez egy fantasztikus utazás és nagyon remélem, hogy egyre többen ismerik ezt fel.

A keddi találkozó lesz a csoportkör 4. fordulója, így a Juventus elleni hazai mérkőzésünk támpontot adhat az olaszok játékáról. Torinóban számíthatunk-e meglepetésre?
Realista vagyok, én már egy döntetlennek is nagyon tudnék örülni. Ez akár még benne is lehet a mérkőzésben és pontot is szerezhetnek a zöld-fehérek. Örök igazság, hogy minden mérkőzés más. Nagyon hiszek abban, hogy csak úgy lehet kimenni a pályára, hogy nyerni akar a csapat. Amióta Szerhij Rebrov irányítja az FTC-t, ez fokozottan igaz, és érződik minden játékoson a győzni akarás. Az utolsó 20 percben valóban nem nézett ki jól a találkozó, de addig nem vallott szégyent a Ferencváros. Ott volt egy rövidzárlat, jött néhány hiba és két elkerülhető gól. Hiszem, hogy ez nem ismétlődik meg és jóval szorosabb meccset játszhat a magyar bajnok.

Huszonöt évvel ezelőtt édesapja felejthetetlen kommentálásában követhettünk két FTC BL-mérkőzést is. Milyen érzéssekkel készül a keddi találkozóra?
Példaként tekintek azokra a mérkőzésekre, nem jelentenek plusz terhet. Nagyon kevésszer fordul elő, hogy egy meccs olyan jól alakul, hogy a kommentátor hátradőlhet és élvezheti, amit lát, szívből szurkolhat. Ez még apunak is ritkán adatott meg. Bízom benne, hogy most is jó összecsapást és tisztes helytállást láthatunk, pariban lesz egymással a két csapat. Nagyon büszke vagyok rá, hogy apu után 25 évvel én is közvetíthetek egy FTC-mérkőzést a Bajnokok Ligájából

Hogyan illeszkedik a pályájába ez a mérkőzés?
Nagyon magas polcon van, már csak azért is, mert most először közvetítem magyar csapat Bajnokok Ligája-szereplését. Az elmúlt huszonöt évben ez nem sok kommentátornak adatott meg. A csapat selejtezőinek a nagy részét én közvetítettem a korábbi évekből, de ezek nem sok sikert hoztak. Sőt, miután visszajutott a másodosztályból az NB I.-be, a régi és most az új stadionból is folyamatosan közvetítettem a bajnoki mérkőzéseiket. Évről évre láttam és követtem, hogy az ország legsikeresebb és legnépszerűbb klubjaként bejut a legrangosabb európai kupaporondra. Ez már önmagában egy csoda. A keddi találkozó egyértelműen a három eddigi legfontosabb sportesemény közé kerül, amiben eddig részem lehetett kommentátorként.

Juve-Fradi: kik játszhatnak a magyar bajnok ellen? – NB1.hu

 

TUDNIVALÓK

Az FC Barcelona százszázalékos teljesítménnyel vezeti a Ferencvárost is felvonultató G csoportot a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének felénél. Három forduló után a Juventus hárompontos hátránnyal a második, a magyar bajnok pedig ugyanúgy egy pontot gyűjtött, mint a Dinamo Kijev, amely jelenleg jobb gólkülönbségével előzi meg a négyesben.
    
Bajnokok Ligája, G csoport 4. forduló:
kedd:

Juventus (olasz)-FERENCVÁROS 21.00
Dinamo Kijev (ukrán)-FC Barcelona (spanyol) 21.00

A G csoport állása:
1. FC Barcelona   3   3  –  –  9- 2  9 pont
2. Juventus       3   2  –  1  6- 3  6
3. Dinamo Kijev   3   –  1  2  3- 6  1
4. Ferencváros    3   –  1  2  4-11  1

Korábbi eredmények:
1. forduló (október 20.):

Barcelona (spanyol)-FERENCVÁROS 5-1 (2-0)
Dinamo Kijev (ukrán)-Juventus (olasz) 0-2 (0-0)
    
2. forduló (október 28.):
FERENCVÁROS-Dinamo Kijev 2-2 (0-2)
Juventus-FC Barcelona 0-2 (0-1)
    
3. forduló (november 4.):
FC Barcelona-Dinamo Kijev 2-1 (1-0)
FERENCVÁROS-Juventus (olasz) 1-4 (0-1)

A további program:
5. forduló (december 2.):

Juventus-Dinamo Kijev 21.00
FERENCVÁROS-FC Barcelona 21.00
    
6. forduló (december 8.):
Dinamo Kijev-FERENCVÁROS 21.00
FC Barcelona-Juventus 21.00
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szenved a DEAC, megindult felfelé a Csákvár. EREDMÉNYEK, TABELLA!

Véget ért az NB II 17. fordulója, estére egy igazi rangadó maradt.
 
Győri rangadóval zárult a kör, a Győrhöz látogatott a Gyirmót. Az első félidőben még kiegyenlített felek csatáját láthattuk, ám a második játékrészre rákapcsolt a Győr és 4-1-re megnyerte a találkozót.
 
WKW ETO FC Győr–Gyirmót FC Győr 4–1 (Lipták 28., Májer 51., 85., Berki 88. –11-esből, ill. Nagy P. 11.)
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.
 
KORÁBBAN:
 
Egy meccs kivételével már mindegyiket lejátszották az NB II 17. fordulójában, meglepetésekből nem volt hiány.
 
Nem bírt a Csákvárral a Loki, 1-1-es döntetlent játszott a két csapat. Sokáig úgy nézett ki, hogy pont nélkül távozik a meccsről a Debrecen, ám Szécsi megmentette a csapatát.
 
1-1-es döntetlent játszott egymással a Kazincbarcika és a Szolnok, a MÁV 10 emberrel fejezte be a meccset. A Szeged a Nyíregyháza vendégeként aratott meggyőző, 2-0-ás diadalt,
 
EREDMÉNYEK:
 
Aqvital FC Csákvár–Debreceni VSC 1–1 (Daru 10., ill. Szécsi 66.) (Kihagyott 11-es: Daru 64.)
Kolorcity Kazincbarcika SC–Szolnoki MÁV FC 1–1 (Tóth L. 26., ill. Csirmaz 9.) (Kiállítva: Kónya 73. – Szolnok)
Nyíregyháza Spartacus FC–Szeged-Csanád GA 0–2 (Grumics 58., Germán 79.)
 
 
Véget értek az NB II 17. fordulójának a kora délutáni meccsei, valamint z egyik délutáni találkozónak is eldőlt a sorsa.
 
A Békéscsaba hazai pályán 1-0-ra kikapott a Siófoktól, ezzel folytatódott a viharsarkiak vereségi sorozata. A DEAC-nak sem megy jól az elmúlt időben, Sándor Tamás kinevezése óta csak egyszer nyert a debreceni a csapat a bajnokságban, akkor a Szentlőrincet tudta legyőzni. Ezen a napon újabb vereséget szenvedett az egyetemi csapat, a Haladás távozott három ponttal a Dóczy utcai Sportcampusból.
 
Tovább menetel a Vasas a bajnokságban, ezúttal a Dorog otthonából hozott el három pontot az angyalföldi klub. A piros-kékeknél úgy tűnik, hogy bejött az edzőváltás, Schindler Szabolcs ugyan nem túl sikeresen indított, azonban gatyába rázta a csapatot, hiszen a legutóbbi hét bajnokit, egyetlen döntetlent leszámítva, megnyerte a Vasas.
 
Lipcseiék, csak egyetlen pontot szereztek hazai pályán az Ajka ellen, míg a Budaörs zsinórban a második meccsén botlott, ezúttal a Szentlőrinc otthonában szenvedett 1-0-ás vereséget.
 
Elmarad a szomszédvári rangadó, jelentette be a Kaposvár a hivatalos honlapján.
 
ÍME, A KAPOSVÁR RÖVID BEJELENTÉSE:
 
,,Csapatunk nem tud elutazni Pécsre, elmarad a szomszédvári rangadó."
 
Az MLSZ Adatbankjában már jóvá is írták a meccset 3-0-ra a Pécs javára.
 
EREDMÉNYEK:
 
Soroksár SC–FC Ajka 2–2 (Csernik 11., Lovrencsics B. 35. –11-esből, ill. Nagy K. 6., 80.) – Kihagyott 11-es: Présinger (28. Ajka)
Szentlőrinc–Budaörs 1–0 (Cenaj 90.)
Békéscsaba 1912 Előre–BFC Siófok 0–1 (Balogh B. 89.)
Dorogi FC–Vasas FC 0–2 (Radó 6., Feczesin 42.)
DEAC–Szombathelyi Haladás 0–1 (Devecseri 23.)
Pécsi MFC–Kaposvári Rákóczi FC 3–0 – megállapított eredmény
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egyetlen légiósunk csapata nem nyert ma.

Sallai Roland csapata, a Freiburg 3-1-re kikapott hazai pályán a Szalai Ádámot is foglalkoztató Mainztól. Sallai Roland végig játszotta a meccset, míg Szalai Ádám térdsérülést miatt nem volt ott a vendégcsapatban.

Szalai Attila csapata az Apollon 2-1-es győzelmet aratott az AEK Larnaca vendégeként. A magyar válogatott focista végig játszotta a meccset, az 50. percben sárga lapot kapott.

A Holman Dáviddal a soraiban felálló Slovan hazai környezetben 2-1-re legyőzte az Aranyosmarótot. A középpályás 91 percet volt a pályán, a 66. percben gólpasszt adott.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Elismerte a DVTK trénere.

Mint ismert, a Vidi 3-0-ra legyőzte a DVTK-t a NB I 11. fordulójának vasárnapi játéknapján. A mérkőzés után Márton Gábor úgy fogalmazott, hogy sokáig izgulnia kellett, míg Feczkó Tamás bosszankodott. Így értékeltek a vezetőedzők a találkozó után:

 

Nem jöttek ki a gödörből Feczkóék – NB1.hu

 

 

Márton Gábor (Videoton): ,,Nagyon jó mérkőzést játszott a csapat, kiválóan futballoztunk. A második félidőben volt egy rövid időszak, amikor kicsit kapkodtunk, de rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Korábban le kellett volna zárni a meccset, és akkor nem kellett volna izgulni. Pozitívum, hogy nem kaptunk gólt, és relatíve sokat is lőttünk. Remek teljesítményt nyújtottak a srácok, mindenképpen jár a gratuláció."

Feczkó Tamás (DVTK): ,,Az első félidőben a ránk erőltette az akaratát a Vidi. A labdaszerzés után nem jól mentünk át támadásba, rendre gyorsan eladtunk a labdát. Bosszantó, hogy egy ilyen helyzet után visszakontrázott minket a hazai csapat, és ebből kaptuk az első gólt. Ennél sokkal több van bennünk, amit a második félidőben megmutattunk, akkora feljavultunk. A középső zónában és az ellenfél térfelén is jól tartottuk a labdát, volt lehetőségünk az 1-1-hez. Az első játékrészben Grozav, a másodikban Dražić és Hasani lövéséből is egyenlíthettünk volna, de a futballban nincs ha. Egy jó csapat két ilyen lehetőségből két gólt szokott lőni. Az idő előrehaladtával egyre többet kockáztattunk, mert szerettünk volna legalább egy pontot szerezni. A végén nagyon kinyíltunk, így az ellenfelünk több kontrát is vezetett, amiből kettőt értékesítettek is. Összességében megérdemelten nyert a Fehérvár."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Élen fordulnak a lila-fehérek!

Végen dőlt el az ősz egyik legnagyobb rangadója – REAKCIÓK
 
Élen fordulnak a lila-fehérek!
 
A 19. forduló zárómeccsén az Iváncsa csapott össze a Kecskeméttel, az ősz egyik legnagyobb tangadóján.
 
A találkozón egyetlen találat született, ráadásul az is a 90. percben. Gál döntötte el a találkozót a vendégek javára, azonban a következő körben ismét komoly feladat vár lila-fehér csapatra, hiszen a Fradival csap majd össze..
 
KTE HUFBAU – Iváncsa KSE 1-0 (0-0)
 
NBIII. közép csoport, 19. forduló
 
KTE: Mészáros – Puskás G., Gál, Vágó, Grünvald – Ludasi, Szalai G. (Asztalos 86.) – Tóth D., Károly (Puskás Z. 84.), Pantelisz (Jakab 46.) – Constantinescu (Lukács 46.).
 
IKSE: Ordasi – Balogh, Tóth Z. (Vallejos 82.), Varga, Fekecs, Szellák (Gera 65.), Aradi, Cseszneki, Pribék, Madarász, Domokos.
 
Gól: Gál (90.)
 
Sárga lap: Károly, Szalai G., Puskás G. ill. Madarász, Vallejos
 
Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Röviden összefoglalva biztosan furán fog hangzani, amit mondok. A srácoktól azt kértem, hogy küzdjünk ma úgy, mint az oroszlánok, erre nem is lehet panaszom, de sajnos sokszor úgyis játszottunk. Sok hiba csúszott be, akár taktikai, akár technikai, sokszor hoztunk rossz döntéseket. A második félidőben volt megint egy olyan időszak, ami Kozármislenyben is, de ez most tovább tartott, fordulás után az Iváncsa át tudta venni az irányítást, ehhez mi nem szoktunk hozzá eddig. Az eredmény tükrében viszont azt mondhatom, hogy jól alkalmazkodtunk, nem kaptunk gólt, majd a legjobbkor meg tudtuk szerezni a győztes találatot. Természetesen nagyon örülünk ennek sikernek, de már ilyenkor mindig a következő feladat jár a fejemben, pláne most, amikor egy nagyon jó Fradi jön majd. Megint kiesett sajnos két emberünk, ezért nem felhőtlen az örömöm, de ez majd változik, illetve ez megint jó bizonyítási lehetőség lesz más játékosoknak.
 
Domján Attila (Iváncsa KSE): Szomorú nem vagyok, mert jól játszottunk. Szerintem minimum a döntetlenre rászolgáltunk volna, a helyzetek alapján közelebb is álltunk a győzelemhez. Csalódott azért lehetek, mert ez nem sikerült. Jól feltérképezte egymást a két csapat, nem volt könnyű egyik félnek sem átjátszania a másikat. Nagyon sokszor ilyenkor egy pontrúgás tud dönteni, ezt a játékosok is tudják, sokat is beszélünk róla. Fájó persze, hogy ezt most mi kaptuk a 90. percben.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC