nb1.hu

Portugália - A Rijekától kaptak ki.

 

Labdarúgócsapatunk 1-0-s vereséget szenvedett a horvát bajnok Rijekától a portugáliai Albufeirában. A felkészülési mérkőzésen a Fradinak akadt valamivel több helyzete, vezetőedzőnk, Thomas Doll pedig nem is volt elégedetlen a látottakkal – írja a fradi.hu.

 

"Jó mérkőzést vívtunk, hasznos találkozón vagyunk túl. Egy figyelmetlenséget leszámítva jól védekeztünk, több veszélyes szituációt is jól oldottunk meg hátul, és támadásban is jól járattuk a labdát. Két és fél hét edzés után elégedett vagyok ezzel a teljesítménnyel. Tudjuk, hogy a Rijeka jó csapat, tavaly horvát bajnoki címet szerzett. Éppen ezért különösen örülök neki, hogy nem csak védekeztünk, hanem talán nekünk akadtak a nagyobb lehetőségeink is. Egy figyelmetlenség miatt kikaptunk, de a felkészülés alatt jobban érdekel az összteljesítmény, illetve, hogy játékpercek kerüljenek a játékosok lábába, az eredmény most még kevésbé fontos."

Hiába küzdött a Fradi, kikapott erősebb ellenfelétől – NB1.hu

Hiába küzdött a Fradi, kikapott erősebb ellenfelétől

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Portugália - Tisztes helytállás.

 

A Ferencváros 1-0-s vereséget szenvedett a Rijeka ellen edzőmeccsen Portugáliában. Az Európa-ligában edződő klub a brazil Héber góljával diadalmaskodott. A Fradinak akadtak helyzetei, a támadóalakzat aktívan játszott, a végén Sternberg révén az egyenlítés is összejöhetett volna. A zöld-fehéreknél pályára lépett Joseph Paintsil is.

 

Ferencváros–HNK Rijeka (horvát) 0–1

Albufeira, Portugália

Ferencváros:

1. félidő: Dibusz – Botka, Otigba, Blazic, Pedroso – Leandro, Gorriarán – Lovrencsics G., Hajnal, Moutari – Lovrencsics B.

2. félidő: Dibusz – Lovrencsics G., Batik, Takács Zs., Sternberg – Csonka – Varga R., Rui Pedro, Paintsil, Priskin – Böde.

A Fradi harcol a válogatottért, akinek nem hiszünk el mindent – NB1.hu

Válogatott csatárt szerződtetne a Fradi

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - Az osztrákok másodedzőjeként dolgozó kedvenc is megszólalt.

 

A DIGI Sport Reggeli Start című műsorának vendége volt Szabics Imre. A jelenleg az osztrák válogatott másodedzőjeként dolgozó magyar kedvenc szót ejtett a Nemzetek Ligája-sorsolást követően a magyar válogatott esélyeiről, valamint jelenlegi helyzetéről. 

"Nagyon bízom abban, hogy újra kijut a válogatott. Szurkolok a srácoknak. Testközelből ismerjük az ellenfeleket, nagy csatát várok a görögökkel. Nincs nagy merítési lehetőség a válogatottnál, a csapat magja hasonló lesz, mint eddig volt, a csapat törzsét nem lehet megpiszkálni, hisz ez már kialakult Magyarországon. Nem gondolom, hogy az új szövetségi kapitány (Georges Leekens – a szerk.) bele fog nyúlni a szerkezetbe" – fogalmazott Szabics. 

A teljes beszélgetés megtekinthető itt: 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Dortmund - Egy sztár már távozott ma.

 

Tíz év után elhagyja a Borussia Dortmundot Neven Subotic. A 29 éves szerb középhátvéd az utóbbi időben nem sok szerepet kapott a sárga-feketéknél, s mivel nyáron szabadúszó lett volna, már most távozott – ingyen. Pályafutását a Saint-Étienne-nél folyatja. 

Mindeközben a hírek szerint az Arsenal 50 millió fontra emeli az ajánlatát Pierre-Emerick Aubameyangért. A gaboni támadó Henrik Mkhitaryan után a második nagy téli igazolása lehet az Ágyúsoknak – úgy tűnik, Alexis Sánchez után nem kell sokáig szomorkodnia a szurkolóknak. 

Így emlékezik volt csapattársa Fehér Miklósra – fotó – NB1.hu

Így emlékezik volt csapattársa Fehér Miklósra – fotó

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Lisszabon - Ma tizennégy éve, hogy elhunyt.

 

"Sosem felejtünk, Miki!"

Ricardo Rocha on Twitter

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Anglia - Muris történet!

 

Soccer AM on Twitter

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - Döntöttek!

 

Csütörtökön eldőlt, hogy nézők előtt kerül sor a Honvéd elleni edzőmérkőzésünkre – jelezte a vasasfc.hu. 

 "A  csütörtök délutáni hatósági bejárás eredményeként, engedélyezték, hogy a január 27-én, szombaton 10:00 órakor, a Fáy utcai Mészöly műfüves pályán megrendezendő, Vasas – Honvéd felkészülési mérkőzést nézők előtt lehessen lejátszani – tájékoztatta honlapunkat Keresztúri András, a Vasas FC technikai igazgatója.

Mint ismert, a Mészöly-pálya NB I-es mérkőzés megrendezésére nincs engedélyezve, függetlenül attól, hogy bajnoki vagy edzőmeccsről van szó. Másrészt a helyszínen – a fémszerkezetes lelátón –, a hazai és vendégszurkolók elkülönítése biztonsági kockázatot jelent.
Ezért minden NB I-es csapatok közötti meccset egyenként engedélyeztetni kell a rendőrséggel, az ÁNTSZ-szel és a Katasztrófavédelmi Hatósággal.
A végső döntés a csütörtök kora délutáni hatósági bejárás után született meg. A szakemberek úgy határoztak, hogy nézők előtt rendezhetik meg a találkozót, azzal a korlátozással, hogy 124 hazai és 60 vendégszurkoló tekintheti meg a találkozót.
Fontos információ, hogy a Honvéd drukkereket a Béke út felől, a Shell benzinkút melletti ideiglenes bejáraton, míg a Vasas szimpatizánsokat a Hajdú utcai autós bejáron keresztül engedik be a biztonságiak.
Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a korlátozott létszámra tekintettel, személygépjárművel nem hajthatnak be a sporttelepre. 
Azt is kérik a rendezők, hogy aki a nézőtérről szeretné megtekinteni a találkozót, az időben jöjjön ki a pályára, mivel érkezési sorrendben, karszalaggal, csak a megjelölt számú nézőt engednek be.
A Vasas FC vezetése bízik abban, hogy biztonságos körülmények között sikerül lebonyolítani a két patinás klub felkészülési mérkőzését.
 
 
Hajrá, Vasas!
 
Mindörökké, Angyalföld!"

Egyszerűbb, ha soha többet senki nem mehet meccsre Magyarországon! – NB1.hu

Lehet, zárt kapus lesz a Vasas-Honvéd

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Olaszország - Az antiszemitizmus volt tettük alapja.

A Laziót 50 ezer euróra (15,5 millió forint) büntette az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) csütörtökön szurkolóinak antiszemita akciója miatt.
 
Az októberi Lazio-Cagliari bajnoki mérkőzésen a szélsőséges római ultrák olyan matricákkal ragasztották tele az Olimpiai Stadion nézőterén a Curva Sud-szektor üléseit – ahol az AS Roma szurkolóinak kemény magja szokott helyet foglalni -, amelyeken az 1945-ben a bergen-belseni koncentrációs táborban meghalt Anna Frank volt látható az AS Roma sárga-bordó mezében.
 
A római rendőrség napokon belül elfogta a húsz elkövetőt, akik közül 13-at kitiltottak az olaszországi sporteseményekről.
 
Az FIGC vizsgálóbizottsága két zárt kapus mérkőzést is javasolt, de a fegyelmi döntésben csak a pénzbírság szerepel.
 
A mostani szezonban a Laziót már megbüntették – két meccsre szóló szektorbezárásra – rasszista szurkolói rigmusok miatt.
 
 

Szlovák és román csapat ellen is rangadózik a Cigánd – NB1.hu

Cigándi edzőmeccsek,

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Cigánd - Fontos változás már a legelején.

Szlovák és román ellenfele is lesz a Cigándnak – NB3.hu

Cigándi edzőmeccsek,

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Cigánd - Kapásból lett egy kis változás.

 
 
 
Íme, a Cigánd bejelentése:
 
"Változott az első – Borsi elleni – felkészülési mérkőzésünk időpontja. Az eredetileg január 27-ére, szombatra kiírt találkozó egy nappal később, vasárnap kerül megrendezésre.
 
Hiába terveztük meg jó előre a felkészülési meccseket, és egyeztetünk még időben az ellenfelekkel, mégis előfordulhatnak változások menet közben. Így történt most is, az időpontváltozás mellett jövő heti ellenfeleink is mások lesznek a tervezettől.
 
Vasárnap tehát a szlovák ötödosztályú együttes ellen kezdjük az idei felkészülési mérkőzéseink sorozatát. Az eredeti tervek szerint a Borsi elleni edzőmeccs után a Tiszakanyárral és a Kisvárdával találkoztunk volna. A két szabolcsi gárda azonban jelezte, hogy visszalép a találkozóktól. Így a későbbiekben, február 1-én a megye elsőosztályú Mád, majd február 3-án a román harmadosztályú AS Comuna Recea-val fogunk játszani. Valamennyi mérkőzés Cigándon, az Edzőközpontban kerül megrendezésre."
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - Így lehet majd nézni őket.

A Sport TV-től kapott közleményt változtatás nélkül közöljük:
 
"A Sport TV 2018 őszén több mint 50 mérkőzést élőben tűz műsorára a Nemzetek Ligája első kiírásából. A programot olyan találkozók színesítik, mint a Németország–Franciaország vagy a Spanyolország–Anglia rangadó.
 
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) Lausanne-ben elkészítette a Nemzetek Ligája első kiírásának pontos menetrendjét. A Sport TV 2018. őszi programstruktújának egyik fontos elemét jelentő sorozat alapszakaszát 6 játéknap, illetve 18 meccsnap alatt bonyolítják le, a Sport1-en és a Sport2-n ezeken a napokon valódi mérkőzésdömping lesz. A két csatornán összesen több mint 50 találkozó élőben lesz látható, emellett a magyar válogatott összes összecsapása is adásba kerül felvételről.
 
A Nemzetek Ligája hivatalosan 2018. szeptember 6-án 16 órakor kezdődik a Kazahsztán–Grúzia mérkőzéssel, de már a nyitó napon olyan nagyszerű találkozó kerül be a Sport1 kínálatába, mint a 20:45-kor sorra kerülő Németország–Franciaország csata. Még szeptemberben olyan kiváló mérkőzések várnak ránk, mint az Anglia–Spanyolország, a Franciaország–Hollandia, a Portugália–Olaszország vagy a Spanyolország–Horvátország parti. Az októberi kínálatot a Horvátország–Anglia, a Hollandia–Németország, a Spanyolország–Anglia és a Franciaország–Németország mérkőzés színesíti, novemberben pedig Horvátország–Spanyolország, Hollandia–Franciaország, Olaszország–Portugália, Anglia–Horvátország, Németország–Hollandia összecsapással is kedveskedünk nézőinknek.
 
A Nemzetek Ligája magyarországi otthonának számító Sport TV természetesen a magyar szurkolókról sem feledkezik el, és részletes elemzésekkel kísérve műsorára tűzi nemzeti tizenegyünk összes fellépését. Georges Leekens csapata sorrendben Finnországgal (szeptember 8., idegenben), Görögországgal (szeptember 11., otthon; október 12., i), Észtországgal (október 15., i; november 15., o) és újfent Finnországgal (november 18., o) csap össze a feljutás reményében."
 
 

Nyolc góllal nyitottak Lipcseiék – videó – NB2.hu

Soroksár gólösszefoglaló

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - A másik még nem tudott bemutatkozni.

Nyolc góllal nyitottak Lipcseiék – videó – NB2.hu

Soroksár gólösszefoglaló

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - Az egyik fradista góllal kezdett.

Íme, a Soroksár jelentése
 
"Lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését a másodosztályú bajnokság tavaszi folytatására készülő csapatunk. Ellenfelünk az NB III-ban szereplő Rákosmente gárdája volt.
 
Őszi keretünkből egyedül Pergel Bence nem készül vezetőedzőnk irányításával a tavaszi idényre – ő engedélyt kapott, hogy más együttesekkel tárgyaljon -, ugyanakkor a Fraditól kölcsönkapott Kundrák Norbert és Csernik Kornél csapatunkat erősíti a bajnokság második felvonásában. Közülük utóbbi soroksári bemutatkozására várni kell, ugyanis betegség miatt kénytelen volt kihagyni a mai találkozót. A húzódással bajlódó kapus, Kovács Dániel, a beteg Kersák Roland, valamint a sérüléséből felépülőben lévő Fröchlich Roland és Danijel Romic ezúttal csak az oldalvonal mellől nézte a mérkőzést.
 
Soroksár SC-RKSK 8-2 (2-2)
 
Szamosi Mihály Sporttelep, műfüves pálya
 
Soroksár (I. félidő): Steer – Fülöp, Dvorschák, Gyepes, János – Albert, Tamási, Csillag, Gera D. (Lakatos) – Orosz, Kundrák.
 
II. félidő: Steer – Bartal, Gyömbér, Valencsik, Silye – Gárdos, Huszák, Derekas, Lakatos – Pál A., Orosz. Vezetőedző: Lipcsei Péter.
 
Gólszerzők: Kundrák, Tamási (tizenegyesből), Silye, Derekas, Pál A., Gárdos, Huszák, Orosz, ill. Czerman, Maka
 
Míg az első félidőben elhibáztuk a ziccereket, a szünet után már éltünk a kínálkozó lehetőségekkel. Az első soroksári meccsén pályára lépő Kundrák Norbert azonnal góllal tette le névjegyét."
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Portugália - Hangulatvideó a felkészülésről, este a Rijeka ellen játszanak.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Telki - Hamarosan véglegesíti a stábját a kapitány.

A Nemzetek Ligája sorsolását követően Georges Leekens szövetségi kapitány sajtótájékoztatót tartott Telkiben, melyen hangsúlyozta: kemény munkával minden lehetőséget meg kell ragadni a fejlődésre, és csak azokra a játékosokra számít majd, akik a maximumot nyújtják, mert a válogatott meghívó nem ajándék, és a szurkolókat nem lehet becsapni – jelezte az MLSZ.
 
Az UEFA idén debütáló, a férfi nemzeti válogatottak számára kiírt új sorozatának, a Nemzetek Ligájának sorsolására szerdán délben került sor a svájci Lausanne-ban. A magyar férfi A-válogatott Görögországgal, Finnországgal és Észtországgal került egy csoportba.
 
Georges Leekens, a magyar válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire Telkiben. 
 
– Örülök, hogy négyes, és nem hármas csoportba kerültünk. Nagyon kiegyensúlyozott sorsolást kaptunk, hasonlóak az erőviszonyok, még ha a válogatottak stílusa különbözik is. A helyszínen sikerült egyeztetnem az ellenfelek képviselőivel is, így friss információink is vannak mindhárom válogatottról, és már megkezdtük a legutóbbi mérkőzéseik videós elemzését is. Rendkívül fontos lesz az első, Finnország elleni idegenbeli mérkőzés, szeptemberre már tudnunk kell, hogy milyen szinten állunk, hiszen néhány nappal később a görögöket fogadjuk. Görögország számos technikailag képzett, magas szinten futballozó játékossal rendelkezik. Sajnos a 2015-ös magyar–román összecsapáson történtek miatt zártkapus lesz a mérkőzés, ez jelentős hátrány, még ha korábban előnyös is volt, hogy az MLSZ fellebbezése miatt nem a Norvégia elleni pótselejtezőn kellett letölteni a büntetést. Annak örülök, hogy egy várhatóan rendkívül szoros csoportban az utolsó két mérkőzésünket hazai pályán játsszuk, ekkor különösen szükségünk lesz majd a közönség támogatására. A legjobbunkat kell nyújtanunk, ha versenyképesek akarunk lenni – kezdte a sorsolás értékelését a szövetségi kapitány, aki a csapat előtt álló felkészülési meccsekről is beszélt.  
 
– A játékosoknak felelősséget kell vállalniuk a címeres mezért, keményen kell dolgozni, mindent meg kell tennünk a sikerért. A nulláról indulunk, innen kell közösen felépíteni magunkat. Márciusban a kazahok és a skótok ellen lépünk pályára, júniusban pedig további két meccsre készülünk, de hogy pontosan kik ellen lépünk majd pályára a vb előtt, az még a jövő zenéje. Addig is, figyeljük a hazai bajnokság alakulását, a légiósok teljesítményét, az U21-es válogatott játékosait, az ellenfeleket. Annyi információt kell begyűjtenünk, amennyit csak lehet. Minden apró részlet döntő lehet. Nagyon fontos nekem ez a feladat, érzi ezt a családom is, emiatt a feleségem is követett Magyarországra, hogy teljesen a munkára tudjak koncentrálni. Szeretnénk fejlődni, előre lépni, mentálisan és játékban is javulnunk kell a nemzetközi sikerességhez. A válogatott meghívó nem ajándék, ki kell érdemelni. Mindenkinek meg kell feszülni a címeres mezért és egymásért. Ez a minimum, amit meg kell tenni mindannyiunknak. A közönséget nem lehet becsapni, de ha keményen dolgozunk, megharcolunk minden labdáért, akkor ők is értékelni fogják az erőfeszítéseinket, még ha nem is lesz minden tökéletes az első meccstől kezdve. A kritikákat is meg kell hallanunk, de az a célunk, hogy kemény munkával, szenvedéllyel, akarással közös sikereket érjünk el – hangsúlyozta Georges Leekens. 
 
A szövetségi kapitány újságírói kérdése kiemelte: minden lehetőséget meg kell ragadnunk az előre lépésre, ezért semmiféle különbséget nem szabad tenni a különböző sorozatok, az Eb-selejtezők vagy a Nemzetek Ligája között, sőt a felkészülési mérkőzéseken is úgy kell pályára lépni, mintha BL-döntő lenne. A lényeg, hogy mindig a csak a következő feladatra szabad koncentrálnia a válogatottnak. 
 
– Szerénynek kell maradnunk, de ezzel együtt csak a fejlődés, az előre lépés lebeghet a szemünk előtt. Először célokat kell magunk elé tűzni, majd elkövetni mindent, hogy el is érjük azokat. A lehetőség minden játékos számára adott, de nekik kell megragadni a lehetőséget – nemcsak a válogatottban, de a klubjaikban is rendszeres játéklehetőséget kell kiharcolniuk. Csak azokra számítok majd, akik mindent megtesznek azért, hogy bekerüljenek a válogatottba, és akik építik, inspirálják, erősítik a közösséget – szögezte le a kapitány.  
 
Georges Leekens arról is beszélt, hogy néhány héten belül véglegesíti majd a segítői stábját, akikkel nekivág majd a 2018-as év kihívásainak. 
 
– A legegyszerűbb az lett volna, ha Belgiumból hozok magam mellé segítőket, de én nem így dolgozok. Olyan segítőkre van szükségem, akik ismerik a magyar futballkultúrát, szakmailag elhivatottak, alázatosak, és képesek csapatban dolgozni. Nem vagyok egy könnyű ember, fanatikusan dolgozom, és ezt várom másoktól is, mert meggyőződésem, hogy erre van szükség a fejlődéshez. Ugyanakkor az is fontos az MLSZ és a magam számára is, hogy ők magyar szakemberek legyenek – zárta sajtótájékoztatóját a kapitány.    
 
 

Így készül a visszatérésre Huszti és Vinícius – NB1.hu

Így készülnek Husztiék

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Székesfehérvár – Friss helyzetjelentés a válogatottakról.

Két fontos játékos felépülésére várnak nagyon a Videotonnál. Huszti Szabolcs és Vinicíus sem tud még teljes értékű munkát végezni. A brazil hátvédnek a Costa Rica elleni felkészülési mérkőzésen sérült meg a térde. November végén artroszkópos műtéten eset át, az elmúlt hetekben Barta Gábor fizioterapeutával közösen folytatott munkát végzett el, de csak mostanra jutott el oda, hogy elkezdheti a labdás edzéseket.
 
A jelek szerint Huszti is kiváló erőben végzi a rehabilitációs munkát, ám várhatóan csak a második spanyolországi edzőtáborban csatlakozik a többiekhez.
 
 

Kondásék feltöltötték a D-vitamin háztartásukat – NB1.hu

Egyiptomban járt a Kisvárda

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Pápa - Örömittas helyzetjelentés.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Kisvárda - Íme, az egyiptomi kalandok és a folytatás.

Így folytatja a felkészülést az Egyiptomból visszatérő Kisvárda – NB2.hu

Kisvárda – Hamarosan sor kerül az első felkészülési meccsekre.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC