nb1.hu

Budapest - Komoly érdeklődés.

 

Olasz sajtóhír szerint az olasz másodosztályban szereplő Salernitana labdarúgócsapata szeretné megszerezni a Vasast erősítő Berecz Zsombort – jelezte az nso.hu. 

Az Il Mattino di Salerno egy tévéműsorra hivatkozik, amelyben a Salernitana sportigazgatója beszélt Bereczről. Konkrétan az első számú kiszemeltjükként említette a Vasas a 22 éves játékosát. Az újság a középpálya minden pontján bevethető játékosként mutatja be Bereczet, akit az olasz klub opciós joggal venne kölcsön. A Salernitana a 22 csapatos Serie B 12. helyén áll.

Megvan a Ferencváros első téli igazolása – NB1.hu

Megvan a Ferencváros első téli igazolása

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Paks - További három évig marad.

 

Többször, több fórumon is elhangzott már, csapatunk egyik erőssége az, hogy keretünket csak magyar játékosok alkotják. Minden bizonnyal ennek is köszönhető az, hogy legendásan jó hangulat van az öltözőnkben, és igazi csapatszellem uralkodik a PAKSI FC-nél – írja a paksifc.hu.

Csertői Aurél ezzel kapcsolatban korábban úgy nyilatkozott, hogy számunkra az is erősítést jelenthet, ha a jelenlegi játékosállomány együtt marad. Jó hírrel tudunk szolgálni, Papp Kristóf, csapatunk egyik alapembere a középpályán, meghosszabbította szerződését. Az új megállapodás 2021. június 30-ig köti őt a PAKSI FC-hez. Kristóf 2015 nyarán igazolt hozzánk az NB II-es Gyirmóttól. Elég hamar be is mutatkozott az élvonalban, augusztus 8-án, a PAKSI FC – Budapest Honvéd (3:1) találkozón kapott 7 percet. Azóta 77 bajnoki meccsen 9 gólt szerzett, ebből négyet a jelenlegi bajnokság őszi fordulóiban. 

"Remekül érzem magam Pakson, és tudom, hogy nagyon sokat köszönhetek ennek a Klubnak, itt váltam élvonalbeli labdarúgóvá – mondta a 24 éves játékos. Igaz csábítanak külföldre, én mégis úgy gondoltam, hogy tartozom annyival a PAKSI FC-nek, hogy ameddig csak lehet, ebben a csapatban futballozzak. Úgy érzem, a mögöttem álló ősz volt az eddigi legjobb szezonom. Rúgtam négy gólt is, és bízom benne, hogy ezt tavasszal még növelni tudom. Igyekezni fogunk elmozdulni a hetedik helyről, és ennél feljebb szeretnénk zárni majd a bajnokság végén."

Megvan a Ferencváros első téli igazolása – NB1.hu

Megvan a Ferencváros első téli igazolása

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Debrecen - Magabiztos diadal.

 

Idei első felkészülési mérkőzését az NB II-ben szereplő Szeged 2011 ellen vívta a DVSC. A pallagi edzőközpontban rendezendő találkozó első félidejének elején Takács kerülhetett volna nagy helyzetbe, de a kapu előterében lemaradt a labdáról. Mezőnyfölényben futballozott csapatunk, a szegediek térfelén zajlott a játék, de nehezen tudtunk a védelem mögé kerülni. A 35. percben Varga Kevin tört előre a bal oldalon, középre passzolt, az érkező Könyves kapura rúgott, Molnárnak nagyot kellett védenie, a kipattanót pedig Takács fölé lőtte. A szünet előtt Varga Kevin távoli lövése a jobb kapufáról pattant vissza. 

 


Az 52. percben Jovanovic révén megszereztük a vezetést, középpályásunk a jobbösszekötő helyéről lőtt a hosszúba. Az első félidőhöz hasonlóan a mieink irányították a játékot. A 64. percben Sós Bence harcolt ki egy büntetőt, amit Ferenczi János magabiztosan értékesített. A gólszerző két perccel később asszisztot jegyzett, hiszen labdáját Sós Bence félfordulattal a hosszúba rúgta, ezzel már hárommal ment a Loki. A 71. percben egy vendégkontra végén Szabados István védett remek reflexszel. A 73. percben szépített a Szeged, egy védelmi hibát kihasználva Zádori lőtt a kapuba. A Loki gyorsan járatta a labdát, próbált az ellenfél mögé kerülni, és újabb gólt szerezni, ami sikerült is, de a játékvezető les miatt nem adta meg. A végén Sós Bence kihagyott egy nagy helyzetet, Mengolo bal oldali beadását 10 méterről fölé rúgta. 

A DVSC 3-1-re megnyerte a találkozót.

Edzőmeccs 
DVSC – Szeged 2011 3-1 (0-0) 

Debrecen-Pallag. Vezette: Kátai Gábor. 
DVSC I. félidő: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Szatmári, Barna – Bódi (Bukta 30.), Tőzsér, Filip (Csősz 30.), Varga K. – Könyves, Takács. II. félidő: Szabados – Kuti, Mészáros, Újvárosi, Ferenczi – Bukta (Bereczki 75.), Jovanovic, Csősz (Szekulics 75.), Sós – Mengolo, Bíró P. 
Szeged: Molnár P. – Áchim, Papp F., Farkas (Hegedűs 55.), Zabari (Balogh G. 55.) – Coroian, Bódis, Szabó P. (Kasuba 70.), Nikorec – Kertész (Pászka 55.), Zádori 
Gól: 1-0 Jovanovic (52.), 2-0 Ferenczi (11-esből, 64.), 3-0 Sós (66.), 3-1 Zádori (73.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Balmazújváros - Győzelem az új szerzeményeknek hála.

 

Új szerzeményei hathatós segítségével diadalmaskodott a Balmazújváros a Kisvárda elleni szombati edzőmérkőzésen. A hazaiak Kónya Márk 68. percben szerzett góljával múlták felül az NB II esélyesét – az egész találkozón mezőnyfölényben játszott Horváth Ferenc csapata. A mindent eldöntő találathoz a passzt Rudolf Gergely adta. 

 

BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ: Szécsi Gergő – Yuriy Habovda (Bokros Tibor 63′), Jagodics Bence (Rus Adrián 63′), Tamás László (Póti Krisztián 63′), Eke Uzoma (Schmid Áron 63′) – Vajda Sándor (Harsányi Zoltán 63′), Haris Attila (Kónya Márk 63′), Irakli Majszuradze (Ante Batarelo 63′), Zsiga Ervin (Erdei Carlo 63′) – Bachana Arabuli (Lasha Shindagoridze, 46′), Kamarás György (Rudolf Gergely 63′). Vezetőedző:Horváth Ferenc

KISVÁRDA MASTER GOOD, I. félidő: Zöldesi Illés – Bohdan Melnyik, Vári Barnabás, Izing Martin, Jánvári Gábor – Rados Protic, Lucas Bertucci, Oláh Gergő, Matija Misics – Gosztonyi András, Lukács Rajmond.

II. félidő: Andrij Cserepko – Zanko Hryhoriy, Ryaskhko Mykhaylo, Papucsek Barna, Hej Viktor – Soós Dávid, Heffler Norbert, Segiu Oltean, Délczeg Gergely – Horváth Zoltán, Brana Ilics Vezetőedző: Kondás Elemér

Gólszerző: Kónya Márk (1-0) 68.

Vasas-Honvéd: 184 szurkoló látott parázs edzőmeccset – NB1.hu

Vasas-Honvéd: 184 szurkoló látott parázs edzőmeccset

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - Két gól döntött!

 

2-0-ra kikaptunk felkészülési találkozón a bajnoki címvédő ellen – írja a vasasfc.hu. Nagy izgalmakat nem hozott a Honvéd elleni találkozónk első félideje. A mérkőzés első perceiben mindkét kapusnak résen kellett lennie egy-egy szabadrúgásnál, majd a csapatok főként a mezőnyben küzdöttek. Egyik alakulat sem tudott fölénybe kerülni, az igazán nagy helyzetek elmaradtak, de azért volt néhány próbálkozás, amelyek elkerülték a kaput.

A második félidőre a Honvéd csapata szinte teljes sorcserét hajtott végre, ami a játékrész második felére sajnos meghozta az eredményét. A 60. perctől a vendégek fokozatosan átvették a játék irányítását, láthatóan frissebbek voltak. A 66. percben meg is szerezték a vezetést, Tömösvári volt a gólszerző közelről (0-1). Továbbra is támadóbb volt a Kispest, a 78. percben pedig kétgólosra növelték az előnyüket, ismét Tömösvári volt eredményes (0-2). A találkozó végén csapatunk még küzdött a szépítésért, voltak lehetőségeink, Pavlov a kapufát is eltalálta. Az eredmény azonban már nem változott, így végül kétgólos vereséget szenvedett csapatunk.

184 néző látta az edzőmeccset. 

Egyszerűbb, ha soha többet senki nem mehet meccsre Magyarországon! – NB1.hu

Lehet, zárt kapus lesz a Vasas-Honvéd

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - Bejelentették az első érkezőt!

 

Labdarúgócsapatunk idei első igazolása a szerb élvonalbeli Vozdovac csapatától érkező Dejan Georgijevic – írja a fradi.hu.

Georgijevic 1994. január 19-én született az egykori Jugoszlávia, ma már Szerbia fővárosában, Belgrádban. Ifista éveit az FK Zemunnál, később az FK Partizannál töltötte. Profi pályafutása nevelőegyesületénél, a Zemunnál kezdődött 2010-ben, majd 2012-ben a Teleoptik csapatához szerződött, ahol alapemberként ötvennyolc mérkőzésen nyolc gólig jutott. 2014-ben a Spartak Subotica csapatában folytatta pályafutását, majd újabb egy évet töltött az Indija játékosaként, ahol remek gólátlagot produkálva huszonhét találkozón tizennégyszer tudott eredményes lenni. 2016-ban került a Vozdovachoz: negyvenegy mérkőzésen tizenkét találatig jutott, és fontos tagja volt a 2016/17-es szezonban hetedik helyen végző csapatnak. Georgijevic a 2017/18-as idény első felében kiváló formát mutatva tizenhat meccsen kilencszer volt eredményes. Tagja volt a szerb U17-es, U18-as és U19-es korosztályos válogatottaknak is, az U17-es csapatban tizenhat találkozón nyolc alkalommal is megzörgette az ellenfelek kapuit. Posztját tekintve támadó, jobblábas, 183 cm magas és 78 kg.

Itthon hagyta legjobbját a Törökországba menő Újpest – NB1.hu

Itthon hagyta legjobbját a Törökországba menő Újpest

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Újpest - Oka volt.

 

Csapatunk 2018 telén Törökországba, azon belül Belekbe utazik edzőtáborozni, hogy a február 24-én kezdődő bajnokságra formába lendüljön. A tábor január 27-től február 8-ig tart, ez idő alatt a kemény edzéseken túl csapatunk négy alkalommal neves, külföldi klubcsapatokkal is összeméri erejét – jelezte az ujpestfc.hu. 
 
Játékosainknak 6:15-re kellett megérkezniük a Szusza Ferenc Stadionba, ahol buszra szálltak, majd 7:00-kor már a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre értek, és megkezdték a fél napon keresztül tartó utazást. A beleki hotelt várhatóan (magyar idő szerint) 16:00-kor foglalják majd el lila-fehér futballistáink.
 
 
Az utazó keret:
 
Filip Pajovic, Gundel-Takács Bence, Drávucz Máté (ÚFC II.), Szűcs Kristóf, Kálnoki-Kis Dávid, Litauszki Róbert, Mijusko Bojovic, Balázs Benjámin, Mohl Dávid, Pávkovics Bence, Cseke Benjámin, Alassane Diallo, Bojan Sankovic, Nagy Dániel, Dzenan Burekovic, Simon Krisztián, Tischler Patrik, Zsótér Donát, Viktor Angelov, Obinna Nwobodo, Branko Pauljevic, Filipovics Marko, Selmani Remzifaik
+ Balogh János kapusedző, aki a tábor ideje alatt hálóőreinket tréningezi majd.
 
Nem tudtak a csapattal tartani:
Banai Dávid – százszázalékos edzésmunkát végez, de a vetődések alkalmával még zavarja a sérülése, így itthon tréningezik tovább
Windecker József – vele kapcsolatosan bővebb tájékoztatást a későbbiekben adunk
Novothny Soma – pénteken váratlanul belázasodott, de amint felülkerekedik a betegségen a csapat után repül Törökországba, és bekapcsolódik az edzésmunkába
 
A leegyeztetett felkészülési mérkőzéseink:
január 28.: Újpest FC – FK Septemvri Sofia​
január 31.: Újpest FC – SK Slovan Bratislava
február 03.: Újpest FC – FK Crvena Zvezda

február 07.: Újpest FC – FK Dukla Praha 

Két tehetséges játékost tesztel a Mezőkövesd – NB1.hu

Két tehetséges játékost tesztel a Mezőkövesd

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Dunaújváros - Változtatás.

 

A két csapat közös megegyezése alapján a holnapi Budaörs elleni felkészülési mérkőzésünk a Pálhalmai Agrospeciál Sporttelep helyett a Stadion melletti műfüves edzőpályán lesz megrendezve. A találkozó kezdési időpontja változatlanul 11 óra – jelezte péntek este a dpase.hu. 

Két és fél év után távozik az Érdi SE védője – NB3.hu

Érd – Jó oka volt a váltásra.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Csákvár - Kezdődik az edzőtábor.

 

Sűrű hét vége elé néz csapatunk. Szombaton felkészülési meccs, vasárnap pedig hosszú repülő út vár együttesünkre – jelezte az aqvitalfc.hu.

Idei harmadik előkészületi mérkőzésünket a nagy múltú, jelenleg az NB III-ban szereplő Csepel gárdája ellen vívjuk szombaton délelőtt. Az összecsapásra Szigetszentmiklóson, műfüves pályán kerül sor. A kezdési idő 11 óra. A meccset követően aztán siethetnek haza játékosaink csomagolni, hiszen vasárnap délután két hetes törökországi edzőtáborba utaznak. Bécsi indulással az esti órákban érkeznek Antalyaba, majd rövid buszos utazás végén Belekbe. A kint tartózkodás alatt az edzések mellett előreláthatólag hat mérkőzésen lépnek pályára játékosaink.

Keretünket érintő hír, hogy Gajda Markó keresztszalag-szakadást szenvedett, februárban műtik, azaz számára befejeződött a 2017-18-as bajnokság.

Újabb Fradi-játékos kerülhet Lipcseiékhez – NB2.hu

Újabb Fradi-játékos kerülhet Soroksárra

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Mezőkövesd - Pályára lépnek ma is.

 

Két afrikai labdarúgó vesz részt a mai naptól csapatunk edzésein. A 18 éves Ndongmo Delio Alex a középpályán illetve a csatársorban is bevethető, a 24 éves Onana Fabrice Badouidana pedig a középpálya közepén érzi otthon magát. Mindkét labdarúgó szerepet kap az MTK elleni edzőmeccsen, amelyre 12 órakor kerül majd sor a stadionban található műfüves pályán – jelezte a mezokovesdzsory.hu. 

"Erősíteni kell a támadó szekciót" – Nikolics – NB1.hu

Benidorm – Fontos hiányzók a román éllovas elleni meccsen.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Franciaország - Csapatának egyik kapott gólja az ő lelkén szárad.

Sajnos nagy szerepet játszott a Nancy péntek esti, bajnoki pontvesztésében Lang Ádám, a magyar válogatott védője, aki a télen igazolt át a francia második ligás csapathoz.
 
A mérkőzés második vendéggólja szárad a lelkén, az ellenfél támadója könnyen ment el mellette, majd bombázott a kapuba.
 
A Nancy ezzel a góllal került hazai pályán kétgólos hátrányba, amit később hiába hozott vissza 2-2-re, a pontvesztés miatt továbbra is a kiesőzóna közelében helyezkedik el a tabellán.
 
A szóban forgó gól:
 
 

Pérez máris kinézte Zidane utódját – NB1.hu

Madrid – Két jelölt a kalapban, egyikük szívesen jönne.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Dánia - Csapata a bajnokság utolsó helyére került.

A korábban a Ferencváros labdarúgócsapatát is irányító Ricardo Moniz mindössze három és fél hónapig volt a Randers vezetőedzője, pénteken menesztették a dán klubtól, írja a Nemzeti Sport.
 
Monizt október elején nevezték ki a Randersnél, amely akkor az utolsó helyen állt a dán élvonalban. Ez a helyzet azóta sem változott, az 53 éves holland edzővel nyolc forduló alatt hét pontot szerzett a csapat, így a vezetők ismét a váltás mellett döntöttek.
 
„Nem hisszük, hogy Ricardo Moniz az az edző, akivel a Randers kivívhatja a bennmaradást – áll a Randers által kiadott közleményben. – Sajnos be kellett látnunk, hogy a Randers és Ricardo nem passzol egymáshoz. Köszönjük az erőfeszítéseit, és minden jót kívánunk neki.”
 
A dán tipsbladet.dk szenvedélyes szakemberként jellemzi Monizt, aki óriási energiával próbálja feltüzelni játékosait, ugyanakkor könnyen kihozható a sodrából, és gyakran panaszkodik a játékvezetőkre.
 

Pérez máris kinézte Zidane utódját – NB1.hu

Madrid – Két jelölt a kalapban, egyikük szívesen jönne.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Madrid - Két jelölt a kalapban, egyikük szívesen jönne.

Florentino Pérez, a Real Madrid labdarúgócsapatának elnöke már azon töri a fejét, ki lehetne a gárda új vezetőedzője abban az esetben, ha tovább folytatódna az együttes mélyrepülése és el kellene búcsúzni Zinédine Zidane-tól – írja a Marcára hivatkozva a Nemzeti Sport.
 
A Real Madrid a spanyol Király-kupából esett ki a héten, ráadásul a Zidane-csapat hazai pályán kapott ki a Leganéstől. A blancók hátránya a La Ligában 19 pont a listavezető Barcelona mögött, ráadásul csak a negyedik helyen állnak a bajnokságban. A Bajnokok Ligájában másodikként jutott tovább a csoportjából a spanyol gárda, melynek a nyolcaddöntőben a PSG lesz az ellenfele.
 
Pérez már 2013-ban is szemet vetett jelenlegi jelöltjére, Jürgen Kloppra. A német szakembert akkor José Mourinho pótlására nézte ki az elnök, de végül nem sikerült szerződtetni őt. A Liverpool jelenlegi menedzserének 2022-ig van érvényes szerződése az angolokkal.
 
Mauricio Pochettino a második számú jelölt. A Tottenhamet irányító argentin egy korábbi sajtótájékoztatóján reagált már a Real-pletykára, akkor azt mondta, a futballban soha nem lehet tudni, mi történik majd.
 
Mindenesetre nemrég azt is hangoztatta, hogy inkább dolgozna egy farmon, mint hogy egyszer a Barcelonát irányítsa. Ettől aligha lenne népszerűtlen Madridban… Zidane egyébként úgy nyilatkozott, bármikor felállna a kispadról, ha úgy érezné, nem tud többet segíteni a csapaton. 
 

Buffon fontos döntést hozott meg a pályafutásáról " NEMZETKÖZI FOCI › Olasz foci

Gianluigi Buffon szezon eleji döntését megváltoztatva a következő idényben is játszani szeretne a Juventus labdarúgócsapatában. „Szeretnék a következő szezonban is játszani, de olyan megoldást kell találnunk, ami a klub számára is a legelőnyösebb" – nyilatkozta a La Repubblica pénteki számában Buffon. A kapus elárulta: hamarosan találkozik Andrea Agnelli klubelnökkel és egyeztetnek a jövőjéről.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Liverpool - Még a télen sor kerülhet az üzletre.

A Liverpool Echo beszámolója szerint távozik a Leeds United kapusa Andy Lonergan, és a pótlására az elsőszámú kiszemelt Bogdán Ádám a Liverpool mellőzött kapusa, írj a Rangadó.

A Leeds jelenleg a másodosztályban szerepel, korábban a BEK fináléjában is szerepelt.

 

"Erősíteni kell a támadó szekciót" – Nikolics – NB1.hu

Benidorm – Fontos hiányzók a román éllovas elleni meccsen.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Benidorm - Fontos hiányzók a román éllovas elleni meccsen.

Felkészülési mérkőzésen a Videoton 3-0-ás vereséget szenvedett a román CFR Cluj ellen.
 
A találkozó után így értékelt Marko Nikolics, a székesfehérváriak edzője a vidi.hu-nak:
 
„A hozzáállással most sem volt gond, a változtatások után a második játékrészben pedig már megvoltak a helyzetek is, az a negyvenöt perc jobban sikerült, mint az első. A mérkőzés folyamán legalább húsz labdát elveszítettünk a tizenhatos környékén, vagy azon belül, nagyon sok labdát odaadtunk az ellenfelünknek. Erős csapatok ellen játszunk az edzőtáborban. Nem Európa topcsapataival, de azért jó együttesekről van szó, jelen pillanatban ezek a csapatok jobbak mint mi. Bizonyos szempontból csak ismételni tudom magamat – három meccsen mindössze egy tizenegyesből tudtunk gólt szerezni, szóval szükség van még némi erősítésre, főleg a támadószekcióban. Sajnos még ma sem tudtunk a lehető legjobb csapattal kiállni, hiszen Vinícius, Géresi, Fiola és természetesen Huszti Szabolcs sem játszhatott még ma, Scsepovics pedig először léphetett pályára a kihagyás után. Boban Nikolov is csak egy hete van velünk, mindennel együtt nehéz ezen a szinten bemutatni azt a játékot, amit játszani szeretnénk, de van még egy hónap a tavaszi idény kezdetéig, bízom benne, hogy addig minden összeáll majd úgy, ahogy szeretnénk.”
 

Csank János Georges Leekensről is elmondta a véleményét – NB1.hu

Csank véleménye Leekensről

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - Több gól is szabadrúgásból esett.

Idei első felkészülési mérkőzésén az MTK 4-3-ra verte a harmadosztályban a feljutásért vitézkedő Monort SE-t.
 
A mérkőzés góljai az alábbi videón tekinthetőek meg:
 
 

Újabb Fradi-játékos kerülhet Lipcseiékhez – NB2.hu

Újabb Fradi-játékos kerülhet Soroksárra

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Érd - Jó oka volt a váltásra.

Hivatalos oldalán jelentette be az Érdi VSE NB III-as csapata, hogy két és fél év után távozik az együttestől a jobbhátvéd Honti Attila, aki az NB III Keleti csoportjának tizenkettedik helyén álló Balassagyarmati VSE-nél folytatja pályafutását.

A jobbhátvédként és középpályásként is bevethető 24 éves labdarúgó egy éve, a Martonvásár elleni utolsó felkészülési mérkőzésen hátsó keresztszalag-szakadást szenvedett, s csak november közepén, a Puskás Akadémia FC II ellen térhetett vissza. Új csapata színeiben pedig rögtön első felkészülési mérkőzésén megszerezte első gólját is, miután az FC Dabas ellen egy kipattanót pofozott a kapuba.

Sajnálattal tudatjuk, hogy két és fél szezon után távozol Érdről. Milyen volt ez a két és fél szezon, ami jobban mondva inkább másfél volt…
– Sajnos a sérülés közbeszólt, szóval valóban ez a két és fél év, inkább másfél volt. Szerintem mindenki tudja, hogy Érden remek közösség van, élmény volt minden perc, amit ott töltöttem. Nagyon jó volt a csapat, a vezetőséggel való kapcsolat. Sajnos a sérülésem közbeszólt, eldöntötte a sorsomat, mert nem engedhetem meg magamnak azt, hogy ne játsszak és most sokkal egyszerűbb egy olyan csapathoz igazolni, ahol biztosan játszani fogok, mint hogy megküzdjek a helyemért. De félreértés ne essék, ha egészséges lennék és nem lett volna a sérülés, egy pillanatig sem gondolkoznék, hogy megküzdjek a helyemért, de most, miután nem játszottam egy évig, nem vagyok abban a szerepben, hogy tudjak harcolni, úgyhogy a váltás tűnt a legjobb megoldásnak.

Az első szezonodban 38 meccsből 32-szer kezdőként számolt veled Limperger Zsolt, aztán tavaly egy félszezon tizenhét meccséből tizenkétszer kezdőként, kétszer csereként léptél pályára. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra, a közösségre, az ezüstéremre?
– Szerintem a csapat motorja maga a közösség, egy olyan erős mag van, hogy olyan, mintha az ember haza járna. Az egész közeg egy nagy család – mindenkit beleértve.

Mi volt az oka a váltásodnak? Említetted, hogy a sérülés, de ez ennyire befolyásolta azt?
– A sérülés és Szanyó Károly szerepe, hogy ő lett Balassagyarmaton az edző, az ő neve garancia arra, hogy jó munka fog folyni és, hogy őszinte legyek, volt bennem valami érzés, hogy itt az ideje a váltásnak, de ez csak személyes érzés.

Gondolom, az új edző személye elég okot adott arra, hogy oda igazolj, illetve mit vársz magadtól a Keleti csoport tizenkettedik helyén álló csapatban?
– Ő volt maga az ok. Elég rosszul szerepeltek eddig, de a saját elvárásom, hogy minél többet és jobban játsszak és visszanyerjem azt a formámat, amilyenben a tavalyi sérülésem előtt voltam és ha visszanyertem, akkor tovább építsem. A csapatnak pedig nyílván minél több mérkőzést kellene nyerni. Tizenkettedik helyen állunk, ennek következményeképp tizenkét játékost kitettek onnan, úgyhogy nagy tisztogatás volt. Az elmúlt néhány napot ott töltöttem és nagyon tetszik a hozzáállásuk. Meccsen még nem láttam őket, de edzésen küzdeni, hajtani kell és ez bizakodásra ad okot.

Láthatunk még Érden a jövőben?
– Nagyon szépen váltunk el, úgyhogy nem kizárt, ha az élet úgy hozza, boldogan visszatérek Érdre. Minél sikeresebb szereplést! Remélem, megnyeritek a bajnokságot!
 

Próbajátékosok a Rákóczinál – NB3.hu

Játékosokat tesztelt a Kaposvár

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Benidorm - Az edzőtábor harmadik felkészülési találkozójára került sor.

"Az edzőtábor harmadik felkészülési találkozójára péntek délután szállodánk edzőpályáján került sor, ellenfelünk a román első osztály éllovasa, a CFR Cluj együttese volt. A kolozsváriak ellen Marko Nikolics a Kovácsik – Nego, Juhász, Tóth Bence, Stopira – Pátkai, Varga József, Nikolov – Anel Hadzic – Lazovics, Scsepovics tizenegynek szavazott bizalmat" – írja tudósításában a vidi.hu.
 
"Először Kovácsik Ádámnak kellett hárítania, miután a hatodik percben a szenegáli válogatott támadó, Ibrahima Balde próbálkozott. Tíz perccel később ismét kapusunknak akadt dolga, amikor Deac közeli lövésénél védett lábbal. A 24. percben Pátkai kezére pattant a labda, a spanyol játékvezető pedig büntetőt ítélt. A labda mögé a 12-szeres román válogatott Deac állt, és bár Kovácsik érezte az irányt, a jól helyezett lövésnél nem volt esélye hárítani (0-1).
 
A 30. percben Ionita lőtt kapufát, egy perccel később pedig Paun kapott jó labdát, és higgadtan gurított a hálóba, ezzel kettőre növelve a Vasutasok előnyét (0-2).
 
A félidő végén Lazovics szöglete csavarodott veszélyesen ellenfelünk ötösén belülre, de Vatca végül lehúzta a labdát. Egy perccel később ennél sokkal nagyobbat védett a román kapus, miután Scsepovics beadását Stopira fejelte kapura. Újabb sarokrúgásra már nem volt idő, hiszen lefújta az első játékrészt a játékvezető.
 
A második 45 percre nem futott ki Tóth Bence, Pátkai Máté és Varga József, helyükre Mocsi Attila, Réti Patrik és Kovács István álltak be. A játékrész egy szerencsétlen sérüléssel kezdődött, egy vétlen ütközés után az egyik asszisztens nem tudta folytatni, helyét a negyedik játékvezető foglalta el. Az 54. percben Scsepovics vezette be a labdát a tizenhatoson belülre, de lövése a kapu felett szállt el. Tíz perccel később Lazovics játszott Kovácshoz, középpályásunk 18 méterről a hosszú sarkot vette célba, de a román kapus védeni tudott. Néhány perccel később Lazovics tekert kapufára egy szögletet, majd Stopira lövésénél mentett a gólvonalról Balde. A 69. percben szép támadást vezettünk, amelynek végén Kovács beadását Lazovics lőtte kapu fölé. Még 13 perc volt hátra a rendes játékidőből, amikor Camora centerezését Coman belsőzte a jobb oldali kapufa mellé (0-3).
A lefújás előtt a bordók cserekapusa, Rus védte Lazovics szabadrúgását, így 3-0-ás kolozsvári sikerrel zárult a találkozó."
 
NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Videoton–CFR Cluj (romániai) 0–3 (0–2)
Benidorm
VIDEOTON: Kovácsik – Nego, Juhász, Tóth B. (Mocsi, 46.), Stopira – Pátkai (Kovács I., 46.), Varga J. (Réti, 46.), Nikolov – A. Hadzic – Lazovics (E. Hadzic, 83.), Scsepovics
Gólszerző: Deac (26. – 11-esből), Paun (32.), M. Coman (77.)
 

Csank János Georges Leekensről is elmondta a véleményét – NB1.hu

Csank véleménye Leekensről

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC