nb1.hu

Még nem dőlt el az NB I-es listavezető edzőjének a sorsa

Budapest – Hemingway elmondta, mitől függ az olasz maradása.

 

George F. Hemingway, a Bp. Honvéd tulajdonosa volt az M4 Sport Góóól! című műsorának a vendége vasárnap este. A kispesti sportvezető beszélt a Haladás ellen megnyert találkozóról, amely után a vörös-feketék a tabella élére ugrottak az OTP Bank Ligában.

 

A tapasztalt tulajdonos elárulta, nagyon nehéz dolga lesz minden csapatnak a bajnokság hátralevő részében, majd kitért a Honvéd edzőjének és játékosainak jövőjére is. Marco Rossi szerződése májusban jár le a kispestieknél.

 

Bíróküldés: Kassai újra a Fradinak vezet meccset – NB1.hu

„Beszélni fogunk majd Rossi mesterrel. Ez attól függ, hogy szeretne-e itt maradni vagy esetleg olyan anyagi igényei lesznek, amelyeket mi nem tudunk teljesíteni. Ugyanúgy, mint a játékosoknál. Hogy én szeretném-e, hogy Marco Rossi továbbra is a Honvédnál dolgozzon, én azt gondolom, hogy igen. Akkor is szerettem, amikor kilencedik helyen volt, nekem nem az számít, hogy bajnok lesz vagy nem lesz bajnok, ez pénzkérdés. A Honvéd egy bizonyos büdzsével dolgozik, és tőlem akár Mourinho is lehet valaki, ha többet akar, mint amit mi fizetni tudunk, akkor nem – mondta George F. Hemingway az M4 Sportnak. – Marco Rossi egy profi, én meg egy elég tapasztalt tulajdonos vagyok. Minden héten beszélek Marco Rossival. Ha ő szerződni akar olyan feltételek mellett, amit mi akarunk, akkor Marco Rossi szólna, hogy szeretne szerződni. Lesz valami vagy nem lesz valami, majd májusban eldől. Még egyszer mondom, szeretném, ha Marco Rossi maradna. Ő elmondta, nagyon jól érzi magát és szeretne maradni, a kérdés csak az, hogy az ő fejében lévő számok és az én fejemben lévő számok ugyanoda érkeznek-e. Ha igen, akkor marad, ha nem, akkor nem” – tette hozzá a Bp. Honvéd tulajdonosa. 

Egymásnak estek az ETO és a Videoton szurkolók – VIDEÓ

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC