Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
PNDRGN logó
FerencvárosBudapest Honvéd

Pedroso tudja a Honvéd legyőzésének kulcsát

Nagy Zsolt - 2018. február 23. péntek 21:01
Budapest - A Ferencváros hátvédje szerint remek heten vannak túl.
A Ferencváros február 24-én, szombaton, 19.30-kor a Budapest Honvédot fogadja a Groupama Arénában.
 
A klub brazil balhátvédje, Marquinhos Pedroso az elmúlt napokban kisebb betegséggel bajlódott, de már készen áll a hétvégi mérkőzésre.
 
- Volt egy apró betegségem, de semmi komoly baj nem volt, két-három nap alatt ki is hevertem. Már jól érzem magam, friss vagyok, remek héten vagyunk túl. Már csak a legapróbb részleteken dolgozunk, hogy készen álljunk a szombati meccsre – mondta Pedroso.
 
Játékosunk szerint nem lesz egyszerű dolgunk a kispestiek ellen, de ha a saját játékunkat játsszuk, győztesen hagyhatjuk el a pályát.
 
- Remélem, sikerül érvényesíteni az akaratunkat – folytatta balhátvédünk. - Arattunk néhány szép győzelmet a felkészülés során, remek gólokat szereztünk, ezekre lehet alapozni. Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen mi vagyunk az elsők, így mindenki minket akar majd legyőzni. Legalább kettő, vagy három gólt kell lőnünk, és akkor nem lehet veszélyben a három pont megszerzése.
 

Herczeg András szerint a harmadik hely kötelez - NB1.hu

Debrecen - A Dorog elleni kupavereség után a bajnokságban javíthatnak.

Cikk hozzászólások száma: 0

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 12. 18. 21:42

Lépéseket követelnek a Fradi-szurkolók

Információmorzsa Lovrencsics és Varga visszatéréséről.
2018. 12. 18. 20:18

Vidi erősítések: "Becsapnánk magunkat" – mondta Kovács Zoltán

Félévértékelőt adott a sportigazgató.
2018. 12. 18. 18:50

Kisvárdai változások

Hivatalos bejelentések.
2018. 12. 18. 16:34

Újpest: stadionbezárás, Loki, szektorok bezárása, Vidi-Fradi vizsgálat

Csertői is eltiltva.
2018. 12. 18. 19:49

A ZTE átigazolási tervei

Sallói István árulta el őket.
2018. 12. 18. 16:08

Waltner üzent az NB I-be pályázóknak is

Mindenhol remekeltek.
2018. 12. 18. 19:56

Pápa: két távozó

Az egyiknek abba kell hagynia a focit.
2018. 12. 18. 16:25

DEAC: Dombi Tibi, Sándor Tamás és a Tankcsapda is ott lesz

Parádés eseménynek ígérkezik.
2018. 12. 18. 16:16

Vidi-Chelsea: kivizsgálták az antiszemitizmust

Az eredményre még várni kell.
2018. 12. 18. 15:52

Gyűjtést szerveznek elhunyt társuk temetésére a Vasas-szurkolók

Tényleg muszáj, hogy minél előbb eltemessék.
2018. 12. 18. 12:59

Zoran Szpisljak három csapattal lett hírbe hozva

„Kapusedzőt” is válthat.”
2018. 12. 17. 18:57

Tóth Andrással veretlen a Mosonmagyaróvár

Hosszabbításban mentettek pontot.
2018. 12. 18. 13:05

Így erősítene a Pécs - videó

A szakmai igazgató nyilatkozott.
2018. 12. 17. 17:33

A legkisebb gondot a csapat összeállítása jelentette

Nehéz őszi szezonon van túl a GYAK és Török János.
2018. 12. 18. 12:36

A kisvárdai véghajrá titkai

Dajka elmondta, mi lesz a legfontosabb tavasszal.
2018. 12. 18. 12:08

André Alves távozhat

49 percet játszott ősszel.
2018. 12. 18. 09:59

Eldőlőben Horváth Ferenc sorsa

Erősítés: nincsen könnyű helyzetben a Hali.
2018. 12. 18. 09:19

Bobál Dávid visszatérhet

Légiósok távozhatnak Kispestről.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC39
2MOL Vidi FC31
3DVSC30
4Budapest Honvéd29
5Újpest FC28
6MTK Budapest27
7Mezőkövesd Zsóry FC24
8Paksi FC22
9Puskás Akadémia FC21
10DVTK17
11Kisvárda Master Good16
12Szombathelyi Haladás9
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!