nb1.hu

Külföldön is cikkeznek róla.

Az nb1.hu írta meg elsőként, hogy a magyar válogatott védő, Lang Ádám távozik a Kolozsvári Vasutastól. Azt is elsőként jeleztük, hogy a Lang iránt itthonról és külföldről is van bőven érdeklődő.
 
Voltak olyan, itthoni keltezésű hírek is, hogy Miskolcra igazolhat a védő, ám az nb1.hu úgy értesült, hogy tényleg Ciprus lesz a befutó.
 
Értesülésünket protahlima.com oldal is megerősítette, azt írják, hogy a befutó az Omonia lesz.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egyáltalán nem teljes a létszám.

Eddig 46 csapat nevezését fogadták el a következő bajnokságra, ám a mezőnynek 48 gárdából kellene állnia a 3×16 csapatos csoportok miatt. Mint ismeretes, a SZEOL tegnap jelentette be a visszalépését.
 
 

null

null

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szivics teszteli az egyik siófokit.

Hétfő délután újra benépesült a Révész Géza utcai stadion, a szakmai stáb és játékosaink újra munkába álltak a nyári pihenés után – jelentette a Siófok.
 
A keretben várható játékosmozgás, ahogy az átigazolási időszakok során az lenni szokott. Az már biztos, hogy távozott Gál Mátyás és Fehér Zsolt. A Haladással kezdte meg a felkészülést Medgyes Zoltán és Tóth Martin, míg Horváth Péterre remek szezonja miatt Tomislav Sivic mester kíváncsi Pakson, így ő sem Siófokon kezdi meg a munkát.
 
A szakmai stábot illetően, ahogy azt már korábban jeleztük, Gál István irányítja a csapatot vezetőedzőként. A szakember munkáját az a Csordás Csaba fogja segíteni pályaedzőként, aki aktív pályafutása során a sárga-kék színekben játszott Siófokon. Biró Imre tölti be változatlanul a kapusedzői pozíciót, Hamál Dávid lesz az erőnléti edző és László András az utánpótlás szakmai igazgatói poszt mellett a felnőtt keretnél is besegít másodedzőként, ahogy az előző szezonban.
 
Az első nap a tesztfutásokról szólt. Keddtől délelőttönként konditermi felméréseken vesznek részt a játékosok, este pedig a labda jut főszerephez Gál István vezetőedzőnk vezényletével.
 

A tréningen máris bekapcsolódott a munkába új igazolásunk Tajthy Tamás, mellette pedig feltűntek fiatal tehetséges próbajátékosok is: Hutvágner Gergely (Sampdoria), Eichenvalder Róbert (Vasas Kubala Akadémia), Harcz Bence (Marcali), Molnár László és Polgár Bálint (Siófoki Bányász SE).
 
Remek hír, hogy jól halad Elek Bence rehabilitációja, és ő is részt vett az első edzésen.
 
A tervezett programban nemzetközi edzőmérkőzések is szerepelnek, illetve egy rövid szlovéniai edzőtábor. A felkészülési találkozókról hamarosan részletesebben beszámolunk!
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ám 1 évig még eredeti helyén maradhat.

A Fradi elleni, ollózós góljával robbant be a köztudatba Zsóri Dániel, akiről már többször jelezte az nb1.hu, hogy felkeltette a Vidi vezetőinek az érdeklődését.
 
Ez olyannyira igaz, hogy az nso.hu nemrég arról adott jelentést, hogy a támadó megfelelt a fehérváriak orvosi vizsgálatán, így a Vidi játékosa lesz. Viszont úgy, hogy a következő bajnoki szezonban még a Lokinál lesz kölcsönben.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A címerügyről is elmondta a véleményét.

2013 óta az Újpest vezetőedzője Nebojsa Vignjevics, aki így a legtöbb ideje egy gárdánál dolgozó szakvezető a magyar élvonalban. Nyert már Magyar Kupát a lila-fehérekkel, méghozzá kétszer, ám a bajnoki cím még egyszer sem jött össze az irányításával. Az aranyéremre 1998 óta vágynak a klubnál – főleg a drukkerek – de például tegnap jeleztük, Böde Dániel, a Paksra visszatérő támadó azt mondta, az FTC és a Vidi évekre kibérelte magának az első két helyet. 
 
Vingjevics is megemlítette a két klubot, ám azt mondta a Blikknek adott nyilatkozatában, hogy megelőzhetőek:
 
„Nem panaszkodom, nem keresek kifogásokat, mert más klubnak több pénze van. Már csak azért sem, mert bízom a játékosaimban, úgy tekintek rájuk, hogy legalább annyira jók, mint a Vidi és a Fradi focistái. Motiváltak, a legjobb teljesítményt akarják nyújtani, és szeretnék legyőzni a riválisokat. Nemcsak rajtuk, rajtunk is nagy a nyomás, hogy eredményesek legyünk. Álomszerű lenne, és természetesen mindent el is követünk annak érdekében, hogy már a következő szezon végén bajnokok legyünk. Nagyon nehéz megszerezni az első helyet, de hiszünk magunkban. Az a célunk, hogy trófeával zárjuk a szezont.”
 

Legkésőbb a bajnokság végére kiderül, van/volt-e szakmai valóságalapja a lilák trénerének mondanivalójának, vagy csak azt nyilatkozta, amit a drukkerek hallani akarnának.
 
A napilap a címerügyről is megkérdezte a szakembert, itt viszont azt mondta, ami tényleg a lényeg:
 
„Nagyon sokat köszönhetünk a drukkereinknek, akik mindig fantasztikusan biztatnak bennünket, a szurkolótáborunk a csapat tizenkettedik játékosa. És ezt nem csak udvariasságból mondom, tényleg így is gondolom… Úgy érzem, jó a kapcsolatom velük. A címerügyet nagyon sajnálom, ez olyan téma, amelybe sajnos nincs beleszólásom, de bízom benne, hogy a lehető leghamarabb megoldódik a probléma. Mert csak együtt lehetünk sikeresek.”
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Festői környezetben készülhetnek.

Megérkezett az ausztriai edzőtáborába a következő szezonra és a Zalgiris Vilnius elleni El-feladatokra készülő Budapest Honvéd. Meg kell hagyni, eléggé Pazar környezetben készülhetnek majd a kispestiek a következő napokban, mert Kirchdorf in Tirol gyönyörű.
 
A kerettagok közül Szendrei Norbert bokasérülése miatt maradt otthon, valamint később csatlakozik a gárdához David N’Gog, aki a klub engedélyével a gyermeküket váró felesége mellett maradt, míg Änis Ben-Hatira egy kisebb sérülése miatt – szintén a Honvéd jóváhagyásával – később tért vissza Magyarországra. Ben-Hatira átesett a szezonkezdetkor szükséges orvosi vizsgálatokon, és az edzőtábor ideje alatt otthon végez erőnléti edzéseket, hogy minél hamarabb a lehető legjobb állapotba kerüljön.
 

A Honvéd az edzőtábor során négy (zárt kapus) felkészülési mérkőzést vív majd, együttesünk otthon nem játszik edzőmeccset, a július 4-i hazaérkezés után egy héttel pedig már jöhet is a Zalgiris Vilnius elleni Európa-liga-párharc.
 
A Honvéd kerete az ausztriai edzőtáborban a klub tájékoztatása szerint:
Kapusok: Berla Attila, Horváth András, Lefkovits Robi
Védők: Batik Bence, Djordje Kamber, Kálnoki-Kis Dávid, Ivan Lovirc, Temesvári Attila
Középpályások: Banó-Szabó Bence, Gazdag Dániel, Heffler Tibor, Hegedűs Márk, Herjeczki Kristóf, Kovács Nikolasz, Tonci Kukoc, Mohamed Mezghrani, Nagy Gergő, Eke Uzoma
Támadók: Cipf Dominik, Lukács Dániel, Májer Milán, David N’Gog
 
A Honvéd felkészülési mérkőzései
Június 26., szerda: Wacker Innsbruck (osztrák)–Budapest Honvéd
Június 29., szombat: Budapest Honvéd–Zenit (orosz)
Július 1., hétfő: Royal Mouscron (belga)–Budapest Honvéd
Július 3., szerda: Budapest Honvéd–Red Bull Bragantino
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Duplán számol vele anyagilag a Salzburg.

Az olasz élcsapatok után a múlt héten az Arsenal lett az a gárda, mellyel összeboronálta a nemzetközi sajtó a magyar labdarúgás legnagyobb tehetségét, Szoboszlai Dominikot. Az ügyben újabb fejlemény következett be, mert a Spox Austria azt állítja, a Red Bull Salzburg nem zárkózik el az üzlettől, igaz, többet szeretne kapni a magyarért a londoniak 9 millió eurós ajánlatánál.
 

Szoboszlai: Barcelona? – NB1.hu

Szoboszlai: Barcelona?

Az új hír szerint az osztrák klub 17 millió eurót kér Szoboszlaiért úgy, hogy az átigazolás csak a BL-csoportkör után valósuljon meg, ami azt jelentené, hogy a középpályásban annyira bíznak, hogy vele együtt jól szerepel majd a Salzburg, hogy ez még több bevételt jelentene a klubnak a remélt sikerek miatt.
 
Jelenlegi csapatának szakmai stábjának a véleménye szerint ugyanis Szoboszlai a világ (egyik) legjobb, belső középpályása lehet.
 

Szoboszlai menedzsere igazat adott Marco Rossinak – NB1.hu

Most már német sztárcsapat is vinné tehetségünket. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

A SZEOL SC nem tudja felelősséggel vállalni a felnőtt csapat indulását az NB III-ban, ezért visszalép a bajnokságból.
 
A SZEOL SC – bár az NB III-as induláshoz szükséges licencet megkapta, nevezési- és tagdíját befizette, nevezését elfogadták – nem tudja felelősséggel vállalni a felnőtt csapat indulását, ezért visszalép a bajnokságból.
 
– Büszkék vagyunk arra, hogy helyenként erőn felül teljesítve, mindaddig fenntarthattuk Szegeden az NB-s szintű felnőtt futballt és kiszolgálhattuk a közönséget, amíg egy magasabb szinten induló csapat vissza nem tér városunkba. A SZEOL SC a továbbiakban kizárólag utánpótlásnevelő klubként kíván működni – zárta hivatalos bejelentését a klub a delmagyar.hu-n.
 
1 Szeged-Grosics Akadémia 68
2 Szentlőrinc SE 63
3 SZEOL SC 55
4 Dunaújváros 49
5 Budapest Honvéd-MFA II 43
6 Rákosmente KSK 41
7 Iváncsa KSE 39
8 FC Dabas 39
9 Kecskeméti TE 39
10 Kozármisleny FC 38
11 PMFC 38
12 Taksony SE 36
13 Szekszárdi UFC 34
14 Hódmezővásárhelyi FC 26
15 Paksi FC II 26
16 Makó FC 20

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Afrikai Nemzetek Kupája és az Arany-Kupa sem lesz semmi.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐSELEJTEZŐ, ELŐDÖNTŐ
15.00: Tre Penne (San Marinó-i)–FC Santa Coloma (andorrai)
20.45: Feronikeli (koszovói)–Lincoln Red Imps (gibraltári)
 
AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, EGYIPTOM
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
F-CSOPORT
19.00: Kamerun–Bissau-Guinea (Tv: Sport1)
22.00: Ghána–Benin
CONCACAF ARANY-KUPA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
C-CSOPORT
Szerda, 2.00: Jamaica–Curacao
Szerda, 4.30: Honduras–Salvador
 
 
NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
NYOLCADDÖNTŐ
18.00: Olaszország–Kína
21.00: Hollandia–Japán
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Többeket várnak még a kisvárdaiak.

A korábbi játszótársak nagy örömmel köszöntötték egymást, és kedvesen az újoncokat. A már aláírt szerződéssel rendelkező Rubus Tamás és Baranyai Ádám szinte egyszerre érkezett, Zöldesi Illésnek pedig „csak” az öltöző és a stadion volt új (no meg a legtöbb új csapattárs), a közeg nem annyira. A légiósok közül néhányan még távol vannak, ők a hét közben kapcsolódnak be a munkába. A román válogatott Európa-bajnoki selejtezőin foglalkoztatott Gheorge Grozav csütörtökig kapott pihenőt, családi és egyéb okok miatt Sztavrosz Cukalasz, Hugo Seco, Sassá és Felipe pedig ugyancsak a hét közepén csatlakozik. Visszatért ugyanakkor Anderson Pico, aki a tavasz közepén a műtétje utáni rehabilitációra utazott haza, Brazíliába. Érkezett egy próbajátékos is: Nikházi Márk korosztályos válogatott is volt, majd több NB I-es klubban is megfordult, legutóbb pedig Pakson játszott az élvonalban – jelentette a klub.
 
A hétfői tréninget a korábbi centerpályán, a vár oldalában tartotta meg a szakmai stáb. Kedden ismét délután lesz edzés, szerdától viszont indul a napi két gyakorlásból álló időszak. Az első edzőmeccset a jövő héten szerdán játssza a csapat ukrán másodosztályú riválisa ellen.
 
Addig is az edzések között pedig ott visszhangozhat a fülekben az, amivel Miriuta László (az új vezetőedző – a szerk.) befejezte a beszédét: „Munka, munka, munka.”
 
A tavalyi csapatból maradó és jelenlévő játékosok: Anderson Pico, Teodorosz Beriosz, Délczeg Gergely, Cornel Ene, Gosztonyi András, Hej Viktor, Brana Ilics (ma lett bejelentve, hogy 1 évvel hosszabbított – a szerk.), Roman Karaszjuk, Kovácsréti Márk, Anton Kravcsenko, Lucas, Bohdan Melnik, Mihai Minca, Sergiu Negrut, Rados Protics ((ma lett bejelentve, hogy 1 évvel hosszabbított – a szerk.), Mihajlo Rjasko
 
Kölcsönből visszatérő játékos: Zöldesi Illés
 
Új játékosok: Baranyai Ádám, Rubus Tamás
 
Próbajátékos: Nikházi Márk
 
A második számú csapatból felkerült és jelenlévő játékosok: Elek Ádám, Gyüre Tamás
 
A héten kapcsolódnak be a munkába: Sztavrosz Cukalasz, Felipe, Gheorghe Grozav, Hugo Seco, Sassá
 
Távoztak: Horváth Zoltán, Pavlo Lukjancsuk, Patrick Mevoungou, Matija Misic, Vári Barnabás
 
 
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Íme, a Gyirmót bejelentése:
 
"Klubunk a mai napon 3 éves szerződést kötött Hudák Dávid labdarúgóval.
 
A 26 éves játékos Pozsonyban született, ahol a Slovan Bratislavában nevelkedett. A szlovák élvonalban 51 mérkőzésen szerepelt, valamint pályára lépett az Europa Liga mérkőzésein is 10, a Bajnokok Ligája selejtező mérkőzésein pedig 6 alkalommal. Később játszott a Dunaszerdahely, az Újpest és a Szakolca csapataiban is, 2016-ban a Mezőkövesd csapatában szerepelt az NB I-ben. Az NB I-ben összesen 72 alkalommal lépett pályára és 2 gólt lőtt.
 
Pályafutása alatt 12 alkalommal szerepelt a Szlovák U-21-es válogatottban.
 
A labdarúgó gyirmóti pályafutásához jóegészséget és nagyon sok sikert kívánunk!
 
Továbbá csapatunkkal kapcsolatos hír, hogy a múlt pénteki terheléses vizsgálat után ma laboratóriumi teszten szerepelt a gárda, majd megtartotta első edzését Gyirmóton csapatunk új vezetőedzője, Csertői Aurél. A felkészülés során edzőtábor, felkészülési mérkőzések sora, valamint több alkalommal napi két edzés szerepel a programban."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Elkezdte az újonc is a felkészülést.

Hétfőn megkezdte felkészülését a ZTE is a következő bajnokságra. A klub sajtótájékoztatójáról a következőket jelentette a zaol.hu:
 
A hét végén bejelentették, hogy az MTK-tól megvették az U21-es válogatott kapusát, Demjén Patrikot, hétfőn pedig az is elhangzott Sallói István sportigazgató által, hogy az NB II-es bajnokcsapat két tagja, Gergényi Bence és Bolla Bendegúz is marad a ZTE kötelékében. Gergényit végleg szerződteti a Honvédtól az újonc, Bollát ismét kölcsönveszik egy évre a MOL Fehérvár FC-től. Sallói István elárulta, a héten még egy kapust igazolnak és Szemerédi Norbert is marad, így a keret három hálóőre már megvan.
 
Az első edzésről még hiányzott a bokaműtéten átesett Kiss Máté, ő a jövő héten már mozoghat és kisebb sérülés miatt Zoran Lesjak is kihagyta a nyitó foglalkozást.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Másik játékossal is megegyeztek.

Íme, a Kecskemét bejelentése:
 
"Újabb két játékossal született megállapodás.
 
A klubvezetés folyamatosan tárgyal a keret meglévő tagjaival is a folytatásról, most újabb két olyan játékossal sikerült megállapodni, akikre számítanak a folytatásban.
 
Vladul Stefan a KTE házi gólkirálya volt az előző szezonban, 13 találatával a közép csoport gólvadászai között is előkelő helyen zárt, hiszen csak ketten jutottak nála több találatig. Támadónk 2017 nyarán igazolt Kecskemétre, elévülhetetlen érdemeket szerzett a feljutás kiharcolásában is, hiszen az osztályozón is betalált a visszavágón. Az őszi szezonban egy kitűnő sorozata is volt az NB III-ban, zsinórban 7 mérkőzésen keresztül volt eredményes. 
 

null

null

Szabó Dávid hozzá hasonlóan 2017 nyarán lett klubunk játékosa, meghatározó ember volt a megye I-ben, de az NBIII-ban is sok találkozón kapott lehetőséget. Összesen 21 bajnokin kapott bizalmat, a Szeged-Grosics ellen pontot érő gólt szerzett büntetőből a hosszabbításban."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Elkezdték a tolnaiak is a felkészülést.

Mint már jeleztük, elkezdte a felkészülést a Paks, a visszatérő Böde Dániellel. Arról is hírt adtunk már, hogy a támadó azt mondta, az első két helyre szerinte éveken át az FTC és a Vidi várható, míg régiúj csapatával az az álma, hogy újra kiléphessen a nemzetközi porondra.
 
Böde Dániel újbóli, (elsőÖ paksi napját képgalériával mutatjuk be.

null

null

null

null

null

null

null

null

null

null

null

null

null

null

null

null

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Lassan körvonalazódik a kezdőcsapat.

Újra edzőtáborban van a Ferencváros, a helyszín ezúttal is Ausztria. Ez az összetartás viszont már más típusú, mint az első volt és erről Máté Csaba, a zöld-fehérek pályaedzője mesélt a klub honlapjának.
 
EDZŐTÁBOROK KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉGEK, ÚJAK
„A legnagyobb különbség az előző edzőtáborhoz képest, hogy itt már majdnem teljes kerettel vagyunk, hiszen a válogatott játékosaink mellett az új igazolások is velünk tartottak. A keretben már nagy változás nem várható, maximum egy-két új ember érkezik, illetve lesznek, akiknek a sorsáról még döntünk a felkészülési időszak végén.”
 

null

null

A KEZDŐCSAPAT KIALAKULÁSA
„Az első edzőtáborban 45 perceket játszottunk, itt már lesz olyan, hogy 60-30 lesz a felosztás, ahogy pedig közelítünk az edzőtábor végéhez, folyamatosan csökkentjük a cserék számát. Lehet, hogy közel jár majd az összeállításhoz, aki folyamatosan nyomon követi az eseményeket, de addig még sok munka vár ránk!”
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ez lesz ugye a visszavágó.

Eldőlt, hogy a Ferencváros július 17-én, szerdán, magyar idő szerint 19.30-kor kezdi a bolgár bajnok Ludogorec elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját az UEFA honlapjának a jelentése szerint.
 
 
BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
1. mérkőzés
FERENCVÁROS–Ludogorec (bolgár)
Budapest, Groupama Aréna, július 10., 20 óra
Visszavágó
Ludogorec–FERENCVÁROS 
Razgrad, Ludogorec Aréna, július 17., 19.30
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szűcs Lajos, aranyérem és a kupadöntő.

Megkezdte a felkészülést az új bajnokságra a Vasas, Szanyó Károly vezetőedző kimondta azt a célt, amiről a szurkolók is álmodoznak. Persze ők sem a megfogalmazásáról, hanem a megvalósításáról ábrándoznak. A mindig vagány Szanyó már előre jelezte, hogy mindenért ő a felelős, hiszen azok dolgoznak a stábjában, akiket ő kért és azok alkotják a játékoskeretet, akiket őt kért.
 
Íme, a fontos részletek a klubhonlapnak adott jelentéséből:
 
Nemcsak a keretben, hanem a szakmai stábban is volt változás.
Szűcs Lajos csatlakozott a szakmai stábhoz, aki kapusedzőként segíti a munkánkat, az lesz a feladata, hogy minél jobb állapotban legyenek a kapusaink. Valószínűleg érkezik egy erőnléti edző is, Ferenczi István pedig pályaedzőként lesz mellettem. Eddig is minden eredményért és döntésemért vállaltam a fellelőséget, mostantól azonban hatványozottan így lesz, hiszen úgy alakítottuk ki a szakmai stábot, ahogy én szerettem volna, és azok a játékosok kerültek ide, akiket én szerettem volna.
 
Mi a cél az új szezonban?
Az igazolásainknak köszönhetően most már minden poszton közel két azonos képességű játékossal rendelkezünk. Ezzel a kerettel és a stábbal egyértelműen a bajnoki cím a cél, valamint van egy titkos vágyam is: a Magyar Kupában szeretnénk minél tovább jutni, nem lennék szomorú, ha döntőt játszanánk."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Volt válogatott segíti a munkáját.

Kapusedző, kapus és utánpótlás szakmai igazgató is volt a másodosztályú Budaörsnél Kemenes Szabolcs, akit kapusként talán még mindig a Honvéd fanatikusai szeretnek a legjobban. Kemenes amúgy mindig is vezetőedző szeretett volna lenni, éppen ezért fogadta el a III. Kerületi TVE felkérését.
 
Óbudára azonban nem egyedül érkezett Budaörsről, hanem Czvitkovics Péter társaságában, aki, ha kell, még játékosként is segíti majd a vezetőedző munkáját. A gárda ma kezdte el a felkészülést az új bajnokságra.
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC