nb1.hu

Csúcsrangadó a Bozsikban, a 9. forduló programja

Budapest – A Vasas és a Vidi csatája is csemege.

A címvédő Budapest Honvéd és a kupagyőztes Ferencváros összecsapása emelkedik ki az OTP Bank Liga kilencedik fordulójából.

 

A második helyen álló kispestiek legutóbbi két mérkőzésükön botlottak: előbb hazai pályán kaptak ki a Debrecentől – csaknem egy év után szenvedtek vereséget a Bozsik Stadionban –, majd a Paks otthonában, emberelőnyben is csak egy utolsó pillanatban szerzett góllal mentettek pontot.

 

A Ferencváros legutóbb a Vasassal találkozott, és ugyan kétszer is hátrányban volt, végül 5-2-re nyert.

 

A Bozsik Stadionban az élvonal két legjobb formában lévő támadója is pályára lép: a hazaiaknál a játékostársak (HLSZ) által az előző szezon legjobbjának választott olasz Davide Lanzafame, a zöld-fehéreknél pedig a nyolc fordulót követően nyolcgólos, a Vasas ellen triplázó Varga Roland.

 

A listavezető, a mezőnyben egyedüliként veretlen Videoton a Vasas vendége lesz a Szusza Ferenc Stadionban: a fehérváriak legutóbbi öt mérkőzésüket megnyerték.

 

A sereghajtó, négy forduló óta nyeretlen Balmazújváros a Debrecent fogadja.

 

A nagyszerű formába lendülő, legutóbbi három bajnokiját kilenc ponttal és 10–3-as gólkülönbséggel lehozó Puskás Akadémia a hat meccse nyeretlen Mezőkövesdet látja vendégül.

Tűzről beszélt Doll a címvédőhöz való látogatás előtt – NB1.hu

Doll várakozása

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC