nb1.hu

Tűzről beszélt Doll a címvédőhöz való látogatás előtt

Budapest – Állítja, a védekezésre helyezné a hangsúlyt.

Budapesti rangadó következik az OTP Bank Liga 9. fordulójában szombaton, a Ferencváros Kispestre látogat – írta az m4sport.hu.

 

Az NB I. legutóbbi fordulójában a Ferencváros hazai pályán 5–2-vel gázolt át a Vasas csapatán. Thomas Doll ezzel kapcsolatban elmondta, akkor sok új játékos szerepelt a csapatban, ami a Honvéd elleni felkészülésüket is jelentősen befolyásolta. A Ferencváros vezetőedzője ettől függetlenül reménykedik benne, hogy lendületben tudnak maradni csapatával. „A következő mérkőzésen ezt a lendületet, ezt a csapatmunkát kell továbbvinnünk. A bajnoki címvédő Honvéd ellen lépünk pályára, számunkra ez egy hatpontos mérkőzés lesz” – tekintett a találkozó elé.

 

A rekordbajnok vezetőedzője arról is beszélt, miért fektetne nagy hangsúlyt a védekezésre: „Jó védekező munkára lesz szükség, mert biztonságra van szükség. Fontos, hogy ez ellenfél első lehetősége után ne fussunk rögtön az eredmény után, éppen ezért sok munkát fektettünk a védekezésbe az edzéseken.”

 

Rendkívül nagy taktikai elemeket természetesen azért nem árult el Doll, de olyan általánosságokat még megemlített, mint például annak fontosságát, hogy a saját játékukat kell játszani vagy, hogy figyelniük kell arra, hogy ne veszítsék el könnyen a labdákat.

 

Az igazi érdekességet azonban a végére tartogatta a Hamburg és a Dortmund egykori edzője: „…Ha a csapat egységesen és stabilan védekezik és ég bennünk a tűz, akkor ütköznek majd ki igazán a játékosok egyéni kvalitásai közti különbségek, és ez kell, hogy legyen a célunk.”

 

 

Lanzafame elárulta, meddig maradna a Honvédban – NB1.hu

Lanzafame-interjú

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC