nb1.hu

DVTK: Családi okok miatt távozott a technikás középpályás

Miskolc – Alig várja hogy pályára lépjen a Diósgyőri stadionban.

 

A DVTK értékesítette Nikházi Márk játékjogát, a középpályás visszatért az MTK-ba – adta hírül a klub hivatalos honlapja. Nikházi 2013-ban szabadon igazolható játékosként érkezett az MTK-tól Diósgyőrbe. Az első évben 22 mérkőzésen 4 gólt szerzett, emellett tagja volt a Ligakupa-győztes és Magyar Kupa-döntős csapatnak, majd Dunaújvárosban töltött el egy idényt. Visszatérése után a 2015/2016-os bajnokságban 16 találkozón kapott lehetőséget. 2016 őszén 12 mérkőzésen lépett pályára, azonban mindössze egyet játszott végig, 4 alkalommal le-, hétszer becserélték.

 

– Két fontos beszélgetéssel zártuk az előző évet – mondta el Benczés Miklós. – Nikházi Márk jelezte távozási szándékát családi okok miatt, és Horváth Ferenc vezetőedző is úgy nyilatkozott, hogy a középpályás nem tudott meghatározó szerepet betölteni a DVTK-ban. Ezt követően jelentkezett az MTK, mi pedig nem zárkóztunk el a tárgyalások elől. Végül figyelembe véve a DVTK és Nikházi Márk egybecsengő érdekeit, elfogadtuk az MTK ajánlatát, mert így klubunk bevételhez jut, Márk pedig várhatóan több időt tölthet a pályán. További pályafutásához sok sikert kívánok!

 

– Itthonról hazatérek, büszke vagyok rá, hogy a DVTK történetének részese lehettem – búcsúzott Nikházi Márk. – Elsősorban családi okok miatt távozom, mert ugyan többet szerettem volna játszani – ki nem? -, azonban ezt a világon sehol nem garantálják. Köszönöm a DVTK vezetőségének, hogy segítettek egy olyan megoldást találni, ami a klubnak és nekem is előnyös. Diósgyőrből sok szép emléket viszek magammal, két kupadöntőt játszottunk, amiből egyet meg is nyertünk, emlékezetes a hét mérkőzésen sorozatban aratott győzelmünk, amikor még gólt sem kaptunk. Köszönöm a szurkolóktól kapott szeretetet, sosem felejtem el, hogy amikor dunaújvárosi játékosként gólt fejeltem Diósgyőrben, az én nevemtől zengett a stadion, kevés labdarúgó élheti át ezt az élményt. Még el sem búcsúztam a társaktól, de már alig várom, hogy pályára lépjek az új Diósgyőri Stadionban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC