nb1.hu

Budapest – És természetesen a szurkolói kártya is újra szóba került.

Nem lehet már számon tartani, hányadik fejezet íródik éppen az MTK-Vasas mérkőzésnek. Most éppen a szövetség szólalt meg. A szervezett megerősítette az nb1.hu értesüléseit, mert tagjai nem tudtak arról, hogy az MTK a szurkolói kártya eszközéhez is hozzányúl majd.

 

Íme, az MLSZ közleménye:

 

„Élénk visszhangot és zavaros ötleteléseket váltott ki, hogy az OTP Bank Liga 33. záró fordulójában az MTK Dunaújvárosban fogadja a Vasast. Ezzel kapcsolatban az MLSZ szükségesnek látja az alábbi tények rögzítését.

Az MTK–Vasas mérkőzés pályaválasztója a kék-fehér klub, amely kérelmezte, hogy Dunaújvárosban játszhassa le szombati, utolsó bajnoki mérkőzését. A kérelmet, amely minden szempontból megfelelt a szabályoknak, elfogadta a Versenybizottság. A döntés ugyan kizárólag az MTK kérésére irányult, de tényleges velejárója, hogy a Vasas, amely a sorsolás szerint ebben a fordulóban idegenben játszik, nem élvezheti indokolatlanul a hazai környezet előnyeit – ezzel a versenysemlegesség elve érvényesült.

 

Az MLSZ tavalyi elnökségi döntése alapján 2016. júniusig a bajnoki mérkőzések rendezéséért felelős hazai klubokra bízta, hogy előírja-e a klubkártya használatának kötelezettségét, amihez a vendégcsapat szurkolói vonatkozásában a vendég klub egyetértése is szükséges. Ez a szabály azóta is változatlanul érvényes. Az MTK-Vasas mérkőzés esetében a mérkőzés szervezője, az MTK döntött úgy, hogy szurkolói kártya használatával értékesíti a jegyeket.

 

Az utóbbi napokban találgatások láttak napvilágot, melyek különböző célokat megjelölve az NB I létszámemeléséről szóltak. Az MLSZ ezért és a kapcsolódó kérdésekre ismételten tájékoztatja a közvéleményt: a 2016/17-es bajnokság Versenykiírásáról, abban a csapatok létszámáról hónapokkal ezelőtt megszületett és nyilvánosságra került a hivatalos döntés. Az elnökség akkori meggyőződése, hogy a magyar labdarúgás fejlődését a 12 csapatos első osztály versengése szolgálja, nem változott.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország – Mindegyik gólt „élőben” kívánják megmutatni.

A hét elején mégy úgy nézett ki, hogy az NB I. zárófordulóból csak a Haladás-Ferencváros és a Diósgyőr-Paks-meccseket lehet majd látni az M4-en, ami azért volt furcsa, mert ezek nem bírnak túl nagy téttel, miközben az MTK-Vasason és a Puskás Akadémia-Honvédon a kiesés elkerülése lesz a cél. De a nemzetközi kupaindulás sem dőlt még el – írta a comment.blog.hu.

 

Aztán szerdán az MTVA-tól megtudtuk, hogy szombatra körkapcsolással készülnek, a 16.30-tól kezdődő öt mérkőzés eseményeit párhuzamosan követik majd. Az alapmeccs az Újpest-Videoton lesz, de ha gól esik például a felcsúti vagy a Dunaújvárosban lejátszott MTK-Vasason, akkor odakapcsolnak és megmutatják.Közben a képernyőn feliratozva jelzik majd, ha valahol változás van a kiesés elleni harcban vagy a nemzetközi kupaindulásban.

 

A Vasas és a felcsúti csapat is kieshet még, a Békéscsaba már a legutóbbi fordulóban visszazuhant az NB II.-be. A tabella alján a Vasas egy ponttal előzi a Puskást, és ha megverik az MTK-t vagy legalább pontot szereznek, miközben a felcsútiak nem nyernek otthon, akkor bennmaradnak az élvonalban.

 

Az nb1.hu valamennyi mérkőzésről élőben számol be. Online közvetítéseink 30 másodpercenként, automatikusan frissülnek. A mérkőzésekről elemzések és interjúk lesznek folyamatosan feltöltve az oldalra!

 

A teljes program így néz ki amúgy:

ÚJPEST FC – VIDEOTON FC 16.30

PUSKÁS AKADÉMIA FC – BUDAPEST HONVÉD 16.30

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE – DVSC-TEVA 16.30

MTK BUDAPEST – VASAS FC 16.30

SWIETELSKY HALADÁS – FERENCVÁROSI TC 16.30

DVTK – PAKSI FC 19.00 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Dunaújváros – Lesz-e kiemelt kockázat? Vagy több néző mehet be? Vagy marad minden?

Mindenki előtt ismertek azok az események, amelyek az MTK és a Vasas mérkőzését vezetik fel. Erre és erre a linkre kattintva minden hír megtalálható a két gárdával kapcsolatban.

 

A lényeg: az nb1.hu olyan információk birtokába jutott, amelyek szerint hamarosan egyeztetések kezdődnek Dunaújvárosban a két klub és a rendőrség illetékesei között. A megbeszélésen a szombati meccs megrendezése lesz a téma.

 

Mint ismeretes, a vendégszektorba csak 378-an mehetnek be, és kötelező a szurkolói kártya. Arról viszont még nem voltak hírek, hogy a rendőrség kiemelt biztonsági fokozatúvá nyilvánította volna a mérkőzést, mert ebben az esetben érthető lenne az intézkedés. A Vasas vezetői amúgy azt szeretnék elérni, hogy több fanatikusok mehessen be a mérkőzésre, és ha lehet, akkor inkább azt a Bozsik-stadionban rendezzék meg, mert mégiscsak két fővárosi csapat találkozik egymással.

 

Hamarosan újabb részletek kerülhetnek nyilvánosságra minden idők legjobban túlbonyolított mérkőzésével kapcsolatban. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Cigánd – Első körben feleltek meg a licencfeltételeknek.

A cigándi klub közleményét változtatás nélkül közöljük.

 

„Mint arról korábban beszámoltunk a klublicenc alapeljárás 2016. február 8-án vette kezdetét. A licenchez szükséges volt teljesíteni azt az 55 pontban megfogalmazott kritériumot, melyet a Magyar Labdarúgó Szövetség elvárt a licenckérelmezőktől.

 

A benyújtott dokumentumokat a Klublicenc Iroda megvizsgálta és két hiánypótlási kört követően véleményezte. A mai napon ülésezett az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottsága, ahol a Cigánd SE már az első körben, hiánypótlásmentesen megkapta a 2016/2017–es bajnoki évadra a nemzeti másodosztályú (NB II) licencet. Tehát nem kell várnunk májusig, hogy megtudjuk kapunk-e licencet.

 

Bár hosszú út áll még előttünk az NB II–ig, ezt az alapfeltételt Egyesületünk már teljesítette. Ezzel kijelenthetjük, hogy az indulásnak jogi akadálya már nincs.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Lengyelország – Két magyar támadó kapcsán is új hírek láttak napvilágot.

A naszapilka.com értesülése szerint  Legia Warszawa t Mervó Bencét szerződtetné a nyáron a várhatóan távozó Nikolics Nemanja helyére – jelezte az nso.hu. A Siontól a Slask Wroclawhoz kölcsönadott Mervó hat bajnokin négyszer volt eredményes a sziléziai csapatban, így nem csoda, hogy a lengyel sajtóban már a jövője a téma.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – Az angyalföldiek a Bozsikot említették, nem nyugszanak bele a helyzetbe.

A Vasas-család értetlenül áll több, az MTK-Vasas meccsel kapcsolatos intézkedéssel szemben – írta a klub közleményében. Érdekesség, az angyalföldiek is azt a Bozsik-stadiont javasolják a meccs megrendezésére, amelyet már a hozzászólóink is jeleztek.

 

Íme, a közlemény!

 

„Bár számunkra érthetetlen volt az is, hogy az MLSZ Dunaújvárost jelölte ki a szombati mérkőzés helyszínéül, ám ezt a Vasas-család még tudomásul vette.

 

Ám azt nem értjük miért csak 378 Vasas szurkoló mehet be a stadionba, miért csak szurkolói kártyával lehet jegyet váltani, miért lett kiemelt kockázatú a találkozó? Miért nem vásárolhatnak belépőt MLSZ-kártyával rendelkezők, miért nem jelölt ki az MTK erre a célra szektort? Akkor mi a funkciója az MLSZ kártyának, ha nem lehet használni? (Az MLSZ kártyát azért kérdezzük, mert a mérkőzés iránt folyamatos az érdeklődés klubunknál más csapatok szurkolói felől, akik így ki lesznek zárva a találkozóról!)

 

Az sem világos számunkra, hogy egy olyan stadionban, ahol 12-13 éve még nemzetközi kupamérkőzéseket játszottak, és azóta fejlesztések történtek, ami biztonságosabbá tette a stadiont, most egy MTK-Vasas NB I-es bajnoki mérkőzést mégis kockázatosnak ítéltek.

 

A stadion befogadóképessége hivatalosan 12.000 fő! Akkor miért csak 378 vendégszurkolót engednének be? Nem kellene betartani a minimális 10 százalékot, ami 1.200 fő lenne?

 

Miért nem azt tartják kockázatosnak, hogy több száz Vasas szurkoló – a korlátozott jegyek száma, vagy a szurkolói kártya hiánya miatt – a stadionon kívül reked?

 

Ezeken túlmenően az sem világos a Vasas-család számára, hogy ha már nem engedik be megfelelő számban szurkolóinkat a Dunaferr Arénába, akkor miért nem közvetíti élőben a televízió? Ráadásul a 33. fordulóban igazából két komoly téttel bíró meccs van, az egyik az MTK-Vasas, a másik pedig a PAFC-Honvéd, és furcsa módon egyiket sem tűzte műsorára az M4 televízió!

 

Ha már nem játszhatjuk le a mérkőzést az MTK licence kérelmében megjelölt Illovszky stadionban, akkor az MLSZ miért nem döntött egy fővárosi semleges helyszínről – lévén mindkét mérkőző fél budapesti –, ami kedvező lett volna mindkét csapatnak? Megítélésünk szerint erre tökéletesen alkalmas lehetett volna a kispesti Bozsik stadion, amelyben biztonságosan megoldható a szurkolótáborok elkülönítése, és legalább ezer Vasas szimpatizáns elférne a vendégszektorban.

 

A Vasas FC vezetése egyúttal felajánlja a rendezőnek, hogyha nemcsak a dunaújvárosi vendégszektor egyharmadába engednek be Vasas szurkolókat, hanem megnyitják a teljes kapu mögötti vendégszektort – ahova csaknem 1.000 drukker férne be – akkor saját költségén fizeti a megemelt számú biztonsági emberek bérét. Ha kell, minden Vasas-szurkoló mellé állítunk egy őrző-védő szakembert!

 

Hajrá, Vasas!”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nyíregyháza - Úgy néz ki, ezúttal elmarad a kizárás!

Megosztás:

Budapest – Azért imádtam az első meccsemet, mert voltak, akik szurkoltak nekem!

Úgy kezdtem el futballozni, mint mindenki más. Gondolom én. Mivel nem emlékszem rá, csak elbeszélésekre hagyatkozhatok és arra, hogy másoktól/másokról is hasonló sztorikat hallottam. Szerintem még kúszni sem tudtam, amikor először gurított felém vagy mutatott nekem az apu labdát. Ismerve magam, biztos vagyok benne, hogy amikor már képes voltam négykézláb haladni, mindig a zsugát vettem célba. Aztán megtanultam megfogni, elkapni és eldobni. Sokkal könnyebben ment, mint később a matek, a kémia vagy a fizika. Majd jöhetett az igazi áttörés: megtanultam járni, és a lábaimat használni. Sétára és rúgásra is.

 

Hosszú évek elteltével a BVSC, Tatai úti salakos (de inkább kavicsos és murvás) pályáján találtam magam, idővel tönkre is ment a térdem. Nekem is. Előtte egyébként rúgtam a gólokat az iskolai válogatottban, nyilvánvaló volt, hogy az első edzésen hátraküldenek középhátvédnek. Aztán a tréningeken jöttek az egymás közötti játékok, amiket imádtam. Majd az első meccsem, amit nagyon élveztem. Mert ott voltak szurkolni nekem a szüleim, a testvérem és még egy-két barátom. Jól esett, hogy hangosan bíztattak, pedig már azon a meccsen is rúgtam néhány akkora luftot (voltak persze jó megoldásaim is, de szerintem 5-ös osztályzatnál nem érdemeltem jobbat és ezt bevallom), hogy azt hittem, földkörüli pályára áll a jobb lábam.

 

A legemlékezetesebb találatom egy Fradi elleni meccsen volt az első percben. A zöld-fehérek kezdtek, egyből indították a bal oldali szélsőjüket. Gondoltam, felszabadítok előle, de gyorsabb volt nálam, eltolta a labdát, én meg a gyomorszáját találtam telibe. Életem első piros lapját kaptam és én bőgtem az öltözőben, hogy nem focizhatok tovább.

 

A másik legbrutálisabb futballista élményem is a Ferencvároshoz köthető. Vagyis a szurkolótáborához. Az MTK ellen ugyanis előmeccset játszottunk a Hungária körúton. Az első félidő felétől elkezdett megtelni a lelátó, fordulás után már tényleg tele volt a stadion. És a Fradi-tábor (a kép nem az említett mérkőzésen készült) miatt mi megtáltosodtunk, mert izomból elkezdtek nekünk drukkolni. Arra már nem emlékszem, mi lett a végeredmény (nem is kérdezem meg senkitől, mert akkor nem lenne őszinte), de azt tudom, hogy onnantól kezdve nem álltunk le a pályán. Olyan erővel lettünk gazdagabbak, hogy nem fáradtunk el.

 

Ez volt az a pillanat, amikor tudatosult bennem a lényeg: minél többen vannak egy meccsen, annál jobb a hangulat és ez annál jobb mindenkinek. Pozitívan hat a pályán lévőkre, ami így még pozitívabban hat a lelátókon lévőkre. És így tovább. Mert körfolyamat!

 

Senki nem tud meggyőzni arról a világon, hogy a labdarúgásnak nem ez az érdeke! Jó és megfelelő hangulat, minél több nézővel.

 

Ezt azok tudják csak pontosan, akik a gyakorlatban művelik a labdarúgást. Edzők, játékosok és a szurkolók!

 

És aminek a legfontosabbnak kellene lennie: ők vannak többségben!

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Vietnam - Biztos, hogy nem egyszer nézitek majd meg a felvételt.

Megosztás:

Magyarország – Mi lesz a veszélyes helyzetben lévő gárdák hátralévő menetelése?

Hat fordulót rendeznek még meg az NB II-es bajnokságban. A Gyirmót feljutása és bajnoki címe teljesen megérdemelt (lesz), míg a ZTE, a Mezőkövesd, a Kisvárda és a Csákvár négyese közül, a pályán elért eredmények alapján, még bármelyik odaérhet a második, feljutó helyekre.

 

De mi a helyzet azokkal, akiket a kiesés réme fenyeget? Hét ilyen csapat van.

 

További részletek a linkre kattintva érhetőek el.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország – Ismét ülésezett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága április 26-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

 

NB I

 

Szabó János (Paks) 1, Torghelle Sándor (MTK), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben szándékosan rálépett ellenfele vádlijára, amiért piros lapot kapott, majd a piros lap felmutatása után a csapatkapitányi karszalaggal a kezében mellbe lökte a játékvezetőt 6, Laczkó Zsolt (Békéscsaba), mint visszaeső, mert amikor egy ütközés után a játékvezető nem ítélt büntetőt a javára, a játékvezetőt indulatosan mellbe lökte 6, Gévay Zsolt (Paks) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

 

A FEB a Diósgyőr – Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban a Diósgyőrt, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél szidalmazása) 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

 

A FEB a Videoton FC – FTC mérkőzéssel kapcsolatban a Videoton FC-t, mint visszaesőt, mérkőzés rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírás megsértéséért, szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért 100.000 Ft, az FTC-t, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél és az ellenfél egyik játékosának szidalmazása), valamint tárgyak játéktérre dobásáért 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

 

A FEB a DVSC – Diósgyőr mérkőzéssel kapcsolatban a DVSC-t, mint visszaesőt, a szurkolók jegyértékesítésnél történő azonosításéval és a klubkártyával rendelkező szurkolók beléptetésével kapcsolatos szabályzati előírás megsértéséért 50.000 Ft, a Diósgyőrt, mint visszaesőt szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezet szidalmazása) 50.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

 

A FEB az FTC – Újpest mérkőzéssel kapcsolatban az FTC-t, mint visszaesőt, mérkőzés rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírás megsértéséért és szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél szidalmazása) 150.000 Ft, az Újpestet, mint visszaesőt, szurkolóinak pirotechnikai eszköz beviteléért és használatáért, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél és más sportszervezet szidalmazása), valamint szurkolóinak becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető magatartásáért (huhogás) 500.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB a Békéscsaba – Vasas mérkőzéssel kapcsolatban a Békéscsabát, mint visszaesőt, szurkolóinak rendzavarásai (tárgy játéktérre és a játékvezető irányába dobása) miatt 50.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

 

NB II

 

Lékai Soma (Kisvárda) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

 

NB III

 

Miklósvári János (BKV) 1, Kállai Norbert (Dabas) 1, Farakas Tamás (Dunaharaszti) 1 és Ulvicki Mihály (Jászberény), mert fejelő mozdulatot tett az ellenfél játékosai felé, amiért kiállították, a kiállítás után játékvezetői öltözőben sportszerűtlenül reklamált 3 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

 

A FEB tárgyalás megtartása után Weitner Ádám (ETO Futsal), korábbi 4 mérkőzésre szóló eltiltását hatályában változatlanul fenntartotta.

 

A FEB a Nyíregyháza – Cigánd mérkőzéssel kapcsolatban a Nyíregyházát, mérkőzéssel kapcsolatos szabályzati előírás megsértéséért, szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért, valamint szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezet szidalmazása) 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

 

Női és férfi futsal bajnokságok és kupák

 

Tihanyi Csaba (MVFC) 1, Szabó Péter (MVFC) 1, Vulovic Dávid (MVFC), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben megütötte ellenfelét 4, Kriston Dávid (Nyírgyulaj) 1, Boromissza Gábor (Veszprém) 1, Gál József (Maglód), mert amikor a labda nem volt számára megjátszható közelségben ellökte ellenfelét 2, Rába Tamás (Főnix) 1, Szabó Zsolt (FTC Futsal) 1, Reich Martin (Kastélydomb) 1, Schönaver Ádám (Máltai Szeretetszolgálat) mint visszaeső 2, Simon Péter (Máltai Szeretetszolgálat) 1 soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

 

Botos Regina (Újbarok) 1 és Pilán Timea (Gyula), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben ellökte ellenfelét, majd a kiállítása után sportszerűtlenül reklamált 3 soron következő női felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

 

Színes lapok miatt kiszabott pénzbüntetés:

 

Diósgyőr 30, Szombathely 36, Paks 42, Vasas 30, Békéscsaba 30, Cigánd 10, Jászberény 12, Balmazújváros 12,5 ezer forint.

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Békéscsaba – De mi lesz a sorsa Zoran Szpisljak vezetőedzőnek?

Hétfőn elsőként jeleztük, hogy a Békéscsaba kiesett spanyol támadója, Ezequiel Calvente lehet a nyári átigazolási időszak egyik központi szereplője. Mint jeleztük, gyakorlatilag minden csapatnál beszéltek már a támadóról. Külön megemlítettük a Ferencvárost is, az nso.hu nemrég megerősítette értesülésünket. A honlap információi szerint az egyeztetések végén arra jutottak a felek, hogy Thomas Doll vezetőedző nem javasolja a szerződtetését.

 

Az nso.hu hozzáteszi, Újpesten érdeklődnek a támadó iránt, a Békéscsaba vezetőedzője, Zoran Szpisljak meg folytatná a munkáját. A lilák trénere egyébként szombat este, a Kispesten történt vereség után (ami ugye bebiztosította a gárda búcsúját az élvonaltól), már nyilatkozott az nb1.hu-nak a további tervekről.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Gyirmót – Benne vannak abban a négy klubban, akik már bejelentettek.

Nemrég jeleztük, hogy négy gárda is bejelentette, hogy az MLSZ elfogadta a licenckérelmét. Íme, a Gyirmót közleménye az ügyről.

 

„A Magyar Labdarúgó Szövetség Licencadó Bizottságának mai határozata értelmében az MLSZ hiánypótlás nélkül elfogadta klubunk Nemzeti első osztályú (NB I) licenckérelmét. Ez azt jelenti, hogy a követelményeknek eleget tettünk, és zöld utat kaptunk az élvonalban történő szerepléshez!”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország – Az egyik a másodosztályból fog feljutni.

A Honvéd, DVSC-Teva, DVTK hármas, valamint a másodosztályban utcahosszal, tizennégy ponttal vezető Gyirmót FC Győr bejelentette, a következő szezonra vonatkozó licenckérelmét elfogadta az MLSZ – jelezte az nso.hu.

 

A Debrecen és a Honvéd közleménye szerint a két klub megkapta nemzetközi és az NB I-es licencet az MLSZ elsőfokú licencadó bizottságától, a Diósgyőr beszámolója alapján pedig NB I-es engedélyt kapott. A másodosztály éllovasa, a Gyirmót hivatalos honlapján azt írja, a bizottság elfogadta NB I-es licenckérelmét.
 

Egyelőre ez a négy klub közölte az MLSZ határozatának eredményét, de ez nem azt jelenti, hogy a többi érintett egyesület ne kapta volna meg az engedélyt a 2016–2017-es évadra.

 

A Nyíregyháza közleménye a linkre kattintva olvasható!

 

A Gyirmót közleménye a linkre kattintva olvasható!

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – Továbbra is keményen fogalmaznak a drukkerek. Az emtékások is.

Továbbra sem nyugodtak meg a kedélyek amiatt, hogy végül nem a Fáy utcában, hanem Dunaújvárosban rendezik majd meg az MTK-Vasas mérkőzést. Amiatt meg pláne nagy a felháborodás, hogy a kék-fehér vezetők kötelezővé tették a szurkolói kártya használatát, de arról is határozatot hoztak, hogy csak 378 angyalföldi mehet be a találkozóra. Mint írtuk, a piros-kékek csak azért is elindulnak Dunaújvárosba, többen is, mint lehetne. Négy busz már biztos, de rengetegen mennek egyéb módokon is.

 

A döntések természetesen nagyon sokaknál kiverték a biztosítékot, de nem csak a Vasas-drukkerek köreiben. Lázadnak az MTK ultrái is, akik tegnap közleményben kértek elnézést a történtek miatt, mert meglátásuk szerint az elmúlt egy hétben alaposan besározódott a klub neve. Lázadnak más csapatok drukkerei is, így ismét bebizonyosodott, amennyiben hátrányos megkülönböztetés éri a fanatikusokat, akkor nem a rivalizálás, hanem az egymás segítése az első.

 

Nemrég egyébként megnéztünk egy-két hozzászólást a hírekhez a Facebookon, nyugodtan kijelenthetjük, az indulatok továbbra sem csillapodnak. A Vasas-drukkerek véleményeit mindenki el tudja képzelni magától is… Az MTK FB-oldalán azonban érdekes hozzászólásokat is találtunk, ezek közül a legfontosabbakat le is mentettük.

 

 

Volt olyan kommentelő, aki megint elnézést kért a Vasas-szurkolóktól, majd jelezte, ő is azt szeretné, hogy az angyalföldiek maradjanak benn az élvonalban. Volt, aki arról írt, az új MTK-stadionba biztosan nem teszi be a lábát, és bérletvásárlással sem támogatja tovább a klubját. Vannak azonban olyan fanatikusai is a kék-fehéreknek, akik ott lesznek Dunaújvárosban, mint minden olyan mérkőzésen, amelyeken a kedvenceikért szoríthatnak.

 

Érdemes átböngészni az nb1.hu Facebook-oldalán megtalálható hozzászólásokat, ott is kőkemény vélemények olvashatóak. Volt olyan, aki arról értekezett, ha már az MTK semmiképpen sem akar(t) a Fáy utcában játszani, akkor miért nem lehet a meccset a Bozsik-stadionba vinni, ahol már játszottak hazai meccseket a kék-fehérek, ráadásul Budapesten van, több néző lenne kíváncsi a mérkőzésre, többen is beférnek, ráadásul a körülmények is ideálisak.

 

A találkozó eleve feszült hangulatú lett volna, így viszont borítékolható, hogy bármikor elszabadulhatnak majd az indulatok…

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Anglia – Az esküdtszék többségi határozattal hozta meg az ítéletét.

A brit igazságszolgáltatás leghosszabb eljárásának végén az esküdtszék – többségi határozattal – úgy döntött, hogy gyilkosság áldozatai lettek a hillsborough-i katasztrófa áldozatai – jelezte a nol.hu.

 

Az angol futball legsötétebb napjaként vonult be a történelembe 1989. április tizenötödike. A kilencvenhat liverpooli szurkoló halálát követelő tragédia közvetlenül a sheffieldi Hillsborough stadionban megrendezett Liverpool–Nottingham Forest FA Kupa-elődöntő előtt következett be. A további több száz személynek súlyos sérüléseket okozó drámát az eredeti, 1991-es törvényszéki vizsgálat véletlen balesetnek nyilvánította, amelyért maguk az állítólag randalírozó liverpooli drukkerek voltak a felelősök.

 

Hiába folytattak az áldozatok igazságot követelő hozzátartozói több évtizedes kétségbeesett kampányt, 2012-ig, a Hillsborough Független Bizottság állásfoglalásáig kellett várniuk a történteknek a valóságnak megfelelő értékelésére. A bizottság akkor végre megállapította, hogy a felelősséget addig nem vállaló dél-yorkshire-i rendőrség a liverpooli szurkolókat a stadion állóhelyeire durván, kontroll nélkül tuszkolta be, ezzel az elöl állókat a drótkerítéshez préselte és összezúzta, menekülési útjukat pedig elzárta.

Warringtonban, egy kifejezetten erre a célra épített tárgyalóteremben 2014. március 31-én kezdődött meg az a rekordhosszúságú, háromszáz napig tartó esküdtszéki eljárás, melynek végén a kilenctagú testület kedden 7:2-es többséggel kimondta: a kilencvenhat halott gondatlanságból elkövetett emberölés áldozata lett. Valamennyi esküdt meggyőződött arról, hogy a liverpooli szurkolók viselkedése semmilyen szerepet nem játszott a kialakult zűrzavarban.

 

A bíróság személy szerint is elmarasztalta David Duckenfieldet, a dél-yorkshire-i rendőrkapitányság főfelügyelőjét az elődöntő előtti „veszélyes helyzetért”. A friss törvényszéki vizsgálat szerint a kilencvenhatból kilencvenhárom esetben a halál oka fulladás volt. Mindez elkerülhető lett volna, ha a helyi rendőrség és mentőszolgálat idejében felismerte volna a helyzet súlyosságát. A rendőrkapitányság már az előkészületek során is végzetes hibákat követett el, nem gondoskodott például az egyes lelátókhoz vezető bejáratok biztonságos ellenőrzéséről.

 

 

A warringtoni ítélethirdetés végén a sokat szenvedett hozzátartozók összeölelkezve, könnyezve fogadták a régen esedékes igazságszolgáltatást. A családok nevében kiadott közlemény hangsúlyozza: a végzés „fontos állomás, bizonyos fokig lezárás a gyász hosszú útján”. David Crompton, a dél-yorkshire-i rendőrkapitányság jelenlegi parancsnoka az egység nevében elfogadta a döntést. Elismerte, hogy „katasztrofálisan elrontották a mérkőzés résztvevőinek védelmét”. A hátramaradottak, ha nagyon megkésve is, végre megkapták a rendőrség mindeddig elmaradt „feltétel nélküli” bocsánatkérését is.

 

Az ügyészség bejelentette: hamarosan dönt arról, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján indít-e bűnügyi eljárást Duckenfield, illetve az egész dél-yorkshire-i rendőrség ellen.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Manchester – Cristiano Ronaldo a lelátóról nézte végig az összecsapást.

Igazi támadófutballra volt kiáltás a Manchester City-Real Madrid összecsapáson, hiszen egyik csapat sem a védekezéséről híres. A találkozó előtt vált biztossá, hogy Cristiano Ronaldo sérülés miatt nem léphet pályára a Királyi Gárdában, persze Zinedine Zidane így is elég pofás kis kezdőt tudott összeállítani.

A várakozásokat azonban alulmúlta az első játékrész, ugyanis egyik csapatnak sem volt kaput eltaláló lövése. A Manchester City aktívabb volt, Kevin De Bruyne-nek több ígéretes elfutása is volt mindkét szélen, de a madridi védelem remekül zárt az első negyvenöt percben.

 

A második játékrészt a Real Madrid kezdte aktívabban, az 54. percben Joe Hartnak kellett védenie Sergio Ramos fejesét. Negyed óra múlva Daniel Carvajal jobb oldali beadása után Jesé Rodríguez fejelt öt méterről a felső lécre. A 75. percben Gareth Bale tekert 18 méterről a jobb alsó sarok mellé, ekkora már tejesen egyértelmű volt a Real Madrid dominanciája. A 79. percben Toni Kroos baloldali szöglete után Casemiro fejelt hat méterről, de Joe Hart lábbal hárítani tudott.

A 82. percben eldönthette volna a meccset a Real. Egy menetrendszerű Kroos szöglet után Gareth Bale emelkedett a legmagasabbra, de nem sikerült jól megfejelnie a labdát, azonban pont így lett jó Pepének, aki átvette a labdát, majd egy pattanás után, három méterről hasba lőtte az önfeláldozóan kivetődő Hartot.

 

Az utolsó tíz percben már egyik csapat sem alakított ki helyzetet, így gólnélküli döntetlent hozott a City-Real első felvonása. Hogy az eredmény melyik csapatnak jobb, az egy hét múlva kiderül.

 

 

Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés

 

Manchester City-Real Madrid 0-0

 

Manchester, Etihad Stadion

Játékvezető: Cüneyt Çakır

 

Manchester City: Hart – Sagna, Kompany, Otamendi, Clichy – Fernando, Fernandinho – Navas (Sterling, 77.), Silva (Iheanacho, 40.), De Bruyne – Agüero. Vezetőedző: Mauel Pellegrini

 

Real Madrid: Navas – Carvajal, Pepe, Sergio Ramos, Marcelo – Casemiro, Kroos (Isco, 89.), Modrić – Bale, Lucas Vázquez, Benzema (Jesé, 46.). Vezetőedző: Zinedine Zidane

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Felcsút - A PAFC nem tűr beleszólást a csapatösszeállításba.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck hétvégén kilátogatott a Puskás Akadémia NB III-as csapatának találkozójára is, ugyanis kiemelt figyelemmel követi a felcsúti középpályás Kocsis Gergő teljesítményét. A 22 éves játékos az utóbbi időben kevés lehetőséget kap, ezért Bernd Storck élesen bírálta a PAFC-ot a Nemzeti Sport hasábjain.

 

– Kíváncsi voltam a játékára. Gergő nagy tehetség, figyelem a pályafutását, érthetetlen számomra, miért mellőzik a Puskás Akadémiánál. Sebaj, én nem tévesztem szem elől.

 

A válasz nem késett sokáig, a Puskás Akadémia a honlapján reagált Bernd Storck bírálatára, amit változtatás nélkül közlünk.

 

„A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián működő szakmai munka, kizárólag az akadémián dolgozók felelőssége, melyet az itt dolgozók szakmai munkája, a fiatalok tehetsége és a szülők hozzájárulása határoz meg. Ebbe a munkába, a szakmai iránymutatásba és egyes akadémistáink helyzetbe hozásába még a magyar szövetségi kapitány sem avatkozhat bele. Kocsis Gergőt akkor igazoltuk le, amikor senkinek sem kellett, s mi komoly munkával elértük, hogy mostanra felfigyeltek rá. A megkezdett munkát mi, folytatjuk. Természetesen annak kifejezetten örülünk, hogy egyre több olyan játékost nevelünk és neveltünk, akik érdemesek a nemzeti tizenegyben való bemutatkozásra.”

 

A Puskás Akadémia közleménye után Bernd Storck kifejtette, hogy az MLSZ sportigazgatójaként kötelessége elmondania a véleményét.

 

– Korábban is elmondtam, nem kívánok beleszólni a klubok szakmai döntéseibe, ugyanakkor, ha egy adott témával vagy játékossal kapcsolatban megkérdezik a véleményem, akkor azt a jövőben is elmondom. Sportigazgatóként jogom és kötelességem eldönteni, kik alkalmasak nemzetközi szinten is jól teljesíteni, ezért a fiatal tehetségeket továbbra is figyelem. Csak velük, mindannyiunk közös munkájával és jó együttműködésével érhet el újabb sikereket a magyar labdarúgás – mondta Bernd Storck a Nemzeti Sportnak.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC