nb1.hu

Magyarország-Kazahsztán: a magyar válogatott várható kezdőcsapata

Marco Rossi Kazahsztán ellen is változtathat a magyar válogatott kezdőjén.

Magyarország kedden 19 órától Kazahsztánt fogadja a debreceni Nagyerdei Stadionban. Marco Rossi a találkozót felvezető sajtótájékoztatón a fiatalokról, a szurkolók szerepéről, a közelgő Nemzetek Ligájáról és a finnek elleni hibák kijavításáról is beszélt.

A magyar válogatott ismerős helyszínen zárja az idényt: a 2014. május 10-én átadott Nagyerdei Stadionban negyedszer lép pályára a nemzeti csapat. A mérleg eddig biztató Debrecenben, hiszen Litvániát 4–0-ra, Izraelt 3–0-ra győzte le a válogatott, Dánia ellen pedig 2–2-es döntetlent játszott.

A szurkolók már az edzésen jelezték, milyen hangulat várhat a csapatra

A Kazahsztán elleni találkozó előtti napon nyilvános edzést tartott a magyar válogatott a Nagyerdei Stadionban. A szurkolók jelképes, 125 forintos áron válthattak jegyet, utalva arra, hogy az MLSZ 125 éves, és több mint ötezren ki is látogattak a rendhagyó gyakorlásra.

Már két órával az edzés kezdete előtt sokan sétáltak magyar mezben a stadion körül, a játékosok pedig pontban délután öt órakor jelentek meg a játékoskijáróban. A nézőtéren erősödő morajlás után felcsattant a taps, a keret tagjai pedig Schuth Gábor erőnléti edző irányításával kezdték meg a bemelegítést, miközben a lelátón Szoboszlai Dominik nevét skandálták a legtöbbször.

Marco Rossi szerint a nyilvános edzés jó döntés volt, mert a szurkolók megérdemlik, hogy közelről is láthassák a válogatott játékosait.

A drukkereink jelentik számunkra az éltető üzemanyagot, a játékosok pedig, függetlenül attól, hol játszanak, szeretnek a szurkolók között lenni. Nincs értelme annak, hogy elszigeteljük magunkat azoktól, akik a csapat mögött állnak, ezért én is teljes mértékben egyetértettem az ötlettel.”

A szövetségi kapitány azt is hangsúlyozta az MLSZ jelentése szerint, hogy az utóbbi időszak eredményei nem voltak tökéletesek, a magyar közönség mégis kitartott a csapat mellett. Kiemelte, hogy a Puskás Arénában rendszeresen telt ház előtt játszhatott a válogatott, és reméli, kedden a Nagyerdei Stadion is megtelik Kazahsztán ellen.

A labdás gyakorlatok idején a pálya szélén feltűnt Dzsudzsák Balázs is, aki jelenleg is a DVSC játékosa. A legtöbbszörös magyar válogatott futballista hamar szerzett egy labdát, dekázott néhányat, majd egy hűtőládán ülve figyelte a szűkített területen zajló iramjátékot.

Rossi fiatalokat is bevethet, de a finnek elleni hiba nem fér bele újra

A sajtótájékoztatón az első kérdés nem a keddi mérkőzésről, hanem a távolabbi jövőről szólt: Marco Rossi mit szeretne elérni a következő négy évben, és lát-e esélyt a 2030-as világbajnoki kijutásra. A kapitány jelezte, hogy szerződése 2030-ig szól, de addig két Nemzetek Ligája-sorozat és egy Európa-bajnoki selejtező is vár a csapatra, így nem lehet ennyire előreszaladni.

Rossi szerint a magyar futball jövője szempontjából kulcskérdés, hogy minél több tehetséges fiatal legyen, akiből a válogatott is meríthet. Kazahsztán ellen néhányan lehetőséget kaphatnak, de ezen a szinten már nem elég a tehetség: azt a minőséget kell hozniuk, amelyre a nemzeti csapatban szükség van.

Nekünk azonban lépésről lépésre kell haladnunk, nem szabad annyira előreszaladnunk. A magyar futballnak nagyon fontos, hogy minél több tehetséges fiatal legyen, akikből lehet a válogatottnál is meríteni.”

A magyar válogatott szombaton 2–1-re legyőzte Finnországot Budapesten, most pedig a FIFA-világranglista 109. helyén álló Kazahsztán ellen készül az ősszel rajtoló Nemzetek Ligájára. Rossi kiemelte, hogy a csapat folyamatosan próbálja javítani a hibáit, miközben fejleszteni akarja a játékát.

A kazahokat nem érdemes félvállról venni, hiszen 2018 márciusában, Georges Leekens első mérkőzésén Kazahsztán 3–2-re győzött a Groupama Arénában. A belga kapitány végül mindössze négy mérkőzésig irányította a magyar válogatottat, és egyszer sem tudott nyerni.

Rossi számára a keddi meccs egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy a magyar válogatott ne ismételje meg a finnek elleni találkozó utolsó szakaszában látott hibákat. Akkor az ellenfél három veszélyes kontratámadást is vezetett, ezt Kazahsztán ellen már nem engedheti meg magának a csapat.

Természetesen szeretnénk kedden legyőzni a kazah válogatottat. A legfontosabb az, hogy elkerüljük azt, ami a Finnország elleni mérkőzés utolsó harmadában történt.”

A kapitány hozzátette, a magyar válogatott szeretné irányítani a játékot, minél többet birtokolni a labdát, de ebbe a kazahoknak is lesz beleszólásuk. A cél az, hogy a csapat jól szerepeljen az idényzáró mérkőzésen, és biztató képet mutasson a nyári szünet előtt.

Tóth Alexet megkérdezték a magyar futball angliai megítéléséről – ezt válaszolta a meccset felvezető sajtótájékoztatón.

Kazahsztán egyébként nem csak edzőmeccsre érkezik Debrecenbe.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:

Tóth B. – Osváth, Orbán, Csinger, Nagy Zs. – Schäfer, Vitális – Lukács, Tóth A., Szoboszlai – Varga B.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC